A XIX. század igen fontos a magyar zsidóság életében, hiszen ez az időszak alapvetően az emancipációról és az asszimilációról szólt. Az első nagy változást egy 1840-es törvénycikk hozta, amely megszüntette a zsidók bevándorlásának és letelepedésének korlátozását, valamint engedélyezte nekik a szabad kereskedelmet és bármely mesterség gyakorlását.

A zsidóság legfőbb szimbólumai a Dohány utcai zsinagógában: Mózes kőtáblái a Tízparancsolattal és a Dávid-csillag (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az egyenjogúsítás folyamatában nagy szerep jutott az 1848-as szabadságharcnak is, ugyanis a magyarországi zsidók egyöntetűen támogatták a forradalmat, és közülük nagyon sokan szolgáltak a honvédseregben. A hősiességet a Szemere-kormány 1849-ben egyenjogúsítással hálálta meg, ám a forradalom leverése miatt a törvény sajnos nem léphetett életbe.

A Dohány utcai zsinagóga 1894 körül Klösz György felvételén (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A szabadságharc leverését követő években – a kialakult politikai és társadalmi helyzet miatt – nem volt esély a zsidó egyenjogúság törvénybe iktatására, ám a közéletnek fontos részét képezte a téma. Nagy hatású politikusok, például Deák Ferenc, Eötvös József vagy Andrássy Gyula is mind kiálltak az egyenjogúság mellett, így az emancipációs folyamat haladt előre, majd a kiegyezéskor, 1867-ben az Országgyűlés végre elfogadta a zsidóemancipációs törvényt.

A zsinagóga Dohány utcai bejárata fölött Mózes II. könyvéből vett felirat látható, amely magyarul így hangzik: „ És készítsenek számomra szentélyt, hogy közöttük lakozzam.” (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az ezt megelőző évtizedekben a magyar zsidóság körében már megfigyelhető volt egy igen erős asszimilációs folyamat, mely más országokban sokkal kevésbé volt jellemző. A nemzeti azonosuláshoz hozzátartozott a magyar nyelv teljes elsajátítása és a kevésbé konzervatív vallási irányzatok kialakulása is. A XIX. század közepén ugyanis már megfigyelhető volt a szigorúbb, hagyománytisztelő irányzat és a liberális szellemiségű, újító, a népszokásokat már kevésbé tartó irányzat megjelenése. Ez a kettősség végül az 1868–1869-es zsidókongresszus összehívásához vezetett.

A Dohány utcai zsinagóga főhomlokzata az 1960-as években (Fotó: Fortepan/Képszám: 114446)

Eötvös József azzal a céllal hívta össze a különböző közösségeket, hogy megalkothassanak egy egységes vallási irányzatot, ez azonban nem sikerült, a vallás alapvetően két irányzatra szakad. A konzervatív, a mindennapi életben és öltözködésben is hagyománytisztelő irányzat lett az ortodox, a XIX. századi társadalmi viszonyokhoz jobban igazodó, a keresztény vallásokhoz kulturálisan hasonuló pedig a neológ. A két felekezet építészetét tekintve is különbözött egymástól, igaz, stílusát tekintve mindkettőre jellemző volt a romantikus és keleties Rundbogenstil alkalmazása.

Az ortodox zsinagógák alapvetően a korábban megszokott centrális elrendezést követték, amelynek középpontja a bima, vagyis a szószék. A díszítés általában visszafogottabb volt, és az épületbe nem került hangszer, hiszen eredetileg a héber nyelvű szertartáson a hangszerek használata tilos volt.

Az ortodox zsinagógáktól eltérően a tóraolvasó-asztal a neológ Dohány utcai zsinagógában már nem középen, hanem elöl, a frigyszekrény előtt helyezkedik el, hasonlóan a keresztény templomok oltárához (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A neológ zsinagógák ezzel szemben sok szempontból hasonlítottak a keresztény templomokra. Gyakran kaptak tornyot, ami hagyományos zsinagógáknál nem volt jellemző. Belső elosztásuk általában longitudinális lett, a tér végében elhelyezkedő mizrah, vagyis frigyszekrény pedig a keresztény oltárokhoz hasonlóan igen látványos díszítést kapott. A neológ zsinagógákban továbbá gyakorivá vált az orgona használata, illetve a magyar nyelvű szertartás, ami korábban nem volt elképzelhető. (Érdekesség, hogy mivel a zsidóknak szombaton tilos dolgozniuk, és az orgonálás munkának számít, a szertartásokon gyakran keresztény kántorok zenéltek.)

A zsinagóga belső tere, jól látható a longitudinális elrendezés (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Dohány utcai zsinagóga 1200 négyzetméteres belső terével Európa legnagyobb és a világ második leghatalmasabb zsinagógája (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A különbség a korabeli vallási vezetők öltözékében is fellelhető: míg az ortodox rabbi a hagyományos viseletet hordta, a neológ rabbi ruházata leginkább egy evangélikus lelkészére hasonlított. (Mára egyébként a két irányzat ismét közelít egymáshoz, és egyre kevesebb különbség figyelhető meg.) 

Igaz, a Dohány utcai zsinagóga még az említett zsidókongresszus előtt, 1854 és 1859 között épült, mégis alapvetően a neológ irányzathoz sorolható. Kulturális jelentősége hatalmas, hiszen nemcsak a magyar zsidóság önreprezentációjának fontos eleme, de romantikus stílusával egyszer és mindenkorra meghatározta a magyarországi zsinagógaépítészetet. Továbbá Európa legnagyobb és a világ második legnagyobb zsinagógájaként igen komoly turisztikai célpontot is jelent. (A világ legnagyobb zsinagógája a New Yorkban található Emánu-Él zsinagóga.)

A Dohány utcai zsinagóga homlokzati rajza, Ludwig Förster, 1854 (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Mint már említettük, a zsinagóga az 1850-es években épült, de a hitközség már 1845-ben döntött létrehozásáról. Az első tervváltozatokat Hild József, illetve a Feszl Frigyes, Kauser Lipót és Gerster Károly alkotta építészhármas készítette el, de ezek végül nem nyerték el a közösség tetszését. A megbízást helyette Ludwig Försternek adták, aki már dolgozott hasonló feladaton: az ő tervei szerint épült a bécsi Tempelgasse zsinagógája, amely több hasonlóságot is mutatott a pesti épülettel, de előbbi sajnos mára elpusztult.

A Ludwig Förster által tervezett bécsi, templegassei zsinagóga főhomlokzata egy 1858-as kiadványban (balra) és belső tere Emil Ranzenhofer 1900 körül készült akvarelljén

Igaz, kisebb volumenű, de a két épület elrendezésében és díszítésében fellelhető hasonlóságok, a homlokzatának téglaszövetbe rejtett mintázata, móros dekorációs elemei, hosszanti elrendezése és vasszerkezetes galériája azonban egyértelműen a Dohány utcai épület előképévé teszik   – olvashatjuk a Magyar építészet a szépítő bizottmánytól napjainkig című kötetben. A polikróm nyerstégla homlokzat és a légies öntöttvas szerkezet ilyen módon való alkalmazása egyébként Magyarországon újdonságnak számított, és sok követőre talált. Mint már említettük, a neológ zsinagógaépítészetben jellemző a tornyok alkalmazása.

A nők számára kialakított galéria, középen pedig a szószék, a képen jól láthatók az öntöttvas oszlopok is (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

(Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Káprázatosak a részletek: a zsinagóga nem hiába a hazai romantikus építészet egyik gyönyszeme (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Magyarországon a Dohány utcai zsinagóga volt az első, amely tornyokkal rendelkezett, az igen népszerű típus elterjedése tehát innen eredeztethető. A két, hagyma alakú sisakkal díszített, 43 méter magas torony egyébként nemcsak dísz, hanem a Salamon jeruzsálemi temploma előtt egykor álló két oszlopra utal – tudjuk meg Komárik Dénestől, a magyarországi romantikus építészet és Feszl Frigyes életművének kutatójától.

A Dohány utcai zsinagóga 43 méter magas tornyainak hagyma alakú toronysisakjai (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Szintén az ő írásaiból tudunk arról, hogy 1857-ben megromlott a viszony Ludwig Förster és a hitközség vezetői között, ezért kapcsolatuk megszakadt. Mivel az épület még közel sem volt kész, és Förster csak a homlokzati, illetve a szerkezeti terveket adta át, a belső tér részletesebb megtervezésére és dekorációjának kidolgozására, mint korábban említettük, Feszl Frigyest kérték fel.

A Pesti Vigadót is jegyző építész legfontosabb feladata – a teljes díszítőfestés megtervezése mellett – a szabadon állón kialakított frigyszekrény megtervezése volt. A kupolával lefedett építmény arányainak köszönhetően monumentális hatást kelt, és kiválóan illeszkedik a térbe, méltó helyet biztosítva ezzel a Tóratekercsnek.

A zsinagóga belső tere, középen a Feszl Frigyes által tervezett frigyszekrény látható (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A frigyszekrény, előtte a tóraolvasó-asztallal (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Dohány utcai zsinagóga mennyezetének díszítőfestése (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A szentélyben található többi berendezési és iparművészeti tárgy, például a gyertyatartók vagy a tóraolvasó-emelvény is mind Feszl tehetségét dicsérik. (Az épülethez szorosan hozzátartozik az 1931-ben emelt, Vágó László által szintén keleties stílusban tervezett Hősök Temploma is, amely az I. világháború alatt elesett magyar zsidó katonáknak állít emléket.) 

A Dohány utcai zsinagógához tartozó Hősök Temploma, tervezője Vágó László (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Láthatjuk tehát, hogy Ludwig Förster és Feszl Frigyes munkája nemcsak a magyar, de az európai romantikus építészetnek is kiemelkedő alkotása, Budapest építészetének nagy hatású darabja, amely 1991 és 1996 között átfogó felújításon esett át. A kormányzati támogatásból, egyházi forrásokból és adományokból megvalósuló nagy rekonstrukció során a Magyar Nemzet 1996. szeptember 7-i cikke szerint a műemlék-felügyelőség szakmai irányítása mellett festették újra a falakat, a mennyezetet és pótolták a famunkák hiányosságait is. Ekkor helyezték fel a zsinagógában a hajó közepén a két hatalmas csillárt, eredeti formájában rekonstruálták az örökmécsest az előkerült rajzok és a korábbi mécses előkerült darabjai alapján.

Ahogy korábban mi is megírtuk, a nagy rekonstrukciókor majdnem teljesen új orgonát építettek be a régi helyett, amelyből csupán 20 sípregisztert lehetett átvenni és annak bársonyos hangzását megőrizni. Lehotka Gábor zeneakadémiai tanár, orgonaművész elképzelései alapján, francia romantikus stílusú hangszerként épült újjá az orgona, hagyományos, mechanikus traktúrával, 63 regiszterrel és cca. 4500 síppal.

 A felújított zsinagóga átadása és újraavatása 1996. szeptember 5-én volt, az összes parlamenti párt képviseltette magát, de a magyar és az izraeli államfő is beszédet mondott. A Magyar Nemzet korábbi cikkéből azonban kiderül, hogy a felújítás ekkor még nem fejeződött be teljesen, hiszen ekkor még újabb 180 millió forint kellett ahhoz, hogy „a bejárat freskói újra láthatóvá váljanak, amelyeket az eredeti rajzok alapján restaurálnak a közeljövőben. Hátra van még a lépcső díszburkolatának és a védőrácsnak a felújítása is”. 

A felújítás azonban ekkor már javarészt befejeződött, így azóta ismét eredeti szépségében látható Európa legnagyobb zsinagógája, a magyarországi romantikus építészet mesterműve. 

A Dohány utcai zsinagóga épületéről korábbi cikkünkben olvashat bővebben. 

Nyitókép: A zsinagóga főhomlokzata (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)