Az 1848-as áprilisi törvények mérföldkövet jelentettek Magyarország polgári átalakulásában. Ebbe az átalakulásba a parlamentáris rendszer megváltoztatása is beletartozott, ami a korábbi, rendi alapon szerveződő országgyűlések helyébe a népképviseleti választási rendszert helyezte. Régi reformkövetelés teljesült mindezzel, hiszen képviselet útján a nem nemes néposztályok is a törvényalkotás és az alkotmányos élet részeseivé válhattak.

A IV. törvénycikk előírta, hogy az országgyűlés évente Pesten üljön össze, az új választási rendszer feltételeiről pedig a törvénycsomag V. törvénycikke intézkedett, meghatározva az aktív és a passzív választójogot, azaz azoknak a személyeknek a körét, akik választásra voltak jogosultak, illetve akik választhatókká váltak.

Az ország és a politikai élet új központja, valamint az országgyűlések új helyszíne Pest az 1840-es évek végén (Franz Xaver Sandmann: Pest-Buda látképe a Gellérthegyről, 1853)

Az ideiglenes jelleggel megszülető új választási törvény nem jogelvonó, hanem jogkiterjesztő volt, hiszen már az első paragrafusban rögzítették, hogy akik eddig is rendelkeztek választójoggal, azaz a nemes férfiak, azok továbbra is választók maradtak. Kitágult viszont a választójog mindazokra a 20. életévüket betöltött férfiakra, akik nem álltak büntető eljárás vagy atyai, illetve gyámi, gazdai hatalom alatt, emellett pedig valamely törvényesen bevett vallásfelekezethez tartoztak.

De emellett szükség volt arra is, hogy a városban 300 forint értékű ingatlan, falun pedig legalább egynegyed úrbéri telek tulajdonosa legyen az illető. Választókká váltak továbbá a segédekkel dolgozó iparosok és kézművesek, a gyárosok, akik saját műhellyel vagy gyárral rendelkeztek. Rajtuk kívül azok, akik legalább évi 100 ezüst forint állandó jövedelmet tudhattak maguknak, valamint jövedelmi korlát nélkül az értelmiségiek ott, ahol állandó lakásuk volt, illetve a városi polgárok.

A választhatóságot ugyanezen feltételek mellett a betöltött 24. életévhez és a magyar nyelv tudásához kötötték.

Választás az 1840-es években: Kortestanya. Jelenet Nagy Ignác Tisztújítás című színművéből, 1842. (Forrás: Domanovszky Sándor szerk. Magyar művelődéstörténet, V. kötet)

Összesen 450 megyei és városi választói körzetet alakítottak ki, amelyből Erdély 73 férőhellyel képviseltette magát. Buda két képviselőt választhatott, ezzel szemben az ország fővárosának számító Pest öt képviselőt delegálhatott az új parlamentbe, ami – a többi várossal szemben, amelyek többségében egy vagy két képviselőt küldhettek – igen magas számot jelentett.

Budán az egyik választókerületet a Várból és a Tabánból, valamint a Krisztinaváros és a Viziváros egy részéből alakították ki, a másikhoz pedig a Viziváros másik része, az Országút és Újlak tartozott. Az előbbiben Perczel Mór, az utóbbiban Házmán Ferenc nyert mandátumot, akit – Pauler Tivadar feljegyzései szerint – a régi budai Országház udvarában zene és énekek kíséretében választottak meg 1848. június 25-én.

A régi Országház épülete a budai Várban, ahol Házmán Ferencet és Perczel Mórt is 1848-ban népképviselőnek választották (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az egykori épület napjainkban az Országház utca 28. szám alatt (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A kor költőóriásai, Arany, Petőfi és Vörösmarty is elindultak a választásokon, de míg Arany és Petőfi kudarcot vallottak, Vörösmarty bejutott a parlamentbe. Petőfi és Pest neve szinte összeforrt egymással a márciusi események folytán, jórészt mindenki által ismert emberré vált a költő, de mégsem itt próbálkozott, hanem szűkebb hazájában a Kiskunságon, Szabadszálláson, Arany János pedig Nagyszalontán, ahol jegyző volt, de mindketten a kor korteskedésének áldozataivá váltak.

Egyedül Vörösmarty jutott be a parlamentbe, akinek a neve felmerült Pest polgármestereként és a pesti képviselő-jelöltség kapcsán, sőt a budai választók figyelmébe is ajánlották a költőt. Végül azonban Bácsalmás képviselőjeként került be a parlamentbe, mégpedig a Pesten induló Kossuth jóvoltából.

Az 1848-as népképviseleti országgyűlésbe az ismert költők közül Vörösmarty került be (Barabás Miklós festménye, 1836)

A reformkori politikusok közül talán Kossuth volt a legnépszerűbb jelölt, akiért több település is versengett, s aki az 1847–1848-as országgyűlésen Pest vármegye követeként vett részt. Szívesen látták volna képviselőnek Kecskeméten, Szegeden, Bácsalmáson vagy éppen Jászberényben. Kecskemét hosszasan invitálta a népszerű politikust, de Kossuth mégis Pestet választotta, s a sok invitálás hatására kénytelen volt nyíltan válaszolni. „Miután azonban már szabad királyi Pest belvárosa választói bírják a képviselőség elvállalása iránt adott szavamat, […] nyilvánosan ki kell jelentenem, hogy szabad királyi Pest belvárosa fölhívását kivéve, bárhonnan érkezett felkéréseknek eleget tenni nincs többé hatalmam” – írta Kossuth 1848. június 24-én.

De nemcsak a különböző települések versengtek érte, hanem Pesten a kerületek is. A belvárosi kerületen kívül a lipót- és terézvárosi kerület is jelölte őt képviselőnek, de Kossuth váltig ragaszkodott adott szavához, a belvárosi kerülethez, ahol az ekkor már pénzügyminiszterként tevékenykedő politikust egyhangúlag választották meg képviselőnek, s szinte borítékolható volt a győzelme. Így történt, hogy a belvárosi mandátumot elfogadó, de egyúttal Bácsalmáson is megválasztott Kossuth Vörösmartyt ajánlotta maga helyett Bácsalmásra, akit az ottani, július 10-i pótválasztáson meg is választottak képviselőnek.

Kossuth Pest belvárosi kerületében indult a képviselőségért, ahol egyhangúlag választották meg

Az Ellenzéki Párt felvonulása Pesten Kossuth követválasztásakor 1847-ben. Ehhez hasonló lehetett az 1848-as választási győzelem is

Pest többi választókerületében a felfokozott közhangulat ellenére viszonylag nyugodtan, különösebb rendzavarás nélkül folytak le a választások. A belvárosi választókerületben Kossuth nyert, a Lipótvárosban a márciusi ifjak közül az ekkor 26 éves Irányi Dániel, a Terézvárosban Trefort Ágoston, a Józsefvárosban Kendelényi Károly, a Ferencvárosban Kacskovics Lajos.

A 450 képviselői helyből 414-et foglaltak el, ennyi személyt választottak meg, és történt meg az igazolásuk. A Bécs által a magyarok ellen hangolt Horvátország és Szlavónia – Verőce kivételével –, illetve a Határőrvidék ugyanis nem képviseltette magát. A júniusban megtartott választások a liberális birtokos nemesség és értelmiség győzelmét hozták, ők kerültek többségbe az új parlamentben.

De a városok lakói is szép számmal képviseltették magukat, míg az iparosok és a kereskedők, valamint a parasztság tagjaiból kevesen váltak országgyűlési képviselővé. Igen kevesen kerültek be a márciusi ifjak közül, a már említett lipótvárosi képviselő, Irányi Dániel mellett bekerült még a márciusban megfogalmazott 12 pont ötletadója, Irinyi József is Bihar vármegye hosszúpályi kerületének képviselőjeként. Többségük azonban eleve nem is indulhatott a választásokon, mert még nem érték el a választhatóság korhatárát, a 24. esztendőt.

Pesten ekkor még nem volt megfelelő épület a kétkamarás parlament tagjainak befogadására, hiszen az áprilisi törvények elfogadása óta alig pár hónap telt el, így a meglévő készletekkel kellett gazdálkodni. Szerencsére volt két olyan épület a városban, amelyek nagyobb tömegek befogadására voltak alkalmasak úgy, hogy nemcsak a honatyáknak jutott hely, de még az esetleges nézőközönség is helyet foglalhatott bennük. Alighanem tisztában volt ezzel a Pesten működő Szépítő Bizottmány is, mely az április 24-i ülésén a képviselőház ülésének helyszínéül a Redout-ot, a felsőház számára pedig a Nemzeti Múzeumot jelölte ki.

A Képviselőháznak a pesti Redoute biztosított helyet 1848-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Redoute már másfél évtized óta szolgálta a városi lakosság és a városban megforduló személyek szórakoztatását nyáron és télvíz idején egyaránt. Szerencsés helyzet alakult ki viszont a Nemzeti Múzeummal kapcsolatosan, hiszen alig csak pár éve hozták tető alá 1846-ban, s a múzeumi célok mellett máris a politikumnak rendelődött alá. Ehhez azonban alkalmassá kellett tenni azokat a központi termeket, melyeket a főrendek tanácskozásának helyszínéül szemeltek ki.

A kialakítást, melynek költsége 5000 ezüst forint körül mozgott, a fiatal Hild József irányította, közmunka- és közlekedésügyi miniszterként pedig Széchenyi István felügyelte. A sietség azonban meglátszott a berendezések elkészítésén, hiszen a műmárvánnyal borított falak mellett csak olyan padozatot tudtak kialakítani, ahol a gyalulatlan deszkapadlóra viaszosvásznat feszítettek, a karzat mellvédje pedig faragvány helyett csak festett deszkákból lett létrehozva.

A Főrendiház ülésterme a Nemzeti Múzeum dísztermében (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok)

A plenáris üléseket a díszteremben, az alkalmi tanácskozásokat pedig a díszteremhez csatlakozó kandallóteremben tartották. A díszteremben a főbejárattal szemben az elnök foglalt helyet, tőle jobbra és balra a jegyzők, illetve kicsit távolabb a gyorsírók helyezkedtek el. Az elnök mögött a falat a nemzeti címer díszítette. Vele szemben U alakban, a zöld posztóval bevont padok mellett a felsőházi tagok foglaltak helyet.

Az új országgyűlést 1848. július 5-én nagyszámú közönség és várakozások közepette az uralkodó helyett, aki betegségére hivatkozva nem tudott eljönni a megnyitásra, István nádor nyitotta meg a Redoute-ban, az 1848 áprilisában kinevezett miniszterek társaságában, a következő szavak kíséretében: „Én tehát ő fölségének, dicsőségesen uralkodó királyunknak, ötödik Ferdinándnak fölséges nevében és személyében a jelen országgyűlést ezennel megnyitom.”

István főherceg megnyitja az első népképviseleti országgyűlést a Redoute termében 1848. július 5-én (August von Pettenkofen, Borsos József festménye)

A következő napokban pedig az érdemi munkákra került sor, s egy olyan intézmény működése vette kezdetét, melynek összetétele ugyan változott, de mindvégig folyamatos maradt, s Magyarország alkotmányos, demokratikus berendezkedésének egyik alappillérét jelentette.

Nyitókép: A Képviselőháznak a pesti Redoute biztosított helyet 1848-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)