
Budapest

2022. április 18. 11:00
Buda egyik legrégibb épülete a Szentháromság tér sarkán álló egykori városháza. Fennállásának nagy részében, közel két évszázadon keresztül eredeti funkciójának megfelelően használta a város vezetése, az utóbbi 150 évben azonban többször váltották egymást a tulajdonosai, és egymástól teljesen eltérő tevékenységeket folytattak a falai között.
Józsefvárostól a budai Várig – A XIX. század második felében számos templom újult meg Pest-Budán
2022. április 17. 9:00
Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe és egyben a megújulás és újjászületés időszaka is. A XIX. század második felében jórészt minden katolikus templom egy ilyen megújuláson és átalakuláson ment keresztül. Külső homlokzatok és belső terek, tornyok és tetőzetek újultak meg, és nyertek a korábbi arculatukhoz képest szebb és látványosabb szakrális külsőt, ami az önálló esztétikai értékeken túl az egyházi építészet terén is Pest-Buda, később Budapest fővárosi rangját emelte. Ezekből mutatunk meg néhányat.
Menedék a város szélén – 30 éve szűnt meg a Csúcs-hegyi turistaház
2022. április 16. 9:00
Az egykor rendkívül jól felszerelt, manzárdtetős turistaház 1926 óta fogadta a kirándulókat és a máriaremetei zarándokokat, a harmincas években több ezer turista fordult meg benne évente. Bár a II. világháborús hanyatlás után felújították, és visszatértek a vendégek, a rendszerváltást már nem sikerült túlélnie: magánkézbe került, és 1992-ben lebontották. Helyét ma már csak egy emlékkő és a Menedékház utca elnevezése őrzi.
Kívül gótikus, belül magyaros – A Pénzügyminisztérium palotájának meglepő díszei
2022. április 15. 9:00
A várbéli Szentháromság téren már évek óta nagy munka zajlik: helyreállítják a Pénzügyminisztérium egykori palotáját, mellyel egy gazdagon díszített, neogótikus épület születik újjá. Most arra világítunk rá, hogy a századfordulón mennyire áthatotta az építészeket – így a tervező Fellner Sándort is – a nemzeti érzés kifejezésének igénye. A Pénzügyminisztérium belső tereiben ugyanis rengeteg magyaros szecessziós részlet árulkodik erről.
Visszanyerte eredeti pompáját az egykori Belvárosi Kávéház a déli Klotild-palotában
2022. április 14. 15:30
Az egykori Belvárosi Kávéház több évtizedes elfeledettség után Matild Café & Cabaret néven nyílik meg május 19-én a déli Klotild-palota épületében. A kétszintes, 300 férőhelyes kávéházat korabeli rajzok és fényképek alapján restaurálták.
Budapest légi kapuja – Így bővült ki 25 évvel ezelőtt a Ferihegyi repülőtér
2022. április 14. 9:00
Budapest légi kapuja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A köznyelvben a régebbi neve után Ferihegyi reptérnek is nevezett légikikötő története igen kalandos, hiszen még a háború előtt kezdték tervezni, de csak utána adták át. A reptér életében több jelentős változás is történt azóta, ilyen volt a 2B terminál építése, ami éppen 25 évvel ezelőtt kezdődött.
120 éve nyílt meg a Batthyány téri vásárcsarnok
2022. április 13. 9:00
Buda első vásárcsarnoka 1902-ben nyílt meg az akkori Bomba, a mai Batthyány téren. Az épület egy nagy vásárcsarnok-építési program részeként valósult meg egykor, és bár ma már inkább üzletközpont, hosszú története során felmerült az is, hogy teniszcsarnokká alakítják.
Magyaros lelkület – A reneszánsz ihlette Pesterzsébet különleges iskolaépületét
2022. április 12. 9:00
A pesterzsébeti Lázár Vilmos Általános Iskola jellegzetes épülete könnyen magára vonzza a figyelmet. Bár fekvése miatt meglehetősen kiesik a főváros vérkeringéséből, tervezője okán mégis szorosan kapcsolódik Budapest építészeti magas kultúrájába: a budavári Bécsi kapu, a Jókai-síremlék tervezője, Lechner Jenő alkotása ez is, aki a terveket 1916. április 11-én, tehát éppen 106 évvel ezelőtt véglegesítette.
Állami mélygarázsokat árvereznek a Mammut I.-ben
2022. április 11. 15:00
A Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ I. épületének parkolójaként használatosak azok az ingatlanok, amelyeket árverésen hirdetett meg a magyar állam.
Színházterem is volt az egykori Karátsonyi-palotában – 150 éve a királyi pár is járt Buda egyik legszebb főúri rezidenciáján
2022. április 11. 9:00
A pesti főúri épületekben rendezett bálok és estélyek a fővárosi társasági élet megszokott eseményei közé tartoztak a XIX. század második felében. Színházi előadásra ritkábban került sor, s még ennél is ritkább megoldásnak számított, hogy az épületen belül szabályos színházat is kialakítsanak. A budai Karátsonyi-palota e ritka kivételek közé tartozott, ahol 150 évvel ezelőtt két vígjátékot is előadtak, amelyet Ferenc József és Erzsébet királyné is megtekintett.
A pestiek kedvence volt a Városligeti-tó, de bűzös, nyákos vizére panaszkodtak a XIX. században
2022. április 9. 11:00
A Városligeti-tó története jó ideig a vizének tisztaságáért vívott harc története is volt. A XIX. században sokáig nem tudták megoldani, hogy egészséges legyen a benne lévő víz, amelynek bűzösségéről, nyákosságáról számtalan cikk született. Most, hogy a napokban kipusztult a Városligeti-tó halállománya, felelevenítjük a küzdelmet, amelyet a városvezetők a víz tisztaságáért folytattak.
Hamarosan befejeződik a Lánchíd pesti oroszlánjainak restaurálása
2022. április 8. 14:30
A Lánchíd pesti hídfőit díszítő kőoroszlánok restaurálásának műhelymunkái hamarosan befejeződnek. A Lánchíd budai oroszlánjait orvosi lézerrel is tisztítják, hogy eltávolítsák a legmélyebben lévő szennyeződéseket.
Két gyöngyszem a pesti Duna-parton – A Klotild-paloták
2022. április 8. 0:43
Az Erzsébet híd pesti hídfője építészetileg többé-kevésbé egységesnek mondható, hiszen hasonló történelmi korban, a XX. század elején épült ki. Az épületek közül kettő nem is csak hasonlít egymásra, hanem egymás tükörképei, tulajdonképpen ikerpalotákról van szó. Nevük is azonos: az építtetőjük után Klotild-palotáknak szokás hívni, ugyanis Habsburg József főherceg felesége rendelte meg őket. Bár a pesti népnyelv a délire előszeretettel használja a Matildot is, amit a benne tavaly megnyílt szálloda is átvett. Az északiban pedig idén nyílik új hotel – ebből az alkalomból érdemes visszatekinteni az épületek történetére.
Magyar hajóval Pestről Párizsba – Széchenyi Ödön különleges utazása az 1867-es világkiállításra
2022. április 7. 9:30
Hajóval elérni Nyugat-Európát: nagy álma volt ez a pesti kereskedelemnek a XIX. században. Azonban a Duna kelet felé folyt, és hiába jártak rajta gőzhajók, azok Nyugat-Európát nem érték el. Ezen akart változtatni Széchenyi Ödön, aki elsőként hajózott belvízi utakon Pestről Párizsba.
Szemétlerakóból lett a nemzet főtere – A Kossuth tér története
2022. április 6. 18:00
Ha Budapest utcái, terei és épületei mesélni tudnának, izgalmas történetek kimeríthetetlen sokaságát hallhatnánk. Ez különösen igaz a főváros legimpozánsabb, a nemzeti emlékezet szempontjából legfontosabb köztereire. A Kossuth Lajos tér története regényeket megszégyenítően gazdag drámákban és fordulatokban, felemelő eseményekben és tragédiákban. Megérdemelten született róla nemrég egy igényes és tartalmas kiadvány nem kisebb céllal, minthogy végigvezessen bennünket a téren zajló fontosabb eseményeken, s közben megmutassa annak folyamatosan változó arculatát.
Felújították az Újlipótváros és Terézváros közötti gyalogos-kerékpáros alagutat
2022. április 5. 17:00
A XIII. kerületi Bulcsú utcát a VI. kerületi Bajza utcával összekötő gyalogos-kerékpáros alagutat felújították. A megújult átjáróban a teljes belső felületet és a külső homlokzatokat is helyrehozták, elbontották és újjáépítették a világítást, felszámolták az alagút alatt húzódó közműárkot, és kicserélték az elavult lemezburkolatot.
Új szerepben a legendás Tengerszem étterem
2022. április 5. 12:00
Aki az Üllői úton utazik – különösen a metrópótlás idején –, bizonyára felfigyelt a Pöttyös utcai metrómegállónál, a páros oldalon a folyamatos épületsort megtörő téren egy jellegzetes, kör alakú, oszlopos-üvegezett egyemeletes épületrészre, amely az elmúlt időszakban megújult. Az egykori legendás Tengerszem étterem épületét 2021-ben felújították, és ma rendelőintézetként fogadja a felnőtteket és a gyermekeket.
Budapest csatornázásáról 135 évvel ezelőtt döntöttek
2022. április 4. 14:00
Budapest közállapotai a XIX. században sok területen hagytak kívánnivalót maguk után. A zsúfolt, gyorsan növekvő városban magas volt a halandóság, több alkalommal pusztítottak járványok. A gondot nemcsak az elképesztő zsúfoltság okozta, hanem a hiányos köztisztasági rendelkezések, például a csatornázás elégtelen volta.
A budai Vártól a Kossuth térig – Több épület is otthont adott az országgyűléseknek a Parlament megépüléséig
2022. április 3. 9:00
A Parlament Budapest ikonikus épületének és legismertebb jelképének számít, de bő 140 éve a fővárosiak még nem tudhatták, hogy pár évtizeden belül milyen gyönyörű látvány fogja őket fogadni a Duna-parton. Egy igen hosszú folyamat vezetett ahhoz, hogy a Steindl Imre által tervezett épületben ülhessen össze a magyar Országgyűlés 1902-től. Bemutatjuk, hogy Budapest mely helyszínein üléseztek Magyarország egykori parlamenti képviselői a XVIII. század vége óta.
Főúri lakból a kultúra otthona – Fordulatos a története a belvárosi Károlyi-palotának
2022. április 1. 9:00
A XX. század elején a lebontása is felmerült, kertjének helyén pedig Nemzeti Színház is épülhetett volna, a patinás klasszicista palota mégis megmenekült, és már évtizedek óta a kultúrát szolgálja. A Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó egykori Károlyi-palota most kezdődő felújítása apropóján azonban érdemes megemlékezni arról, hogy a múlt század első felében mennyi változáson ment keresztül az épület: kívül és belül is történtek átalakítások.
A magyar építészet egyik legnagyobb csodája: ez derül ki az Országházról szóló könyvből
2022. március 30. 14:00
Budapest s egyben Magyarország világszerte is leghíresebb épülete kétségkívül az Országház. Nem véletlenül született róla temérdek könyv, tudományos vagy épp szórakoztató irodalom, dokumentumfilm. A parlamenti képviselők minden választás után – így várhatóan idén is – diadalittasan vonulnak ebbe a párját ritkító épületbe, s ámulattal felfedezik fel a csodáit. Mi most egy nagyszabású könyvet ismertetve mutatjuk be felépítésének történetét.
Ötven évvel ezelőtt történt: súlyos vízhiány Budapesten
2022. március 30. 9:00
A mostani aszályhoz hasonlóan ötven éve is jelentős vízhiány sújtotta Magyarországot és benne Budapestet, amelyet tovább súlyosbított az elöregedett vízvezeték-hálózat és a rendszeres csőtörések is. A helyzet 1971–1972-ben annyira kritikus volt, hogy az ipari üzemek vízfogyasztását korlátozták, és a lakosság is megérezte a vízhiányt, sok helyen ugyanis nem folyt víz a csapokból, így egy ideig lajtos kocsikkal kellett biztosítani a vízellátást.
Megújul a Városmajor: nagyobb zöld felület és egy tó is lesz a parkban
2022. március 29. 14:00
A megújuló Városmajor a most kihirdetett győztes terv alapján egyszerre lesz természetközeli pihenőkert, zöld tisztásokkal, napozóréttel és játszóterekkel, közösségi sportpályákkal felszerelt családbarát szabadidőpark. A burkolt felületek csökkentésével 240 év után először nő a park területe: 15 ezer négyzetméterrel több lesz a zöld. A tervekben egy tó is szerepel, amelyet a templom mögött alakítanának ki.
Munkásszállóból irodaház – Még idén elkészülhet az egykori Postás Hotel felújítása
2022. március 29. 10:00
Az Ecseri úti metrómegállónál, az Üllői út 114–116. szám alatt toronyház magasodik az ég felé. Egykor a fejlődő posta munkaerőigénye hívta életre az épületkomplexumot, amely modern, gépesített postahivatal, munkásszálló és oktatási központ volt egyben. A torony fél évszázad után most funkciót vált, és a jelenleg is zajló felújítást követően, várhatóan még idén irodaházként nyit újra.
Farkas-erdő, a mókusok földje – Újpest is tartogat meglepetéseket
2022. március 27. 11:00
Az újpesti Farkas-erdő egy nagyszerű kirándulóhely az újpesti lakosok számára, de a távolabbi kerületekből is érdemes ellátogatni ide, ha egy könnyed, erdőlakó állatokban gazdag sétára vágyunk. Ám ennél azért árnyaltabb a kép, mert nádas, fenyves, valamint tájékoztató táblák és rengeteg kihelyezett erdei bútor várja a látogatókat.
A Margit híd – Videón a város értékei
2022. március 27. 9:00
A Margit híd Budapest egyik legszebb hídja. Idén ünnepeljük a 150 éves évfordulóját annak a fontos eseménynek, hogy 1872-ben megkezdődött az építése, egy francia mérnök tervei szerint. A Lánchíd után ez volt Budapest második átkelője, amely összekötötte a két városrészt a Duna fölött. Pest-budai történetek című sorozatunkban videón mutatjuk be a város értékeit és érdekességeit.
Meseországot idézik a különleges cseppkövek Budapest alatt – A Pál-völgyi-barlangban jártunk
2022. március 26. 10:00
Idén tavasszal lesz 120 éve, hogy Déry József, a Turisták Lapja szerkesztője éppen a Szépvölgyi úton sétált felfelé, amikor a Pál-völgyi kőfejtőben, a bányaőri lakás kertjében földbe szúrt, apró cseppkőpálcikákra figyelt fel. Kérésére a bányaőr levezette őt a bánya nyugati szegletében nyíló üregbe, amelynek bejáratát nem sokkal azelőtt, a bányászati tevékenységnek köszönhetően találták meg. Akkor még nem tudták, hogy az üreg, a ma Harcsaszájúnak nevezett Látóhegyi-barlang egy sokkal hatalmasabb, immár 32 kilométeres barlangrendszer része.
Az első budapesti Duna-hidakat külföldiek tervezték – Angol és francia mérnökök kapták a megbízást
2022. március 25. 9:00
Bár a hídépítésnek nagy hagyományai vannak Budapesten, a XIX. században jó ideig nem volt itthon megfelelő szaktudás és technológia ehhez a munkához. Külföldi mérnökök építették eredetileg a Lánchidat, a Margit hidat és a vasúti hidat is. Az első teljesen magyar dunai átkelő a Ferenc József híd volt, amely az ezeréves Magyarország ünnepére, a millenniumra készült el 1896-ban.
Átadták a Bástya parkot a Belvárosban
2022. március 24. 14:00
A Mátyás király uralkodásának idején emelt pesti városfal mellett alakították ki a Belváros új közösségi terét, a Bástya parkot. Aki ellátogat ide, a Gellért-hegyi Sziklakápolnáig ellátó kilátópontot, igényes játszóteret és várostörténeti galériát talál. Az új fákkal, növényekkel zöldebbé tett teret tegnap vehette birtokba a nagyközönség.
Százhúsz éve hunyt el Tisza Kálmán miniszterelnök, Budapest fejlesztője
2022. március 23. 9:00
Ezekben a napokban emlékezünk meg a monarchiabeli Magyar Királyság legmeghatározóbb miniszterelnökéről, borosjenői Tisza Kálmánról, aki éppen 120 esztendővel ezelőtt, 1902. március 23-án hunyt el józsefvárosi lakásában. A kortársai által Generálisként emlegetett politikus, aki kormányfői tisztségéből adódóan a Fővárosi Közmunkák Tanácsának is elnöke volt, kiemelkedően sokat tett Budapestért.
További cikkeink


