A közlekedőket már 100 éve is különféle sarcokkal sújtották, ugyan nem volt autópályadíj, de volt a városok határán fizetendő kövezetvám és egyéb más díjak is. Ehhez jött még a közlekedési adó, amit eredetileg 1917-ben vezettek be, ám a háború utáni infláció ezt gyakorlatilag lenullázta, ezért 1924-ben alapvető változtatásokat hajtottak végre, nevezetesen aranyparitásra emelték, azaz értékállóvá tették. A 8 Órai Ujság 1924. július 26-án ezt írta:
„Az új közlekedési adók augusztus elsején lépnek életbe. A villamosvasutakon a menet- és bérletjegyek 10 százalékát számítják továbbra is közlekedési adó címen. […] Magán egyfogata havi 6, kétfogata 10 aranykoronát fizet. Az automobilok után 10 lóerős teljesítményig, lóerőnkint évi 15, 20 lóerő teljesíttményig évi 20, 30 lóerős teljesítményig évi 25, 30 lóerőn túl évi 30 aranykorona a közlekedési adó. A motorbicikli lóerőnkint évi 4 aranykoronát […] kell fizetni. A módosított adórendelet előnyt biztosít a belföldi gyártmányú automobiloknak, amennyiben azok a megállapított tételek után 50 százalék adókedvezményt nyernek. A közlekedési adó alól nem mentesek a vidékről érkező járművek sem.”
További kedvezmény volt, hogy akinek az autója részben magyar gyártmány volt, azok 25 százalékos kedvezményt kaptak, ezzel az intézkedéssel is próbálták az igen sovány hazai autógyártást támogatni.
Az adóemelésnek a vesztes háború és az azt követő összeomlás volt alapjaiban az oka. Magyarország gazdasága és pénzrendszere is jórészt összeomlott a trianoni békediktátum hatására, ami hatalmas inflációhoz vezetett. Ebből csak egy nagyobb nemzetközi kölcsön tudta kiemelni az országot, amihez komoly megszorításokat kellett bevezetni. Az általános adóemelés mellett az egyes városok saját hatáskörben különféle adókat vethettek ki.
A megkapott kölcsön egyik feltétele a Magyar Nemzeti Bank létrejötte volt, amely első intézkedésével stabilizálta a hihetetlen ütemben romló pénzt, az aranykoronát a fonthoz rögzítették. Egy aranykorona 17.000 papírkoronával volt egyenértékű. A közlekedési adót erre a stabilizált pénzre vetették ki tehát 1924. augusztus 1-jével. Az új, aranykoronában számított adó természetesen újabb pluszterheket rótt a lakosságra, hiszen valami módon mindenki közlekedett. A villamosjegyekben például a jegy árának 10 százaléka volt az adótartalom, de még a motoros hajók után is kellett fizetni. Azok sem mentesültek, aki vidékről jöttek Budapestre , a lovas fogatok napi 20, motorbiciklik napi 25, a motoros hajóknál napi 50, az autóknál napi 100 arany fillér volt az adódíj.
Mivel a várost eleve vámhatár vette körbe, ugyanis a Budapestre való behajtás után kövezetvámot kellett fizetni egészen 1950-ig (Budapesten maradt meg legtovább ez a vámfajta), ez természetesen a fuvarozás jelentős drágulását hozta magával. A budapesti közlekedési árak egy része is emelkedett, ez alól a villamos volt csak kivétel, mert ott eleve volt közlekedési adó, de 1924. augusztus 1-jével a főváros a sikló és a fogaskerekű árait jelentősen megemelte. Ettől a naptól kezdve a sikló jegyára oda-vissza (az adóval együtt természetesen) 2000 koronába került, ez mai áron 175 forint lenne, a havi bérletjegy 41 000 korona lett, de a várban lakó igazolt szegények, de csak ők, 10 darabos retúr „gyűjtőjegyet” vehettek 11 000 koronáért. A Fogaskerekűnél is emelkedtek az árak, egy menet a III. osztályon – itt adó nélkül – oda-vissza 15 000, II. osztályon 32 000 korona volt. A csak felfelé szóló jegy II. osztályon 12 000, a III. osztályon 10 000 koronába került. A bérlet 350 000, illetve 280 000 korona volt.
A járműtulajdonosoknak a bevallási íveket 1924. augusztus 8-tól kézbesítették a kerületi elöljáróságok, a bevallásokat augusztus 15-ig kellett beadniuk, ezután már büntetésre számíthattak a késlekedők. Az adót negyedévenként kellett befizetni, első alkalommal augusztus és szeptember hónapokra szedték be. Az adó alól természetesen voltak kivételek, a Kormányzó és kísérete, a mentők, tűzoltók, a közlekedési válallatok forgalmat fenntartó járművei, illetve azok, akik korábban egyedi mentességet kaptak. Ugyancsak mentesek voltak a diplomáciai járművek is. Az adót kivető rendelet 9. §-a a büntetésekről is intézkedik, e szerint:
„Aki a szabályrendelet rendelkezései ellen vét, – amennyiben cselekménye más büntetőrendelkezés alá nem esik, – 5–100 aranykoronáig terjedhető pénzbírsággal büntetendő, amennyiben pedig cselekménye vagy mulasztása a székesfővárost adóbevételében megrövidíti, vagy a megrövidítés veszélyének teszi ki, a tényleg megrövidített, vagy a megrövidítés veszélyének kitett adó 10–50-szeres összegének, mint további pénzbírságnak megfizetésére kötelezendő.”
Azaz nem igazán volt kifizetődő az adó elkerülése.
Nyitókép: Minden jármű után beszedték az adót 1924-től (Fotó: Fortepan/Képszám: 24122)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció