Keresés az archívumban

Száz éve nyílt meg a Hopp Múzeum az Andrássy úti palotában Ázsia egy szeletét mutatja be a 100 éve alapított Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum. A századfordulón épült Andrássy úti villában és a kertben a gyűjtemény legszebb darabjait láthatjuk a Made in Asia című jubileumi kiállításon.
Felavatták József Attila mellszobrát a Ferencvárosban József Attila-mellszobrot avattak csütörtökön Budapesten, a IX. kerületben, a költő egykori lakóhelye közelében, a Ferenc téren.
Visszakerült a Rákóczi úti volt Athenaeum-házra Pallasz Athéné szobra A Blaha Lujza térhez közeli, egykori Athenaeum-székház felújítása során visszaépítették a háború után eltűnt városvédő istennő szobrát is.
Barátságosabb lesz a Lövölde tér Augusztusra, a tervezett átadásra a Lövölde téri játszótér és park szebbé, kényelmesebbé, biztonságosabbá és barátságosabbá válik.
Korok, szobrok, mítoszok: a Hősök tere regényes története (I. rész) A rendszerváltás harmincéves évfordulója kapcsán gyakran esik mostanában szó a Hősök teréről. Utánajártunk e nemzeti emlékhely regényes történetének.
Kincs a mélyből – Termálvíz a Belvárosban Fürdőzésre, fűtésre és vízmelegítésre is használni fogják a tavaly talált termálvizet az V. kerületi Vadász utcában. Ott épül a hatszintes Belvárosi Sportközpont, amely az uszoda és a wellness mellett számtalan egyéb sportolási lehetőséget is biztosít.
Átalakul Dél-Buda – Őrmező és Kelenföld felértékelésén dolgoznak Az elmúlt évtizedekben teljesen átalakult a XI. kerületnek az a része, amelyet az egykori Osztapenko csomópont és a Kelenföldi pályaudvar fog közre. Most ismét hatalmas fejlődés előtt áll a terület: a tervek szerint új városközpontot hoznak itt létre.
Felavatták Brenner János szobrát és parkot is elneveztek róla Csepelen Új parkot avattak Csepelen. A Brenner János parkban felállították a vértanú papnak emléket állító szobrot.
Napelemeket kapott a Palatinus Strandfürdő Befejeződött a Palatinus fürdő energetikai korszerűsítése, az áramigény egy részét napelemekkel biztosítják. A nemrég felújított Palatinus Budapest legnagyobb területű egész évben működő fürdője.
Egy élet a szép kultuszában – 75 éve hunyt el Róth Miksa 1944. június 14-én, 75 évvel ezelőtt hunyt el Róth Miksa, a legjelentősebb magyar üvegfestő és mozaikművész. Az egész Kárpát-medencére kiterjedő hatalmas munkásságából ezúttal három budapesti munkája megidézésével emlékezünk a mesterre, aki „a szép kultuszában” élte az életét.
Formálódik a nemzet főtere – Már áll a Hültl-féle ház Indul a turistaszezon, ezért felkerekedtünk, hogy megnézzük, mit láthat az arra járó a nemzet főterén sétálva. Készülő emlékműveket, furcsa virágágyakat és száz év után befejeződő építkezést találtunk.
101 év után cserélték ki a méteres vízcsövet a Nagykörúton Huszonöt évvel ezelőtt egy olyan munkába kezdtek a Nagykörúton, amelyet 100 évenként el kell végezni. Kicserélték a vízcsövet.
Házak, sorsok, virágdíszek: Kőrössy Albert Kálmán évtizedei Bizonyára megakadt már a szemük a Népligettel szemben az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum épületén: ragyogó, szecessziós középület! De rácsodálkozhattak a terézvárosi Kölcsey Ferenc Gimnáziumra vagy a Városligeti fasor egyik csodaszép villájára is. Lechner Ödön művének tartják a legtöbben őket, pedig nem ő tervezte, hanem a méltatlanul ismeretlen Kőrössy Albert Kálmán.
Szent Margit nevét vette fel a Lehel téri templom előtti park A Lehel téren az Árpád-házi Szent Margit-templom előtti terület új neve Szent Margit tér lett. A négyszögletű kis park zöld felülete megújul, rendezvényterületnek is alkalmas lesz.
Kilencven évvel ezelőtt avatták fel a Magyar Igazság kútját Igazságtalannak tartotta a trianoni békediktátumot a brit sajtómágnás, Lord Rothermere, és 1927-ben írt cikkében a magyarlakta határ menti zónák visszacsatolását javasolta. A hálás magyarság díszkutat állíttatott a tiszteletére, amelyet kilencven évvel ezelőtt avattak fel a Wenckheim-palota (ma fővárosi könyvtár) előtti téren.
Megkezdődött a játékok telepítése az új Nagyjátszótérre a Városligetben Eddig máshol nem alkalmazott okosmegoldások várják szeptembertől a gyerekeket a városligeti Nagyjátszótéren: a csúszdákon láthatjuk a lecsúszás sebességét, a homokozóban pedig az ugrás távolságát, mozgási energia szólaltatja meg a zenét. Egy hatalmas léghajóban háromszintes mászókát alakítanak ki. A tervezők szabad teret engednek a gyerekek alkotóenergiáinak. A Városligetben hét új játszótér épül, ez lesz a legnagyobb és legizgalmasabb.
A Népszigeten gyártották a Hableányt kiemelő Clark Ádám úszódarut Az elsüllyedt Hableányt a Dunából kiemelő Clark Ádám úszódaru a Ganz Hajó- és Darugyárban készült 1980-ban. A magyar gyártmányú daru a dolgos hétköznapokon hidakat épít, hajókat emel ősszel a partra, majd tavasszal vissza a vízre.
A Duna éke – Az eltűnt budai palotasor története Egykor csodálatos paloták sorakoztak a Duna budai oldalán a Lánchídtól délre, az Erzsébet híd felé. A gyönyörű épületeket a II. világháború után elbontották. Cikkünkben az eltűnt budai palotasor nyomába eredünk.
Ligetek, kagylók, óriáscsúszdák – Barangolás a Hajógyári-szigeten Az utóbbi hetekben a sajtó attól volt hangos, hogy a kormány néhány héttel az UNESCO-s szavazás előtt levette a világörökségi státuszra javasolt listáról a római kincseket rejtő Hajógyári-szigetet. A hír kapcsán arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen természeti és épített örökséget rejt Budapestnek ez az általunk kevéssé ismert része. Felkerekedtünk, és egy meleg nyári délelőttön bebarangoltuk a sziget északi részét.
Kiállítás mutatja be a budapesti fürdők izgalmas világát Milyen volt az élet a budapesti fürdőkben a XX. század folyamán? Milyen híres vendégek fordultak meg a Gellértben, és milyen esetekről mesélnek a fürdőigazgatóknak írt panaszlevelek? Ezeket is megtudhatjuk a Fővárosi Levéltár kamarakiállításából.
Felújítják a Magyar Írószövetség székházát A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kezelésébe kerül és megújul a Magyar Írószövetség Bajza utcai székháza.
A modern magyar bútoripar megteremtője – 100 éve hunyt el Thék Endre Kereken 100 éve, 1919. június 8-án hunyt el Thék Endre, a magyar bútorgyártás legnagyobb alakja, aki a legmagasabb művészi szinten gyakorolta hivatását. Indokolt tehát megemlékezni „a méltóságos asztalos” munkásságáról és közéleti tevékenységéről.
Ötven éve épült az első óbudai panel Ötven évvel ezelőtt készült el az első óbudai, 10 emeletes panelház. Az épület környékén akkor még álltak azok az 1850-es években épült földszintes házak, amelyek a régi Óbudát jellemezték.
Már látható Ybl Miklós gyönyörű temploma Lekerültek az állványok, már látható az Ybl Miklós által tervezett Bakáts téri katolikus templom megújult homlokzata, rézlemez borítású toronysisakja, toronyórája és a templomkert is megszépült.
Megmerítkezés a zöldben Zöld, zöld, zöld. De mennyiféle zöld! Igazi rácsodálkozással mutatjuk meg Budapest nevezetes zöld területeinek nyomában járva a Soroksári Botanikus Kertet.
A jövő Budapestje – Metrót javasolnak az M0-s körgyűrűig, és visszakapnák a gyalogosok a Dunát Az M0-ás autóútig, de legalább a Hungária körgyűrűig kell meghosszabbítani a metrót, hogy mentesíteni lehessen Budapest belvárosát az átmenő forgalomtól. Ez az elképzelés is szerepel a Fővárosi Közgyűlés által a napokban elfogadott előterjesztésben, amely a Duna-partok könnyebb megközelíthetőségét és a kerékpáros közlekedés kiemelt támogatását is előírja. És persze dugódíj is lesz.
Kora Árpád-kori településre bukkantak a régészek az óbudai szeszgyár területén Az óbudai Buszesz, azaz az egykori szeszgyár volt telephelyének feltárásán kora Árpád-kori településre bukkantak a régészek, holott eddig azt hitték, ezt a területet a magyar államalapítást követően egészen a XIX. századi gyárépítésig mezőgazdasági célokra használták.
Az édes Budapest szemlélője – 100 éve halt meg Csáth Géza A szabadkai születésű Csáth Géza író, Kosztolányi Dezső unokatestvére ezer szállal kötődött Budapesthez. Rövid, de rendkívül eseménydús és drámai életében pesti egyetemen tanult, lakott a Ferenc körúton, a József körúton, a Bástya utcában, írásai fővárosi lapokban jelentek meg. Halálának 100. évfordulóján budapesti emlékei között kutakodtunk.
Száz százalékban magyar beruházás a Puskás Ferenc Stadion Az új Puskás Aréna középpontja ugyanazon a ponton lesz, mint a Népstadionban, az elbontott anyagokat beépítették, így a régi létesítmény „tovább él” az újban. A Toronyépületet is megtartották, jövőre nyílik a Puskás Múzeum.
Titkok a föld alatt – A Várhegy gyomrában jártunk Az elsők között látogattunk el a május elején megnyílt Vár-barlangba, hogy a kétórás túra során bejárjuk a világon egyedülálló természeti értéknek számító barlangrendszer jelentős részét. A Várnegyed utcái alatt sétálva lépésről lépésre bontakozott ki előttünk egy különleges föld alatti világ, feltárva több százezer éves titkait.
Renoir festménye visszatért – Megnéztük a Szépművészetiben a Fekvő női aktot A Fekvő női akt 1907 végén már látható volt Budapesten a Nemzeti Szalon tárlatán Renoir tíz másik alkotása mellett. A kép most végleg visszatért, mert sikerült megvásárolni a Szépművészeti Múzeum számára.
Modellértékűnek nevezte a Városliget fejlesztését a japán sztárépítész A Liget Budapest projekt erős modellként működhet a jövő urbanisztikai fejlesztései számára – mondta a Magyar Zene Házát tervező japán sztárépítész, Fudzsimoto Szú, aki Budapestre érkezett, hogy a folyamatban lévő építkezést megtekintse.
Novemberben állítják fel a Szent István legújabb budapesti szobrát Államalapító Szent István királyunk legújabb budapesti szobrát a székelyudvarhelyi születéstű Harmath István szobrászművész készítheti el, az alkotást novemberben állítják fel a XIII. kerületi Szent István parkban. Első királyunk egy talapzaton áll majd, jobb karját a magasba emelve, bal kezében az országalmát tartva.
Epreskert: bárka a kőtengerben Milyen a szép park? Rendezett, szép, koros növényekkel tarkított, átlátható. Vagy éppen nem ilyen: kusza, folyton megújuló, házak közé ékelődő, dzsungelszerű. Az Epreskert, e felejthetetlen hely az utóbbi – Budapest nevezetes zöldterületeinek nyomában járva ezt fedeztük fel.
Megvásárolja a főváros a Rác fürdőt és a mellette lévő hotelt – Őszre tervezik a nyitást A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén megszavazta, hogy az önkormányzat közel 7,5 milliárd forintot fizethet a Rác fürdő és a mellette épült hotel tulajdonjogáért a folyamatban lévő felszámolási eljárás során.
Negyvenöt éve költözött a Városligetből Kőbányára a Budapesti Nemzetközi Vásár Negyvenöt évvel ezelőtt új helyszínen, Kőbányán nyílt meg az addig a Városligetben megrendezett Budapesti Nemzetközi Vásár.
Háromszintes mélygarázs épül a Városliget mellett Kilencezer négyzetméter alapterületű, háromszintes, összesen közel 27 ezer négyzetméter területű mélygarázs épül a Városligetben, a Dózsa György úttal párhuzamosan.
Szent Charbelről neveztek el egy parkot Gazdagréten Szent Charbelnek, a libanoni maronita egyház szerzetes papjának állítottak emléket Budapest XI. kerületében egy park elnevezésével, amely a Nagyszeben tér és a Gazdagréti út között található, nem messze a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Plébániától.
Feltárultak az újraalkotott Lovarda és Főőrség díszítményei a Várban Lekerültek az állványok a budavári Lovardáról és a Főőrségről, így az újraalkotott épületek szinte már teljes pompájukban láthatók. A királyi palota F épülete melletti Főőrséget és az egy szinttel lejjebb, a Csikós-udvarban épített Lovardát a tervek szerint nyáron adják át.
A lakótelepek születése – Oktatófilmek mutatták, hogyan kell a panelban élni Sok tízezer panellakás épült az 1960–1970-es években Budapesten. Az új lakónegyedek születését és a beköltözők viszonyát új otthonukhoz most egy kiállításon ismerhetjük meg.
Gyermekszobrok Budapesten – Vegyük észre őket! Ismét sétára hívjuk olvasóinkat. Május elején anyák napjára készülve szemerkélő esőben jártuk végig Budapest anya-gyermek szobrait, most, a hónap végeztével ragyogó napütésben tettük ugyanezt gyereknap előtt. Hiszen nemcsak az édesanyáknak, de a gyermekeknek is számos szobrot állítottak fővárosunkban.
Legalább százezer halott nyugszik Óbuda ókori temetőjében Százezres nagyságrendű lehet az eltemetettek száma Óbuda legnagyobb ókori temetőjében, Aquincum mellett. Most az egykori nekropolisz újabb részlete kerül napvilágra, amit a Bécsi út 68-84. szám alatti telken kezdtek el feltárni.
Aki török pasaként hunyt el – 85 éve avatták fel Bem tábornok szobrát Budapesten Kilencven évvel ezelőtt nemzeti mozgalom és országos gyűjtés indult, hogy szobrot állítsanak Murád pasának, azaz Bem Józsefnek. Az adakozásnak köszönhetően öt évvel később a Pálffy téren fel is állították a hatalmas műalkotást.
Ahol Budapest házi ezrede állomásozott: a Mária Terézia laktanya története Akár a nemzeti könyvtár új otthona is lehet a Kilián laktanya néven ismert, dicső múltú, 1956 emlékét is őrző épület az Üllői út, Ferenc körút sarkán.
Szálloda lesz a Fő utcai kapucinus kolostor épületéből Az I. kerületi Fő utca, Ponty utca sarkán álló egykori kapucinus rendházban a kolostoron kívül működött már törökfürdő, iroda és bencés iskola. Hamarosan négycsillagos szálloda nyitja meg kapuit a felújított 300 éves műemlék épületben.
Félsivatag a fővárosban Homokbuckák. Rajtuk itt-ott ritkás gyep, máshol magas fák, amelyeket éppen azért ültettek, hogy a homokot megkössék. Árvalányhaj, pipacsok, fülesbaglyok. Ki hinné: Csepelen jártunk, újra Budapest nevezetes fáinak, természeti értékeinek nyomában.
125 évvel ezelőtt ünnepelték Jókai Mór 50 éves írói jubileumát Királyi jókívánságok, telt házas táncmulatságok, perlekedő asszonyok – a korabeli sajtó beszámolója alapján igen mozgalmasra sikerült Jókai 50 éves írói jubileuma.
Megszépül a Keleti pályaudvar Lebontják a használaton kívüli egykori büféket, pavilonokat, kicserélik a padokat, helyreállítják a megkopott falakat a Keleti pályaudvar csarnoképületében. A munkálatok május 26-án fejeződnek be.
Buda kapuja – A Clark Ádám tér története Az alagút és a Lánchíd ősszel kezdődő felújításához kapcsolódóan rendbe teszik a híd két oldalán fekvő tereket is. Ennek apropóján a budai oldalon lévő Clark Ádám teret mutatjuk be, amelyen az elmúlt századokban állt lovarda, színház, kereskedelmi minisztérium, takarékpénztár és bérpalota is, de talán kevesen tudják, hogy még a nulla kilométerkő is többféle változatban létezett.
Pest 1849-es lövetése – 170 évvel ezelőtt semmisült meg a Redoute Hetven halálos áldozat és nagyon sok lerombolt ház. Heinrich Hentzi osztrák tábornok 170 évvel ezelőtt ágyúval lövette Pestet, aminek következtében megsemmisült többek között a Pollack Mihály tervezte régi Vigadó épülete, az 1848-as országgyűlésnek is helyet adó Redoute.