
Budapest

2020. december 7. 13:00
Mától a nagyközönség is igénybe veheti a vasárnap átadott Dózsa György úti mélygarázst. Az új, 800 autó befogadására képes háromszintes föld alatti parkoló a Múzeum Mélygarázs elnevezést kapta, biciklitároló és zuhanyzó is található benne. Fölötte tizenkétezer négyzetméteres zöldfelületet és sétányt alakítottak ki.
Amikor még telefonos lakást kerestünk a pesti ingatlanpiacon
2020. december 7. 10:00
Ma elképzelhetetlennek tartjuk az életünket telefon nélkül, pedig volt idő, amikor évtizedeket vártunk arra, hogy bekössék a vonalat a lakásunkba. Kiváltságosnak érezhette magát, akinek volt telefon az otthonában, s aki ilyen lakást birtokolt, az jóval magasabb áron tudta értékesíteni. Hatalmas előrelépésnek számított harminc évvel ezelőtt, hogy Csepelen átadtak egy 18 ezer vonalas új telefonközpontot, de ekkor még úgy tűnt, csak 2000-re lehet elérni, hogy minden második lakásban legyen telefon.
Harminc éve éve fejezték be a 3-as metró építését
2020. december 5. 9:00
Hatalmas vállalkozás volt a 3-as metró megépítése, 20 évig tartott, és még most sincs teljesen kész, de a meglévő szakaszait évek óta folyamatosan újítgatják. Utolsó szakaszát 30 évvel ezelőtt, 1990 decemberében adták át.
Szabadidőpark nyílt Gazdagréten
2020. december 4. 18:00
A XI. kerületi Gazdagréten a Kaptató sétány sport- és szabadidőpark megnyitotta kapuit. A parkba látogatókat nagyobb füves terület, fitnesz park, kutyafuttató és sakkasztal várja.
Divat volt a testedzés a XIX. századi Pesten – 150 éves a Nemzeti Tornacsarnok
2020. december 4. 15:00
Százötven évvel ezelőtt építettek Budapesten egy tornacsarnokot, s ez az építmény ma is áll a Szentkirályi utcában. Ne úgy képzeljük el, mint a mai sportcsarnokokat: az épület kívülről úgy néz ki, mint bármelyik pesti palota: csak az emléktáblájáról tudhatja meg a járókelő, hogy ez bizony Nemzeti Tornacsarnoknak épült, 1870-ben, a kiegyezés után, gróf Andrássy Gyula miniszterelnöksége alatt. Akkoriban ilyen volt egy tornacsarnok: palotára hasonlított, s nem csupán három tornateremből és öltözőkből állt, hanem a közösségi élet egyéb színtereinek is termeket alakítottak ki benne. Ma ezekben a helyiségekben egyetemi oktatás folyik, de az épület tornatermei most is az eredeti funkciót töltik be.
Építészeti nívódíjat kapott a Millennium Háza
2020. december 4. 10:00
Rangos elismerésben részesült a Millennium Háza a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjon, a FIABCI Hungaryn. A megújult kulturális intézmény, a Városliget egyik legrégebbi épülete a művelődés kategóriában bizonyult a legjobbnak.
Emlékérmét bocsátottak ki a 125 éves Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletére
2020. december 3. 17:30
Tízezer forint névértékű ezüst és kétezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank a Magyar Olimpiai Bizottság megalakulásának 125. évfordulója alkalmából.
Mégis lesz hajléktalanszálló a Városháza műemék épületében?
2020. december 3. 11:00
Új eljárást kell lefolytatnia a hajléktalanszálló ügyében a fővárosi kormányhivatalnak. Megnyílt a lehetősége annak, hogy átmeneti krízisszállót alakítsanak ki a Városházán.
Elkészült a botanikus kert a Városligetben
2020. december 2. 14:00
Átadták a megújult botanikus kertet, az új kutyás élményparkot és elkészült a két kilométer hosszú, kivilágított futókör is a Városligetben. Ezzel a parkfejlesztés során eddig több mint 150 ezer négyzetméter zöldfelület újult meg.
Ötvenöt éve érkeztek az új HÉV-szerelvények, de páran közülük még mindig üzemelnek
2020. december 2. 10:00
A napokban sok hír jelent meg arról, hogy két cég maradt versenyben az új HÉV-szerelvények szállítására. A korszerű új járművekre igencsak szükség van, hiszen a mostani szerelvények az 1970-es években érkeztek, sőt a legöregebbek első szerelvényei 55 éve álltak forgalomba a Csepeli HÉV vonalán.
Több mint ötven évig épült, 115 éve adták át a budapesti bazilikát
2020. december 1. 15:00
A Szent István-bazilika Budapest legnagyobb temploma. Ybl Mikósnak köszönhetjük, hogy ma a főváros egyik legismertebb műemléke, de rajta kívül még két építész életművében is kiemelt helyen szerepel: Hild József kezdte a tervezését, Kauser József fejezte be az építését. Hihetetlenül hosszú ideg, 55 évig készült, és 115 évvel ezelőtt, 1905. november 19-én szentelték fel.
A remény adventje – Idén csendes ünneplés lesz a Szent István-bazilikánál
2020. november 30. 15:00
A 2019-ben Európa legszebb karácsonyi vásárának választott Adventi ünnep a bazilikánál rendezvény idén rendhagyó módon nyílik meg, az online térbe költözik. A Szent István téren elhelyezik a három ünnepi szimbólumot, a 12 méteres feldíszített karácsonyfát, a betlehemi jászolt és egy 5 méter átmérőjű adventi koszorút.
Egyetem lesz a zaciból – 120 éve indult a Központi Zálogház építése
2020. november 30. 10:00
A Lónyay utcában van egy hatalmas épület, amely tizenöt éve üresen áll. Olyan régóta kihasználatlan, hogy az arra járók legtöbbje talán már azt sem tudja, mire szolgált, hogy hívták. Pedig bő száz éven keresztül ez volt a centruma a zálogba tett értékek adásvételének. Az elmúlt években terveztek ide szállodát, filmeket forgattak az ódon falak között, s már attól is tartani lehetett, hogy elbontják, de végül megmenekült a szép, századfordulós épület.
Ötven éve járt először Tu–154-es repülőgép Budapesten
2020. november 29. 10:00
Budapesten mindig nagy szenzációt jelentett egy új repülőgéptípus bemutatkozása. Nem volt ez másként akkor sem, amikor 50 évvel ezelőtt a fővárosba érkezett a szovjet légiipar akkori legmodernebb utasszállítója, a Tu–154-es.
Szarmata települést tárnak fel a régészek Zuglóban
2020. november 28. 14:00
A 2-3. századból származó szarmata település feltárása folyik a XIV. kerületben, a Rákos-pataknál. Földbe mélyített ház, víztározó gödrök, római kori kerámiák, üveg- és fémleletek kerültek elő.
Fákat ültetnek, növényeket telepítenek Budán
2020. november 27. 17:00
Novemberben mintegy 250 fát ültetnek el a II. kerületben.
Elindult az adventi fényvillamos
2020. november 27. 14:00
Az ünnepi színekben pompázó nosztalgiajármű idén több vonalon is közlekedik, január 6-ig utazhatunk rajta.
Az új Lánchidat 105 éve adták át
2020. november 27. 10:00
A ma látható Lánchíd nem az, amelyet Széchenyi István megálmodott, és amely William Tierney Clark tervei szerint épült fel. A mai Lánchíd 105 éves, és 1915. november 27-én adták át.
Átadták a Szent Margit Gimnázium új tornacsarnokát
2020. november 26. 14:00
Új tornacsarnokot kapott a budai gimnázium, az épület tetején egy kézilabdapályát is kialakítottak.
Múlt és modernitás: Lajta Béla szakrális művészete
2020. november 26. 10:00
Nemrég emlékeztünk meg a 100 éve elhunyt Lajta Béláról, a XX. század hajnalának egyik legmeghatározóbb építőművészéről, aki jelentős számú értékes alkotással gazdagította a magyar fővárost. Most pedig szakrális műveit mutatjuk be, amelyek Budapesten a Salgótarjáni utcai és a Kozma utcai zsidó temetőkben állnak, s a magyar szecesszió és a korai art deco stílusjegyeit hordozzák.
Megtalálták a Csillagda maradványait a Gellért-hegyen
2020. november 25. 13:00
A hosszú évtizedekig elhanyagolt Citadella felújításának előkészítéseként régészeti feltárást végeztek az erődítmény környezetében, ennek során megtalálták az 1867-ben elbontott Gellért-hegyi csillagvizsgáló, a Csillagda falmaradványait, de az ásatások során egy első világháborús ágyútalp, kelta, római és török kori érmék és kerámiák is előkerültek a földből. Következő lépésként hamarosan megkezdődik a Citadella belső udvarának felújítása és a külső falak rekonstrukciója.
A motoros postai triciklik 120 éve jelentek meg Budapest utcáin
2020. november 25. 9:00
A Magyar Postának nagy szerepe volt a hazai autózás elindításában. A vállalat eleinte külföldi típusokat használt, de 120 évvel ezelőtt már magyar gyártású motoros járműveket is forgalomba állított. Ezek még nem autók, hanem olyan postai triciklik voltak, amelyeket magyar fejlesztésű belső égésű motorok hajtottak.
Felállították az ország karácsonyfáját az Országház előtt
2020. november 24. 16:00
A hatalmas ezüstfenyő adventtől vízkereszt napjáig díszíti a Kossuth teret.
Több tízezer alkalommal oltotta a lángokat 1870 óta a 150 éves budapesti tűzoltóság
2020. november 24. 12:00
A gróf Széchenyi Ödön kezdeményezésére megalakult fővárosi tűzoltóság 1870 óta végzi hősies munkáját a tűzvédelem és tűzoltások, a lakosság védelme terén. A másfél évszázad alatt a lánglovagok nem csak a tűzeseteknél, katasztrófáknál, baleseteknél, de a XX. század viharos éveiben, a világháborúk alatt és Budapest ostromakor is helytálltak. Munkájuk nélkülözhetetlen városunk életében és működésében.
Elkészült az új Görgey park Csepelen
2020. november 23. 15:00
Átadták a megújult Görgey parkot Csepelen, amit a helyi lakosok javaslatai alapján alakítottak ki. A parkban szökőkút, futókör és sportolási lehetőségek is vannak, a zöld területen 40 fát ültettek el.
Kétszer is járt a magyar fővárosban II. János Pál pápa
2020. november 23. 10:00
A minap robbant ki a botrány az úgynevezett McCarrick-jelentés miatt, ezt követően bizonyos körök felvetették, hogy meg kellene fosztani II. János Pál pápát a szentségétől. Ő volt az első pápa, aki Magyarországra látogatott. Ennek apropóján ebben a cikkben Szent II. János Pál pápa emlékezetét mutatjuk be a magyar fővárosban.
Ötemeletes épülettel bővül a Mester utcai szakrendelő Ferencvárosban
2020. november 22. 14:00
A IX. kerületi Mester utcai szakrendelő új épületének tervezése elindult, az ötemeletes épületet a tervek szerint 2023-ban adják át. Ferencváros földrajzilag eddig szétszórt egészségügyi szolgáltatása így egy helyen lesz elérhető.
Lakatlan városrészben épült, de körbenőtték a házak a 250 éves a budai ferences templomot
2020. november 22. 9:00
Az egykori lakatlan városrészben az Ágoston-rendi szerzetesek építették a barokk templomot és kolostort, majd 1785-től a ferenceseké lett, akik tovább-bővítették az épületegyüttest. A budai ferences templomot azóta körbenőtték a lakóházak, de a történelem viharai között is állnak a falak, és lelki otthonra találnak benne a közösségek.
Átadták a Kalevala-szobrot Budán
2020. november 21. 14:00
Az I. kerületi Attila út–Krisztina körút–Szarvas tér közötti zöldterület tavaly kapta a Kalevala park nevet, itt avatták fel a napokban a finn nemzeti eposz, a Kalevala tiszteletére készített emlékművet.
Mesterművek panorámával – A Budavári Palotában jártunk
2020. november 21. 9:00
Kulisszatitkok a Budavári Palotából: biztonsági okokból nincs az épületben gázszolgáltatás, így távfűtés biztosítja a meleget. A jelenlegi kupola pedig magasabb, mint amilyennek Hauszmann Alajos a korábbit tervezte. A századfordulón a palota Duna felőli összefüggő teremsoránál csak a versailles-i kastély teremsora volt hosszabb. Mi még a rendezvénykorlátozó szabályok életbe lépése előtt jártunk az épületben a Budai Várséták programsorozat keretében, a Nemzeti Hauszmann Program szervezésében.
További cikkeink


