Európai fővárosok között is ritka, hogy a városmaghoz ilyen közel legyen egy sziklás magaslat, amely egyrészt megőrizte természeti adottságait, másrészt nagyszerű kilátást biztosít a városra. A Gellért-hegy (bár hegynek nevezzük, hivatalos földrajzi értelmezés szerint dombnak számít), nemcsak kivételes adottságai miatt fontos helyszíne Budapestnek, de gazdag múltja is szemlélteti kiemelt jelentőségét. Több mint két évszázadon át része volt a Gellért-hegy történetének a keresztútjárás hagyománya. Az egykor itt álló keresztutak és kálváriák történetét Földváry Gergely történész dolgozta fel A Gellért-hegyi keresztutak története című, 2022-ben megjelent kötetben.
Mint a kötetből is kiderül: a törökök kiűzése után a jezsuiták szükségesnek érezték, hogy a Gellért-hegyet újra megszenteljék, mivel ott a török megszállás idején pogány szokásokat gyakoroltak, így az tisztátalanná vált. A szerzetesrend meggyőzött egy Sailer (Sayller) nevű urat, aki (Krisztus nagy tisztelőjeként) 1715-ben egy hatalmas keresztet, s mellé két kőszobrot emeltetett a hegy legtetején, közel a megmaradt török palánkvárhoz. A szobrok valószínűleg Szűz Máriát és János apostolt ábrázolták. Az építtető valószínűleg az a Franz Joseph Sailer nevű patikus lehetett, aki 1715-től a budai Várban az Arany Egyszarvú patika tulajdonosa volt.
A kálvária látványa a Dunán hajózókra is lelkesítően hatott, és levéltári forrás igazolja, hogy már ehhez is tartozott egy feltehetőleg 7-10 stációval övezett keresztút, noha erről ábrázolások nem maradtak fenn, pontos helye nem ismert – olvasható a kötetben.
A tabáni ferencesek 1783. évi feljegyzéséből kiderül, hogy a kőszobrok állapota addigra nagyon leromlott, az egyiknek a feje is letört. Nem sokkal később lépett színre Füll Mihály budai polgár, akiről 1795. április 10-én jegyezték fel először a Budai Helytartótanács jegyzőkönyvében, hogy pénzt gyűjt egy új kálváriára. Mint Földváry Gergely írja, Füll makacs személyiség volt, aki nemcsak számos alkalommal nyújtott be kérvényt a Helytartótanácshoz, de egyházi és városi vélemények kikérése nélkül több alkalommal is szervezett körmenetet a régi kálváriához, ezzel kiváltva sokak nemtetszését.
Füll Mihály 1804-es kérvénye már arról szólt, hogy saját költségén állíttathassa fel az új Kálvária-kápolnát, méghozzá a régi Sailer-féle kálvária helyére a Gellért-hegy tetején. Pénz hiányában végül az 1810-es évek vége felé sikerült megvalósítani az elképzelést, Füll saját vagyonából, a régi kálváriához képest eltérő helyen. A könyv a rendelkezésre álló források alapján hasonlítja össze a régi, Sailer-féle és az új Füll-kálvária helyét: a régi, leromlott kálváriát valószínűleg az 1810-es évek elején bontották le, helyére nem sokkal később a Csillagdát építették.
Az új Füll-féle kálvária már nem a Gellért-hegy csúcsára épült, hanem lejjebb, a hegy délnyugati oldalára, a hozzá kapcsolódó keresztút ugyancsak a hegy délnyugati lejtőjén húzódott. Egy 1822-es egyházlátogatási jegyzőkönyv megemlíti, hogy tizennégy stációs keresztút volt, amely a mai Sánc utcából indult (1850-től 1861-ig Stáció utca volt a hivatalos neve) és haladt a mai Szirtes út egy szakaszán keresztül majdnem a Citadelláig.
Ezt az útvonalat egyetlen ábrázolás örökítette meg: Rauscher Lajos grafikus és festő 1885-ben, a főváros megbízásából készített egy panorámafestményt Budapestről. A festményen a Gellért-hegy is feltűnik, rajta a Kálvária-kápolna helyével és környékével. Rauscher később elkészíti ennek a festménynek egy újabb szerkesztett rajzát, amely már a főváros 1896-os látképét hivatott megmutatni: ezen már nemcsak a Kálvária-kápolna, hanem egyes stációkápolnák is jól láthatók.
A kötetből kiderül, hogy az 1860-as és 1870-es években a Füll-féle stációkápolnák közül többet már felújítottak (valószínűleg a szabadságharc idején sérültek meg), azokat deszkára festett képekkel díszítették. A kálvária egy kis udvarban helyezkedett el, pontos leírást Horler Miklós adott róla az 1962-es Budapest Műemlékei című kiadványban:
„A téglából épült kerítés két oldalsó fala négy-szögű pillérben végződött, tetejükön kő golyókra állított vas kereszttel. A hullámíves lezárású hátfal hátsó oldalához félkörös alaprajzú, farácsos és zsindelytetős fülke csatlakozott a Szent Sír részére, benne adoráló, volutákon térdelő, fából faragott két angyalszoborral. A Kálvária szoborcsoport közepén a 3,5 m magas kő feszület állott, lábánál térdelő Magdolna, két oldalon pedig Mária, ill. János tanítvány kő szobra.”
A kiadvány betekintést nyújt a Gellért-hegyi búcsúk fénykorába is, amelyek az 1780-as évektől az első világháborúig nagyon népszerű eseménynek számítottak, sok tízezer résztvevővel. Ezekről több idézetet is olvashatunk a kötetben. A Magyarország című lap 1916. április 23-i száma így fogalmazott:
„Emmausba megyünk«, – mondták a régi, jámbor pestbudai polgárok s a feltámadásünnepének második napján – tavasz születésének idején, mikor megtörik a tél hatalma – évszázadok óta Szent Gellért hegyéig özönlött az ikerváros népe. […] Húsvéthétfőjén, a pirostojás, öntözködés vidám ünnepén újra csak a Gellérthegyre tódultak Buda lakói a nagyhéti böjtölés, templomba járás után egy kis testi üdülésre. De átjöttek a pestiek is s régi írások regélik, hogy ezen a napon üresen maradt az Orczy-kert, a Városliget, meg a Margit-, avagy Palatinus-sziget. Ladikokon és hajóhídon – később már a süllyedésig telt propelleren átkelve, az Áttelepedési soron (ma Gellértrakpart) a Rudas- és Rácfürdő mellett a meredek, girbe-görbe sikátorokon, vagy a bizarr sziklák között nyaktörő, korlát nélküli ösvényeken törtetett föl az áradat, kora reggeltől késő estig ellepve a kálvária környékét, az egész hegy minden járható pontját. Ringlispilek, mutatványosbódék, élelmes kocsmárosok lacikonyhái mindenfelé, játékkal, eszem-iszommal telik a nap – ha meg nem zavarja a hagyományos eső.”
A XX. század kezdetén már érezhető volt, hogy a kálváriának és a stációknak lényegében nincs gazdájuk, így azok lassú pusztulásnak indultak: ennek egyik példája a Sánc utca kiszélesítése volt 1903-ban, amikor csatornázási munkálatok miatt az első három stációt lebontották. Ennek ellenére a fővárosi lapok még az 1920-as években is több tízezer főre becsülték a Gellért-hegyi húsvéti ünnepek résztvevőit, de maga a keresztútjárás hagyománya az első világháború után már veszített népszerűségéből. Ehhez hozzájárult a közeli Sziklakápolna 1926-os felavatása is, és hogy új helyszín jött létre a nagypénteki keresztút számára a Gellért-hegy lábánál, ami a helyi Pálos-kolostorig tartott.
A trianoni sorscsapás után felmerült az a gondolat, hogy úgy újítsák meg a régi Füll-féle keresztutat, hogy az ne csak Krisztus, de az ország feltámadását is szimbolizálja. Az úgynevezett Magyar Kálvária tervét Alpár Ignác és Kotál Henrik építészek dolgozták ki 1926-ban: 13 stációkápolnát építettek volna, mindegyik egy-egy elcsatolt nagyváros (például Pozsony, Kolozsvár, Munkács) vagy vidék (például Felvidék, Székelyföld vagy Tengermellék) emlékét őrizve. Magát a kálváriát úgy tervezték, hogy az ismét látható legyen Pestről, ahogyan a Sailer-féle Golgotánál is volt. A Magyar Kálvária ügye mellé sokan álltak, köztük Herczeg Ferenc író is, aki így fogalmazott 1926-ban:
„Azt hiszem, Trianon óta ez lesz az első magyar üzenet, amelyet mindenki meg fog hallani. Éppen ezért, minden szegénységünk mellett is, fel kell építenünk a Magyar Kálváriát!”
A Magyar Kálvária létesítését egyrészt Alpár Ignác halála (1928), de még inkább a gazdasági világválság miatt nem tudták megvalósítani.
Az 1930-as években már csak három stáció maradt meg, kettő a Szirtes út mentén, egy pedig a kálvária mellett. Budapest ostroma idején további sérülések keletkeztek az emlékműveken, de nem semmisültek meg. A végső csapást a kommunista hatalomátvétel hozta: az 1950-es évek elején bontották el véglegesen a kálváriát és a stációkat is.
A könyvből megtudhatjuk, hogy a Sánc utca 22. számú ház kertjében van egy apró építmény egy Szent Antal-szoborral, amelyről feltételezhető, hogy korábban az egyik közeli stáció része volt. Olvashatunk a biztató jövőről is, mely szerint a Gellért-hegyi keresztút hagyománya újjáéledőben van, és ezt bizonyítja, hogy civil kezdeményezésre a Citadella lődombján egy új keresztút építésének a lehetőségét tervezik.
A Gellért-hegyi keresztutak története című kiadvány – az idézett levéltári források, tanulmányok, újságcikkek, várostörténeti leírások és a gazdag képanyag, rajzok, festmények, archív fotók segítségével – a főváros gazdag múltjának eddig kevésbé ismert fejezetébe enged bepillantást, a nagyközönség számára is érdekes feldolgozásban, olvasmányosan ismertetve meg a húsvét ünnepéhez kapcsolódó keresztútjárás hagyományát és történetét.
Nyitókép: A kálvária újraszentelése Szent Gellért ünnepén, 1921. szeptember 25. (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjtemény)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció