Budapest

177660_fortepan_75625.jpg A XIX. századtól tart a vita, hogy kellenek-e villamosok a budapesti hidakra A Margit híd építésekor még nagy vitát váltott ki, hogy vezessenek-e síneket át a hídon. A Rákóczi hídon is csak 20 évvel a híd átadása után indult meg a villamosközlekedés. A Galvani úti hídra pedig az első körben nem is terveztek villamosközlekedést. Ám napjainkban biztosnak tűnik, hogy még évtizedekig utazhatunk villamossal Pestről Budára.
Öt év múlva ér el a HÉV a Kálvin térig Teljesen megújul három HÉV-vonal, a fejlesztés keretében a csepeli és a ráckevei HÉV-et a föld alatt meghosszabbítják a Kálvin térig.
Árpád fejedelem feltételezett sírja fölé tervezett templomot Schulek Frigyes Az 1896-os nagy millennium után 1907-ben ismét millenniumot ünnepelt az ország: honfoglaló nagyfejedelmünk, Árpád halálának ezredik évfordulóját. Erre az évre esett az akkori uralkodó, Ferenc József negyvenéves uralkodói jubileuma is, és az ennek emléket állító törvény kimondta, hogy újból fel kell építeni azt a templomot, amelyet egykor Szent István király Óbuda határában Árpád fejedelem temetési helye fölé emelt. A templom építésére Schulek Frigyes kapott megbízást.
Református templomot szenteltek fel Soroksáron Átadták a XXIII. kerületi Dinnyehegyi úton épült Soroksár-Újtelepi Református Missziói Egyházközség új templomát.
Erzsébet királynénak köszönhetjük Budapest legszebb kilátóját Ma éppen 110 éve, hogy ünnepélyes keretek között felavatták a budai János-hegy csúcsát koronázó Erzsébet-kilátó épületét. A mészkőből épült lépcsőző, kerek, hófehér kilátó, azóta a budai hegyek páratlan és meghatározó eleme lett, miután a város nagy részéről látható. Az eredetileg csúcsíves kilátó mai képét végül Schulek Frigyesnek köszönhetjük. Az évforduló emlékére több érdekes képet és történetet gyűjtöttünk össze a kilátóról.
Átadták a megújult Egyetemi templomot Megújult az V. kerületi Egyetemi Kisboldogasszony-templom. A barokk épületben restaurálták a szobrokat, felújították a sekrestyét, kicserélték a padlóburkolatot és korszerűsítették a fűtési és elektromos rendszert és kijavították a toronysisak rézburkolatát.
Hírességek utcája – Írók, festők, feltalálók éltek egykor a Bartók Béla úton Budapesten van egy hely, ahol egymás mellett megfért az autógyár, a laktanya, a kollégium és a két világháború közötti magyar irodalom. Mindezt száz métereken belül. Ez a különleges hely a Bartók Béla útnak a Gellért tér és Körtér közötti része. Egy csodálatos út, csodálatos helyekkel.
Reagan mellett kap helyet George Bush amerikai elnök szobra a Szabadság téren Szobrot állítanak George H. W. Bush amerikai elnöknek Budapesten, a Szabadság téren, az alkotás Ronald Reagan szobra mellett kap helyet. Az emlékművet másfél hónap múlva, a magyar nemzeti ünnepen, október 23-án avatják fel, a közép- és kelet-európai kommunista uralom bukásának 30. évfordulója alkalmából.
Családi tragédiák miatt adhatta el híres városmajori villáját Barabás Miklós Barabás Miklós, a XIX. század egyik legjelentősebb festője 1840-ben a zajos, piszkos Pesttől távol, a Városmajorban építtette fel saját tervei alapján híres villáját, amelytől éppen 150 évvel ezelőtt, 1870-ben vált meg. Az ott eltöltött harminc év a családi élet idilli hangulatát jelentette számára. Megfordult az épületben a reformkor szinte minden jelentős szereplője, köztük Bajza József, Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály, Erkel Ferenc is. De miért vált meg nagy festőnk a szeretett háztól, ahol gyermekei is felnőttek?
Felújítják a sétautakat a Sas-hegyen A Sas-hegyen a védett értékek és a látogatók érdekében végez fejlesztéseket a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság. A cserje-visszaszorítás és facsemeték ültetése mellett készül a sétautak felújítása, padok, asztalok, ismeretterjesztő táblák és odúk, madáretetők kihelyezése.
Hírességek nyomában két keréken – Kipróbáltuk az Iparművészeti Múzeum elektromos rolleres városi sétáját Az Iparművészeti Múzeum új, rendhagyó városi sétáján elektromos rollerre pattanva fedezhetjük fel, hol éltek, hogyan rendezték be házaikat, milyen társasági eseményeken vettek részt a XIX. század Budapestjének jelentős művészei, a kultúrtörténet szempontjából meghatározó alakjai. A séta programjából és Budapest elektromos rollerrel történő felderítésének élményéből egy rövidített program keretében a sajtó képviselői is ízelítőt kaphattak.
Villamos is lesz az új budapesti Duna-hídon Villamos is közlekedik majd a Budapest déli részére tervezett új Galvani hídon, így villamosösszeköttetés jön létre Buda, Csepel és Dél-Pest között a Rákóczi hídtól délre, a budai Galvani utca és pesti Illatos út vonalában tervezett új Duna-hídon át. Így több mint 50 ezer gépkocsival tehermentesítik Budapest belvárosát.
Egy vásárváros születése és átalakulása – A Budapesti Nemzetközi Vásár Kőbányán Már a XIX. század második felében rendezett, úgynevezett általános kiállításokon felmerült az a gondolat hazánkban, hogy bár a közös bemutatkozás nagyobb számban érdekelheti a magyar és külföldi látogatókat, de az ipari, a mezőgazdasági, a képző- és iparművészeti, valamint egyéb szakágazatok számára mégis célszerű volna önálló, külön helyszíneket biztosítani. 1885-ben olyan sajtótudósítások is megjelentek már az Országos Általános Kiállítás idején, melyekben arról írtak, hogy élő állatokat bemutatni nem szerencsés közvetlenül a sütő- és cukrászipar termékei vagy éppen egy-egy vendéglő közvetlen közelében.
Felavatták az újjáépített zuglói zsinagógát A zuglói zsinagóga 2016 őszén égett le, ezért volt szükséges a rekonstrukció. A felújítás során visszaállították a Thököly úti villaépület eredeti, 1890-es állapotát, illetve a tetőterében közösségi teret alakítottak ki.
A magyar építészet rövid története Ha érdeklődünk az építészet iránt, a boltokban sok könyvet találunk, ami ezt a témakört dolgozza fel. Gyakran azonban hozzáértőként is könnyű elakadni a stílusok útvesztőjében, ilyenkor jól jön egy olyan kötet, amelyet lekapva a polcról átfogó képet kaphatunk a különböző irányzatokról, magyar példákkal alátámasztva.
Elkészült és mától látogatható az új sportcentrum a Városligetben Elkészült a Városligeti Sportcentrum, amely a park délkeleti részén, az Ajtósi Dürer sor – Dózsa György út kereszteződésénél található. A 36 ezer négyzetméteres területen tucatnyi sportot űzhetnek a látogatók. Az új sportpályákon lehet focizni, kosarazni, de mászófal, több pingpongasztal és teqballasztal is van az akadálymentes parkban.
Átadták a teljesen felújított Mátyás kútját a budai Várban Ma délelőtt ünnepélyesen átadták az elmúlt hónapokban teljes műszaki és esztétikai felújításon átesett díszkutat, Stróbl Alajos eredetileg 1904-ben elkészült mesterművét. A munkálatok során a budai Vár Hunyadi-udvarán lévő Mátyás-kút teljes felújításon esett át, restaurálták a szobrokat, újjáépítették a medencét, kicserélték a gépészeti berendezéseket, és díszkivilágítást is kapott az alkotás. A magyar Trevi-kút újraavatásán Fodor Gergely kormánybiztos mellett részt vett Stróbl Alajos öt, még élő unokája is.
Lebontják a külföldi ösztöndíjasok kollégiumának egykori épületét A Budaörsi út mellett álló, külföldi ösztöndíjasok egykori kollégiuma 1968-ban épült, az évek óta kihasználatlan épületet idén lebontják.
Átadták a felújított Károlyi-Csekonics-palotát Elkészült a Károlyi–Csekonics Palotaegyüttes átfogó felújítása. A VIII. kerületi, Reviczky utcai épületet a Károli Gáspár Református Egyetem veszi birtokba, szeptember 1-jén adták át.
Számos nagyszerű épülettel lett szegényebb Budapest, a főváros Idén van a 75 éves évfordulója, hogy a II. világháború végén a szovjet Vörös Hadsereg „felszabadította” hazánk fővárosát a német megszállás alól. A véres ostrom nemcsak katonák és civilek tömegeinek életét követelte, hanem számtalan épület sorsát is megpecsételte. A megsemmisült, illetve megsérült (majd a későbbiekben lebontott) épületek szegényebbé tették csodálatos fővárosunk épített örökségét. Ebben a cikkben 5+1 olyan épületet gyűjtöttünk össze, amelyek a II. világháborúban pusztultak el.
A budapesti hidak elveszett épületei: a vámszedőházak A Szabadság híd pesti hídfőjét két kis épület „őrzi”, a Szabadság híd vámházai. Régen több budapesti hídnál is voltak ilyen kis épületek, de vajon mire szolgáltak, és miért csak kettő maradt meg belőlük?
A Rózsák terén áll Budapest egyik legszebb temploma A VII. kerületi Rózsák terén álló Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom is várja jövőre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus résztvevőit. A 2560 fős befogadóképességű épület Budapest egyik legnagyobb neogótikus temploma, Steindl Imrének, az Országház tervezőjének remekműve.
Budapest első modern kórháza 135 éve nyílt meg A XIX. század végén a főváros hihetetlen ütemben növekedett, amivel az első időkben az egészségügyi rendszer nem tudott lépést tartani. A hiányokról fájdalmas leckét kapott a főváros az utolsó nagyobb kolerajárvány idején. Ezt követően jelentős kórházfejlesztésekbe kezdtek.
Elkészült az V. kerület első zöld buszmegállója Zöld buszvárót adtak át a belvárosi József nádor téren. A növényekkel borított váró nemcsak szép, hanem a mikroklíma kedvező befolyásolásában, a levegőminőség javításában is szerepet játszik.
Budapest tisztasága – 125 éve takarítják rendszeresen a várost Pest és Buda lakói régen hulladékgödrökbe hordták a szemetet, vagy egyszerűen csak lepakolták a Duna-parton. Emiatt sokszor elviselhetetlen bűz volt a két városban. Mindez 125 évvel ezelőtt változott meg gyökeresen, amikor is létrejött egy fővárosi hivatal Budapest útjainak takarítására és a szemét összegyűjtésére.
Kilencven évvel ezelőtt kapott piros-sárga-zöld színeket Budapest Kilencven évvel ezelőtt, 1930. augusztus 20-án új lobogók díszítették az ünneplő Budapest utcáit. A piros-sárga-zöld trikolór az 1873 óta használatban lévő piros-sárga-kék színeket váltotta. Trianon után tíz évvel az új fővárosi törvény, az 1930. évi XVIII. törvénycikk döntött a főváros zászlójának és címerének megváltoztatásáról. A változtatás egyik oka kétségkívül a régi budapesti zászló és a román zászló színeinek megegyezése volt, ám fontos volt az is, hogy a zöld színnel Buda hagyományos színe került be a főváros jelképeibe, amelynek addig híján volt Budapest zászlója és címere.
Jövő év elején elkezdődhet a Kúria és az Agrárminisztérium épületének rekonstrukciója Felújítják az Országházzal szemben álló két XIX. századi palotát a Kossuth téren. A Kúria épülete két-két és fél év alatt, az Agrárminisztérium, amely alá mélygarázst is terveznek, mintegy három év alatt készülhet el.
Átadták a tabáni sport- és szabadidőparkot Az I. kerületi Tabánban lévő sport- és szabadidőpark „Budapest 2019 – Európa sportfővárosa” program keretében újult meg. A három részből álló területen sportpálya, játszóterek és fitnesztér is helyet kapott.
Százhúsz éves Budapest legrégebbi, eredeti Duna-hídja Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy melyik Budapest legrégebbi, eredeti Duna-hídja, akkor meglepő választ kapunk: ez ugyanis a Margit híd szigeti szárnyhídja.
A magyar állam fizeti a Rákóczi úti szlovák evangélikus templom visszavásárlását A magyar kormány 765 millió forintot biztosít arra, hogy az Országos Szlovák Önkormányzat visszavásárolja és felújítsa az évtizedek óta elhanyagolt állapotban lévő, „láthatatlan” szlovák evangélikus templomot, amely a VIII. kerületben, a Rákóczi út házsorának takarásában áll. A felújítás után az épületben kulturális központot alakítanak ki.

További cikkeink