A II. világháború nemcsak a frontokon okozott hatalmas pusztítást, hanem a hátországokban is. A bombázások, valamint a németek által megszállt területeken a népirtások hihetetlen sok áldozatot követeltek. A hátország életét nemcsak ezek az elképzelhetetlen borzalmak nehezítették meg, hanem nagyon sok alapvető árucikk hiánya. Az autógumi is ilyen, egyre nehezebben beszerezhető cikk volt Magyarországon 1943–1944 telén, ami a fővárosi közlekedésre is kihatott.
A háború előtt az autóbusz-forgalom dinamikusan fejlődött, egyre újabb, modernebb járművek álltak szolgálatba a fővárosban, növekedett a hálózat, és ezt fejlesztésekkel is próbálták segíteni, például 1939-ben hatalmas autóbuszgarázs építésébe kezdtek Budán, a Hamzsabégi úton. Itt 1941-re elkészült a nagycsarnok, a 82 méteres fesztávjával a világ legnagyobb héjszerkezetű csarnoka volt. A fejlődés azonban 1942-ben megtört, hiszen a háború árnya egyre inkább beúszott a mindennapokba. Már 1942-ben 29 autóbuszt sínbusszá szereltek át, azaz villamosvonalon tudtak közlekedni, mert akkor nem kellett hozzájuk gumiabroncs, és így a villamosok zsúfoltságát is csökkentették.
Az autóbuszforgalom 1943-ban már jelentősen visszaesett, eleve kevesebb autóbusz is volt forgalomban, mert a katonaság számos járművet lefoglalt saját céljaira. Az esetleges légitámadások miatt a BESZKRT eleve biztonságba helyezett 54 járművet, amelyeket vidékre szállított, biztos, ami biztos alapon. Az autóbuszüzem 1943-ban ráadásul komoly veszteséget is termelt.
Ezért 1943-ban már áttekintették az autóbusz-forgalmat, és a járatokat négy csoportba foglalták össze. Az első csoportba a hegyvidéki járatok, a másodikba a gyárak felé közlekedő viszonylatok, a harmadikba a külső kerületeket ellátó vonalak, az utolsóba pedig azok kerültek , amelyek Pestet és Budát a Lánchídon keresztül kötötték össze, ez a felosztás segített annak eldöntésében, hogy mely járatokat kell fenntartani, mely járatok szűnhetnek meg, mert már ekkor csökkentették a buszforgalmat.
Mindemellett a meglévő járművek üzemeltetése is egyre nehezebben volt lehetséges, egyszerűen nem volt például elég autógumi a kopottak pótlására. A 8 Órai Ujság 1944. január 10-én ezt írta:
„Szendy Károly polgármester január 12-én, szerdán délután 5 órára összehívta a főváros közlekedésügyi szakbizottságát az autóbuszforgalom további korlátozása ügyében készített előterjesztés letárgyalására. A polgármester előterjesztésében hangsúlyozza, hogy az autóbuszüzem rendelkezésére álló gumiabroncsok elhasználódása miatt vált szükségessé az autóbuszforgalom további korlátozása.”
Persze a javaslatot élénk vita kísérte, hiszen ez jelentős változás volt, a főváros közlekedésügyi bizottságában több érv is elhangzott egyes járatok fenntartása mellett. Egy képviselő szerint a villamosok azért okoztak sok balesetet, mert azokon akkora volt a zsúfoltság, hogy a vezetőt nekiszorították a vezérlőpultnak (ekkor a vezető még nem volt elválasztva az utastértől), így nem tudott mozogni, ezért sem lehet az autóbuszüzemet korlátozni. Végül kompromisszumos megoldás született, egyes járatok megmaradhattak, másokat csak rövidítettek. Szendy Károly polgármester 1944. január 12-én 53.743/1943—V. szám alatt a következő rendeletet adta ki:
„A. […] engedélyt adok a BSzKRt-nak arra, hogy 1944.január 17.-től kezdődően
a) a 3/V, a 8, a 10, a 16, a 16/A és a 27 jelzésű vonalakon a forgalmat megszüntesse;
b) hogy a Bécsikapu-tér és a Széll Kálmán-tér között 16/B jelzéssel autóbuszjáratot tartson fenn.B. Hozzájárulok ahhoz, hogy a BszKRt 1944. január 17.-től kezdődően
a) a 21-esjelzésű autóbuszokat a Boráros tér Csepel útvonal helyett Közvágóhíd és Csepel között,
b) a 24-esjelzésű autóbuszokat a Hősök tere Pestújhely útvonal helyett a Pestújhely—Hermina út között közlekedtesse, továbbá, hogy
c) a 25-ösjelzésű vonalon a forgalmat megszüntesse.A helyközi forgalmat lebonyolító 21-es, 24-es és 25-ös jelzésű autóbuszjáratok forgalmának korlátozásához a m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úr utólagos hozzájárulását kérem.”
A buszközlekedés korlátozása 1944. január 17-én lépett életbe. Már akkor tudták, hogy ez csak egy lépés, a forgalmat várhatóan így sem tudják fenntartani. Ezek azonban ideiglenes megoldások lehettek, már ekkor, 1944 elején szó volt arról, hogy májusban újabb korlátozásokra lehet számítani.
Azonban 1944 áprilisától megindult Budapest bombázása, ami egyrészt az utakat, másrészt a buszokat is pusztította. Budapesten 1944 novemberére pár tucat működőképes autóbusz maradt, és bár 1944 novemberében még szó volt a közlekedés fenntartásáról, a buszközlekedés a város ostromának megkezdésekor, 1944 decemberében teljesen leállt.
Nyitókép: Autóbusz az Aréna (ma Dózsa György) úton 1943-ban (Fotó: Fortepan/Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció