Budapest

194352_tigris-szalloda-pesten-_10.jpg Korának egyik legelegánsabb pesti szállója volt a bérházzá lefokozott Tigris Szálló Pest egyik legelegánsabb szállodája volt az V. Nádor utca 5. – Mérleg utca 10. szám alatti, Hild József tervezte Tigris Szálló a XIX. század derekán. Kávéháza és étterme is nevezetes volt, egy ideig az épületben működött a Kossuth Lajos vezette Pesti Hírlap szerkesztősége, de felolvasóesteket, komolyzenei koncerteket is tartottak itt az előkelő, művelt közönségnek. Az épületet 1901–1902-ben jelentősen átalakították, kissé talán le is fokozták, ennek ellenére ma is Hild József egyik legjobb középületeként tartjuk számon.
Légi parádé 1912-ben – Amikor még fizetni kellett a repülős bemutató megtekintéséért Elmaradt a légi parádé az idén augusztus 20-án, pedig a Szent István napi repülős bemutatók immár 110 esztendőre tekintenek vissza Budapesten. Az első augusztus 20-i légi bemutatót 1912-ben tartották, ugyanazzal a céllal, mint napjainkban: szemléltetni a pilóta tudását és megmutatni a repülőgép képességeit. A nagy és látványos eseményért akkor fizetni is kellett, ám utólag kiderült, a nézők többet vártak volna a pénzükért.
Az öreg, beteg gyomfák helyére új példányokat ültetnek a budai Várban Mindenki számára nyitott közpark és rendezett szőlős- és gyümölcsöskert fogadja majd a látogatókat a budai Várban, a Fehérvári rondella alatti kertekben a mai lepusztult terület helyett. Világvárosi kertet építenek akadálymentes sétautakkal, árnyas pihenőhelyekkel, nemes fákkal – közölte a Várkapitányság.
A Salgótarjáni utcai zsidó temető titkai Magyarország egyik legkülönlegesebb sírkertje, a budapesti Salgótarjáni utcai zsidó temető 1874-ben nyílt meg, a mai Fiumei úti sírkert szomszédságában. Számos síremlék a zsidó szimbólumok és a magyar népi motívumkincs elemeit egyesíti. A pesti zsidóság elitjének végső nyughelyéül szolgáló mauzóleumok közül a legtöbbet Fellner Sándor és Quittner Zsigmond tervezte. Szeptember 4-én bárki megnézheti őket.
Buda, Óbuda és Pesthidegkút határán – Séta a Hármashatár-hegyen A Budai-hegység 495 méter magas csúcsán, a Hármashatár-hegyen jártunk. Buda, Óbuda és Pesthidegkút határa itt találkozott 1873 előtt. Innen, a Guckler Károly-kilátóból jó időben ellátunk egészen a Kékestetőig, és gyönyörűen látszódnak a főváros északi részei: Óbuda, Békásmegyer, Mocsárosdűlő, a Róka-hegy. Elsétáltunk a Vörös-kővárnál lévő tanösvényig, jártunk az egykori repülőtéren, s videónkban azt is megmutatjuk, milyen állapotban van ma a középkori eredetű gercsei pusztatemplom. Járják be velünk a Hármashatár-hegyet és környékét!
Szent István-szobrot avattak a XXII. kerületben Augusztus 20-án avatták fel a XXII. kerületi Baross Gábor-telepen Szent István király mellszobrát. A fából készült alkotás köré egy építményt is emeltek. Az új emlékművet az Ispiláng utcai buszvégállomásnál helyezték el.
A Pesti Casino megalakulása Széchenyi István egyik első alkotása a Pesti Casino volt, amely egyfajta szabadidős, de művelődési és gazdaságfejlesztési célokat felvállaló klub volt. A Pesti Casino 195 éve, 1827. augusztus 20-án nyílt meg.
Különleges Ikarus buszok láthatók a hétvégén a Közlekedési Múzeumban A hétvégén különleges Ikarus buszokat tekinthetnek meg a látogatók Kőbányán, az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában. A Közlekedési Múzeum járművei közül kiállítják a híres Faros Ikarust, illetve a 211-es és a 311-es típust is, ráadásul most először lesz látható egy Ikarus 256 autóbusz.
Egy 180 évvel ezelőtti ünnepség Pesten: a Lánchíd alapkőletétele A Lánchíd alapköve a pesti hídfő alatt található. Azt 180 éve, 1842. augusztus 24-én délután rakták le, és az ünnepségen a teljes akkori „elit” képviselte magát. Az alapkőletételi ünnepség egy gondosan megkomponált ceremónia volt, ahol azt is előírták, hogy melyik vendég viszi a díszes vakolókanalat vagy a jelképes ütésekhez a kalapácsot.
Egy kis India Budapesten – 145 éve született Medgyaszay István Medgyaszay István egy különleges színfoltot jelentett a XX. század első felének magyar építészetében. Számos társához hasonlóan őt is foglalkoztatta a nemzeti stílus megteremtésének gondolata, melyhez időben és térben is messzire nyúlt. Szenvedélyesen kutatta a magyar őstörténetet, ennek keretében még Indiába is elutazott. Épületei nemcsak ezeknek a nyomait hordozzák magukon, hanem nyugati tanulmányait és a modern anyaghasználatot is.
Felújítás után visszatért a színházi emlékkő a Blaha Lujza térre A restaurátori munkák befejeztével a helyére került a Blaha Lujza téren a színházi emlékkő. Az egykori Nemzeti Színház helyét jelölő emlékművet éppen 100 évvel a Népszínház alapkövének elhelyezése után, 1973 decemberében avatták fel.
A Nemzeti Színház első épületét 185 éve adták át – Pest vármegye karolta fel a magyar nyelvű színjátszás ügyét Pesti Magyar Színházként nyílt meg 185 évvel ezelőtt, 1837. augusztus 22-én, de három év múlva már Nemzeti Színházként működött. Az első magyar nyelvű állandó színházat Pest vármegye támogatásának és Grassalkovich Antal herceg nagyvonalú adományának köszönhetjük. Az épület a mai Rákóczi út 3. szám alatt állt, először körbeépítették, bővítették, majd 1908-ban bezárták és lebontották.
Séta a kutak mentén – Végiglátogattuk a budai Vár 5 megújult szökőkútját Míg néhány éve a Budavári Palota környékén egyedül a Mátyás kútja működött, a palota környezetét ma már 5 szökőkút díszíti. A felújított és újraalkotott díszkutak és az őket övező parkok nemcsak a budai Vár fénykorába röpítenek vissza bennünket, de a nyári melegben kellemesen hűsítik is a környezetüket, sétára csábítva a látogatót.
45 éve avatták fel a Planetáriumot Budapesten jelenleg nem működik a Planetárium, az 1977. augusztus 20-án megnyílt épület ugyanis egyszerűen tönkrement, a vetítőgép pedig végzetesen elavult. A felújítás évek óta csúszik.
Egy ferencvárosi régiség nyomában – 200 éve épült az első templom a Bakáts téren A Bakáts téri templom Ybl Miklós korai remekművei közé tartozik, mely 1879 óta nem csupán a tér legfontosabb épülete, de Ferencváros egyik jelképe is. Évek óta csodálhatjuk megújított külsejét, a belső terek rekonstrukciója pedig belátható időn belül teljesen elkészül. Azt valószínűleg kevesen tudják, hogy a IX. kerület legismertebb terén már 1822 óta működött templom. 200 évvel ezelőtt úgy épült meg, hogy a megrendelő és a használók is tudták, csak addig szolgálja a környék katolikus lakosságát, amíg állandó templomra nem cserélik. Bár a „csere” nem ment minden nehézség nélkül, 1865-ig ez volt a „Franzstadt” katolikusainak hitéleti központja.
Augusztus 22-én véget ér a forgalomkorlátozás a Lánchíd budai hídfőjénél Véget ért a forgalomkorlátozást igénylő munka a Lánchíd budai hídfőjénél, de a Halász utca és a Döbrentei tér közötti útszakasz az augusztus 20-i nemzeti ünnep és a tűzijáték miatt még lezárva marad augusztus 22-ig. A Lánchíd korszerűsítési munkái során a szakemberek a budai hídfőnél is elvégezték a híd stabilitása szempontjából kulcsfontosságú szerkezeti elemek rekonstrukcióját.
Az Országház csendes alapkőletétele A magyar Országház a világ egyik legszebb parlamenti épülete. A hatalmas házat, amelyet Steindl Imre tervezett, 1885-ben kezdték meg építeni, az alapkövet pedig közel két évvel később rakták le, valójában mindenféle ünneplés nélkül.
Pest zöld folyosója: a Rákos-patak mentén jártunk Ma már nem élnek rákok benne, és a közelében lakókat nem fenyegeti árvízveszély. Négy kerületen folyik át, jelentőségét mutatja, hogy több városrész is viseli a nevét. A Rákos-patak térsége régen fontos szerepet töltött be az ország történelmében, Rákos mezeje sokáig az országgyűlések helyszíne volt. Ha ma végigsétálunk a patakparton, talán meglepődünk, hogy milyen sokféle módon hasznosítják a környékét.
A Margit-szigeti Víztoronyban nyílt kiállítás Attila királyról A Margit-szigeten, a műemlék Víztoronyban megnyílt kiállítás Attila király alakját, valamint a hunok és a Hun Birodalom történetét mutatja be a látogatóknak. A tárlat bepillantást nyújt a kor életformájába és az udvari életvitelbe is.
Hétezer éves, fabéléses kutat találtak a régészek a Budafoki útnál A XI. kerületi Budafoki útnál zajló ásatáson a régészek egy hétezer éves kutat tártak fel, melyet egy nagy fa kivájt törzséből alakítottak ki. A területen korábban egy újkőkori és egy Árpád-kori település részletei kerültek napvilágra.
Az első magyar vasút 195 éve épült – Kőbányáról szállított építőanyagot a különleges szerkezet Az első magyar vasútvonal a mai Pestről Kőbányára vezetett. Az 1827-ben épült, különleges technikai megoldással megvalósított 7,6 kilométeres szakasz nem volt nyereséges, és 7 hónap után meg is szűnt.
Egy elfeledett foglalkozás: vízárusok Pest és Buda utcáin A víz alapvető létszükséglete az életnek, így jelentősége kiemelten fontos volt minden korban. Ma már természetes, hogy a csapból folyik a víz, de régen ez nem így volt, a vizet is árusok hordták a házakhoz, hogy mosni, főzni, tisztálkodni, és ami a legfontosabb, inni tudjanak az emberek. A XIX. században Pest és Buda jelentős fejlődésnek indult, az igényeket a helyi kutak és források már nem tudták teljesen kielégíteni, így megjelentek a vízárusok, akik pénzért mérték a portékájukat.
Új kerékpársávok Budán A XI. kerületi Október huszonharmadika és az Irinyi József utcában a felújítás részeként kétoldali irányhelyes kerékpársáv épült. Így a Bogdánfy utca és a Petőfi híd közötti kerékpárút meghosszabbításával tovább bővült a fővárosi kerékpárút-hálózat.
Aki magyar királyi herceg volt – Százötven éve született Habsburg–Lotaringiai József Negyven évig, 1944-ig élt a budai Várban, Szent György téri palotájában, a magyar közéletben aktív szerepet játszott, az Országgyűlésben felsőházi tag volt, még az Akadémia is elnökké választotta. Habsburg–Lotaringiai József, aki József nádor unokája volt, 150 éve született. Emlékét beárnyékolja, hogy felesküdött a Károlyi-féle népköztársaságra, és a nyilasokkal is megfért. Földi maradványait 1992-ben hozták haza és a Budavári Palota kriptájában temették el.
Budapesten sokan féltek a gyermekbénulás elleni oltástól, de végül sikerült legyőzni a kórt A járványos gyermekbénulás az 1950-es években több hullámban az ország számos pontján szedte áldozatait. Budapesten és az országban az első oltási kampány 65 évvel ezelőtt, 1957 július végén, augusztus elején zajlott. Ám a fővárosban jóval kevesebben oltatták be a gyermeküket, mint máshol, mert sokan tartottak az oltástól. Végül sikerült legyőzni ezt a rettenetes vírusos betegséget.
Lengyel–magyar két jó barát – Báthory István budapesti szobrának kálváriája A lengyel és a magyar nép barátsága évszázadokra nyúlik vissza, amelyet a középkorban uralkodó királyok alapoztak meg. Közülük az egyik legjelentősebb Báthory István volt, aki erdélyi fejedelemként szerezte meg a lengyel trónt is. Emlékét a két világháború között is ápolták, és 1933-ban – az uralkodó születésének négyszázadik évfordulóján – szobrot is terveztek állítani neki Budapesten, mely végül csak egy negyedszázaddal később került a helyére.
Ma is megvannak a föld alatt az óbudai királyi, majd királynéi vár maradványai Kevesen tudják, hogy Óbudán a középkorban királyi-királynéi vár állott. A városrész impozáns középkori épületeihez hasonlóan sajnos ez a vár is szinte teljesen megsemmisült. Az 1908 és 1984 között végzett régészeti ásatások a Kálvin köz 2–4., illetve az 1–3–7. számú telkeken tárták fel a romjait. A palotaszárny nyugati és déli falára épült rá az itt álló református templom nagy része 1786-ban, amely egyébiránt a reformátusok legrégebbi fővárosi temploma. Az 1908–1909-ben Kós Károly tervei alapján átépített parókia pincéjében a mai napig láthatóak a várkápolna bejáratának és padlózatának részletei.
Az MNB ingatlankezelőjéhez került a lebontott Burg Hotel telke A Szentháromság téri egykori Diplomataházat 2022 elején bontották le, a helyén egy új konferencia-központ fog épülni, amelynek a látványterveit már korábban bemutatták. A telek a közelmúltban az MNB ingatlankezelőjéhez került.
Amikor még jegesemberek járták Pest és Buda utcáit Tombol a kánikula Budapest utcáin, és egyre forróbb napok köszöntenek ránk. E szokatlanul meleg időszakban minduntalan a felfrissülés lehetőségeire gondolunk, na és a hűtésre, a jég jótékony hatására. A múlt században a budapesti utcák egyik jellegzetes figurája volt a jegesember, aki az élelmiszerek hűtéséhez, a jégvermek feltöltéséhez szállította, és igény szerinti méretre darabolta a hatalmas jégtömböket. Jóval az első hűtőszekrények megjelenése után, még az 1950–1960-as években is járták a jegesek Pest és Buda utcáit, miként ezt a korabeli fényképek is tanúsítják.
Egy elfeledett emlékmű a Szabadság téren – Az Ereklyés Országzászló üzenetei A Szabadság tér napjainkban is számos szobornak és emlékműnek ad otthont, és nem volt ez másként a XX. század első felében sem. A trianoni békediktátum után itt állították fel az elszakított országrészekre emlékeztető allegorikus szobrokat, majd pedig az Országzászlót. Ez utóbbi ötlete 1927 augusztusában – kilencvenöt évvel ezelőtt – fogalmazódott meg, amit már egy fél évvel később tett is követett.

További cikkeink