Keresés az archívumban

Egy Ulászló utcai falfestményről Szentimrevárosban vannak kevésbé ismert művek is Szent Imre hercegről. Ilyen a Sailer István terve alapján épült bérház falán található murális munka.
Zebrazászlókat helyeztek ki Óbudán Ön szerint helyes, ha zászlókat helyeznek ki a zebrákhoz, aztán azokat lengetve lehet átkelni az úton?
Tesztelték a négyes metrón a kerékpárszállítást Először tesztelték a kerékpárok szállításának lehetőségét a metróhálózaton.
A Jászai Mari térre kerülhet a Nagy Imre-szobor A Vértanúk terén álló szobor a XIII. kerületben találhat új otthonra.
Már építik a Wekerletelep kispiacát A műemléki jelentőségű területen lévő piac rendbehozatala évek óta esedékes volt.
Frida Kahlo művei Budapesten Most 111 éve született Frida Kahlo, a világhírű mexikói festőnő. A Nemzeti Galériában kiállításon lehet megcsodálni Kahlo válogatott műveit.
Ki mászott fel Will Smith előtt a Lánchídra? A Lánchíd láncai pár napja Will Smith akciója miatt a világ figyelmének középpontjába kerültek. Azonban 170 évvel ezelőtt más miatt kerültek a figyelem középpontjába a láncok.
Füst Milán és otthonai, avagy versek a konyhakövön Füst Milán ötször váltott lakást Budapesten. Naplójában fiatalkori otthona, a Dohány utcai trafik mögötti szoba gyakran szóba kerül. Később vissza is tért ide.
A hintalótól a twistig: az Árkád Bazár története „...a villamos fényárban csillogó fayance-díszítéssel kirakott áruház előtt a fővárosi közönség gyönyörködik, azt képzeli, hogy a mesék országában tündérpalota előtt áll, melynek ablakaiból ezer aranyhajú baba mosolyog le reája” – adta hírül a Tolnai Világlapja 1909 decemberében. A Dohány utca 22. szám alatt álló Árkád Bazár építése 1908-ban kezdődött a Vágó fivérek tervei alapján. Az épület 110 éves története során azonban nem csupán a játékáruháznak, hanem autókereskedésnek és művészeti klubnak is otthont adott, sőt egyidőben a beat fellegváraként vált ismertté.
Több mint 5 milliárd jut az óbudai rendelőkre A kormány 5,1 milliárd forinttal támogatja a III. kerületi Szent Margit Rendelőintézet szakrendelőinek felújítását.
Ismét egymás szomszédai - Ottlik-kert épül Újbudán Ottlik Géza gyakran kószált a „nádasokkal körülvett Feneketlen-tó” környékén; kicsit odébb, az Ulászló-Bukarest utca által négyzetet körülíró területen, a Kosztolányi Dezső tér mögött most kertet építenek az író tiszteletére. A közösségi tér kialakítására szeptember 21-ig lehet pályázni.
Emlékszik még az Osztapenkóra? Egykor egyszerű útkereszteződés volt itt, majd Osztapenkó hatalmas szobra jelezte Budapest nyugati kapuját. A környék mai is a főváros nagy nyugati csomópontjának számít, immár külön megnevezés nélkül.
Új pszichiátriai intézet épül Budapesten A Nyírő Gyula Kórházban jön létre az új intézmény.
Ötven éve kezdték meg a metróalagutak fúrását a Duna alatt Tudta, hogy már a 19. században is alagutakat terveztek Pest és Buda közé?
Jól halad a Városliget megújulása Az Állatkert bővítésétől a Szépművészeti rekonstrukcióján és az Új Nemzeti Galéria építésén át a mélygarázsépítésig és a múzeumi raktárépületek felhúzásáig sorban valósulnak meg a Liget Budapest fejlesztései.
Megnyílt a Puskás Stadion látogatóközpontja A látogatóközpontban modern megoldásokkal szemléltetik a stadion történetét és a fejlesztéseket.
Sorban a negyedik – a Hunyadi téri vásárcsarnok felújításáról Restaurálják a Hunyadi téri-vásárcsarnok homlokzatát, Czigler Győző finom építészeti díszei 2019-re lesznek láthatóak ismét.
Harmincöt év után végre elkészül? Az 1-es villamos története Harmincnégy éve kezdték el, és jövőre készül el az 1-es villamos teljes pályája, amelynek utolsó, Etele úti szakasza most épül ki. A vonal további építése miatt a Fehérvári úton a villamosokról át kell szállni, és az Etele út is teljesen átalakul.
Mi lesz a Király utca 40. sorsa? Hamarosan elkészül az eredetileg Hild József tervei alapján épült, majd elbontott, most újjáépített 106 lakásos ingatlanrezidencia. Új történet kezdődik tehát a K40 néven elhíresült ház históriájában a 2006-ban kavart műemlékbotrány után.
Visszakerült a helyére József nádor szobra Némi restaurálást követően újra a róla elnevezett téren látható a „legmagyarabb Habsburg” szobra. Igaz, a tér átalakítása még javában zajlik.
A vadászat istennője az árkád mögött A Duna-parti palotasor legkorábbi házát Hild József tervezte 195 éve. A Diana fürdő az egyik első épülete volt a város belső kerületeire jellemző belső udvaros, függőfolyosós háztípusnak. A fürdő egyedisége abban is állt, hogy udvarát és lépcsőházát a főváros földjéből előkerült római szobortöredékekkel díszítették.
Baross tér – Méltó a tér Baross Gáborhoz? 170 éve született a Vasminiszter, és ötven éve tették tönkre a róla elnevezett teret.
Megújítják az Orczy teret A rekonstrukció során megváltozik a tér arculata, nő a zöldfelületek aránya, rendezik a parkolást, felújítják a tömegközlekedési járművek megállóit, valamint javítják a kerékpáros közlekedés feltételeit.
A Városligetben jártunk Völgymúzeum, interaktív Budapest-kiállítás és gyermekszínház is lesz a megújuló Városligetben. Terepszemlét tartottunk a helyszínen.
Pillanatkép: így fest most az átépülő Múzeumkert Kíváncsi, hogy halad a Nemzeti Múzeum kertjének rekonstrukciója? Lessen be velünk a kerítés mögé!
150 éve létezik magyar állami tulajdonú vasúttársaság A magyar állam a kiegyezés utáni évben nem a semmiből alapított egy vasúttársaságot, hanem megvásárolt egyet, mégpedig a Magyar Északi Vasút 126 km hosszú Pest–Hatvan–Salgótarján közötti vonalát. Így lett állami vasúttársaság 22 évvel a magyar vasúti közlekedés elindulása után.
85 éves az ország legmagasabb építménye Tudta, hogy Budapest határában magasabb acéltorony áll, mint az Eiffel-torony?
Akit négyszer temettek – Kétszáz éve született Semmelweis Ignác Semmelweis Ignác 29 éves volt, amikor rájött, hogy a gyermekágyi lázat – így a frissen szült édesanyák halálát – kézfertőtlenítéssel meg lehet akadályozni. Kétszáz éve született az anyák megmentője, az ő budapesti emlékhelyeit kerestük fel.
Hamarosan villamos járhat a Műegyetem előtt Még kész sincs az egyik ütem, de már megvan az építési engedély a másikra. Irdatlan tempóban épül Újbuda új városrésze, az úgynevezett BudaPart.
Ilyen lesz a Magyar Zene Háza A Városliget-beli Magyar Zene Háza nem egyszerűen egy újabb koncertterem, sokkal inkább egy új ismeretterjesztő és oktatási központ lesz az intézmény vezetői szerint.
Budapesté lett a Sziklakórház ingatlana A magyar államtól Budapest tulajdonába került a Sziklakórház ingatlana.
Budapest filmes világát mutatja be a CNN A budapesti filmforgatási helyszínekről közölt riportot a CNN Travel.
Strand és gyógyfürdő kerülhet Józsefvárosba A volt józsefvárosi pályaudvar területén a koncepciótervek szerint tízmedencés fürdő jönne létre.
Épül az Eiffel Műhelyház Az Operaház műhelyháza legalább tíz funkciót tud majd betölteni.
Az olvasók birtokba vehetik az Ezüsthegy utcai könyvtárat Egy negyvenes években épült sarokházat újítottak fel Békásmegyeren, hogy helyet biztosítsanak a könyvtári szolgáltatásoknak, amelyekre nagy szükség mutatkozik a III. kerületben.
Pompás paloták és szőnyegek – 155 éve született Giergl Kálmán Most 155 éve, 1863. június 29-én született Giergl Kálmán. Többek között a Klotild-paloták, a New York-palota, a volt Királyi Bérpalota és a Zeneakadémia tervezéséről ismert építész élete nem csupán a fényűző paloták és a kórházak építése körül forgott, szenvedélyes utazó, sportoló, író és szőnyegszakértő is volt.
Romjaikból születnek újjá a századfordulós házak Erzsébetvárosban Szélsebesen zajlik a múlt hibáinak kijavítása a VII. kerületben: számos, évtizedek óta elhanyagolt, gyakran tégláig lepusztult homlokzatú épület épült teljesen újjá az elmúlt években.
Így világítottak a Ligetben régen Mécseslámpáktól a gázlámpákon át az elektromos világításig: a városligeti közvilágítás történetéről írt a Liget Budapest blogja.
Kalandos a műszaki tárgyak gyűjtésének története A magyar műszaki emlékek gyűjtése közel másfél évszázada zajlik – a műszaki múzeum sorsa mégsem úgy alakult, ahogy az alapításakor gondolták.
Átjárható lesz a Párisi Udvar? Idén júniusra ígérték a tulajdonosok a jövőben hotelként működő Párisi Udvar megnyitását, később az időpontot őszre módosították. A gazdag ornamentikájú homlokzat egy részéről a napokban lekerült az állványzat, készül a komplett szállodatér is, ami pedig az ikonikussá vált passzázst illeti, használata egyelőre tisztázatlan.
Tervezik a rákospalotai vízimalom felújítását Budapest utolsó vízimalma volt a XV. kerületi Liwa-malom, ami most újjászülethet.
Új kor, új héroszok: egyre népszerűbbek Budapesten a sportolószobrok Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusának életnagyságú bronzszobrát június 14-én avatták fel Újbudán. Nem ő az első olyan sportoló, aki köztéri emlékművet kapott. A sportolók ábrázolása régi-új műfajnak számít a plasztika történetében: az ókori görög kultúrát is jellemezte, majd kétezer évre eltűnt, és a XX. századtól éledt újra.
Alagút: 20 millió csempe található az „ország legnagyobb fürdőszobájában” Most 45 éve alakították ki az „ország legnagyobb fürdőszobáját”, ekkor készült el az Alagút csempemozaik burkolata. A felújított Alagutat – és a szintén felújított Lánchidat – 1973. június 15-én adták át.
Így valósult meg az Erzsébet híd a századfordulón Lassú folyamat volt az első Erzsébet híd megvalósulása. Csodálatos híd született, ám ehhez le kellett bontani a pesti óváros számos házsorát és a régi városházát is. Itt a története!
Így bővül a Millenáris Park Elkészült az alagút a Millenáris Park új területe alatt, az autók már azon keresztül közlekednek, így megszűnt a gépjárműforgalom a Fény utcának a Lövőház utca és a Kis Rókus utca közötti szakaszán. A park bővítése várhatóan 2019 nyarán fejeződik be teljesen.
Amikor fizetős volt a Margit-sziget Tudta, hogy 1948-ig fizetős volt a Margit-sziget? Előbb magántulajdonban, majd a főváros tulajdonában állva is fizetni kellett a tömegeknek a sziget meglátogatásáért.
Új Szervita tér: idegen anyagok Építik a két luxusközpontot a Szervita téren, ahol revitalizációs céllal közparkot is kialakítanak. A lebontott parkoló és a régi távbeszélőközpont helyén, a Szent Anna-templom szomszédságban 2020-ra fejezik be a munkákat.
Gulág-emlékművet avattak Budapesten Óbudán állították fel a szovjet megszállás áldozatainak emlékművét.
„Ah, a ház nélküli ember vándor” – Kisregény a budapesti Tisztviselőtelep születéséről „Van-e olyan nő, aki két csinos utcai, de nem szalon nagyságú – s egy udvari szobácskával megelégszik?” – teszi fel a kérdést a Reakció kiadó gondozásában megjelent ÚJ föld, új szerencse című kisregény egyik szereplője. Bevezetés a józsefvárosi Tisztviselőtelep születésének belső történetébe.
Jókor érkezett Lang Adolf – a budapesti nagyépítkezések kezdetén Andrássy úti villákat, budapesti bérházakat, fővárosi és vidéki középületeket tervezett Lang Adolf, aki 170 éve, 1848. június 15-én született.