
Keresés az archívumban
Titkokat őrző hely – A Nemzeti Múzeum kertjében sétáltunk
2020. szeptember 20. 12:00
Ezen a héten, szeptember 17–19. között rendezték a műtárgyak éjszakáját Budapesten. E rendezvénysorozat keretében tartották a Nemzeti Múzeum kertjében A Múzeumkert titkai című sétát is, amelyhez mi is csatlakoztunk. A sétát Debreczeni-Droppán Béla történész, muzeológus, levéltáros, a Múzeumkert történetének kutatója vezette.
Királyok kertje – A budai Vár legöregebb fái izgalmas történeteket őriznek
2020. szeptember 19. 10:00
A hajdani várkertek pompáját megidéző japánakácok, ízletes gyümölcsöt termő fügefák, a hazai selyemtermelés aranykorából megmaradt eperfák, gyönyörű tölgyek, hársak és platánok őrzik kérgük alatt a budai Várban átélt kalandos történetüket. Bár mesélni nem tudnak, mi most megtesszük helyettük.
A legmagyarabb Habsburg 225 éve költözött Budára
2020. szeptember 17. 11:00
Több mint 50 évig volt Magyarország nádora. Amikor Firenzében nevelkedett, még nem gondolhatta, hogy egyszer a legmagyarabb Habsburgnak nevezik. József nádor csak 19 éves volt, amikor 225 évvel ezelőtt ünnepélyes keretek között bevonult a magyar fővárosba. Itt rendezte be az életét, itt élt feleségeivel, gyermekeivel, itt halt meg, földi maradványai ma is a Budavári Palota kriptájában találhatók. Népszerűségét annak köszönheti, hogy kiemelt figyelmet fordított Buda és Pest felvirágoztatására.
Megáldották a felújított városmajori Kistemplomot
2020. szeptember 14. 17:00
Megújult a városmajori Kistemplom, a rekonstrukció során fejújították a tetőszerkezetet, a homlokzatot és a belső teret. Az Árkay Aladár által tervezett épület tíz évig szolgált templomként, később a közösségi élet színtere lett.
Hugonnai Vilmáról neveztek el teret Józsefvárosban
2020. szeptember 11. 16:00
A Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája előtti, korábban névtelen tér, melyen a Hős orvosok emlékműve áll, Hugonnai Vilmáról, az első magyar orvosnőről kapta új nevét.
Elérte legmagasabb pontját a Néprajzi Múzeum új épülete
2020. szeptember 10. 15:00
Idén ősszel szerkezetkész állapotban lesz az új Néprajzi Múzeum a Városligetben, 2022-től pedig várja majd a látogatókat. A Liget Budapest projekt keretében az 56-osok terén, az egykori parkoló helyén készülő múzeumépület elérte a legmagasabb pontját.
Árpád fejedelem feltételezett sírja fölé tervezett templomot Schulek Frigyes
2020. szeptember 9. 9:00
Az 1896-os nagy millennium után 1907-ben ismét millenniumot ünnepelt az ország: honfoglaló nagyfejedelmünk, Árpád halálának ezredik évfordulóját. Erre az évre esett az akkori uralkodó, Ferenc József negyvenéves uralkodói jubileuma is, és az ennek emléket állító törvény kimondta, hogy újból fel kell építeni azt a templomot, amelyet egykor Szent István király Óbuda határában Árpád fejedelem temetési helye fölé emelt. A templom építésére Schulek Frigyes kapott megbízást.
Hírességek utcája – Írók, festők, feltalálók éltek egykor a Bartók Béla úton
2020. szeptember 7. 13:00
Budapesten van egy hely, ahol egymás mellett megfért az autógyár, a laktanya, a kollégium és a két világháború közötti magyar irodalom. Mindezt száz métereken belül. Ez a különleges hely a Bartók Béla útnak a Gellért tér és Körtér közötti része. Egy csodálatos út, csodálatos helyekkel.
A Rózsák terén áll Budapest egyik legszebb temploma
2020. augusztus 30. 9:00
A VII. kerületi Rózsák terén álló Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom is várja jövőre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus résztvevőit. A 2560 fős befogadóképességű épület Budapest egyik legnagyobb neogótikus temploma, Steindl Imrének, az Országház tervezőjének remekműve.
Budapest első modern kórháza 135 éve nyílt meg
2020. augusztus 29. 9:00
A XIX. század végén a főváros hihetetlen ütemben növekedett, amivel az első időkben az egészségügyi rendszer nem tudott lépést tartani. A hiányokról fájdalmas leckét kapott a főváros az utolsó nagyobb kolerajárvány idején. Ezt követően jelentős kórházfejlesztésekbe kezdtek.
Budapest tisztasága – 125 éve takarítják rendszeresen a várost
2020. augusztus 28. 9:00
Pest és Buda lakói régen hulladékgödrökbe hordták a szemetet, vagy egyszerűen csak lepakolták a Duna-parton. Emiatt sokszor elviselhetetlen bűz volt a két városban. Mindez 125 évvel ezelőtt változott meg gyökeresen, amikor is létrejött egy fővárosi hivatal Budapest útjainak takarítására és a szemét összegyűjtésére.
Újraalkották a Szent Jobbot egykor szállító Aranyvonatot
2020. augusztus 19. 14:00
Augusztus 20-án a Magyar Vasúttörténeti Parkban mutatják be az immáron évtizedek óta tervezett, és az elmúlt öt év alatt rekonstruált Aranyvonat szerelvényét, amely 1938-ban, Szent István király halálának 900. évfordulója alkalmából az uralkodói ereklyét, a Szent Jobbot szállította országos körútra. Az ünnepélyes esemény alkalmával a látogatók díjmentesen tekinthetik meg az újjáépített járművet, amely egyszerre felel meg a mai vasúti közlekedési szabványoknak és a történelmileg hiteles rekonstrukciós elvárásoknak.
A kilencvenöt éves János Pincében jártunk – A belvárosi szállodát lebontották, de a János vitéz-falképek megmenekültek
2020. augusztus 12. 16:00
Vajon ki az, aki nem ebédelne vagy sörözne szívesen olyan környezetben, ahol művészeti alkotások veszik körül? Az 1872-ben átadott belvárosi Erzsébet Királyné Szálló és az 1985-ben a helyén felépülő, napjainkban is működő Danubius Hotel Erzsébet City Center pincéje különlegesen szép falképekkel büszkélkedhet: Petőfi Sándor János vitézének jeleneteit ábrázoló falképek díszítik. A műemléki védelemnek köszönhetően változatlan formában megmaradt János Pincében jártunk.
Rendhagyó lesz az idei Mesterségek Ünnepe
2020. augusztus 11. 10:00
Összetartozunk alcímmel, rendhagyó módon rendezik meg idén augusztus 20. és 23. között a Mesterségek Ünnepét a budai Várban. A Hagyományok Háza előtti Corvin téren pedig a Nagyvárosi Folkudvar lesz, az épületben kiállítás nyílik.
Emlékhelyek napja lesz augusztus végén 12 budapesti helyszínen
2020. augusztus 9. 11:00
Országszerte 70 helyen várják augusztus 29-én a történelem és a kultúra rajongóit. Vezetett séták, előadások, koncertek és sok látnivaló lesz a nemzeti és történelmi emlékhelyeken.
A neogótika csodái Budapesten
2020. augusztus 6. 9:00
Budapest mai arculatát egyértelműen egy igen termékeny időszak, a dualizmus építészete határozza meg. A XIX. század második felében épültek a főváros leghíresebb épületei, mint például a Halászbástya, az Operaház, az Országház és a Szent István-bazilika. Erre az időszakra a nagyfokú stíluspluralitás jellemző. Cikkünkben most a legszebb neogótikus épületeket mutatjuk be.
Megnyíltak a fővárosi könyvtár gyönyörű termei
2020. július 23. 14:00
A FSZEK tagkönyvtárai július 22-én nyitották meg kapuikat a járvány miatt elrendelt kényszerszünet után, a VIII. kerületi palotanegyedben található központi épület, a Wenckheim-palota olvasótermeiben pedig múlt hét közepétől fogadják az olvasókat. A Meinig Artúr tervezte neobarokk épületbe 1931-ben költözött be a fővárosi intézmény.
150 éve született Cholnoky Jenő, az egyik legnagyobb magyar földrajztudós
2020. július 23. 9:00
Nap mint nap elmegyünk épületek mellett, amelyek múltjáról semmit nem tudunk. Valószínűleg ilyen a Rákóczi út 29. – Gyulai Pál utca 1. – Stáhly utca 4. által határolt háztömb is, amelyet azért kerestük most fel, mert 100 évvel ezelőtt, 1920-ban költözött ide a híres földrajztudós, Cholnoky Jenő, aki nem mellesleg ma éppen 150 éve született. Munkássága hatalmas, mégis leginkább Kína és a Balaton tanulmányozását kötik a nevéhez. Cikkünkben budapesti kötődéseit is bemutatjuk.
Lezárják a Hősök terét és a Kós Károly sétányt az autók elől, a gyalogosoké lesz a Városliget
2020. július 17. 14:30
Néhány éven belül autómentes lesz a Hősök tere a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum előtt, lezárják a Zielinski hidat és a Kós Károly sétányt is az autók elől, megszüntetik a felszíni parkolás lehetőségét, a Városligetet teljes egészében a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak adják át. P + R parkoló is épül az M3-as felől érkező autósok számára, de a 2023-ig szóló tervek között sok más fejlesztési elképzelés is szerepel.
Ez az épület is a millenniumra készült – Kiemelt jelentőségű lett a Műcsarnok rekonstrukciója, kezdődhet a felújítás
2020. július 15. 10:00
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánította a Műcsarnok teljes körű rekonstrukcióját és korszerűsítését júniusban a kormány. Még nem tudni, mikor kezdődik az 1896-os millenniumi ünnepségre készült, Ferenc József által felavatott, Schickedanz Albert tervezte műemlék épület felújítása, de a közelgő rekonstrukció alkalmából érdemes megismerkednünk az épület izgalmas múltjával.
Hogyan lett kormányzati negyed a budai Várból?
2020. július 8. 11:00
Budavár ódon épületei zegzugos történelmet őriznek: számos házban működött egykori hivatal vagy minisztérium, például a most újjáépülő Fellner Sándor-féle Szentháromság téri palotában is. De hogyan került a kormányzati funkció a Várba? Előrebocsátjuk: a történet a XX. századnál sokkal régebben kezdődött.
A Csontváry-hagyaték megmentője, egyben a modern magyar építészet neves alakja – 125 éve született Gerlóczy Gedeon
2020. július 7. 15:00
A modern építészet egyik kiváló képviselője hazánkban, aki számos épületével hagyott nyomott a két világháború között átalakuló Budapest arculatán. A hazai kórházépítészet újragondolásával, modernista értelmezésével az új kórháztípus úttörője lett, Csontváry Kosztka Tivadar hagyatékának megmentőjeként pedig a „képmentő építészként” vonult be a köztudatba.
Megalapította Budát, de még emléktáblája sincs a Várnegyedben a 750 éve elhunyt IV. Bélának
2020. július 6. 8:00
IV. Béla király a tatárjárás után alapította meg azt a várost, amelyet ma Budaként ismerünk. Olyan helyet keresett, amely egy következő mongol támadás idején bevehetetlen lesz. A Várhegy fennsíkját vastag falakkal vetette körül, a területet felparcelláztatta és benépesítette, kolostorokat, templomokat építtetett. IV. Béla Budája ma is megvan, várfalak, amelyeketket építtetett, utcák, amelyeken sétált, házfalak és ablakkeretek, amelyeket ő is láthatott, ülőfülkék, amelyeken ő is ülhetett, de még csak egy emléktábla sem őrzi itt alapítójának nevét.
A budapestiek régi vágya egy gyalogoshíd a Dunán
2020. július 2. 18:00
Sokan a jövő gyalogoshídját látják a Lánchídban, holott az erre a szerepre nem alkalmas. A híd ugyanis három szigorúan elválasztott, egymással párhuzamos útpályából áll, a két járdából és középen az úttestből, amelyek között átjárási lehetőség nincs, és nem is lehet, sőt a középsőből, a közúti pályából jobbra és balra nem is igazán lehet kilátni. Más lehetőséget kell keresni, mert annyi bizonyos: a budapestiek régóta vágynak egy gyalogoshídra.
Budapest, ahogyan még nem láthattuk – Templomtoronyban nyílt kilátó a Belvárosban
2020. június 27. 13:00
Egyedülálló, modern, izgalmas turisztikai attrakcióval bővült Budapest látványosságainak sora azzal, hogy toronykilátókat alakítottak ki a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom tornyaiban. A tornyokból egészen új nézőpontból csodálhatjuk meg Budapest pazar látképét.
Házakat vitt el a nyári záporból lett pusztító árvíz Budán
2020. június 26. 14:00
Budapestet sokszor sújtotta árvíz. Általában a Dunától félünk, hiszen a hatalmas folyam pusztító erejét a XIX. század végéig számos alkalommal megmutatta. De Budapesten nemcsak a Duna tudott rombolni, egy-egy hatalmas eső után a kisebb, szelídnek tűnő patakok, vízfolyások is hatalmas pusztításra képesek. Így történt 145 évvel ezelőtt is.
Harminc éve kapták vissza nevüket a történelmi városrészek Budapesten
2020. június 22. 15:00
A szocializmus magyarországi bukása után, az első szabad választásokat és a demokratikusan megválasztott többpárti parlament 1990. május 2-i alakuló ülését követően megkezdődtek Budapesten az utcaátnevezések. A régi, leváltott rendszerre utaló nevek törlése s ezzel együtt a történelmi elnevezések rehabilitációja volt a cél. A városrészek neveiről és néhány főút új nevéről 30 évvel ezelőtt, 1990. június 19-én döntöttek Budapesten.
A színes Corvin tér és a sokoldalú Mátyás király
2020. június 14. 10:00
A Várhegy alatt, a Fő utca mentén találjuk Buda egyik legszebb és legizgalmasabb terét, a Corvin teret. Az itt található szépséges épületekkel, műemlékekkel, köztük a Budai Vigadóval vagy a Lajos-kúttal több cikk is foglalkozott már a PestBuda magazin oldalán, ám más érdekességeket is akadnak itt: többek között a teret keletről határoló Corvin tér 4. szám alatti lakóépület, amelyen Mátyás királyt ábrázoló domborműveket találunk. De hogy kerültek ide az uralkodót szokatlan szerepben ábrázoló alkotások?
Séta a történelemben – Hogyan lett Budán várból királyi palota?
2020. június 13. 11:00
A Budavári Palotát mindenki ismeri, de azt már talán kevesebben tudják, hogy Nagy Lajostól Luxemburgi Zsigmondon, Mátyáson és Mária Terézián át Ferenc Józsefig számtalan uralkodó palotájának fennmaradt részeit megtekinthetjük a falai között. Hogyan pusztult el a fényes középkori palota, és hogyan bukkantak rá elfeledett Atlantiszként a XX. században? Bemutatjuk!
Több mint temető – A Fiumei Úti Nemzeti Sírkert 100 nevezetessége
2020. június 9. 11:00
A Fiumei úti sírkert Magyarország és Európa egyik legjelentősebb temetője, emellett a teljes terület nemzeti emlékhely is, amelyet számos magyarországi és külföldi látogató keres fel évente. Mostantól az érdeklődőket egy telefonos alkalmazás is segíti, amely a Fiumei úti sírkert száz legfontosabb nevezetességét mutatja be, a nagy mauzóleumokat, a leghíresebb személyek sírhelyeit és a temető egyéb látványosságait.
Gyászoló Budapest – Megállt a főváros közlekedése és a nemzet szívverése 100 évvel ezelőtt
2020. június 4. 19:00
Aznap Budapesten nem nyitottak ki az üzletek, nem tartottak színielőadásokat, zárva maradtak a kávéházak, a vendéglők, a mulatók. A főváros iskoláiban a tanárok a Magyarországot ért igazságtalanságról meséltek a diákoknak, megindultan, könnyes szemmel. Az elszakított területről elüldözött emberek sokasága az Andrássy úton szervezett néma tüntetést a június 4-i trianoni békediktátum ellen. Minden pesti újság megrendülten tudósított Magyarország szétdarabolásáról, és pártállástól függetlenül, egységesen utasították el a párizsi döntést.
Az első európai rangú magyar szobrász volt – 145 éve hunyt el Izsó Miklós
2020. május 29. 11:00
A magyar nemzeti szobrászatot európai szintre emelő Izsó Miklós művészetét és munkásságát ugyan elismerték és méltatták már életében is, de igazán nagyszabású megbízást nem kapott. Karrierje éppen felívelésnek indult, elkészítette a debreceni Csokonai-emlékművet, a Mintarajztanodában szobrászatot tanított, elkezdte a szegedi Dugonics-emlékművet, és elkészítette a pesti Petőfi-szobor vázlatait, amikor váratlanul elhunyt. Halálának évfordulóján emlékezzünk a romantika korának meghatározó szobrászegyéniségére, aki elsőként fordult a népi motívumok felé, megteremtve ezzel a zsánerszobrászatot.
Főúri rangjuknak megfelelő lakóházra vágytak – A Fellner és Helmer színházépítő párostól rendeltek palotát
2020. május 25. 12:00
Budapest Európa egyik legszebb fővárosa, mondják a turisztikai szakemberek világszerte. És ennek a városnak számtalan gyöngyszeme, ékszerdoboza van. Ezek közé a kincsek közé tartozik a Józsefváros szívében álló, a Múzeum és Reviczky utcák által határolt egykori Károlyi–Csekonics-palota. Az épület olyan alkotóknak köszönheti külső és belső értékeit, mint Ferdinand Fellner és Hermann Helmer, Thék Endre, Lotz Károly vagy éppen Meinig Artúr.
A belváros gyönyörű színfoltja lett a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, jöjjön velünk egy sétára!
2020. május 23. 9:00
A zsidó hitközség engedélyével, a belsőépítészeti munkákat tervező Baliga Kornél építőművész kíséretében jártuk be a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát, amelynek rekonstrukcióját nemrég ICOMOS-díjjal ismerték el. Az Otto Wagner tervezte, 1872-ben átadott épület évtizedeken át pusztult a belváros közepén, ám mára csodálatos megújuláson esett át. A zsinagóga egyszerre lesz szakrális és kulturális tér, a középen álló tóraolvasó állványt a rendezvények idejére a földbe fogják süllyeszteni.
A millennium időszakának kiemelkedő szobrásza volt – 155 éve született Holló Barnabás
2020. május 17. 12:00
Holló Barnabás neve talán nem ugrik be azonnal minden budapestinek, pedig a városban nap mint nap több tízezren sétálnak el művei mellett, és csodálkoznak rá kiemelkedő alkotásaira. A Hősök terén álló Bocskai-szobor, az árvízi hajóst megörökítő híres domborműve a Ferenciek terén vagy a Corvin téren látható a gyönyörű Millacher-díszkút is az ő tehetségét dicséri. Szobrai szerte az országban megtalálhatók, de mi most a budapesti alkotásait mutatjuk be.
Csillagvizsgálót építtetett a Budavári Királyi Palotára, ma egy kráter viseli a nevét a Holdon – Háromszáz éve született Hell Miksa
2020. május 16. 16:00
A 300 esztendeje született Hell Miksában a magyar csillagászat megalapítóját tiszteli az utókor, de tudományos tevékenysége nemzetközi összehasonlításban is jelentős. Pályája több városhoz kötődött, többek között Budához is: az ő javaslatára épült a királyi palotára csillagvizsgáló torony Mária Terézia idejében.
Hetvenéves a Ferihegyi repülőtér – 500 kubikos egyengette a talajt a Tudományos Akadémiától megszerzett telken
2020. május 7. 11:00
A Mátyásföld és Budaörs után Ferihegyen építették meg Budapest harmadik légikikötőjét. A döntés, tervezés és építkezés ugyan már 1939-ben elkezdődött, de a II. világháború közbeszólt, az addig elkészült részek pedig jelentős károkat szenvedtek a bombázásokban. A háború után, 1947-től indult meg újra az építkezés, és az elkészült repülőteret 70 éve, 1950. május 7-én adták át ünnepélyes keretek között. Írásunkban e jeles évforduló kapcsán megemlékezünk a viszontagságos kezdetekről, az építkezésről, az átadásról és az elmúlt hetven év dinamikus fejlődéséről.
120 évvel ezelőtti formáját nyeri vissza a gyönyörű díszkút a budai Várban – Már a restaurátor-műhelyben van Senyei Károly szobra
2020. május 5. 10:00
A Budavári Palota Duna felőli oldalán 1900-ban állították fel Senyei Károly gyönyörű díszkútját, ám a háború után elbontották, és a VIII. kerületi Rákóczi térre helyezték. Szerencsére két évtizedet sem kellett az idegen környezetben töltenie, 1976-ban a Halászó gyerekek kútja visszakerült méltó helyére, igaz, jóval kisebb medencével. Most restaurálják a szép műalkotást, s egyúttal a medencéje is visszanyeri eredeti formáját – nyilatkozták a Pestbudának a felújítást végző szakemberek.
Az anyaság arcai budapesti szobrokon
2020. május 3. 10:00
Tavalyi anyák napi sétánkon nyolc olyan szobrot mutattunk be a főváros területéről, amelyek édesanyákat ábrázolnak. Azonban a témát ezzel cseppet sem merítettük ki, Budapesten ugyanis számos gyönyörű anya-gyermek szobor található még. A legtöbbjüket meghitt helyeken, zöld környezetben állították fel, így a frissen zöldellő májusi természet most ünnepi keretbe foglalja őket.
80 éve hunyt el Bangha Béla, akit már életében sajtóapostolnak neveztek
2020. április 30. 13:00
A két világháború közti Magyarország szellemi életének jelentős személyisége, Bangha Béla jezsuita szerzetes 80 évvel ezelőtt hunyt el. A maga korában sajtóapostolnak is nevezett Bangha a modern katolikus sajtó megteremtésével, könyveivel, publicisztikai tevékenységével, híres szónoklataival és szervezői munkájával nagy hatást gyakorolt kora társadalmának szellemi és kulturális életére. Életének és munkásságának jelentős része Budapesthez kötődik, és a magyar jezsuita rend főbb intézményei is a fővárosban találhatók.
Egy Hauszmann-kori lépcsőt találtak meg a Budavári Palotában és egy középkori várfalszakasz is előkerült
2020. április 27. 14:00
A Budavári Palotában előkerült egy eredeti, Hauszmann-kori lépcső, a Csikós udvaron pedig egy eddig fel nem tárt, középkori várfalszakasz a folyamatban lévő régészeti feltárások során. Emellett a Dísz tér 1. alatti ásatásokon a régészek két gránittáblát találtak, amelyek a volt Vöröskereszt-székház déli főbejárata melletti homlokzatról valók, rajtuk ma is jól kivehető az igazgatóság névsora és a védnökök neve, köztük Ferenc Józsefé.
Budapesti napló: Milyen szerepet töltöttek be a fák és parkok Budapest életében?
2020. április 24. 9:00
Ma már nem kérdés, hogy a fák és a parkok hozzátartoznak az élhető, fenntartható városhoz. De hogyan alakult a város és a fáinak, parkjainak kapcsolata az idők során? A Föld napjához kapcsolódva ezen a héten „zöld” témájú cikkekből szemezgetünk Budapest százötven éves történelméből.
Műemléki díjjal ismerték el a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga helyreállítását
2020. április 21. 9:00
A fővárosban a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga és Ligeti Miklós szobrászművész egykori Stefánia úti műteremháza kapott elismerést példaértékű műemléki helyreállításért. A díjakat az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága ítélte oda a műemléki világnap alkalmából.
Andrássy út: zegzugos utcácskák helyett épült a budapesti Champs-Élysées
2020. április 20. 10:00
Az Andrássy út vagy eredeti nevén a Sugárút a Belvárost köti össze a Városligettel. A több mint két kilométer hosszú út mentén csupa impozáns épület áll, és alatta fut Európa egyik legkorábbi metróvonala, a kisföldalatti. Nem véletlen tehát, hogy a reprezentatív út a 2020-ban rendezendő Eucharisztikus Kongresszus egyik tervezett helyszíne.
Egy eltűnt építészeti remekmű nyomában – 135 éve épült a városligeti Iparcsarnok
2020. április 15. 10:00
A Városligetben több mint 50 éven keresztül állt egy szépséges épület. Kiállítások befogadására építették, de sok minden másra is használták az 1885-ös megnyitását követő évtizedekben. Koncertek, előadások, sőt még istentiszteletek is zajlottak falai között. Az 1945-ös világháborús ostrom után nem építették újjá, helyén a Budapesti Nemzetközi Vásár egyik kiállítócsarnoka állt 1972-ig, majd 1985 és 2015 között a Petőfi Csarnok. Jelen pillanatban nem tudni, mi lesz a helyén.
Mit köszönhet Budapest a 150 éve létrejött Fővárosi Közmunkák Tanácsának?
2020. április 14. 15:00
Még váratott magára Pest, Buda és Óbuda egyesülése, mikor az 1870. évi X. törvénycikk életre hívta azt az intézményt, amely Andrássy Gyula miniszterelnök elképzelése szerint a Budapest nagyvárossá fejlesztését volt hivatott megtervezni és lebonyolítani. A Fővárosi Közmunkák Tanácsához máig ható folyamatok kötődnek, általa született meg az a Budapest, amelyet ma ismerünk.
Költészet napi séta – A legnagyobb magyar poéták budapesti szobrai
2020. április 11. 22:00
Az idei költészet napján, április 11-én – József Attila születésnapján – elmaradtak a már hagyománnyá vált nyilvános közösségi versmondások, és most azt sem tehettük meg, hogy tiszteletünk, köszönetünk és hálánk jeléül felkeressük a legnagyobb magyar költők szobrait. Így mi is csak egy virtuális sétát ajánlunk a nemzeti nagyjainkat ábrázoló budapesti művek között.
Budapesti napló: Épül a város
2020. április 10. 9:00
Pontosan 150 éve, 1870. április 10-én hozták létre Budapest történelmének vitathatatlanul legfontosabb szervezetét, a Fővárosi Közmunkák Tanácsát. Ennek az évfordulónak az alkalmából időutazásunk állomásain is az adott korok legfontosabb városfejlesztési terveiből, folyamatban lévő nagyberuházásaiból válogattunk.
Pest legrégebbi épületében a nap 24 órájában imádkoznak – Ezeréves múltunk tanúja a Belvárosi templom
2020. április 8. 13:00
A Duna partján álló Belvárosi Nagyboldogasszony-templom hihetetlenül gazdag a magyar kulturális örökség szempontjából. Szentélye a 13–XV. században épült, a török idők alatt leromlott hajóját a barokk korban építették újjá. Helyén már Szent István idejében is templom állt, híres középkori freskói Zsigmond korából valók, Mátyás oratóriumot építtetett hozzá, Liszt Ferenc több hangversenyt adott itt, és a templom előtt tette le királyi esküjét Ferenc József 1867-ben. Húsvét előtt jártuk be a pompás épületet, amely a közeljövőben a 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik helyszíne lesz.
A századfordulós Budapest megörökítője – 175 éve született Weinwurm Antal fotográfus
2020. április 1. 15:00
Idén ünnepeljük Weinwurm Antal fényképész születésének 175 évfordulóját, aki kortársa, Klösz György mellett talán kevésbé ismert, róla nem született tanulmány, cikk, képes album, pedig ő is felvételek százain örökítette meg a kiegyezés után rohamos fejlődésnek induló, világvárossá formálódó Budapestet. Számos középületről, társadalmi eseményről készített fényképet, amelyek a korabeli újságokban is megjelentek.


