A VI. kerületi, Bajza utca 18. szám alatti, 1911-ben épült szecessziós ház ad otthont a Magyar Írószövetségnek és társintézményeinek, ám nem a teljes épületet, hanem csak meghatározott részeit használják, mintegy 1300 négyzetmétert. Ez az ingatlanrész továbbra is a magyar állam  tulajdonában marad, de a tulajdonosi jog gyakorlója ezentúl nem a Magyar Nemzeti  Vagyonkezelő (MNV) Zrt., hanem a Petőfi Irodalmi Múzeum lesz – mondta el Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke csütörtökön Budapesten.

A Magyar Írószövetség székházának bejárata a VI. kerületi Bajza utca felőli oldalon 2019. június 6-án (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Hozzáfűzte: az épület sosem volt a Magyar Írószövetség tulajdona, ezért nem is tudja „elherdálni” azt. A Károlyi-palota a magyar irodalom, a Bajza utcai épület a magyar írók háza lesz – emelte ki a sajtótájékoztatón Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója.

 A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) az V. kerületi Károlyi utcában 2019. június 6-án (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Az MTI kérdésére hozzátette: visszafogott becslések szerint a műemlék jellegű, rendkívül rossz állapotú székház PIM-hez kerülő  ingatlanrészének felújítása mintegy 1,2 milliárd forintba fog kerülni. A teljes felújítást öt éven belül szeretnék elvégezni. A részletes  felújítási koncepció – együtt a PIM teljes múzeumhálózatának mintegy öt  milliárd forintos ingatlanfejlesztési terveivel – várhatóan 2020-ban 
kerül a kormány elé.

A Magyar Írószövetség székháza a Városligeti Fasor felőli oldalon (Fotó: pestbuda.hu)

A legsürgősebb tennivalók között van a jelenleg életveszélyes elektromos hálózat, valamint az elavult nyílászárók cseréje is – mondta 
Demeter Szilárd. Kitért arra is: a Bajza utcai épületben az Írószövetség mellett a többi írószakmai szervezetnek is szeretnének irodákat biztosítani. A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) jelenleg is az épületben működik, de helyet kínálnak a József Attila Körnek (JAK) és a Szépírók Társaságának is. Utóbbi egyébként az első megkeresésre azt jelezte, hogy nem kíván élni a lehetőséggel – tette hozzá.

A Magyar Írószövetség ingyenes használatában a második emeleti  irodák, mintegy 200 négyzetméteres épületrész marad – tette hozzá. Az 1911-ben épült szecessziós épület a Magyar Írószövetség és társszervezetei által használt nagyobbik, mintegy 70 százaléknyi része 2014-ben került a terézvárosi önkormányzattól a magyar állam tulajdonába, az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá. 2015 novemberében a Magyar Írószövetség ingyenes használatba vehette az épületrészt egy kormányhatározat értelmében – idézte fel Szentmártoni János.

Emléktába az Írószövetség épületén (Fotó: pestbuda.hu)

A Bajza utcai épületben jelenleg az Írószövetség helyiségein és a FISZ irodáján kívül a Kortárs Kiadó és folyóirat szerkesztőségi szobái, 
pillanatnyilag kihasználatlan, felújításra szoruló terek, valamint magánlakások is vannak. Hangsúlyozta: kompromisszumos, előremutató megoldás született most a székház ügyében. A Magyar Írószövetség 1989 óta civil szervezetként működik és sosem tudta kigazdálkodni az épületrész mintegy havi 1,5 millió forintos bérleti díját, ezért mindig állami átvállalásra volt szükség, de állagmegóvásra, felújításra így sem volt fedezet.

Az épület lépcsőháza is felújításra szorul (Fotó: pestbuda.hu)

Azt az összeget, amelyet az Írószövetség eddig az épületrész fenntartására, a jelentős összegű rezsire költött, mostantól valódi 
szakmai munkára fordíthatja – mondta el. Hozzátette: a megállapodás fontos része, hogy ezzel a szervezet jelentős értéket képviselő 
könyvtárállománya a PIM révén állami védettség alá kerül.

Szentmártoni János kiemelte azt is: az Írószövetség a felbecsülhetetlen értékkel bíró irat- és dokumentumgyűjteményét a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívumnak (RETÖRKI) adományozza a szakszerű tárolás, állagmegóvás és a már megkezdett feldolgozás és publikálás folytatása céljából. A jövőre 75 éves irat- és dokumentumtár igen gazdag anyagának mérete mintegy 70-80 folyóméter – mondta el Riba András László történész, a RETÖRKI osztályvezetője a sajtótájékoztatón.

Forrás: MTI

Nyitókép: A Magyar Írószövetség székháza a VI. kerületi Bajza utcában 2019. június 6-án (Fotó: MTI/Mónus Márton)