Borzalmas járvány tombolt Magyarországon 1957-ben. A rettegett gyermekbénulás szedte ismét áldozatait azt követően, hogy 1954-ben már volt egy erősebb hullám. A leginkább kisgyerekeket megtámadó vírus halálozási aránya 5-20 százalék körül mozgott, és a betegek további 30 százalékánál okozott tartós bénulást, sok kisgyereket csak vastüdőben tudtak életben tartani. A szülők rettegtek, hiszen a betegség hirtelen csapott le, és szó szerint megbénította vagy megölte a piciket.

A szokásos védekezések, a táboroztatási tilalmak, a fertőzés terjedését akadályozó gamma-globulin – ami korlátozottan állt rendelkezésre – mellett Budapesten bővítették a rendelkezésre álló kórházi ágyak számát, és vidéken is döntöttek központok létrehozásáról. A betegség elleni kórházi védekezés leginkább Budapestre koncentrálódott, azaz itt állították fel a legnagyobb kórházi részleget a betegek fogadására, utókezelésre. Budapesten egyébiránt viszonylag kevés megbetegedés fordult elő, de természetesen a fővárosi szülők is féltek.

A Heine-Medin Utókezelő Kórház épülete 1958-ban a II. kerület, Bolyai utca 5–9. alatt, ahol a járványos gyermekbénuláson átesett gyermekeket kezelték (Fotó: MTI/Zinner Erzsébet)

Ám 1957-ben, a járvány közepén megérkezett a csodaszer, a gyermekbénulás elleni oltás, ami ekkor az USA-ban már elérhető volt. Az első védekezések tehát még nem a híres Sabin-cseppekkel történtek, mert azt itthon – a világon az elsők között – csak 1959-től alkalmazták, hanem a vele egy időben kifejlesztett, de előbb bevezetett Salk-féle oltóanyaggal.

A hazai járvány híre eljutott a tengerentúlra is, és mind az amerikai magyar lapokban, mind az itthoni újságokban számos hirdetést lehetett olvasni, hogy az emigrációban élők miképp próbálnak oltásokat juttatni Magyarországra. Annyira elterjedt ez a gyakorlat, hogy a hazai lapok külön felhívták a figyelmet, hogy az oltás színe cseresznyepiros, ha a külföldről, magánadományként érkezett anyag színe más, vagyis sárga, akkor már megromlott, mert a szállítás alatt nem biztosították a megfelelő körülményeket, és felhívták a figyelmet, hogy a romlott oltást ne adassák be. A feketepiacon egyébként 2000 forint – két havi fizetés – volt egy adag ára.

Sokaknak csak a vastüdő segített. Vastüdős beteg ápolása 1984-ben (!) Budapesten. Az utolsó vastüdőkészülék 2005-ig működött (Fotó: Fortepan/Képszám: 213563)

A helyzet annyira tarthatatlanná vált az 1957-es járvány alatt, hogy a hidegháború kellős közepén az Egyesült Államoktól vásárolt az ország oltóanyagot. A Kisalföld című lap így számolt be azok megérkeztéről 1957. július 14-én:

„Szombaton délután 18 órakor megérkezett a ferihegyi repülőtérre a Salk-vaccinát szállító repülőgép. A rakományt az Egészségügyi Minisztérium és a Medimpex kiküldöttei átvették.

Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatója.

A forradalmi munkás-paraszt kormány 1062/1937. VII. 6. számú határozata alapján külkereskedelmi szerveink gyors és eredményes intézkedései nyújtottak segítséget ahhoz, hogy az Egészségügyi Minisztérium a határozatban foglalt gyermekbénulás elleni védőoltásokat mielőbb megkezdhesse. 230 000 ml. (milliliter) Salkféle oltóanyag repülőgépen megérkezett.”

Az oltást két adagban kellett beadni, ezért az oltásokra július végén, augusztus elején került sor. Augusztus elsején már erről írhatott a Népszabadság:

„Az 1955. és 1956. évi születésű gyermekek gyermekbénulás elleni első védőoltása július 27-én az egész országban befejeződött. Az oltásra kijelölt korcsoportokba tartozó gyermekek túlnyomó része megkapta a védőoltást. A beoltott gyermekek második oltása Budapesten és a járványtól erősebben érintett területeken augusztus 15-én, az ország többi részén augusztus 22-én kezdődik. További gyermekkorcsoportok védőoltását most szervezik.”

Vidéken nagyon nagy volt az oltási hajlandóság (akkor még nem volt kötelező), viszont Budapesten, ahol 72 helyen lehetett a gyerekeket beoltani, az első időben nagy volt a bizonytalanság, az emberek nem bíztak abban, hogy a kormány valóban jó oltásokat vásárolt, ezért általánosan a fővárosi gyerekek 50 százalékát oltatták csak be a szülők. Nemcsak a bizalmatlanság volt az alacsony fővárosi oltási hajlandóság oka, hanem a rossz tájékoztatás is, az Esti Hírlap július 26-án erről írt:

„A XII. és a XVIII. kerületben az érdekelt gyermekeknek jóval több mint a felét beoltották. Ezen a két helyen igen jó volt a szervezés, minden szülőnek külön értesítést küldtek. Más külterületeken viszont rossz volt a tájékoztatás, a Hirdető Vállalat a 4500 plakát javarészét a város belterületén ragasztotta ki.”

Augusztus 7-re azonban a fővárosban is lezajlott az első oltási kör, és utána a második is. Budapesten a Fővárosi Tanács 1957 végén döntött arról, hogy további lépéseket tesz, folytatják a gyerekek többi korcsoportjainak oltását. Budapest ezenfelül a betegség által megtámadott kicsik részére három utókezelő bölcsődét is működtetett.

Bruce Sabin, a Sabin-csepp kifejlesztője 1977 októberében Magyarországon (Fotó: Természettudományi Közlöny, 1978. január 1.) 

A Salk-oltást 1959-ben a Sabin-cseppek váltották, amelyeket 1992-ig használtak, azóta fejlettebb oltóanyagot alkalmaznak. Az oltások hatására ez a rettegett betegség – számos más gyermekbetegséggel együtt – mára teljesen eltűnt Magyarországról. 

Nyitókép: A Sabin-csepp beadása 1960-ban Budapesten (Fotó: Természettudományi Közlöny, 1960. március 1.)