Magyarországon a szerviták csak a török kiűzése után jelentek meg, Pesten pedig 335 évvel ezelőtt telepedtek le. Történetük azonban évszázadokkal korábban kezdődött.
A szervita rendet 1233. augusztus 15-én alapította hét firenzei kereskedő, akik már korábban is Istennek tetsző életet folytattak: tagjai voltak egy olyan egyesületnek, amely a szegényeket és a betegeket gyámolította. Azon a napon – Szűz Mária főünnepén – azonban végleg felhagytak polgári foglalkozásukkal, hogy életüket egészen az Istenszülő szolgálatának szenteljék. Latin nevük is ezt fejezi ki: Ordo Servorum Mariae, vagyis Mária szolgáinak rendje, röviden O. S. M.
Hét évvel később, 1240-ben kiköltöztek a Firenze melletti Senario-hegyre, ahol remeteként éltek tovább. Példájukat egyre többen követték, míg végül 1304-ben XI. Benedek pápa hivatalosan is elismerte a szervita rendet. Az ide belépők azóta is fogadalmat tesznek a keresztény életre, a missziós tevékenységre, legfőképpen pedig Szűz Mária tiszteletére. Hazánkban a középkorban még nem voltak jelen, a török kiűzése után viszont szinte azonnal megtelepedtek, már 1689-ben elkezdték szolgálatukat Pesten.
A város északi végében leltek otthonra, egy olyan helyen, ami a következő évszázadokban rendkívül sok változáson ment keresztül. Pár évvel korábban még a törökök jártak ide istentiszteletre, hiszen itt állt a négy pesti dzsámi legnagyobbika, a szerzetesek azt alakították át templommá. A XVIII. század elejére azonban sikerült végre elegendő anyagi hátteret előteremteniük, hogy új épületeket emelhessenek: kolostoruk 1717–1722 között valósult meg, a templom terveit pedig 1725-ben Hölbing János készítette. A Pauer János György vezette kivitelezés hét évig tartott, ez idő alatt a rend közadakozásból még egy Mária-szobrot is állított az épülő templom elé. Az új Istenházát végül 1732-ben szentelték fel, patrónusául pedig Szent Annát választották.
A következő évben a közterületet is erről nevezték el Servitien Gassé-nak, amit 1804-ben Servitien Platzra, 1817-ben pedig Szerviták piacára változtattak. Mai nevét 1872-ben vette fel. A terecske arca is sok változáson ment keresztül a XIX. század folyamán, tulajdonképpen csak a szomszédban álló Invalidusház, vagyis a mai Városháza barokk épülete maradt meg eredeti alakjában. Az átalakulás láza a templomot sem kímélte, főleg azért, mert Hölbing meglehetősen jellegtelen homlokzatot tervezett. Amikor az állam 1871-ben megvásárolta a kolostortól délre elterülő kertet a mai Petőfi Sándor utca 13–15. szám alatt a leendő főposta céljára, a rend szerződésben vállalta, hogy székházukat teljesen újjáépítik az új szomszéd stílusához igazítva, és hogy a templom főhomlokzatát is kicsinosítják.
A főpostát Szkalnitzky Antal és ifj. Koch Henrik tervezték neoreneszánsz stílusban, a szerviták azonban nem őket, hanem a jóval tapasztaltabb Diescher Józsefet bízták meg a feladattal. Ő ugyanis apja szakmáját folytatva már 1839-től építőmesterként dolgozott, amikor Szkalnitzky még csupán hároméves volt. Részt vett többek között az Ybl Miklós tervezte Régi Képviselőház kivitelezésében (1865,) és ő tervezte a Rákóczi úti szlovák templomot is (1867). A szerviták számára 1871-ben készítette el az átalakítás rajzait, melyeken a frissen alakult Fővárosi Közmunkák Tanácsa módosításokat kért, hogy a templom és a kolostor egységes képet mutasson.
Diescher ugyanis eredetileg megtartotta volna a templom barokk tagolásrendjét, és csak részleteiben változtatta volna neoreneszánsszá. A hatóság utasítására azonban az épületegyüttest egészében kezelte, és az 1873-ban véghez vitt átalakítás során egyetlen összefüggő homlokzatot adott neki. Azonos magasságban és ugyanolyan kiképzéssel haladtak rajtuk a párkányok, a földszintet és az első emeletet ugyanúgy vonalazással élénkítette, a második és a harmadik emeleteket pedig falpillérekkel fogta össze. A széles homlokzatot kicsit meg is mozgatta azzal, hogy a templom és a kolostor közötti rövid összekötő szakasz falsíkját hátrább léptette.
Ez utóbbi szinte egy szimmetriatengelyként is felfogható, bár azért a kolostor és a templom részleteiben jelentős különbségek voltak (a kolostort a második világháború után elbontották). Mindkettő neoreneszánsz lett ugyan, de míg előbbinek az emeletein timpanonnal koronázott ablakok nyíltak, az utóbbiba stukkókandeláberekkel és -koszorúkkal díszített falmezőket süllyesztettek.
Háromszögű timpanon azért a templomra is került, a ión oszlopokkal határolt bejárat felső zárását adja. Föléje a rendalapítók domborművét helyezték, akik a felhők közt megjelenő Szűz Máriára néznek. A főhomlokzat közepén nyílik a karzatot megvilágító, félkörívben végződő ablak, fölötte pedig ma egy kisebb körablakot találunk, de annak helyén eredetileg egy óra mutatta az időt. Szintén utólag, 1930-ban került a bejárat két oldalára a II. Vilmos német császár nevét viselő 7. huszárezred emlékműve: az első világháborúban elesett katonák névsora, illetve egy dombormű.
Katolikus templomhoz illően számos szobor is díszíti: a rendalapítók domborműve mellett Szent Peregrin és Szent Anna, az oromfal tetején pedig Szent Ágoston és Benizi Szent Fülöp áll. Belseje még több művészeti alkotást rejt, azok azonban a homlokzatnál mintegy másfél évszázaddal korábbiak és barokk stílusúak. A Diescher-féle átépítés ezeket ugyanis nem érintette, az egyenesen végződő szentélyben megmaradt például a Hotzendorfer János bécsi festő által 1740-ben készített Szent Anna-oltárkép is. Azt roppant mozgalmas építészeti keret veszi körül, különösen a boltozatig felnyúló és magából fénynyalábokat árasztó isteni szem nyújt lenyűgöző látványt. De aranyozott szobrok is díszítik: Szent István, Szent László, Szent József és Keresztelő Szent János alakját is Thenny János faragta ki fából.
A templomtér szinte már a zsúfoltság hatását kelti a sok oltártól: a szentély északi falánál áll a Segítő Mária oltára, vele szemben pedig Szent Alajos oltára. A hosszház két oldalán pedig további három-három kapott helyet, és mindegyik nagyon gazdagon díszített. A két középső azért érdekes, mert azokban nem festmények, hanem szobrok ábrázolják a szenteket – északon a Piétát, délen pedig Szent Peregrint –, akiket üvegvitrinnel óvnak a külső hatásoktól. Rajtuk kívül a rendalapító hét szentnek, Nepomuki Szent Jánosnak, a segítő szenteknek és Benzini Szent Fülöpnek állítottak még oltárt. Szinte mindegyiken megjelenik a barokkra oly jellemző lant alak, általában egy-egy festmény kerete követi ezt a formát.
Eredetileg ilyen ablakok nyíltak az oldalfalakon is, melyeket azonban Diescher József a neoreneszánsz ízlésnek megfelelően félköríves végződésűre alakított át, és háromszögű timpanonnal koronázott. Mikor azonban a második világháború után elbontott kolostor helyére az 1970-es években a Belvárosi Távbeszélő Központ oda nem illő, acélvázas épületét felhúzták, a templomon is végeztek helyreállítási munkákat, és ekkor visszaállították az eredeti, lant alakú ablakokat is. Ma tehát már a Városház utcai oldala is árulkodik arról, hogy barokk kori épületről van szó, noha a főhomlokzat másfél évszázaddal későbbi neoreneszánsz.
A nyitóképen: A szerviták egykori épületegyüttese Klösz György fotóján 1894 körül. A templom melletti kolostort a második világháború után elbontották (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.026)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció