pestbuda.hu

188610_fortepan_22894_v.jpg A legszegényebb és legkisebb kerület volt Erzsébetváros, de a királyné nevét akarta felvenni A VII. kerület viszonylag fiatal városrész, a városegyesítéskor, 1873-ban választották le Terézvárosból, mert azt túl nagynak és túlságosan népesnek találták. Az így létrehozott új kerület a legkisebb területű városrésze lett Budapestnek, de ekkor még nem volt saját neve. A XIX. század második felében lendületes fejlődésnek indult, a kerület vezetése azonban úgy gondolta, hogy az identitáshoz saját név is jár, ezért 1881 decemberében azzal a kéréssel fordultak a királyi párhoz, hogy a városrész hadd vehesse fel Erzsébet királyné nevét.
Emlékművet állítanak a kényszermunkára elhurcoltaknak Sashalmon A Sashalomról kényszermunkára, málenkij robotra elhurcoltakért állítanak emlékművet a XVI. kerületi Sashalmi sétányon. Innen indultak el 1945 januárjában a Szovjetunió internálótáboraiba a kerületből deportáltak. Az 5+1 stációból álló szoborcsoport első darabját az esemény emléknapján avatják fel.
A legnépszerűbb budapesti épület idén az Operaház és a Vajdahunyadvár volt Melyek a legnépszerűbb budapesti épületek? Ezt már a Google is méri. Az idei sorrend az Operaházzal és a Vajdahunyadvárral kezdődik.
Állandó tárlattal nyílt meg a Szépművészeti Múzeum megújult Városligeti-szárnya A múzeum átfogó rekonstrukciójának újabb állomásaként, az épület Városligeti-szárnyának felújított részén, több mint másfélezer négyzetméteren, új koncepció szerint rendezve nyílt meg a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának új állandó kiállítási egysége.
Mozgóképen láthatók Budapest lerombolt épületei Mozgóképen kelnek életre Budapest II. világháborúban elpusztult vagy az 1945 után elbontott épületei. A Fortepan archívum gyűjteményéből válogatott fotók felhasználásával készített képeken megelevenedik többek között a régi Nemzeti színház, az Iparcsarnok, az egykori Erzsébet híd és a Tabán is.
Újabb műemléki helyreállítások a budai Várban – Megszépült a Habsburg-kapu, a Halászó gyerekek kútja és a környezetük A Budavári Palota környezetének egy újabb szegletét láthatjuk ugyanabban a formában, ahogyan a századforduló nagy mesterei, Hauszmann Alajos építész, Jungfer Gyula díszműkovács, Senyei Károly és Donáth Gyula szobrászok egykor megalkották. Tegnap átadták a műemléki felújításon átesett Habsburg-kaput, a hozzá tartozó lépcsőt, illetve a Halászó gyerekek kútját, és a környezetüket is felújították. A helyszínen jártunk, ahol nem csupán e míves munkák igényes helyreállítását szemlélhettük meg, de egy különleges ünnepi kiállítást, valamint egy meghitt hangulatú adventi vásárt is megtekinthettünk.
Elkészült az új multifunkcionális aréna az Üllői úton, a Népliget buszpályaudvar mellett Befejeződött a Budapesti Multifunkcionális Sport- és Rendezvénycsarnok építése a IX. kerületi Üllő úton, a Népliget autóbusz-pályaudvar mellett. Az 50 000 négyzetméter belterületű csarnok sportesemények, kiállítások, konferenciák helyszínéül szolgál majd, elsőként a január 13-án kezdődő férfikézilabda-EB egyik otthona lesz. Az aréna környezetében 15 hektárnyi gondozatlan területet alakítottak át parkos zöld területté.
Újból az Advent Bazilikát választották Európa legjobb karácsonyi vásárának A Szent István-bazilika előtt megrendezett Advent Bazilikát 2019 után idén is Európa legjobb karácsonyi vásárának ítélték a látogatók. A voksoláson 163 ország szavazói vettek részt.
Elkészült a gyalogos sétány a pesti alsó rakparton Befejeződtek az átépítési munkák, így mától megnyílt a gyalogos sétány az id. Antall József rakpart Parlament és Margit híd közötti szakaszán. A pesti Duna-partok három ütemben zajló korszerűsítését még 2017-ben kezdte el Budapest Főváros Önkormányzata annak érdekében, hogy a rakpartok élhetősége javuljon.
Ötven éve mutatkozott be a kisföldalatti első új szerelvénye A kisföldalatti mai járművei 50 éve jelentek meg Budapest villamosvonalain. Igen, a felszínen, mert az első prototípusokat a villamosvonalakon próbálták ki. Miért volt szükség 50 évvel ezelőtt az új járművekre, és hogyan készültek?
Az Ördög-orom és környéke: a rejtett budai kincsek egyike Buda egyik legkönnyebben elérhető magaslatához vettük az irányt: az Ördög-orom a neve ellenére kedves, kiváló kirándulóhely a városhoz szokott embereknek, szinte még bakancsot sem kell húznunk. A környéken rengeteg a látványosság és nevezetesség, most ennek mutatjuk be egy kis szeletét egy rövid túra keretében.
Jövő év elejére készülhet el a Bakáts tér felújítása Ferencváros főterének, a Bakáts térnek a felújítását 2016-ban kezdeményezte a IX. kerületi önkormányzat. A tervek 2018-ra elkészültek, és a kivitelezést is előkészítették, ám a 2019-es választások után a programot újragondolták, így a munkálatok csak idén kezdődtek el. Ottjártunkkor éppen az új burkolatokat alakították ki a hangulatos, XIX. században formálódott Belső-Ferencvárosi téren, ahova növényeket, padokat, ivókutat, malom- és sakkasztalokat is telepítenek.
Felavatták a Lehel téri Szent Margit plébánia új közösségi tereit Átadták az Árpád-házi Szent Margit katolikus plébánia új közösségi tereit a Lehel téren, a XIII. kerületben. A közösségi helyiségeket az 1933-ban felszentelt, neoromán stílusú templomhoz közeli társasházban lévő egykori plébánosi lakásból alakították ki.
Búcsú a Böszörményi úti irodaházaktól A XII. kerületben két Böszörményi úti, valamint egy Beethoven utcai irodaház helyén az önkormányzat nagyszabású ingatlanfejlesztést tervez. Az egyik épületet eredetileg a vidéki postamesterek számára építették, a másik a Dolgozó Ifjúság Szövetségének székháza volt, majd sokféle vállalat és szervezet vette birtokba, a harmadik pedig évtizedekig a fővárosba látogató vidéki és külföldi diákok olcsó szállásául szolgált, de jó pár évig a Schola Europa Akadémia otthona volt.
Felújítják Ady Endre belvárosi otthonát – Ma múzeumként működik a költő egykori lakása Felújítják a Veres Pálné utcai Ady Emlékmúzeumot, ahol a költő 1917 és 1919 között élt feleségével, Boncza Bertával. A háromszobás lakásban megújulnak a terek, és egy új helyiséget is kialakítanak múzeumpedagógiai foglalkozásoknak.
Két építész pest-budai találkozásai: Ybl Miklós és Szkalnitzky Antal Az Akadémia palotájának felavatására 1865. december 11-én került sor, amelynek építkezésén Ybl Miklós és Szkalnitzky Antal életútja először kapcsolódott össze. Emellett még több olyan helye is van a városnak, például a Ferenciek tere vagy a Pollack Mihály tér környéke, ahol a két építész külön-külön, de egymáshoz közel tervezett hasonló épületeket. Ebből mutatunk be néhányat.
Látványos szakaszához érkezett a Nemzeti Atlétikai Stadion építése – Már látható az aréna végleges formája Helyére került az utolsó, előszerelt acélszerkezeti elem a 2023-as Atlétikai Világbajnokságra készülő létesítményen. A négy és fél hónapig tartó munkafolyamattal a Rákóczi híd és a Csepel-sziget csücske közötti területen épülő Nemzeti Atlétikai Stadion elnyerte végleges formáját.
Hamarosan elkészül a Pünkösdfürdő park az óbudai gáton Még telepítik a fákat és cserjéket, ugyanakkor a játszótér, a tűzrakó helyek, a sportpályák már elfoglalták végső helyüket a Pünkösdfürdő parkban Óbudán. A korábban gyepes, kietlen gátoldalon most létrehozott új parkot különböző funkciójú részekre osztották fel. A terület kialakításakor a hely biodiverzitásának megőrzése és az ökológiai egyensúly fenntartása is cél.
A másik budavári szálloda – Az egykori Burg Hotel és ami előtte volt A budai Vár legjelentősebb szállodája kétségtelenül a Hilton. Ezt nemcsak a világhírű márkanév, hanem az épület mérete és panorámás fekvése is magyarázza. Alig száz méterre tőle viszont két évtizedig tartotta a versenyt a nagy vetélytárssal a kis Burg Hotel. Hozzá hasonlóan ez is egy modern épület, elődei a II. világháborúban pusztultak el. Ám most ismét változás előtt áll a terület: az épületre részleges bontási engedélyt adtak ki, a belső terekben már meg is indult a munka.
Mától látogatható a betlehemi jászolkiállítás a Szent István-bazilikában Az adventi ünnepkörhöz kapcsolódó művészeti, képző- és népművészeti alkotásokból álló jászolkiállítás január 7-ig látogatható a budapesti Szent István-bazilika lovagtermében.
Egy remekművel bővült a Budavári Palota Szent István-termének kiállítása Államalapító királyunk kalocsai hermája a napokban érkezett a korábbi, zágrábi érsek által kölcsönadott ereklyetartó helyére. A Budavári Palota Szent István-termében mától megtekinthető ereklye egy igazi remekmű a millennium korából, melyet az 1896-os Ezredéves Országos Kiállításon mutattak be először a nagyközönségnek.
Fényűző főúri rezidenciából lett a terrorkülönítmények kivégzőhelye – Százharmincöt éve épült a Teréz körúti Batthyány-palota Budapest egyik legszebb neoreneszánsz palotáját építtette fel az Oktogon közelében Batthyány Géza gróf, aki távoli rokonát, a kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnök lányát vette feleségül. A Teréz körút 13. szám alatti közös otthonukat a kor neves építészével, Hauszmann Alajossal terveztették meg, de feltételül szabták, hogy az a firenzei Strozzi-palota másolata legyen. Harminchárom év múlva a Tanácsköztársaság terrorkülönítménye vette birtokba a fényűző rezidenciát, pincéjében Cserny József alakulata több embert megkínzott és meggyilkolt.
Újratemették Slachta Margitot, az első magyar országgyűlési képviselőnőt December 7-én a Fiumei úti sírkertben újratemették Slachta Margitot, a XX. század egyik meghatározó magyar női politikusát és emberi jogi aktivistáját, az első magyar országgyűlési képviselőnőt.
Új erdő születik Budapesten – Már megkezdték a fák telepítését a XVI. kerületben A Kertvárosban 2,9 hektár területen telepítenek fákat, majd további területeket vásárolnak a Szilas-patak mentén erdőtelepítésre.
Márciusban kezdődhet a Podmaniczky utca felújítása – Egy új tér is születik A terézvárosi Podmaniczky utca felújítása során egyebek között új fákat telepítenek, a régieket ápolják, felújítják a közvilágítást és egy kis teret is kialakítanak.
Falusias utcából lett főúri környék – Nem először alakul át a Pollack Mihály tér A Nemzeti Múzeum mögött elhelyezkedő Pollack Mihály tér képe 2026-ra nagy átalakuláson megy keresztül annak köszönhetően, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát itt, a Magyar Rádió egykori épületeiben alakítják ki. Megmutatjuk, hogyan jött létre, és miként formálódott ez a helyszín a XIX–XX. század folyamán.
Nyolcvan év után megépül a kápolna az Anna-réten Egy kis alapterületű, alig harminc négyzetméteres kápolna épül a hegyvidéki Anna-réten. A végleges tervek elkészültek, így akár már jövőre felépülhet a tájba illő miséző emlékhely, amit nyolcvan éve szorgalmaznak a hívek.
A művészet temploma – 115 éves a Szépművészeti Múzeum épülete A Szépművészeti Múzeum az ország egyik legismertebb épülete, mely nélkül elképzelhetetlen a Hősök tere. Pedig ezt emelték a legkésőbb, a szemközt álló Műcsarnoknál például tíz évvel fiatalabb. Mérete és komolysága azonban feledteti ezt a tényt – és persze már nem is fiatal, éppen 115 évvel ezelőtt nyitották meg a nagyközönség előtt. Ennek kapcsán bemutatjuk a történetét és gyönyörű belső tereit is, amelyek Közép-Európa egyik leggazdagabb műgyűjteményének adnak helyet.
Új sportparkot alakítanak ki Zuglóban A Zuglóban élők már évekkel ezelőtt ígéretet kaptak egy, a Pillangó parkban létesítendő sportparkra. Az építkezés az önkormányzat testületi ülésén zöld utat kapott. A sportlétesítmény legalább 150 négyzetméter alapterületű lesz és minimum 15 sporteszközt helyeznek el rajta.
Mesés kelet a századforduló Budapestjén – A török építészet és a mulatók A honfoglalás ezredik évfordulója számos híres műalkotás és épület létrejöttének adott alapot, hiszen a múltjára egyébként is büszke nemzet egy gazdasági virágkorban élt. A magas kultúra emlékei azonban csak egy szeletét képezték az akkori változatos szórakoztatóiparnak, a szélesebb közönség könnyedebb szórakozásra is vágyott, amelynek kiszolgálására számos mulató jött létre. Érdekes, hogy azok néhány tekintetben mennyire hasonlítottak egymásra.

További cikkeink