Örökségünk

199648_md21_01x.jpg Budát 550 éve érte el a Gutenberg-galaxis – Az ország első nyomtatott könyve Mátyás uralkodása alatt készült A XV. századi német és itáliai városokban teret nyert nyomdászat jelentőségét a korabeli Magyarország humanista gondolkodói hamar felismerték, ennek köszönhetően más országokat megelőzve Budán már Mátyás uralkodása alatt megnyílt az első hazai nyomda. Hess András budavári műhelyében 1473. június 5-én készült el az ország első nyomtatott könyve, a Chronica Hungarorum (A magyarok krónikája), ismertebb nevén a Budai Krónika. Felidézzük a nyomda és az első hazai kiadvány születését, továbbá a Budapesten található két 550 éves példány kalandos pályafutását.
Klasszicista örökségünk: előkészítik a pesti Vármegyeháza felújítását A XIX. század eleje óta szolgálja Pest vármegye igazgatását a Városház utca 7. szám alatti épület, amely most megújulhat. A Vármegyeházát több részletben építették, a ma is látható klasszicista palota 1841-re készült el. Pest Vármegye Önkormányzata most az épület felújítását készíti elő az építészeti és műszaki felmérésével, dokumentálásával.
A Postapalota tetején: megnyílt a panorámaterasz Buda ikonikus épületében Új fejezet indult a budai Postapalota történetében 2023. június 16-án: Sándy Gyula fő művének közel 100 éves fennállása óta, most először bárki feljuthat az épület panorámateraszára, megcsodálva az onnét nyíló városi kilátást. A korábbi tervekkel ellentétben az ikonikus bástyatorony biztonsági okokból nem lett kilátópont, de így is nagy élmény a közel százéves épület tetejéről körbenézni. Elsőként a sajtó képviselőinek, köztük a Pestbuda újságírójának mutatták be az új látványosságot: a hivatalos megnyitás előtti napon épületséta keretében jártunk a Postapalota tetején.
Több változat és javaslat is született, míg Budapest első címerét megalkották A Buda, Pest és Óbuda egyesítését előkészítő Harmincnégyes Bizottság feladata volt a főváros új szimbólumainak, a címernek és a lobogónak az elkészítése. Az általuk felállított albizottság Altenburger Gusztávot és Mikinszky Istvánt bízta meg a tervek elkészítésével. A szimbólumok több változtatáson mentek keresztül, míg 1873. május 29-én elfogadták azokat.
A szerelem hozta Budapestre – Kilencven éve hunyt el Krúdy Gyula Krúdy Gyula a XIX. század végén érkezett az akkor rohamosan fejlődő Budapestre. Lenyűgözte őt az ezredévi kiállítás, a kávéházak, szerkesztőségek, szállodák, színházak világa. Csodálta a várost: a nyüzsgését, új épületeit, a modernségét. Albérletekben, szállodákban lakott, majd a Margit-szigeten élt, utolsó éveit pedig Óbudán töltötte. Életének színtereit a műveiből is megismerhetjük: írásaiban különös hangulatú képet festett a fővárosról és a lakóiról. A kilencven éve elhunyt Krúdy Gyula kedves budapesti helyeire látogattunk el.
„Itt dobog egész Budapest szíve” – Kilencven éve állították fel a Harminckettesek emlékművét Budapest VIII. kerületében, a József körút és a Baross utca találkozásánál fekszik egy tér, amely 1933. május 14. óta a Harminckettesek tere nevet viseli. A tér a XIX. században keletkezett a környező terület felparcellázása során, a Nagykörút és a Baross utca kialakításakor, de 1933 előtt nem volt külön neve, és a Baross utcához tartozónak számozták az itt sorakozó épületeket.
A Magyar Színháztól Rejtő Jenő szülőházáig – A Hevesi Sándor tér érdekességei A XIX. század vége óta szinte megszakítás nélkül szolgálja a kulturális életet egy kicsi, háromszög alakú tér Erzsébetváros szívében, amelyet a magyar színháztörténet egyik jelentős személyéről neveztek el. A Hevesi Sándor tér kétségkívül a színházának köszönheti hírnevét, de más érdekességeket is találhatunk itt: e téren áll Rejtő Jenő szülőháza is.
Mindannyiunk Budapestje – Fővárosi kötődések nyomában Mit jelent budapestinek lenni? Létezik-e olyan, hogy „budapestiség”? Hogyan hat a főváros az itt lakókra és itt dolgozókra, s ők hogyan hatnak vissza rá? A városegyesítés 150. évfordulója alkalmából a budai Várban található Budapesti Történeti Múzeum egy egészen egyedi tárlattal keresett válaszokat ezekre a kérdésekre. A ma megnyílt kiállításon a budapestiek személyes történetein keresztül ismerkedtünk meg a magyar fővárossal.
Ipartörténeti érték Óbudán: 100 évvel ezelőtt épült fel a Budapesti Harisnyagyár elődje Egy apróhirdetésben keresett munkatársat balatoni nyaralójába a Budapesti Harisnyagyár 1989-ben. Akkor még valószínűleg senki sem sejtette, hogy néhány éven belül megszűnik a legendás óbudai vállalat, amely idén ünnepelhetné megalapításának 100. évfordulóját. Az ipartörténeti emlékek rajongóinak, valamint a gyár egykori dolgozóinak és leszármazottaiknak sovány vigaszként szolgálhat az a tény, hogy a hajdani gyár épületei a mai napig állnak, és remélhetőleg – ipartörténeti műemlékként – a jövőben is állni fognak majd.
A bánat költője volt – Száznegyven éve született Juhász Gyula Bár alapvetően Szegedhez és az Alföldhöz kötődött, Juhász Gyula életének fontos színtereit Budapesten is megtaláljuk. A pesti egyetemen tanult, itt ismerkedett meg Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Csáth Gézával. Sokszor járt a fővárosban, megfordult lapkiadók székházában, és több fővárosi kórházban, szanatóriumban kezelték, hogy segítsenek letargikus állapotán. Cikkünkben a Nyugat első nemzedékének nagy lírikusára, az egyik első Baumgarten-díjas költőre emlékezünk születésének 140. évfordulóján.
A legrégebbi Krisztus-kép a fővárosban A főváros szakrális helyszínei – főleg a katolikus templomok – számos Krisztus-ábrázolást rejtenek magukban, s különböző módokon és művészi formában, festményen, szobron, domborművön ábrázolják a Megváltót. A legrégebbi budapesti alkotás, egy XII. századi töredék a budai Alexandriai Szent Katalin-plébániatemplomban látható.
A történelmi emlékektől a népi motívumos házakig – Emlékséta egy budai utcában A XII. kerület peremén tekereg egy szép házakban, fasorokban és emléktáblákban bővelkedő utca, ami összeköti Buda nyüzsgő század eleji városrészét a csendesebb Németvölggyel. A hegyvidéki Kiss János altábornagy utcában lelt végleges otthonra a főváros első állami tanítóképzője, ide tervezett Medgyaszay István népi falképekkel díszített lakóházakat, ahol Bartók, Kodály vagy Liszt kottaírásait is kiadták, de itt alkotott Vaszary János két tanítványa is. Lássuk, milyen érdekességekkel kecsegtet ez az utca!
Petőfiék nyomában: séta a március 15-i forradalom pesti és budai helyszínein Az 1848. március 15-i forradalom pesti és budai helyszíneit ma is végigjárhatjuk, sőt az eseményekben fontos szerepet kapó épületek egy része máig megvan: a Nemzeti Múzeum, a Landerer és Heckenast Nyomda, a Helytartótanács és a Táncsics-börtön előtt állva mi is felidézhetjük a történéseket.
Az első magyar mérnöknő 125 éve született – Hidakat, utakat, vasutat akart építeni Pécsi Eszter, az első magyar mérnöknő 22. születésnapján kapta meg statikusi diplomáját a Királyi József Műegyetemen, ezzel ő volt az első diplomás mérnöknő hazánkban. Ő jegyzi a Hajós Alfréd Uszoda statikájának terveit, de 1945 után a főváros sérült épületeinek felülvizsgálatában is részt vett, akárcsak a Nemzeti Színház megroppant tetőzetének megerősítő munkáiban. Számos fővárosi villa építésében volt feladata, ilyen a nemrégiben felújított Walter Rózsi-villa, melyet férje, Fischer József tervezett. Cikkünkben az első magyar mérnöknőre emlékezünk.
Titkos barlang a Libegő mellett: a János-hegy sziklaüregében jártunk Ha csak egy-két óra szabadidőnk van, de azt szeretnénk egy rövid és tartalmas kirándulással eltölteni a budai hegyekben, akkor ideális választás lehet a Budapest XII. kerületében, a János-hegy északnyugati lejtőjén megbújó, titkos alagútra emlékeztető átjáróbarlang felkeresése. A kevésbé ismert, részben természetes, részben mesterséges eredetű sziklaüreg ugyanis nagyon könnyen és gyorsan megközelíthető.
Harmincéves a Károli Gáspár Református Egyetem – Évszázados hagyományokra építettek Harminc éve, 1993. február 24-én alapította meg a református zsinat a Károli Gáspár Református Egyetemet a Pesti Református Teológiai Akadémia alapjain. A névválasztás ugyan vitákat váltott ki, ám Károli Gáspár mellett szólt, hogy műve, az első teljes magyar bibliafordítás az egyetemes magyar művelődés alapjául szolgál. Az egyetemi oktatás a Ráday utca 28. szám alatt indult el, a teológiai akadémia addigi székhelyén, de a növekvő hallgatói létszám miatt újabb helyszíneket kellett keresni. Ma olyan patinás épületekben is a református egyetem hallgatói tanulhatnak, mint a Reviczky utcai Károlyi–Csekonics-palota vagy az egykori Aréna úti Községi Polgári Leányiskola.
Aki a Lánchíd építését is megfestette: 125 éve hunyt el Barabás Miklós Bátran kijelenthetjük, hogy Barabás Miklós a reformkor egyik legkiemelkedőbb művésze volt, az első olyan festő, aki művészeti munkásságával kivívta a társadalom tiszteletét. Hosszú pályafutása során számos fontos és ismert személyiségről készített portrét, köztük Vörösmarty Mihályról, Arany Jánosról, Deák Ferencről, József nádorról, sőt még Ferenc Józsefről is. A főváros is sokszor szolgáltatott témát képeinek. Hatalmas sikereket ért el műveivel, a sajtó rendszeresen beszámolt aktuális munkáiról. Kivételes tehetségének köszönhette, hogy egy olyan időszakban sikerült hírnevet szereznie, amikor a festők munkásságát még nem becsülték sokra.
A lágymányosi társasházak atyja: 150 éve született Fischer József építész A XX. század elején kezdődő nagy léptékű társasházépítések egyik fontos alkotója volt Fischer József építész. Társasházai ma is meghatározzák Lágymányos arculatát. Ha a Szent Gellért tér irányából a Bartók Béla úton elsétálunk a Móricz Zsigmond körtér felé, vagy átsétálunk a Budafoki útra, innen betérünk a Zenta utcába, több társasházat láthatunk, melyeket ő jegyzett. Körülbelül 25 házat tervezett a fővárosban, ezek legtöbbje ma is áll. A 150 éve született Fischer Józsefre emlékezünk.
Az egyik legélesebb elméjű magyar – Az ifjú Neumann János budapesti élete Leginkább matematikusként tartja számon a világ, de a XX. század nagy polihisztora volt Neumann János. Eredményei több tudományterületet is érintenek. Fiatalon elkerült Budapestről, de egész gyermekkora ide kötötte: kiváló taníttatása és az egyik legjobb magyar gimnáziumban eltöltött évei segítették kibontakozni zseniális elméjét. Február 8-án, halálának 66. évfordulóján a 2023-ra meghirdetett Neumann-emlékév alkalmából körbejártuk fővárosi életének főbb állomásait, helyszíneit, hogy felidézzük észjárását, személyiségét.
Apponyi Albert budapesti lakásai és budavári otthona Apponyi Albertet az 1920-as párizsi békekonferencián elmondott híres védőbeszéde után több száz magyar település választotta díszpolgárává, köztük Budapest, ahol 1921-ben Apponyi térnek nevezték el az addigi belvárosi Kígyó teret. Kultusza végig fennmaradt: amikor 87 éves korában genfi tárgyalásai alatt megbetegedett, minden fővárosi templomban és zsinagógában könyörgő istentiszteletet tartottak a gyógyulásáért. Halálhíre 1933. február 7-én érkezett meg Budapestre, és a megdöbbent fővárost azonnal ellepték a gyászlobogók. Különleges sírhelyet szántak neki: a Mátyás-templomban temették el, a budai Várban, ahol harminc évig volt az otthona. Halálának 90. évfordulóján budapesti lakhelyeit mutatjuk be.
Aki Pestet és Budát többször megfestette: 200 éve született Ligeti Antal A magyar festészet egyik kiemelkedő alakja volt a 200 éve született Ligeti Antal. Különleges helyszíneken lakott, először gróf Károlyi István fóti kastélyában, később Budapest leghíresebb klasszicista palotájában: a Nemzeti Múzeum épületében. Az első otthonát a főúr támogatásának köszönhette, aki felismerte a fiatal festőművész tehetségét, és mecénásként lakást és ellátást biztosított számára. A Nemzeti Múzeum épületében lévő otthonát pedig a képtár őreként érdemelte ki, itt több mint húsz évig élt, innen vitték ki a temetőbe.
A Tábor-hegy rejtőzködő barlangja – 200 millió éve létezik a budai hegyek különös képződménye Óbuda felett, a budai hegyek meredek, keleti lejtőjén egy kevésbé ismert kis barlang bújik meg. Ha a Bécsi út és a Vörösvári út találkozásánál felpillantunk a hegyoldalra, már észrevehetjük azt a sziklaalakzatot, amely ezt az üreget, a Tábor-hegyi-barlangot rejti. A barlang a nevét a 495 méter magas Hármashatár-hegy előhegyének tekinthető, annál 101 méterrel alacsonyabb Tábor-hegyről kapta, amelynek oldalában a bejárata található.
Pesten érett íróvá a 200 éve született Madách Imre A fiatal Madách Imre három évig élt Pesten. Miközben a pesti egyetemen jogi tanulmányait végezte, bekapcsolódott a társasági, kulturális életbe is. Rendszeresen megfordult a Pesti Magyar Színház előadásain, hangversenyre járt a Nemzeti Kaszinóba, de az igen művelt fiatalember festeni, vívni, zongorázni is tanult a fővárosban. Itt jelent meg első kötete. A 200 éve született Madách Imrére emlékezünk.
Európa legveszélyeztetettebb örökségei közé sorolták a Memento Parkot Az európai örökségvédelemmel foglalkozó Europa Nostra szervezet és az Európai Beruházási Bank Intézet kiválasztott 11 európai örökségi helyszínt, amelyek közül hét kerülhet be majd az európai örökségek megmentését segítő programba. A budapesti Memento Park és a miskolci Herman Ottó Múzeum épülete is rajta van a most készített listán mint megmentendő érték.
A klasszicista építészet legfontosabb alkotása lett: 175 éve tárta ki kapuit a nagyközönség előtt az új Nemzeti Múzeum Amikor 1847-ben elkészült az ország legfontosabb klasszicista épülete, a Pollack Mihály tervezte Nemzeti Múzeum, időre volt szükség, hogy az évtizedek alatt összegyűjtött műtárgyakat és könyveket méltóképpen elhelyezzék benne, s létrehozzák a kiállítási tereket. A nagyközönség előtt a klasszicista palota 175 évvel ezelőtt, 1848. január 24-én nyílt meg, de ekkor még senki sem gondolta, hogy kevesebb, mint két hónap múlva az épület olyan események színtere lesz, amellyel örökre nemzeti jelképpé válik.
Zivataros évszázadok: a 200 éves Himnusz sorai ma is aktuálisak Amikor Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én véglegesítette a Hymnus kéziratát, még senki nem gondolta volna, hogy a költemény egyszer nemzeti jelképeink közé emelkedik majd. Most, 200 évvel később, az egymást kergető válságok idején ismét úgy érezhetjük: nemcsak a múltat, de a jövendőt is megbűnhődtük már. A Himnusz sorai ma is ugyanannyira aktuálisak, mint a reformkor hajnalán.
Az elegancia mestere volt – 120 éve született Rimanóczy Gyula A hazai építészet egyik meghatározó alakja, Rimanóczy Gyula egyéni módon ötvözte a kor modern törekvéseit nemzeti jellegű és klasszikus elemekkel. Életművében olyan, a főváros arculatát meghatározó munkákat találunk, mint a ferences templom és rendház Pasaréten, az egykori Postás Nyugdíjas Otthon épülete a Cházár András utcában, a Dob utcai postapalota vagy a zuglói Páduai Szent Antal-plébániatemplom a Bosnyák téren. A 120 éve született építészre emlékezünk.
A József körúti ház, ahol Neumann Feriből Molnár Ferenc lett Az idén januárban 145 éve született Molnár Ferenc, a magyar irodalomtörténet külföldön egyik legjobban ismert és szeretett alakja. A Pestbuda is többször foglalkozott vele regényei, drámái és fővárosi kötődései kapcsán. Az írónak a saját élete is olyan volt, mint egy regény, tele fordulatokkal, sikerekkel és kudarcokkal. Az állandóságot leginkább az a József körúti ház jelentette, melyet édesapja építtetett, és ahol a leghosszabb ideig lakott a fővárosban.
Csodálatos palotával ajándékozta meg Fellner Sándor Budapestet Amikor a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri új palotáját 1905. január 16-án ünnepélyes keretek között átadták, Lukács László pénzügyminiszter a jeles eseményt pályafutása egyik fénypontjának nevezte. Fellner Sándor építész az ünnepségen nemcsak az új épület kulcsait nyújtotta át a miniszternek, hanem egy meglepetéssel is készült: ekkor leplezték le a Szentháromság térre néző díszterem festett üvegablakát, rajta Lukács Lászlót portréjával. Cikkünkben nemcsak a fényes átadási ünnepségről számolunk be, de bemutatjuk az elpusztult dísztermi üvegablak mára elkészült rekonstrukciós tervét is.
A Himnusz születésnapja: közös szavalására hív a kulturális minisztérium A magyar kultúra napján, január 22-én, a Himnusz 200. évfordulóján az Országház főlépcsőjén 200 gyermek, 100 anyaországi és 100 határon túli szavalja majd el nemzeti költeményünket. Ugyanebben az időpontban négy határon túli helyszínen, valamint Kölcsey Ferenc egykori lakóhelyén, Szatmárcsekén és az Európa Kulturális Fővárosa címet elnyert Veszprémben is elszavalják majd minden idők egyik legfontosabb magyar versét.

További cikkeink