Nemzeti Hauszmann Program

2020. július 10. 10:00
A II. világháború után lebontott Dísz téri, volt külügyminisztériumi épület pincerendszere nem várt meglepetéseket rejt: innen kerültek elő nemrég a Halászbástya elveszettnek hitt szobrai is. A Várkapitányság régészei azóta is szüntelenül dolgoznak, mi pedig a napokban a helyszínen megtekintettük, mi minden került elő eddig a föld alól.
2020. június 25. 14:00
Középkori lépcsőt és várfalszakaszt, valamint értékes tárgyi leleteket, köztük II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárját, gyógyszeres üveg ólomkupakját a gyermekét tartó Máriával és áttört medált is találtak a régészek a budai Várban. Feltárták az egykor a barokk palotába vezető rámpa boltozatát is.
2020. május 13. 09:00
A Várhegy keleti, Dunára néző lejtője kanyargós útjaival és buja növényzetével remek adottságú hely, állapota azonban az elmúlt években igencsak leromlott. Most azonban a Nemzeti Hauszmann Program keretében rendbe hozzák a területet: 2019-ben elkészült az egyedi panorámával rendelkező Ellyps sétány első, északi szakaszának felújítása. A teljes rekonstrukcióját pedig idén fejezi be a Várkapitányság. Folytatják a növénytakaró megújítását, valamint a balesetveszélyes burkolatok, lépcsők javítását is. Az átalakítás tervezői a PestBudának elmesélték, mi mindent foglal magába a felújítás.
2020. május 5. 10:00
A Budavári Palota Duna felőli oldalán 1900-ban állították fel Senyei Károly gyönyörű díszkútját, ám a háború után elbontották, és a VIII. kerületi Rákóczi térre helyezték. Szerencsére két évtizedet sem kellett az idegen környezetben töltenie, 1976-ban a Halászó gyerekek kútja visszakerült méltó helyére, igaz, jóval kisebb medencével. Most restaurálják a szép műalkotást, s egyúttal a medencéje is visszanyeri eredeti formáját – nyilatkozták a Pestbudának a felújítást végző szakemberek.
2020. április 30. 16:00
A Csikós-udvar alatt elhelyezkedő, a Budavári Palotának a Széchényi Könyvtárat magában foglaló épületétől a Karakas pasa tornyáig futó támfal Ybl Miklóshoz méltó módon épül újjá a Nemzeti Hauszmann Program keretében. A Palota út mentén húzódó, szerkezetileg stabil építményen megszüntetik a repedéseket, megtisztítják és restaurálják a kőelemeket – mondta el lapunknak Potzner Ferenc, a felújítás tervezője. Az építmény így méltó környezetéül szolgál majd a fölötte elhelyezkedő Lovardának és a Főőrségnek, amelyeket szintén a Budavári Palotanegyed fejlesztési programjában rekonstruáltak.
2020. április 27. 14:00
A Budavári Palotában előkerült egy eredeti, Hauszmann-kori lépcső, a Csikós udvaron pedig egy eddig fel nem tárt, középkori várfalszakasz a folyamatban lévő régészeti feltárások során. Emellett a Dísz tér 1. alatti ásatásokon a régészek két gránittáblát találtak, amelyek a volt Vöröskereszt-székház déli főbejárata melletti homlokzatról valók, rajtuk ma is jól kivehető az igazgatóság névsora és a védnökök neve, köztük Ferenc Józsefé.
2020. április 9. 09:00
A háború óta hiányzó elemeket építenek vissza a Mátyás kútja szoborkompozícióba, amelynek nemrég megkezdődött a restaurálása a Budavári Palota Hunyadi-udvarában. Stróbl Alajos szobrászművész egyik legismertebb műve a palota kibővítésének befejező szakaszában, 1904-ben készült el, a kitűnő mester régi nagy álma volt a kompozíció elkészítése. Mint a munkálatokat végző szakemberektől megtudtuk, megmarad a szobrok zöld patinája, és teljes műszaki felújításon esik át maga a kútszerkezetet is.
2020. március 11. 14:00
A Főőrség nemrég újjászületett épületét a királyi palota felől, a Hunyadi-udvarból már bárki megtekintheti. Nem láthatja azonban a közönség az épület túloldalát, amely a még lezárt Csikós-udvar felől közelíthető meg. Itt található az épület legalsó szintjének különleges brozkapuja, amely a magyar történelem 27 legfontosabb budavári epizódját ábrázolja. A helyszínen jártunk, ahol Farkas Ferenc szobrászművész mutatta be lapunknak a különleges műalkotást.
2020. február 11. 12:00
A Hauszmann Alajos-féle palotabővítés során elnyert formájában építik vissza az egykori Szent István-termet, és az azt magában foglaló ötszintes épületrész is teljesen újjászületik. Ottjártunkkor a tetőt már leszedték, a rekonstrukció 4,6 milliárd forintba kerül.
2020. január 28. 13:00
Elveszettnek hitt műalkotások kerültek elő a budai Várban, a Dísz tér 2. alatti egykori Külügyminisztérium pincéjének feltárásakor. Megtalálták azokat az Álmos és Előd vezéreket mintázó, több mint 100 éves eredeti szobrokat, melyek egykor a Halászbástya északi főtornyát díszítették, valamint számos érdekes épületmaradványra is rábukkantak.
2019. december 11. 15:00
Anjou-kori töredékeket, a barokk palota homlokzatának részleteit és a Hauszmann-kori padló burkolatának lenyomatait találták meg a szakemberek a Budavári Palota déli összekötő épületszárnyában lévő egykoron díszes, reprezentatív Szent István-teremben és környezetében.
2019. november 19. 09:00
Az érdeklődők körében már most igen népszerű az 1971-ben elbontott és most újra felépített Főőrség épülete a budai Várban, a Hunyadi-udvarban. Az épületet korábban takaró palánkot elbontották, mert a külső homlokzat elkészült, s azóta a Főőrség szabaddá tett fő- és oldalterasza emberek tucatjait vonzza.
2019. szeptember 5. 14:00
Bemutatjuk, milyen nagyszabású építkezések készülnek a Budavári (volt királyi) Palota környezetében. Ebben segítségünkre volt a Nemzeti Hauszmann Program honlapja, amely a közelmúltban indult, és részletes tájékoztatást nyújt a tervezett beruházásokról, felújításokról és a közösségi területek szépítéséről.
2019. augusztus 30. 08:30
Különleges nézőpontból csodálhatjuk meg a budai Várat ebben a videóban, amely bemutatja a megújult Várnegyedet.
2019. február 19. 13:12
Azonnali beavatkozással kell felszámolni a Szent György tér nyugati oldalán tapasztalható áldatlan állapotokat, parkosításra és padok elhelyezésére, látogatóbarát területrendezésre van szükség – hangzott el ma a Miniszterelnökségen egy sajtóbeszélgetésen.
2019. február 13. 16:13
Hamarosan megindul a Várnegyed 1945 után lerombolt épületeinek újratervezése és a Budavári Palota teljes építészeti átvilágítása, valamint megkezdődik a várbeli utak, sétányok, várfalak, parkok és kertek rendbetétele.

összesen: 76 db | 30 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó