A mai Pesterzsébet területét 1868-ban kezdték felparcellázni, hogy a Pest közelsége miatt özönlő emberek itt is építhessenek házakat. Két évvel később már önálló települések jöttek létre Erzsébetfalva, illetve Kossuthfalva néven, utóbbi azonban 1897-ben beolvadt Erzsébetfalvába, mely így nagyközséggé lépett elő. A döntően katolikus lakosság már 1876-ban emelt egy kisebb templomot, az azonban a lélekszám nagy tempójú gyarapodása miatt a XIX. század végére már szűknek bizonyult.
A hívek ugyan már 1897-ben határoztak egy új, nagyobb épület emeléséről, de egy évtizedig nem történt előrelépés az ügyben. A holtpontról azzal sikerült kimozdítani, hogy a nagyközség vezetése 1907-ben egy hétszáz négyszögöles, vagyis körülbelül kétezerötszáz négyzetméteres telket adományozott a nemes célra. Az események ezután már gyorsan követték egymást: az egyházközség szűk körű pályázatot hirdetett a tervek beszerzésére, melyre Belovay Ferenc helybeli kőművesmestert és Bánszky Mihály budapesti építészt hívták meg. Utóbbi győzött és hamarosan el is készítette a részletes rajzokat, melyek alapján a következő évben megindult az építkezés. Az ünnepélyes alapkőletételt 1908. június 29-én tartották, ősz végén pedig már fel is tették a keresztet a torony tetejére. A belső kialakítása is megtörtént 1909-ben, felszentelésére azonban csak 1910. július 11-én került sor, a szertartást gróf Csáky Károly váci püspök tartotta, hiszen a község ehhez az egyházmegyéhez tartozott.
Tulajdonképpen szerencse, hogy a századfordulón még nem álltak neki az építkezésnek, mert a lakosságszám éppen a XX. század elején növekedett a legdrasztikusabban, tíz év alatt megduplázódott. Így a tervek elkészítésekor Bánszky már a harmincezres települést vehette alapul, és ennek megfelelően egy nagy méretű, latinkereszt alaprajzú épületet szerkesztett: a hosszházat a végében egy keresztházzal metszette, és csak ezután következett a szentély. Utóbbit a tágas belső térhez illeszkedve megnyújtotta, és a végét egy képzeletbeli nyolcszög három oldalával zárta. A szentélyt azért is méretezték ilyen bőre, hogy alatta minél nagyobb területű altemplomot alakíthassanak ki.
A templomház méreteinek megfelelően a főhomlokzat közepéből előrelépő tornyot is meglehetősen magasra, harminckét méteresre szabta. Van ugyan két alacsonyabb tornya is, melyek a homlokzat sarkait egészítik ki, de azok nyolcszög formájú törzsei csak lépcsőházakat rejtenek. Ebből kifolyólag csak szűk lőrésszerű nyílások, illetve apró körablakok láthatók rajta. Tetejükön viszont hegyes sisakok állnak, melyek az épület neogótikus stílusáról tanúskodnak. Ezt a középső torony még szemléletesebben fejezi ki, hiszen az aljában csúcsíves, bélletes fülkében nyílik a bejárat, fölötte pedig egy rózsaablakon árad be a fény.
Magas törzsének sarkait pillérek erősítik és párkányok osztják szintekre, melyeken különböző méretű csúcsíves ablakok sorakoznak. A tornyot felül mind a négy oldalt háromszög alakú oromzatok zárják közepükben egy-egy órával, végül pedig egy meredek sisak koronázza. Bár közel sincs rajta annyi díszítőelem, mint egy valódi gótikus épületen, megjelenése így sem nevezhető monotonnak, hiszen a nagyobb, fehér falfelületeket piros téglák szegélyezik, melyek a pilléreket és a párkányokat alkotják.
A három torony azt sugallja, hogy háromhajós a templom, ez azonban nem így van: csupán egyhajós, bár az meglehetősen széles. A hármas szám azonban az ablakok elrendezésében mégis visszatér, hiszen az oldalhomlokzatok minden szakaszában három ablak nyílik: a magasabb középsőt két alacsonyabb fogja közre. Szükség is van rájuk, hogy elegendő fény jusson be a keresztboltozattal fedett, tágas belső térbe. Persze villanylámpákat is szereltek be már az építésekor, melyek közül művészi kialakításával kiemelkedik a hosszház és a keresztház metszéspontjában, az úgynevezett négyezetben lévő, csillag alakú világítótest.
A belső teret itt is egy hatalmas keresztboltozat fedi, melyet gyönyörű freskó díszít: a kék égbolton csillagok sokasága ragyog. Ez a gótika kedvelt fogása, ugyanakkor az égitestek, valamint a hullámzó, sárga fonatok szecessziós stílusban készültek Vandrák Irén ecsetje által. Őt mestere, Nagy Sándor bízta meg a munkával, amikor maga is a templomban dolgozott. A gödöllői művésztelep meghatározó alakja 1937 és 1941 között festett számos freskót a belső falakra, melyekre szintén a századfordulós szecesszió továbbélése jellemző. Itt jegyezzük meg, hogy a templom korábban sem volt teljesen dísztelen, az eredeti festés Jureczna Antal alkotása volt, melyet 1913-ban készített.
Nagy Sándor és segédjeinek öt éven át tartó munkája a szentély szárnyas oltárával kezdődött, mely Szent Erzsébet életének kilenc jelenetét ábrázolja: középen öt, a szárnyakon pedig két-két táblakép kapott helyet. Az oltár szárnyai egyébként eredendően arra szolgáltak, hogy böjti időszakban a bűnbánat jeleként becsukják őket, így eltakarva a szép festményeket. A találmány a gótika korából származik, így tehát remekül illeszkedik a neogótikus templomba. Nagy Sándor következő lépésként a szentély két oldalfalát festette ki 1938-ban, így a jobb oldali az ekkor tartott budapesti Eucharisztikus Világkongresszusnak, a bal oldali pedig Szent István király halála kilencszázadik évfordulójának állít emléket.
A templomhajó és a szentély határán emelkedő, úgynevezett diadalívre a Jelenések könyvéből származó mennyei Jeruzsálem témája került, előtte pedig Krisztus születésével kapcsolatos jelenetek láthatók. A kereszthajó széles falfelületeit további újszövetségi ábrázolások díszítik: A kánai mennyegző; Jézus megkeresztelése; A tizenkét éves Jézus a templomban; A házasságtörő asszony története; a Golgota; Jézus sírbatétele; Jézus feltámadása; A Szentlélek kiáradása. Az utolsó évben még a főhajóba is festett négy freskót a művész, akit az említett tanítványán kívül többen is segítettek. Az 1940-es évek elejére a belső tér szinte teljesen megújult, szinte csak a főhajó és a keresztház találkozásához épített szószék maradt az eredetiből. Ennek mellvédjét egyébként a szokásoknak megfelelően a négy evangélista: Máté, Márk, Lukács és János domborművei díszítik, a fölötte meredő hangvetőre pedig a Jó Pásztor alakját állították.
A templomba később is kerültek berendezési tárgyak, Kisfaludi Strobl Zsigmond márvány Piétáját a helyi temetőből hozták ide, Szervátius Jenő Szent Ferencet faragta ki fából, halála után pedig Mindszenty József szobrát is felállították itt. A két mellékoltár szintén újabb alkotás: a Szűz Mária-oltárt Flamm Mária, a Jézus Szíve oltárt pedig Pannonhalmi Zsuzsa készítette, anyaga mindkettőnek kerámia. Utóbbi művész alkotása a templom előtti teret 1997 óta díszítő Szent Erzsébet-szobor is, akiről nemcsak a templomot, de az egész városrészt is elnevezték.
A nyitóképen: Az Árpád-házi Szent Erzsébet-templom napjainkban (Fotó: Pestszenterzsébeti Főplébánia Facebook-oldala)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció