Akik olvasták a Magyar Hírmondó – az első magyar nyelvű hírlap – 1802. augusztusi utolsó számát, örömmel értesülhettek arról a nagyvonalú felajánlásról, mellyel Széchényi Ferenc gróf 220 évvel ezelőtt lefektette a magyar nemzeti könyvtár alapjait (adományában a könyvek, kéziratok mellett metszetek, térképek, címerek is voltak). Az új intézmény különleges helyet foglalt el a kor könyvtárai, úgynevezett tékái között, hiszen nem a kincstár, s nem is magánszemélyek vagy kisebb egyházi és világi csoportok érdekeit kívánta szolgálni, hanem az egész nemzetét.

Gróf Széchényi Ferenc portréja, Johann Nepomuk Ender munkája 1823-ból (Forrás: Wikipédia)

Ezt a gondolatot tükrözi az az alapítólevél is, melynek bevezető részében a gróf úgy fogalmazott, hogy a sok fáradsággal és gonddal, nemkülönben kiadással járó könyvgyűjteményét „édes hazámnak és a közösségnek hasznára és javára mindörökre és visszavonhatatlanul adományozom...”

Ezt a szándékát tükrözte az általa használt kifejezés is Bibliotheca Nationalis, azaz Nemzeti Könyvtár. A gróf az alapítólevélben egyúttal arra is kötelezettséget vállalt, hogy a gyűjteményről a saját költségén katalógusokat fog készíttetni.

A Magyar Hírmondó 1802. évi 18. száma, amely augusztus 31-én jelent meg, hírt adott Széchényi Ferenc felajánlásáról

Részlet a Széchényi Ferenc gróf nemes felajánlásáról szóló tudósításból (Forrás: Magyar Hírmondó, 1802. 18. szám)

Széchényi Ferenc a könyvtár védnökéül József nádort nevezte meg, ezzel rábízva egyúttal a gyűjtemény későbbi felügyeletét is. Bölcs és előrelátó döntése volt ez a grófnak, hiszen az itáliai kultúra egyik központjában nevelkedett nádor mindig is fogékony volt a tudomány és a kultúra iránt, s annak elkötelezett hívének számított, s a közel fél évszázados nádorsága alatt kiemelt figyelemmel kezelte a könyvtár sorsát.

Széchényi Ferenc a gyűjtemény védnökének kérte fel József nádort (képünkön), aki gondját viselte a gróf adományának (Barabás Miklós festménye)

A nemes felajánlás követendő példaként, ösztönzőleg hatott a saját korában. Ám ami az ilyen adományoknál mindig is a legnagyobb problémát szokta okozni, az most is felmerült: az elhelyezés kérdése. Az 5000 kötet könyv, 700 kézirat, 100 köteg metszet, 40 mappa térkép és a 2000 címerkép már önmagában is tetemes mennyiségnek számított, s hogy ezeket megfelelő módon kezeljék, az erre alkalmas helyiségről is gondoskodni kellett egy olyan városban, Pesten, amely még csak most kezdett rálépni arra az útra, ami a kulturális fejlődést és az urbanizációt, idővel pedig a nagyvárossá válást jelentette. (A gróf felajánlása természetesen ezeket is segítette.)

A Széchényi gyűjteményéről készült katalógus pótkötete 1803-ból (Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára)

Széchényi elébe ment a folyamatoknak, s az általa felajánlott gyűjtemény megfelelő elhelyezéséről is gondoskodott. A gyűjteménye számára az uralkodótól kért egy arra alkalmas kincstári épületet. Több ilyen épület is volt a korabeli Pest-Budán, amikor ugyanis II. József a szerzetesrendeket feloszlatta Magyarországon, épületeik a kincstár tulajdonába kerültek, idővel pedig különböző célokra használták fel azokat.

A döntést Széchényi és az épületet kijelölni hivatott Helytartótanács – amely maga is egy ilyen szerzetesrendi épületben székelt – közösen hozta meg, s mindketten a Pest belvárosában lévő volt pálos rend akkori Pálos (mai Papnövelde) utcában elhelyezkedő rendházát szemelték ki erre a célra. Persze nem az egész épületet kapta meg a gyűjtemény, hanem annak csupán azt a nagytermét, melyet eredetileg is könyvtári célokra építettek és rendeztek be. Így előnyt jelentett, hogy a terem bútorozott állapotban volt, a falak mentén a padlótól a mennyezetig futó, díszesen faragott szekrények, polcok sorakoztak.

Örömmel nyugtázhatta mindezt Széchényi, aki a terem mennyezetére még egy pompás freskót is festettetett, benne az ország címerével és a következő felirattal: Bibliotheca Hungarica Széchényiano-Rgnicolaris, azaz Országos Széchényi Könyvtár. A könyvtár ünnepélyes megnyitására 1803. december 10-én került sor.

Két év múlva viszont megkezdődött a könyvtár több mint negyven évig tartó vándorlásának a korszaka, mígnem állandó helyére, a Nemzeti Múzeumba került.

A belvárosi volt pálos rendház, a későbbi papnevelde adott helyet először Széchényi gyűjteményének. Carl Vasquez rajza 1837-ből (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A későbbi Papnevelő Intézet könyvtárterme, ahol egykor Széchényi gyűjteményét is elhelyezték (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az 1805-ben kiújult francia–osztrák háború következtében a gyűjteményt Temesvárra menekítették. A pálos kolostorból való kiköltözése azonban véglegesnek számított, mivel a katolikus egyház az egész kolostort papnevelde céljára kívánta felhasználni. (Valószínűleg ekkor kapta az akkori Pálos utca a Szeminárium utca elnevezést is, amit 1874-ben a ma ismert Papnövelde utcára kereszteltek át.)

A gyűjtemény az ezt követő tíz esztendőt, 1807-től 1817-ig a pálos kolostor szomszédságában elhelyezkedő Királyi Egyetem épületének egyik részében töltötte, ahol ugyan kevésbé szép bútorok álltak rendelkezésre, viszont előnyt jelentettek az elhelyezésre szolgáló tágas terek, a külön olvasóterem, s hogy a gyűjtemény kezelését szolgáló személyzet számára hivatalszobákat és szolgálati lakásokat is biztosítottak. A beköltözést követően azonban nem sokkal, 1809-ben a napóleoni háborúk miatt ismét menekíteni kellett az értékes könyvtárat,  a helyszín ezúttal Nagyvárad lett.

A Királyi Magyar Tudományegyetem központi épülete a XIX. század elején (a mai belvárosi Egyetem téren), Leopold Zechmeyer metszete (Forrás: ELTE ÁJK)

A kötelespéldányok beszolgáltatásának is köszönhetően – amely már az alapításnál megfogalmazódott – a gyűjtemény folyamatosan bővült, ami az egyetemi épületben történő biztonságos elhelyezést is kockázatossá tette. Mindez újból az elhelyezés kérdését vetette fel. Fontos lépés volt mindeközben, hogy az Országgyűlés 1808-ban elfogadta és törvénybe is iktatta a nádornak a Nemzeti Múzeum felállításáról szóló szándékát (1808. évi VIII. tc. – a Nemzeti Muzeum felállitásáról, és a magyar nyelv müvelését előmozditó más intézkedésekről), amely nemcsak a különféle tárgyi emlékeknek biztosított megfelelő, rendezett körülményeket, hanem a Széchényi által alapított Nemzeti Könyvtár számára is.

Idővel eldőlt a múzeum épületének végleges helyszíne is: az akkori Országúton (a mai Múzeum körúton) a Batthyány-féle telket jelölték ki erre a célra, azt az ingatlan, ahol a múzeum ma is áll. Az ekkorra már elbontott Kecskeméti-kapu közelében fekvő telken akkor egy nagy kerttel körülvett, tágas villa helyezkedett el, melyhez néhány kis kerti épület is tartozott.

A villát Klobusiczky Ferenc kalocsai érsek építtette a XVIII. században, később pedig Batthyány József érsek lett a birtokosa. Arra az időre, amíg a múzeum el nem készült, a könyvtár be is költözött ebbe a villaépületbe, melynek a földszintjén kapott helyet 1817-ben. Egy előteret, egy nagyjából 14 méter hosszú dísztermet és hat raktárszobát tudhatott magáénak. Az ezt követő húsz esztendő viszont a nyugodt gyarapodás időszakát jelentette.

A térképen a 25. szám az egykori Országutat (a mai Múzeum körutat) jelöli, éppen a 25. szám fölött látható a Batthyány-villa, ahol a gyűjteményt 1817 és 1837 között látogatni lehetett. Részlet Franz Neuheuser 1793-ban készült térképéből (Forrás: FSZEK–Hungaricana)

Az újabb költözést az 1838-as jeges ár tette szükségessé. Pest legnagyobb árvizétől a gyűjtemény szerencsésen megmenekült, a Batthyány-villa földszintjéről a könyveket az emeletre menekítették, de a várost elöntő víz annyira megrongálta az épületet, hogy ismét egy új, biztonságos helyet kellett keresni a számára. Ezt a biztonságos helyszínt, ahova az 1838-ban kiöntött Duna vize nem ért el, az Üllői úton lévő katonatisztképző intézet, a Ludoviceum (Ludovika) jelentette. Az épület első emeletén kapott hét nagyobb termet a gyűjtemény.

Persze mindenki tudta, hogy ez csak egy ideiglenes megoldás a nemzeti művelődésben fontos szerepet betöltő intézmény számára, hiszen 1837-ben már megkezdődtek a Nemzeti Múzeum építési munkálatai, ahol a könyvtárnak is méltó helyet szántak. A múzeum épületébe történő beköltözés 1846 nyarán történt, de a gyűjtemény végleges és teljes felállítására, szakszerű elhelyezésére a kor viharos történelmi eseményei miatt csak a kiegyezést követően, 1875-ben kerülhetett sor.

A Ludovika épülete 1837-ben, Carl Vasquez rajzán. Ide menekítették a könyvtárat az 1838-as árvíz után, s innen költözött végleges helyére, a Nemzeti Múzeumba (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az Országos Széchényi Könyvtár a legtöbb időt a Nemzeti Múzeum falai között töltötte, ahova 1846 nyarán költözött. Alt, Rudolf grafikája 1853-ból (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az Országos Széchényi Könyvtár a Magyar Nemzeti Múzeum épületében 1902-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Budavári Palota F épülete ad helyet napjainkban az Országos Széchényi Könyvtárnak (Forrás: Wikimapia)

A múzeum első emeleti helyiségeinek egy részét már eleve úgy tervezték, hogy azokban a könyvtárat fogják elhelyezni, így a további költözés gondolata több mint száz évig szóba sem került. A Budavári Palota F épületébe az intézmény 1984-ben költözött be.

Nyitókép: A későbbi Papnevelő Intézet könyvtárterme, ahol egykor Széchényi Ferenc adományát is elhelyezték (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)