Domonkos Csaba

2020. február 22. 09:00
35 éve nyitotta meg kapuit a Budapesti Kongresszusi Központ, amellyel az akkori Magyarország a kongresszusi turizmus piacára kívánt betörni. A 2000 fős épület sokáig Budapest egyetlen valóban vállalható konferenciahelyszíne volt.
2020. február 20. 09:00
A napokban jelent meg a sajtóban az a hír, hogy elkezdődhet a Kőbánya-Kispest vasútállomás korszerűsítése. Ha befejeződnek a munkák, egy új, korszerű vasútállomással gazdagodik Budapest.
2020. február 13. 12:00
Budapest ostroma 1945. február 13-án véget ért. A város romokban hevert, az infrastruktúra összeomlott. Az életben maradt lakók elkeseredett küzdelmet vívtak azért, hogy valamennyire újra lakható legyen a város.
2020. február 12. 09:00
A napokban elkészültek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret a fővárossal, illetve a 100a (Budapest-Cegléd) vasúttal összekötő 22 kilométeres vasútvonal tervei. Az elképzeléssel a főváros és a kormány is egyetért, és ha megvalósul, akkor egy több évtizedes terv válik valóra.
2020. február 8. 12:00
Az ország talán legfontosabb vasútvonala a Kelenföldi pályaudvart köti össze a Ferencvárosi pályaudvarral, úgy, hogy egy hídon keresztezi a Dunát. A MÁV és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. e kétvágányú vonal bővítését tervezi, egy harmadik vágányt építenének a meglévő kettő mellé, és egy teljesen új hidat építenének a Duna fölé. Ez viszont komoly félelmeket vált ki a Hamzsabégi út környéken élőkben.
2020. február 1. 09:00
Az elmúlt hetekben ismét egyre több szó esik az ötödik metróvonalról. Ez a gyorsvasúti vonal annyiban térne el a korábbi budapesti metróktól, hogy a város északi és déli részén meglévő HÉV-vonalakat kötné össze egy, a város alatt húzódó alagútban.
2020. január 29. 09:00
Az általa tervezett épületekben működik ma a József nádor téri Pénzügyminisztérium és a Széchenyi téri Belügyminisztérium, de talán leghíresebb alkotásai a Szabadság téri Tőzsdepalota és a városligeti Vajdahunyadvár. Iskolaépületeit, lakóházait ma is ezrek használják naponta Budapesten. A 165 éve született Alpár Ignác épületei jelentősen meghatározzák Budapest arculatát.
2020. január 27. 08:00
Gazdagrét beépítetlen vagy alig beépített gyümölcsös volt a Budaörsi út felett, közvetlenül a budapesti városhatár mellett. Kissé nyugatabbra, a Sasadi út mentén már az 1930-as évektől családi házas városrész jött létre, de a szomszédos többi terület jórészt üres maradt.
2020. január 20. 10:00
A Déli pályaudvar sajnos ma egyáltalán nem úgy néz ki, ahogy azt tervezésekor elképzelték. Pedig 50 évvel ezelőtt, amikor a munkagépek elindultak, a tervrajzokon egy elegáns, XX. századi pályaudvarként álmodták újra az akkor már 110 éves állomást. Igaz, egyesek szerint már akkor is felesleges volt a beruházás.
2020. január 20. 10:00
A Déli pályaudvar sajnos ma egyáltalán nem úgy néz ki, ahogy azt tervezésekor elképzelték. Pedig 50 évvel ezelőtt, amikor a munkagépek elindultak, a tervrajzokon egy elegáns, XX. századi pályaudvarként álmodták újra az akkor már 110 éves állomást. Igaz, egyesek szerint már akkor is felesleges volt a beruházás.
2020. január 16. 09:00
A II. világháború hihetetlen pusztítást okozott az országban. A halottak százezrei mellett az épített környezetben is jóvátehetetlen károk keletkeztek, a fővárosban romhalmazzá vált számtalan értékes épület. A budapesti Duna-hidak sem menekültek meg.
2020. január 13. 09:00
Pár napja írtunk itt a PestBuda oldalán az első magyar repülőgépről és az első magyar pilótáról. 45 éve egy sokkal szomorúbb napja volt a magyar repülésnek, amikor is egy Malév-gép leszállás közben lezuhant Ferihegyen.
2020. január 12. 09:00
Nehéz elképzelni ma a világot bankok nélkül. Magyarországon azonban az elmaradott gazdasági viszonyok miatt a XIX. század közepéig hazai bank nem működött. Az első pénzintézetet 180 évvel ezelőtt nem gazdasági érdek, hanem honjobbító gondolat hozta létre. Sokan kételkedtek abban, hogy Magyarország elég érett-e egy ilyen intézményre, de az az ötlet életképességét igazolta, hogy a megalakult Pesti Hazai Első Takarékpénztárból nagyon sikeres gazdasági vállalkozás lett.
2020. január 11. 09:00
A magyar repülés történetét 1910. január 10-től számítjuk, mert bár korábban is emelkedett repülőgéppel ember a levegőbe Magyarországról, az első magyar építésű géppel magyar pilóta az első igazolt repülést e napon tette meg.
2020. január 7. 09:00
London jellegzetessége a Tower Bridge, amelynek középső nyílása felnyílik, ha hajó halad át alatta. Hasonló hidak sok helyen találhatók, például Hollandiában és Szentpéterváron is. Egykor Budapesten is volt egy olyan állandó híd, amely felnyílt, ha hajó közeledett.
2020. január 6. 10:00
A mai Budapest nem természetes folyamat eredményeként létrejött város. Mesterséges egység, amelyet hatalmi szóval hoztak létre. A legutóbbi ilyen „felülről” jött döntés 70 éve volt, amikor a főváros mostani határai kialakultak, azaz a környező településeket Budapesthez csatolták.
2020. január 4. 09:00
Budapest kialakulása hosszú folyamat eredménye volt. Az egyesítéssel, amelyet a reformkorban sokan szorgalmaztak, köztük Széchenyi István, megpróbálkozott 1849-ben a forradalom kormánya is, majd a levert szabadságharc után részlegesen az abszolutista hatalom, Buda és Óbuda összevonásával.
2019. december 30. 14:00
Csepel 1950-ig nem volt része Budapestnek, sőt 1924-ig egy gát zárta le a Duna-ágat, azaz csak szárazföldi úton, kerülővel lehetett elérni Budapestet, ami az itt élő termelőket hátrányosan érintette. Másrészt a lezárt Soroksári-Duna-ág mocsaras vize egészségtelen volt. Ezen segített az 1924. december 20-án átadott Gubacsi híd.
2019. december 29. 15:00
Hatalmas terjedelemben foglalkozott a magyar sajtó 1949. december 21-én azzal az eseménnyel, amelyhez egy új budapesti közlekedési eszköz elindulása is kapcsolódott: Sztálin születésnapjával.
2019. december 26. 15:00
Amikor a Margit híd épült Pest és Buda között, egy másik nagyszabású hídépítkezés is zajlott Pesten, amely két, egymástól szétválasztott városrészt kötött össze. Ez a híd nem folyó felett épült, hanem vasút felett, amely azonban mint egy széles folyó, elvágta egymástól Pest két városrészét.
2019. december 23. 09:00
Hatalmas lakótelep megépítéséről döntöttek 50 évvel ezelőtt Budapesten. Az akkor még Eörs vezér tere mellett 12 ezer lakás felépítését határozták el, egy szinte üres területen.
2019. december 21. 12:00
A Baross tér Budapest egyik legforgalmasabb csomópontja. Két metróvonala van, autóbusz- és trolibusz-végállomásai, fontos átszállóhely. A tér mai csomópont jellegét 50 éve nyerte el, de nem biztos, hogy jól jártunk az új megoldással.
2019. december 17. 11:00
Senki sem vitatja, hogy Budapesten új hídra lenne szükség. De hol is íveljen át a Duna fölött? A már évtizedekkel ezelőtt is fölmerült lehetőségek közül a Galvani utca nyomvonalába tervezett hidat vagy az Albetfalvai hidat kellene-e megépíteni? Mi szól az egyik és mi a másik híd mellett?
2019. december 11. 10:00
A kis, 405-ös Ikarusok 25 éve kezdtek el utasokat szállítani a fővárosban, de sajnos nem öregbítették a patinás márka hírnevét. Amikor megjelentek, olyannak tűntek, mintha a normál buszok összementek volna a mosásban.
2019. december 4. 14:00
Fotókiállítást rendeztek a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a Tranzit Art Caféban, a tárlaton a pestbuda.hu fotográfusának alkotása is látható.
2019. december 3. 10:00
Dél-Buda közlekedését sokáig egy nagyon szűk folyosó szolgálta ki. A Petőfi hídra vezető utak és maga a Petőfi híd vitte a hátán szinte a teljes országos közúti forgalmat a Dunántúl és az ország keleti része között. Az 1990-es években évtizedes előkészítés után új útvonalat terveztek a közlekedésszervezők. Ám az utolsó pillanatban hiba csúszott a gépezetbe.
2019. december 1. 09:00
Az 1950-es évek áruhiánya után az 1960-as években már kissé javult a lakosság ellátása Budapesten. 1964-ben pedig egy új színfolt jelent meg a fővárosban, a régi Párisi Nagy Áruház helyén megnyílt a felújított Divatcsarnok.
2019. november 28. 11:00
Az 1950-es évek végén a jövő lakásainak kikísérletezésére Óbudát szemelték ki. A mintalakótelepet akkor még nem tízemeletes betontengernek képzelték el a tervezők: kétszintes sorházak is épültek a sok négyszintes lakóépület mellett, ám később magasabb házak is helyet kaptak a telepen.
2019. november 25. 09:00
1964. november 21. Hatalmas tömeg hömpölygött át e napon az Erzsébet hídon. Mert megtehették. Majd 20 évet vártak erre a budapestiek.
2019. november 17. 10:00
170, illetve 70 éves a Lánchíd. Egyszerre mindkettő, de ha szigorúan nézzük, 104 éves is lehet! 1849-ben adták át elsőként, 1915-ben építették át, és 1949-ben adták át az újjáépített hidat. Azaz három „születésnapja” van. Ebből kettő esik egy napra, november 20-ra.

összesen: 402 db | 30 db/oldal

első vissza 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 következő utolsó