Keresés az archívumban

A város legmagasabb pontján jártunk – 110 éve épült az Erzsébet-kilátó Sisi egyik kedvenc kirándulóhelyén, Budapest legmagasabb pontján építették fel a város egyik legkedveltebb kilátótornyát, az Erzsébet-kilátót. A Kluzinger Pál és Schulek Frigyes tervei alapján készült épületet 110 éve adták át. Az évforduló alkalmából úgy döntöttünk, teszünk egy túrát a János-hegyre, és megmásszuk a kilátót.
Budapest elhanyagolt jelképe: bejártuk a jobb sorsra érdemes Gellért-hegyet Hiába a város egyik szimbóluma, szerelmespárok és turisták kedvenc sétálóhelye; hiába természetvédelmi terület a Gellért-hegy, évtizedek óta elhanyagolt állapotban van. Nemcsak ráncfelvarrásra, hanem teljes rekonstrukcióra lenne szüksége.
Hamarosan befejeződhet a Gellért-hegyi sikló építésének előkészítése A Gellért-hegyi sikló évek óta húzódó előkészítése a következő hetekben lezárulhat. A sikló bejárata a Hegyalja út alatt kialakított aluljáróból fog nyílni, a kocsik az Orom utcáig, az első száz méteres szakaszon a föld alatt fognak haladni, utána hídszerkezeten, a felszín felett mennek tovább a Citadelláig.
Sikló épül a Gellért-hegyen – Vizsgálják a libegős összeköttetést a Várhegyre Eldőlt, hogy megépül a Tabánból a Gellért-hegyre vezető sikló, de elképzelhető, hogy kötélpályás összeköttetést alakítanak ki a Várhegy és a Gellért-hegy között. A kormány úgy döntött, hogy meg kell vizsgálni ezt az utóbbi lehetőségét is.
Megalapította Budát, de még emléktáblája sincs a Várnegyedben a 750 éve elhunyt IV. Bélának IV. Béla király a tatárjárás után alapította meg azt a várost, amelyet ma Budaként ismerünk. Olyan helyet keresett, amely egy következő mongol támadás idején bevehetetlen lesz. A Várhegy fennsíkját vastag falakkal vetette körül, a területet felparcelláztatta és benépesítette, kolostorokat, templomokat építtetett. IV. Béla Budája ma is megvan, várfalak, amelyeketket építtetett, utcák, amelyeken sétált, házfalak és ablakkeretek, amelyeket ő is láthatott, ülőfülkék, amelyeken ő is ülhetett, de még csak egy emléktábla sem őrzi itt alapítójának nevét.
Budapest, ahogyan még nem láthattuk – Templomtoronyban nyílt kilátó a Belvárosban Egyedülálló, modern, izgalmas turisztikai attrakcióval bővült Budapest látványosságainak sora azzal, hogy toronykilátókat alakítottak ki a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom tornyaiban. A tornyokból egészen új nézőpontból csodálhatjuk meg Budapest pazar látképét.
Több mint temető – A Fiumei Úti Nemzeti Sírkert 100 nevezetessége A Fiumei úti sírkert Magyarország és Európa egyik legjelentősebb temetője, emellett a teljes terület nemzeti emlékhely is, amelyet számos magyarországi és külföldi látogató keres fel évente. Mostantól az érdeklődőket egy telefonos alkalmazás is segíti, amely a Fiumei úti sírkert száz legfontosabb nevezetességét mutatja be, a nagy mauzóleumokat, a leghíresebb személyek sírhelyeit és a temető egyéb látványosságait.
Hosszú évtizedek pusztulása után felújítják a Citadellát – Múzeumot alakítanak ki az erődben Hamarosan megkezdődik a Citadella felújítása, a munkálatok várhatóan két évet vesznek igénybe. A világörökségi környezetben fekvő erődítmény a jövőben új funkciót kap: múzeumot alakítanak ki benne, amely a magyar szabadságküzdelmeket mutatja be. Körülötte Budapest egyik legszebb közparkját építik ki.
Várva várt felújítás: izgalmas sétaparkká varázsolják a budai Vár oldalában futó Ellyps sétányt A Várhegy keleti, Dunára néző lejtője kanyargós útjaival és buja növényzetével remek adottságú hely, állapota azonban az elmúlt években igencsak leromlott. Most azonban a Nemzeti Hauszmann Program keretében rendbe hozzák a területet: 2019-ben elkészült az egyedi panorámával rendelkező Ellyps sétány első, északi szakaszának felújítása. A teljes rekonstrukcióját pedig idén fejezi be a Várkapitányság. Folytatják a növénytakaró megújítását, valamint a balesetveszélyes burkolatok, lépcsők javítását is. Az átalakítás tervezői a PestBudának elmesélték, mi mindent foglal magába a felújítás.
Az állatkert lakóit csaknem teljesen megették a budapestiek az 1945-ös ostrom után, de május 1-jén újra megnyílt az intézmény Budapest ostroma 75 évvel ezelőtt, 1945. február 13-án véget ért. Az állatkert hatalmas károkat szenvedett, egyetlen épülete sem maradt teljesen ép, és sok a földdel vált egyenlővé. A látvány borzalmas volt: romok, leomlott falak, megroncsolódott kerítések, jégbe fagyott állatok és emberek mindenhol. A 2500 állat 99 százalékának nyoma veszett: megszökött, elpusztult, vagy megették a budapestiek. Elképzelhetetlennek tűnt a gyors talpra állás, 1945. május 1-jén az állatkert mégis újra kinyitott.
Elkészült a Belvárosi plébániatemplom kilátópontja Elkészült a Belvárosi plébániatemplom kilátója, és befejeződött a két torony felújítása. Ugyan a kilátó nagyközönség előtti megnyitását el kellett halasztani, de fotókon megmutatjuk, mit látnak majd a turisták a magasból, ha elvonul a járvány. A napokban lebontották a munkálatok miatt felállított védőparavánokat is, így ismét láthatóvá vált a templom teljes homlokzata.
Megújítják és zöldítik a budavári Szent György teret Átfogó koncepció készült a budai Vár legfontosabb terének rendezésére. A várhatóan nyáron kezdődő munkák során felújítják a Szent György tér töredezett burkolatait, és rengeteg új növényt is ültetnek az ágyásokba, de megújul a gyepfelület is.
A Libegő fél évszázados múltja: kiállítás nyílt a Hegyvidéken, de a járvány miatt nem látogatható Mától a Libegő is bezárt a koronavírus-járvány miatt. Ez a különleges, drótkötélpályás hegyi felvonó, amely a turisták, kirándulók kedvence, idén augusztusban ünnepli 50. születésnapját. Ebből az alkalomból nyílt kiállítás a múltjáról a BKV Zrt. jóvoltából a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteményben. Mivel a járvány miatt jelenleg az sem látogatható, itt mutatjuk be az alig több mint 1 kilométeres pályáján 262 méternyi emelkedőt áthidaló közlekedési eszközt, Budapest egyik látványosságát.
Virtuális séta a Budavári Sikló születésének 150. évfordulóján – Mit láthattak a magasból az utasok 1870-ben? A Budavári Sikló is bezárt március 23-tól, igaz, a közlemény szerint egyelőre csak karbantartás miatt. Ez az egyedi hangulatú közlekedési eszköz az idén 150 éves, ebből az alkalomból virtuális sétára hívjuk Olvasóinkat, hogy így is köszöntsük születésnapján a főváros egyik különlegességét. Újságírónk még azt megelőzően indult ünnepi utazásra, hogy megjelentek volna a felhívások, miszerint az otthon maradással korlátozhatjuk a koronavírus terjedését. Margit és Gellért tehát pár napig zárt térben tartózkodik, mint remélhetőleg Budapest és az ország minden lakosa.
Bezárták az Erzsébet-kilátót, az állatkertet, a fővárosi gyógyfürdőket A koronavírus-járvány miatt a fővárosban lezártak több olyan nevezetességet, amelyet korábban a turisták jelentős számban látogattak, így az Erzsébet-kilátót, az állatkertet és a fővárosi gyógyfürdőket is. A múzeumok és a könyvtárak is zárva tartanak a veszélyhelyzet idején Budapesten.
Budapesti napló: Hogyan védekezett a főváros a spanyolnátha ellen? 1920-ban – mintha nem lett volna elég baja enélkül is a város lakosságának – Budapesten egyre több áldozatot követelt a spanyolnáthajárvány. Vajon milyen intézkedéseket hozott az akkori városvezetés a betegség terjedésének megfékezésére? E heti lapszemlénkben ennek is utánajártunk.
35 éve épült a Budapesti Kongresszusi Központ 35 éve nyitotta meg kapuit a Budapesti Kongresszusi Központ, amellyel az akkori Magyarország a kongresszusi turizmus piacára kívánt betörni. A 2000 fős épület sokáig Budapest egyetlen, valóban vállalható konferencia-helyszíne volt.
Tavasszal megnyílik a budai Várban az újjáépített Főőrség épülete, jövőre a Lovarda – Megmutatjuk a gyönyörű belső tereket A budai Várban eredeti szépségében újjáépített, lenyűgöző látványt nyújtó Lovardát és a hasonlóan pompázatos Főőrség épületét kívülről már többször láthatták olvasóink a cikkeinkben, most viszont megmutatjuk a belső tereket is a Várkapitányságtól kapott fotóknak köszönhetően. Az idén tavasszal megnyíló Főőrség és a jövő évtől látogatható Lovarda kívülről olyan, mint Hauszmann Alajos idejében, 120 évvel ezelőtt volt, ám a belső tereket a tervezett új funkciókhoz alakították.
Légies hotel külföldi és hazai turistáknak – 50 éves az Aero szálló Ötven évvel ezelőtt készült el az első, úgynevezett touringhotel Budapesten. A Ferihegyi repülőtérre vezető úthoz közel, a Kispest és Ferencváros határánál rekord gyorsasággal elkészült Aero szállóról már azért is érdemes szót ejteni, mert ugyan a rendszerváltozást követően nevet és tulajdonost váltott, de ma is működik. 1970-ben több okból is nagyra értékelték a hazai turisztikai szakemberek: igazi magyar találmányként tekintettek rá és a két évvel korábban épült vidéki társaira. Az idegenforgalom forradalmi vívmányától az olcsó, de mégis színvonalas vendéglátás biztosítását várták.
Ezek voltak a legolvasottabb cikkeink 2019-ben a pestbuda.hu-n! Összegyűjtöttük a 2019-es évben megjelent legnépszerűbb cikkeinket. Tartsanak velünk 2020-ban is!
Kun Bélától Szűz Máriáig: Varga Imre legérdekesebb fővárosi szobrai Az egyik legtöbbet alkotó szobrászként Varga Imre a pályafutása során Szűz Máriáról és Kun Béláról egyaránt készített szobrot, alkotásai városszerte sok helyen megtalálhatóak ma is. Bemutatjuk a napokban 96 évesen elhunyt Varga Imre legérdekesebb fővárosi szobrait.
A Lánchíd alakváltozásai A Lánchíd „születésnapján” új időszaki kiállítással köszönti a főváros ikonikus hídját a megújuló Közlekedési Múzeum. „A Lánchíd alakváltozásai” című tárlat a november 20-án 170 éve elkészült első fővárosi állandó híd felújításait, átalakulásait mutatja be. A kiállítást egész napos szakmai konferencia keretében nyitották meg a BME OMIKK épületében.
Aki Buda látképét meghatározta – Száz éve hunyt el Schulek Frigyes, a műemlékvédő építész Száz évvel ezelőtt, 1919-ben számos nagy alakját vesztette el a magyar tudományos, irodalmi és művészeti élet. Csak hogy néhányat említsünk: Ady Endre, Eötvös Loránd, Csontváry Kosztka Tivadar, Szemere Miklós, Hopp Ferenc. És 100 éve, 1919. szeptember 5-én hunyt el Schulek Frigyes egyetemi tanár is, az eklektikus építészet és a műemlékvédelem jelentős képviselője, mérnök és restaurátor. Nevéhez olyan emblematikus, Budapest városképét meghatározó épületek kötődnek, mint a Mátyás-templom, a Halászbástya és a János-hegyi Erzsébet-kilátó.
Ötven éve segítik irányjelző táblák Budapesten a turistákat Két évtizedes kényszerű szünet, a háború és az 1950-es évek bezárkózása után az 1960-as években Magyarország ismét nagyobb számban fogadott külföldi turistákat. A város vezetői 1969-ben megpróbáltak még jobban a turisták kedvében járni.
Iskolakezdés: egy nagyvonalú kor oktatási épületei Lechner Ödön, Hauszmann Alajos, Feszl Frigyes, Kőrössy Albert Kálmán, Kós Károly – híres magyar építészek, akik iskolákat terveztek Budapesten. Ma is az oktatást szolgálják alkotásaik, amelyekben idén is sok ezren kezdik meg a tanévet.
Hová vándoroltak a Várkert Bazár trófeái? Turisták és budapestiek hada sétál el mellettük nap mint nap, de kevesen tudják, honnan bukkant fel egyszer csak a két különleges szobor a budavári Szent György téren.
A Közlekedési Múzeum új épületéhez készült látványtervekből nyílt kiállítás A Közlekedési Múzeum új épületére kiírt nemzetközi építészeti tervpályázatra készült látványtervekből nyílt kiállítás szerdán a Ganz Ábrahám Öntödei gyűjteményben. Az új épületnek otthont adó Északi Járműjavító és a 120 éves Múzeum történetét is megismerhetik a látogatók.
A hullámok hátán – Százéves a Palatinus strandfürdő A főváros első szabadtéri fürdője, a Palatinus az idők során többször átalakult, megújult, de a népszerűsége az egy évszázados fennállása alatt nem változott. Két éve gyönyörűen rekonstruálták a műemlék főépületet.
Egy kultikus hely szegélye: a Duna-korzó eltűnt épületeinek nyomában Ki ne ismerné a Duna-korzót? Már több, mint egy évszázada a fővárosiak és a turisták egyik kedvenc helye Budapesten. Nem is csoda, hiszen a fák, a Duna közelsége és a budai oldal nyújtotta panoráma könnyen lebilincsel bárkit. De nemcsak ezek, hanem a korzó menti épületek is hozzájárulnak a hely megítéléséhez. Cikkünben e kultikus hely épületeinek történetét tárjuk fel.
Már a Várban van a restaurált Csikós-szobor Befejeződött ifj. Vastagh György Csikós című alkotásának restaurálása, a művet több darabban július 10-én szállították a solymári restaurátorműhelyből a budavári Lovardához. A helyére emelték, de cikkünk megjelenésének napján a ló fejét még nem helyezték fel, a helyszínen a szakemberek az utolsó simításokat végzik a körbeállványozott területen. Csányi Szabolcs restaurátor a csomagolás és szállítás előtt a restaurátorműhelyben mutatta be a pestbuda.hu-nak a szobrot.
Ismét a legjobbak között a magyar főváros Az európai városok közötti turisztikai versenyben Budapest a legjobbak között teljesített az elmúlt évben a vendégforgalmi adatok alapján. A különleges természeti adottságok mellett a művészettel és történelemmel kapcsolatos látnivalók, programok is növelik a „Budapest-élményt” az ide látogatók számára.
Formálódik a nemzet főtere – Már áll a Hültl-féle ház Indul a turistaszezon, ezért felkerekedtünk, hogy megnézzük, mit láthat az arra járó a nemzet főterén sétálva. Készülő emlékműveket, furcsa virágágyakat és száz év után befejeződő építkezést találtunk.
Titkok a föld alatt – A Várhegy gyomrában jártunk Az elsők között látogattunk el a május elején megnyílt Vár-barlangba, hogy a kétórás túra során bejárjuk a világon egyedülálló természeti értéknek számító barlangrendszer jelentős részét. A Várnegyed utcái alatt sétálva lépésről lépésre bontakozott ki előttünk egy különleges föld alatti világ, feltárva több százezer éves titkait.
Megnyitott a Csónakázótó a Városligetben Ami télen jégpályaként üzemel, az a tavaszi időszakban már csónakázótó. A budapestiek és a turisták újra csónakázhatnak a Városligetben, szép környezetben.
Ház, tele kreativitással Újra egy belvárosi ház belső udvarába néztünk be: gazdag múltat és inspiráló jelenkori működést találtunk. Meg két bájos, töredezettsége ellenére is megkapó szobrot. Fedezzék fel velünk a Kossuth Lajos utcai Wagner-házat!
Jelek útvesztőjében Budapest utcáin Bizonyára mindenki eljátszott már egyszer a gondolattal, mi történne, ha visszamenne az időben, és megnézné Budapestet 50, 60, 100 évvel ezelőtt. Az első, ami ilyenkor eszünkbe jut, hogy régen más képet mutattak az épületek, és kevésbé voltak zsúfoltak a közterületek. De ha tovább időzünk képzeletbeli múltbeli sétánkon, azt is felfedezhetjük, mennyivel kevesebb információ zúdul ránk a környezetükből, ugyanis nem voltak az utcákon közlekedési táblák és a figyelemfelkeltő szimbólumok. Most térjünk vissza a jelenbe, és tegyünk egy sétát Budapest utcáin úgy, hogy figyelmünket kizárólag a jelekre irányítjuk, és arra, milyen információt közvetítenek nekünk.
Budapest nemzetközi színvonalú új építészeti jelképpel gazdagodik Az új Magyar Közlekedési és Műszaki Múzeumban az állandó és időszakos kiállítások mellett közösségi tér is lesz. Budapest egy friss turisztikai célponttal és egy világszínvonalú, családbarát, új Közlekedési Múzeummal gazdagodik majd a Kőbányai úti egykori Északi Járműjavító területén – mondta az amerikai Diller Scofidio + Renfro iroda által tervezett, leendő múzeumépület kapcsán Vitézy Dávid főigazgató.
Helyreállították a Szent Jobb-kápolnát és a sekrestyét a Szent István-bazilikában A Szent István-bazilika Szent Jobb-kápolnáját gyönyörűen felújították. Ez a templom legrégebbi helyisége, a szentélyt körülölelő íves kápolna és a sekrestye belső tereit is restaurálták.
Csónakázás, ivókút, gyógyfürdő – Így hűsöltek régen a Ligetben A legtöbben úgy gondolnak a Városligetre, mint Budapest egyik legnagyobb, egybefüggő zöld felületére. De nemcsak zöld van a Ligetben, hanem „kék” is. Ez a „kék” nem más, mint a víz. Víz nélkül korántsem lenne ugyanaz a Liget, mint ahogyan mi ismerjük. Az alábbiakban a városligeti víz után kutatunk.
Budapest játékos útikalauza Angol nyelven is megjelent Budapest játékos útikalauza, amely érdekes történetekkel hívja fel a figyelmet a főváros nevezetességeire.
Budapest a legjobb európai úti cél! European Best Destinations "legjobb európai úti cél" szavazásán Budapest nyert! A magyar főváros megelőzte Athént, Brágát, Berlint, Bécset, Brüsszelt, Dinant, Londont, Genfet, Párizst, Pozsonyt, Metzet, Sainte-Maximet, Cavtatot, Monte Isolát, Firenzét, Kotort, Malagát, Rigát és Poznant.
Hamarosan megváltozik a Vértanúk tere A közeljövőben kezdődik a Vértanúk terének rehabilitációja, amelynek során „a második világháború utáni szoborrombolásokat megelőző képzőművészeti arculatot” fogják visszaállítani. Az 1996-ban itt felavatott Nagy Imre-szobrot áthelyezik a Jászai Mari térre, és visszaépítik az 1918–1919-es esztendők – korabeli hírlapi kifejezéssel: a vörös rém – vértanúinak emlékművét.
Vendéglátás felsőfokon – Megnyílt a Gellért 100 kiállítás A Gellért Szálló 100 éves történetében benne van a XX. századi Budapest története, annak történelmi, építészeti, és gasztronómiai oldala. A gyönyörű fekvésű, patinás szálloda túlélte a magyar történelem nagy viharait, minden hullámvölgyből talpra tudott állni.
A Feszty-körkép kálváriája a Városligetben Egy 1910 körül készült képeslapon a városligeti körhinta mögött felfedezhető egy kör alaprajzú pavilon. A Feszty-körképet befogadó rotundát kétszer is felépítették a Ligetben, mielőtt az évtizedekig pusztuló, majd restaurált mű Ópusztaszerre került volna.
Átadták az Orczy-parki Sportközpontot Átadták az új Sportközpontot a Ludovika Campus Projekt keretein belül az Orczy-parkban. A 2012-ben indult beruházással folyamatosan újul meg a Ludovika és környéke, új kollégiumok, oktatási és sportlétesítmények, lovarda épülésével. Olyan egyetemváros létrehozásán dolgoznak, amelyben nemcsak a közszolgálati képzés felé rója le évtizedes tartozását az állam, de a városlakók számára is kedveznek vele.
Javítaná a bulinegyed körülményeit Erzsébetváros Az érvénytelen népszavazás után a kerületi önkormányzat hangsúlyozta: továbbra is fel kíván lépni a problémák megoldása érdekében.
Újra egy népszerűségi lista élén Budapest A European Best Destinations szavazásán nyolcadik helyen végzett a legjobb európai úti célok között Budapest.
2018 Pesten: a teljesülés éve? Ígéretünk szerint mérleget vonunk Budapest tavalyi évéről, és előretekintünk 2018-ra. A pesti oldal következik.
Így alakítanák át a budai rakpartot Lezárult a Duna-Buda építészeti tervpályázat.
Áll Budavár még Felismerik a nyitóképünkön látható épületet? A Budavári Palota 1875-ből, az 1890-ben elkezdődött Ybl–Hauszmann-féle átépítés előtt, amikor még a Várkert Bazár sem állt. A Budavári séták című könyvvel a kézben a múltban kalandozhatunk, megismerhetjük, milyen épületek álltak régen a várfalakon belül, és miért, hogyan pusztultak el.