Klösz György a magyar fotóművészet egyik kiemelkedő alakja. Már korán érdekelte a fényképészet, de a kitörést számára az 1873-as bécsi világkiállítás hozta el, mivel egyike volt az esemény megörökítésével megbízott fotósoknak. Az egyesült Budapestre visszatérve elkezdte módszeresen fényképezni az épülő világvárost – olvasható a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) által kiadott sajtóközleményben.
Klösz György portréja
Amikor Klösz György 110 évvel ezelőtt, 1913. július 4-én elhunyt, a Kerepesi temetőben, a mai Fiumei úti sírkertben helyezték örök nyugalomra. Az évforduló alkalmából a Nemzeti Örökség Intézete, Budapest Főváros Levéltára és a FSZEK Budapest Gyűjtemény együttműködésében szeptember 14-én szabadtéri fotókiállítás nyílik a Fiumei úti sírkertben, amely a fotográfus Budapestről készült felvételeit mutatja be. A kültéri tárlat különlegessége, hogy Klösz György felújított, eredeti állapotában helyreállított síremléke melletti szabad területen kereshető fel.
A NÖRI közleményéből kiderül, hogy a kiállított tablókon megjelenik az épülő és a használatba vett nagyváros, a nyüzsgő és a visszafogott Budapest, illetve a munkás hétköznapokat élő és a kikapcsolódásnak időt szentelő városlakó is. A felvételeken a ma is álló házak mellett sok olyan épület is látható, amelyek ma már nincsenek meg, mert vagy megsemmisültek, vagy elbontották őket.
Klösz György egyik felvétele, amely a XIX. század végén készült a Széchenyi István (akkoriban Ferenc József) tér felől. A Duna túloldalán a régi királyi palota és az 1945 után elbontott budai főúri palotasor látszik (Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.106)
Klösz György halálának évfordulója mellett a kiállítás másik apropója, hogy 1873-ban, azaz 150 évvel ezelőtt volt a városegyesítés, amikor is Pest, Buda és Óbuda, valamint a Margit-sziget közös igazgatás alá került, és Budapest néven lett hivatalosan is az ország fővárosa.
Az egyesített főváros több polgármestere, valamint jelentős várospolitikusok sírjai is felkereshetők a Fiumei úti temetőben, itt nyugszik többek között Ráth Károly, aki 1873-ban a főváros első főpolgármestere lett, valamint Kammermayer Károly, aki ugyanettől az időponttól Budapest polgármestere volt, valamint Gerlóczy Károly, az egyesített főváros első alpolgármestere is.
A NÖRI arra is felhívta a figyelmet a közleményében, hogy a főváros arculatát meghatározó legjelentősebb építészek közül többen is a nemzeti emlékhellyé nyilvánított Fiumei úti sírkertben nyugszanak, így megtalálhatjuk itt Hauszmann Alajos, Steindl Imre, Ybl Miklós, Alpár Ignác síremlékét is, valamint olyan neves szobrászművészek sírjait is felkereshetjük a nemzet nagyjai számára fenntartott temetőben, akik Budapest legfontosabb köztéri szobrait alkották, köztük van Zala György, Stróbl Alajos és Izsó Vilmos is.
A Klösz György Budapestet bemutató korabeli fotóiból rendezett kiállítás szeptember 14-én, csütörtökön 10 órakor nyílik a Fiumei úti sírkertben, a tárlat október végéig látogatható.
Forrás: Nemzeti Örökség Intézete
Nyitókép: A kiállítás plakátja (Forrás: Nemzeti Örökség Intézete)
KORÁBBI CIKKEINK:
Budapest fényképésze – Negyven éven át fotózta a fővárost a 175 éve született Klösz György
Időutazás Klösz Györggyel – A régi Budapestet évtizedekig fotózta
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció