Pesten a Lánchíd és az Erzsébet híd között található Duna-korzó a Belváros egyik gyöngyszeme. Nemcsak a turisták által közkedvelt hely, hanem a főváros lakosai is előszeretettel látogatják. Nincs a napnak olyan szakasza, amikor ne lehetne itt egy kellemes órát eltölteni. Megcsodálni a Dunát vagy a budai Várra nyíló panorámában gyönyörködni.

Persze ez a szemet gyönyörködtető látvány nemcsak az embereket csábítja, hanem korábban, a XIX. század második felében azt a befektetői réteget is idevonzotta, akik az akkori város díszéül is szolgáló korzó menti épületeket emeltették. Köztük az egyik legkorábbi a Hungária Nagyszálló volt, amely a felépülésétől kezdődően egyet jelentett a kényelemmel és az eleganciával, az előkelő társasági élettel. Nevében, méreteiben és arányaiban a leendő Budapest fővárosi rangját adta hírül a világnak: Grand Hotel Hungária. A Duna két oldalán elterülő város közül leginkább Pest nagyvárossá növekedését reprezentálta, egyszersmind pedig hazánk ígéretesnek induló fejlődését szimbolizálta.

A Hungária Nagyszálló 1871-ben (Forrás: Magyarország és a Nagyvilág, 1871. július 9.)

A Hungária Nagyszálló az 1880-as években (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Mint a legtöbb városi katasztrófának, úgy az 1838-as árvíznek is megvolt – ha lehet ezt a szót használni – az a jótékony hatása, hogy elmúltával városrendezési és szabályozási tervek, elképzelések láttak napvilágot. Ebbe tartozott bele a Duna szabályozásának és a rakpartok kiépítésének az elképzelése, majd idővel a meginduló munkálatai, amelyekvégeredményben a Dunától elhódított területen a korzó kiépülésén túl az előkelő szállodák megjelenését is nagymértékben elősegítették.

Mindehhez katalizátorként járult a Széchenyi által az 1840-es években megálmodott Lánchíd. Nem véletlen, hogy az első rakpartépítési munkálatok itt kezdődtek: az osztrák Dunagőzhajózási Társaság és Pest városa 1853-ban a Lánchíd pesti hídfőjének két oldalán, északi és déli irányba összesen 345 méter hosszan létesített emeletes rakodópartot, hogy a hajói számára megfelelő kikötési és rakodási területet biztosítson. A munkálatok az 1850-es évek végén és az 1860-as évek elején tovább folytatódtak, előbb a Lánchídtól északi, majd déli irányba. Délen a Lloyd-palotától a görögkeleti templomig és a mai Petőfi térig húzódó 421 méter hosszú szakaszon, amelyet 1866-ban fejeztek be.

A Vigadó épülete 1864-ben, előtte a még kiépítetlen rakparttal H. Lüders rajzán (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Vigadó épülete 1865 táján, előtte a rakpart építési munkálatai (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az állványokat még el sem bontották, máris viták folytak arról, hogyan hasznosítsák a rakpartépítéssel nyert újabb Duna menti, a Lánchídtól délre eső és a pesti klasszicista épületsor előtt megképződött festői fekvésű területet. Két lehetőség kínálkozott: egy fákkal beültetett sétány vagy egy impozáns épületsor kialakítása. A vélemények természetesen megoszlottak, a befektetői érdek a széles korzó lehetőségét felülírta.

A terület hasznosításának a módja az építési telkek kialakítása és a beépítés mellett szólt, amit a felsőbb kormányszékek, a Helytartótanács és a Kancellária is egyöntetűen támogatott. Persze idővel a fás korzó sem maradt el, de a széles sávból jórészt keréktávolságúra zsugorodott.

A rakpart e déli részének a kiépülése után a városvezetés a területet felparcelláztatta úgy, hogy a Vigadó és a Lánchíd között elterülő Felső-Dunasor szakaszon öt, a Vigadó és a görögkeleti templom között elterülő Alsó-Dunasor szakaszon hat építési területet alakítottak ki, mely utóbbi közül a legdélebbre eső utolsó, templom előtti telket mégsem építették be. Ez lett a későbbi Petőfi tér.

Az Alsó-Dunasor utolsó, legdélebbi, beépítetlenül maradt házhelye: a Petőfi tér Klösz György felvételén az 1870-es években (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az építési telkekre a nyilvános árverések 1866 szeptemberében kezdődtek, a bevételből pedig a rakpartépítés további, egyre nagyobb költségeket felemésztő munkálatait kívánták fedezni. A Vígadótól délre elhelyezkedő második és harmadik telket – az akkori számozás szerint a hetediket és a nyolcadikat – a gróf Károlyi Ede elnökségével működő Első Magyar Szálloda Részvénytársaság vásárolta meg, akik a Szkalnitzky és Koch építészirodát bízták meg azzal, hogy oda egy szállodát tervezzenek. Ehhez az építészek számára a mintát a Bécsben 1861 és 1863 között épült Heinrich-udvar (Heinrichshof) szolgáltatta.

Az építési engedélyt 1868 októberében kérték meg a területre, s a munkálatok nem sokkal ezt követően elkezdődtek, az építőmester Schubert Ármin volt. A két és fél év alatt, 1871 nyarára elkészült szálló méreteivel, arányaival, a belső térkiképzésben alkalmazott pompájával nagy feltűnést keltett, és sok méltatóra talált.

A bécsi Heinrichshof, amely mintaként szolgált a Hungária Nagyszálló megépítéséhez (Forrás: Wikipédia)

A Hungária Nagyszálló az 1910-es években (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF 4765 lt. sz.)

Stílusa neoreneszánsz volt, ami a kiegyezés után vált – európai mintákat követve – a hazai főváros mértékadó stílusirányzatává. Színezete a nemzeti színekből táplálkozott: az ablakok redőnyeit zöldre festették, a homlokzat pedig vörös téglaborítást kapott. Három oldalán: keleten, nyugaton és északon volt nyitott, míg délen a szomszédos, ekkor a Kereskedelmi Minisztériumnak helyet adó Lévay-háznak támaszkodott.

A Duna-parti oldalon 23 ablaktengelyes, a Gellért-hegyre, a királyi palotára és a várkertre néző homlokzat impozáns megjelenést adott az épületnek. A közép- és oldalsó rizalitok egyenletesen tagolták, az erkélyek pedig mozgalmassá tették a homlokzatnak ezt, illetve az oldalsó és hátsó részét. Az épület méltóságát a rizalitokon elhelyezett egyszintes pavilonok még inkább fokozták, hangsúlyosabbá téve az épületet a környezetében, egyúttal pedig feledtették és oldották, sikeresen megakadályozták a nagy épületek sokszor bekövetkező, kaszárnyára emlékeztető hibáját.

Néhány adat a nagyszerű méretekből: a szálloda 24 192 négyszögöl nagyságú telken épült, az ablakainak a száma pedig összesen 361 volt. Ebből 133 a Duna felé, 121 keleti irányba, az akkori Mária Valéria utca (ma Apáczai Csere János utca) felé, 107 pedig északra, az akkori Kishíd utcára nyílott. De nemcsak a föld felett voltak óriásiak az épület kiterjedései, hanem a föld alatt is, ahol 14 láb (közel 4,5 méter) magas alagsor terült el, számtalan helyiséget foglalva magába. Itt kapott helyet többek között a főkonyha, a sütöde, az édességek készítésére szolgáló cukrászda, a hűtést biztosító jégtartó, a tisztaságot szolgáló mosoda, a légfűtésért felelős berendezés, valamint a gőzgépkamra.

A szálló konyhája Klösz György felvételén (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF 40299 lt. sz.)

A legszebb panorámát nyújtó rész természetesen a nyugati, dunai oldal volt, ahova az építész Szkalnitzky Antal részben közösségi tereket, részben vendégszobákat tervezett. Így a főbejárat az északi keskenyebb, Kishíd utcai oldalra került, nehogy csökkentse vagy megtörje a Dunára néző csodás kilátást. De a közlekedési szempontok is ezt diktálták, mert a Duna menti korzó sétatérnek volt fenntartva.

A Hungária Nagyszálló hátsó homlokzata az 1900-as években, oldalt a főbejárattal a Mária Valéria utca (ma Apáczai Csere János utca) és a Kishíd utca sarka felől (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF 39653 lt. sz.)

A Hungária Nagyszálló hátsó homlokzata az 1900-as években, oldalt a főbejárattal a Mária Valéria utca (ma Apáczai Csere János utca) és a Kishíd utca sarkán (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF 40298 lt. sz.)

Az épületbe belépve a belső terek szépsége és eleganciája, a díszítettség felülmúlt minden elképzelést. A márványoszlopokon nyugvó boltívesen kiképzett előcsarnok a vidéki kastélyok hangulatát és finomságát idézte, íves öblözetéből csillár ereszkedett alá, amely gazdagon világította be a fogadóteret. Az előcsarnok két oldalán található 9 láb széles, Kauser János pesti kőfaragómester munkáját dicsérő márványlépcső az emeletekre vezetett, míg a középső részen továbbhaladva az épület udvarába lehetett eljutni, amit szökőkút és virágágyások tettek hangulatossá.

Az udvar fenséges látványt nyújtott! Manapság több helyen is találkozhatunk szállodák vagy plázák esetében azzal, hogy az épület nagy átmérőjű udvarát üvegtetővel borítják, ami egyrészt természetes fényt biztosít, emellett elősegíti az épület hőháztartásának a javítását is. Mindez első hallásra egy modern elképzelésnek és megoldásnak tűnhet, sőt fenntartható technológiát emlegetnénk, pedig nem az, hiszen már itt, a Hungária Szálló esetében is alkalmazták. Az udvar harmadik emeleti homlokzatából előugró 24 griffmadár tartotta azt az óriási nagy üvegtetőt, amely ezt a négy meletnyi magas udvari helyiséget fedte, nyáron hűvösen, télen pedig melegen tartva.

A szálloda előcsarnoka, két oldalán az emeletekre vezető márványlépcsőkkel (Forrás: Magyarország és a Nagyvilág, 1871. július 9.)

A szálloda előcsarnoka Klösz György felvételén (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF 40302 lt. sz.)

A szálloda üvegtetővel fedett udvara (Forrás: Magyarország és a Nagyvilág, 1871. július 9.)

Szkalnitzky e mögé az udvar mögé tervezte az épület egyik nagy közösségi terét: az éttermet. Falait előkelő jón oszlopok szegélyezték, emellett gazdag díszítőfestést és aranypárkányzatot alkalmaztak benne. A másik nagy reprezentatív helyiség, a díszterem az étterem fölött, az első emeleten kapott helyett. A kétemeletnyi magas terem oldalait Teuchert Károly pesti festő aranyalapra festett alakjai díszítették. Külön attrakciószámba ment, hogy a falakon kilenc darab óriás tükröt helyeztek el, ami a fény- és térérzet további növelését szolgálta.

Bálok, farsangi mulatságok és pártlakomák, táncvigalmak és hangversenyek zajlottak benne. Az eleven életet adó rendezvények között akadt olyan, amelyet csak a szálló vendégei látogathattak, de szép számmal voltak olyanok is, amelyek a nagyobb városi nyilvánosságnak szóltak.

A szálloda étterme (Forrás: Magyarország és a Nagyvilág, 1871. július 9.)

A szálloda étterme Klösz György felvételén (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára: HU.BFL.XV.19.d.1.07.165)

A szálloda díszterme (Forrás: Magyarország és a Nagyvilág, 1871. július 9.)

Emellett a szállónak az északi oldalon külön kávéháza is volt, melynek ablakai részben a Dunára, részben a Kishíd utcára nyíltak, illetve volt külön olvasó-, levelező- és dohányzóterme is. A tervező Szkalnitzky ugyanakkor arra is gondolt, hogy az épület ne csak a testi, hanem a lelki élet igényeit is kielégítse. A hasonló épülettípusok között egyedi számba ment, hogy a negyedik emeletén egy csinos kis kápolnát is kialakítottak, nagy oltárképpel és egy díszes oltárral.

A szálló figyelemre méltó technikai vívmányokkal volt felszerelve: már ekkor volt benne lift, miként a korabeli lap írta: „személyeket és podgyászokat az emeletre szállító gépek”, sőt távíró is működött a falai között.

A szálloda kávéháza a Duna-parti korzón (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF 40301 lt. sz.)

A szálloda kávéháza a Duna-parti korzón (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF 68_780_1 lt. sz.)

A Hungária Nagyszálló az európai fővárosok közül csak Párizsban és Bécsben lelt méltó vetélytársra. Az 1862-ben épült párizsi Grand Hotellel, ahol 700 szobát számoltak össze, a mienk sem tudott versenyre kelni, de a Kärntner Ringen fekvő, 1870-ben felépült bécsinek méltó magyar párja lett. A két épület szobáinak száma közel azonos volt, a bécsiben 300, a pestiben 302, más adatok szerint 294 lett kialakítva.

A Dunára nyíló gyönyörű panorámájával viszont a pesti felülmúlta mindegyiket! Béccsel összehasonlítva valószínűleg az elkészülés időpontja sem véletlen, s a Hungária Nagyszálló messzemenően hozzájárult az önálló magyar fővárosi rang kivívásához és ahhoz, hogy a két város versengésében Budapest Bécs nyomdokaiba lépjen, egyes vonatkozásaiban nemcsak utolérve, de le is körözve osztrák riválisát.

A párizsi Grand Hotel az 1900-as évek elején (Forrás: historichotelsthenandnow.com)

A bécsi Grand Hotel (Forrás: Wikipédia)

A budapesti Grand Hotel Hungária (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF 40300 lt. sz.)

A budapesti Grand Hotel Hungária egyik hálószobája (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF 39009 lt. sz.)

A budapesti Grand Hotel Hungária egyik szalonja (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF 30779 lt. sz.)

Az épület a II. világháborút sajnos nem élte túl, 1945-ben, Budapest ostromakor bombatalálatot kapott és kigyulladt. Három napig égett, s az egykori nagyszállóból csak romok maradtak vissza, egykori fényére a még megmaradt Duna-parti homlokzat emlékeztetett. Az épületet később teljesen lebontották, s helyére később a ma is látható Duna Intercontinental épült, közel száz évvel a Hungária Nagyszálló elkészülte után: 1966–1969-ben.

A pesti alsó rakpart 1946-ban, háttérben jobbra a kiégett Hungária Szálló homlokzata (Forrás: Fortepan/Képszám: 7552)

A szálló háromnegyed százados fennállása alatt számos híres embert látott vendégül. Liszt Ferenc az 1870-es években gyakran koncertezett itt, egy ideig pedig lakója is volt az épületnek. Richard Wagner és felesége, Liszt Cosima 1875-ben szállt meg benne néhány napra, amit később emléktáblán is megörökítettek, s ennek az 1933-as októberi leleplezéséről filmhíradó is készült.

A lakói között tudhatjuk az államfők sorából többek között Theodore Roosevelt amerikai elnököt vagy VII. Edward angol királyt, aki walesi herceg korában többször megfordult Budapesten. De megszállt itt a feltaláló és üzletember Edison, az operaszerző Giacomo Puccini, a zeneszerző Richard Strauss és Lehár Ferenc vagy Caesar Ritz szállodacsászár özvegye is.

A budapesti Grand Hotel Hungária étlapja 1912-ből (Forrás: The New York Public Library, digital collections)

Nyitókép: A budapesti Grand Hotel Hungária (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF 40300 lt. sz.)