Egy állam politikai centrumának fejedelmi udvarok, arisztokrata politikusok palotái, kastélyai, pártok klubhelyiségei, minisztériumi épületei, parlamentjei számítottak a történelem folyamán. Magyarországon ilyen fontos politikai boszorkánykonyhának tekinthető például a Lloyd Klub, ahol a harminc évig kormányzó Szabadelvű Párt székelt, a kormányfők hivatalaként és szállásaként funkcionáló Sándor Palota, a rendszerváltás után a Köztársaság tér, amely alatt az MSZP székházát értettük, vagy napjainkban a Karmelita Kolostor, amely a miniszterelnök hivatalát foglalja magában. Azonban az 1850-es évektől az Angol Királynő szálló töltötte be ezt a szerepet, ahol az idén 220 éve, 1803. október 17-én született Deák Ferenc élt 1854 és 1875 között.
Deák Ferencnek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után igazolnia kellett magát a császári megszálló hatóságok előtt, hogy nem vett részt a fegyveres ellenállásban, így annak ellenére is megmenekült a megtorlástól, hogy igazságügy-miniszterként tagja volt a kivégzett Batthyány Lajos gróf kormányának, illetve 1848 decemberéig a Pest-Budán ülésező országgyűlés képviselőházának is. Elkísérte Batthyányt egy delegációval Windischgrätz herceg császári fővezérhez 1848–1849 fordulóján, hogy fegyverszünetről tárgyaljanak, de a tábornagy feltétel nélküli fegyverletételt követelt, elutasítva minden tárgyalást.
Az alkatilag sem forradalmi beállítottságú Deák 1849 elejétől dunántúli birtokára húzódva, távol maradt az eseményektől, a megtorlást követő években is vidéki otthonában tartózkodott. Viszont 1854-ben feladta remeteéletét, évjáradékért cserébe eladta kehidai földjeit Széchenyi István grófnak és Ödön fiának, majd felköltözött Pest városába.
A Viktória királynőről elnevezett „Szálloda az Angol Királynéhoz” nevet viselő szállóban bérelt két szobát, itt élt egészen 1875 közepéig, mikor is annyira lebetegedett, legyengült, hogy folyamatos ápolásra szorulva magához vette pesti lakásába gyámleánya, Vörösmarty Ilona, aki az akkori pénzügyminiszter, Széll Kálmán felesége volt.
A történettudomány a passzív ellenállás éveiként írja le az 1850-es évtizedet, a neoabszolutizmus, a Bach-korszak idejét. Ebben az időszakban a politikai élet elhalt, a korábbi politikai csoportok maradványai egymással is alig tudtak érintkezni, az elnyomás miatt hiányoztak ennek fórumai, alkalmai. Deák körül is csak lassan kezdett újraéledni a politikai élet, amely az előbb jelzett okokból az informális találkozókban merült ki. Ha valaki Pesten járt, meglátogatta őt az Angol Királynőben. Ő maga a Nemzeti Kaszinóba, a Nemzeti Színházba és a lóversenyekre látogatott el a szállóból.
A szálló a XVIII. század utolsó évtizedében épült, étteremmel, 1851-től szalonnal is rendelkezett. Hentzi tábornok ágyúi hatósugarán belül volt Budavár 1849-es ostromakor, meg is sérült, de amikor oda Deák beköltözött, már túl voltak a felújításán. Az intézmény étterme, szalonja exkluzívnak számított, Pest gazdasági, kulturális értelemben is meghatározó belvárosában helyezkedett el, közel a forgalmi szempontból stratégiainak tekintett Lánchídhoz, amely összekötötte Pestet és Budát. Deák korában felkapott hely volt, a kor hírességei mind megfordultak benne. Az 1850-es években Thonet stílusú bútorokkal rendezték be, amelyre modern, új lakberendezési divatirányzatként tekintettek.
A haza bölcsének, a nemzet prókátorának titulált politikus a két helyiséget magában foglaló hetvenkettes szobát bérelte. Az életmód, hogy szállodai szobát bérel valaki, és abban él életvitelszerű módon, ebben a korban általános jelenség volt, Deák részéről ez nem tűnt különcködésnek a kortársak szemében.
Tekintettel arra, hogy Deák Ferenc az 1861-ben, majd az 1865-től összeülő országgyűlések legfontosabb szereplőjének számított, majd a kiegyezéstől a nevét viselő kormánypárt, a Deák Párt vezére volt, így otthona a magyar belpolitikai élet egyik centrumává nőtte ki magát.
Nevelt lánya, Vörösmarty Ilona írt arról, hogyan lett fontos politikai központ gyámapja szállodai otthona. „Pesten, Deák Ferenc szobája az »Angol Királynő« szálló hetvenkettedik száma alatt, volt az a hely, hova az ország előkelői, a nemzet művelt köre elzarándokolt. Azon egyetlen hely, hol, ha ez évek sorára tárgyaltatott politika: az irányadó volt. A délelőtti órákban naponként, találkozott itt az ország minden részéből ismerős, ismeretlen s az ország legelső komoly munkásai a közügynek. Látogatói régi jó ismerősök, barátok, hü követői, bizalmas emberei. Sokan a régi követi táblából, bár ezek sorait megritkítá az idő és szomorú viszontagságok. E látogatóknak megszámlálhatatlan száma terjeszti most és majdan – nem újság, nem titkos iratok által – egyszerű es természetes módon: élőszóval az ország minden zugába, Deák Ferenc véleményét, politikai irányelveit.” A látogatók mindig délelőtt érkeztek, de 1867-től gróf Andrássy Gyula miniszterelnök, ha komoly dolgokról akart vele beszélni, délután jött el, hogy ne zavarja őket mások jelenléte. Deák egyszerűen jelezte, ha nem akart látogatókat fogadni: a szoba ajtajának kulcsát bevette, amely mindig a zárban volt kívülről, a folyosó felől, ha nyitva volt az ajtó.
A pártvezér itt vitatta meg elvbarátaival a nézeteit, mondta tollba híres cikkeit és készült fel beszédei megtartására. A hetvenkettes szobában született a Felirati Párt álláspontját kifejező felirati javaslat 1861-ben, a kiegyezéshez vezető ösvényt kitaposó húsvéti cikk 1865-ben. E helyiségekben gondolta végig Deák a társaival a kiegyezést megalapozó feltételrendszert és törvénytervezeteket 1866–1867-ben. Itt írta meg válaszát Deák Kossuth Kasszandra-levelére, amikor utóbbi elvfeladással vádolta a 67-es kiegyezés miatt.
Deák Ferencnek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a bécsi császári udvar és a magyar politikai elit közötti kiegyezés létrejöttével helyreállt az 1848-as alapokon a modern, parlamentáris jogállam Magyarországon, amelynek egy szimbolikus pillanata volt Ferenc József királlyá koronázása. A pompát és a csillogó ceremóniákat nem kedvelő Deák a koronázási szertartásról távol maradt, beteget jelentve a szállóbeli szobáiba zárkózott.
A kor számos híressége kopogtatott a hetvenkettes szoba ajtaján. Meglátogatták arisztokraták, újságírók, politikusok, miniszterek. A magyar királyi honvédség felállítása után főparancsnokká kinevezték Habsburg József főherceget, aki egy anekdota szerint egy alkalommal az utcán sétálva ráköszönt Deákra, és meg is szólította, aki viszont nem ismerte fel az uralkodó dinasztia tagját. A kellemetlenséget Andrássy miniszterelnök közvetítésével oldották fel, és a főherceg vizitet tett az Angol Királynőben, Deák szerény otthonában.
Szintén a mendemondák világába tartozik, hogy az első honvédhuszár század elvonult Deák szállása előtt, és a parancsnok, Dőry János kapitány „jobbra néz”-t vezényelt alakulatának, mely köszöntést a haza bölcse az erkélyről viszonzott. Ennek az volt az előzménye, hogy még a Bach-rendszer idején a szállóban azon búsongott Deák egy nála vendégeskedő társasággal, hogy mennyire reménytelen a nemzet jövője. Az egyik vendég, Dőry megjegyezte, eljön még az idő, hogy lovasságával az ablaka alatt fog elvonulni. Ezt a fogadalmát váltotta be 1868-ban, amikor belépett a honvédségbe, és csapatát a szálló elé vezényelte.
Deák az 1861-től összehívott országgyűléseken Pest belvárosának képviselői mandátumát nyerte el, vagyis saját választókerületében lakott. Valahányszor a kerületben győzött, hívei az épület elé vonultak, hogy megéljenezzék, a politikus pedig az erkélyről az utcán felvonuló, vagy a szalonban a betóduló tömeghez intézett beszédet.
Mikszáth Kálmán írta, hogy mikor Andrássy Gyula miniszterelnök valamiről meggyőzte Ferenc József királyt Bécsben, akkor ment az Angol Királynő szállóba, hogy ugyanannak az elképzelésnek megnyerje Deák Ferencet is. Mikszáth ezzel jelezte, hogy a szálló és annak hetvenkettes szobája, a politikai döntéshozatal egyik legfontosabb informális fórumává lépett elő.
A nemzet prókátorának ritka hobbija volt, szerette szabadidejében fafaragással mulatni az időt, például maga készítette pipáit. Ennek érdekében az egyik helyiségben felállított egy gyalupadot, és sok szerszámot felhalmozott. Állatbarátként aranyhalakat, rigót és kanárimadarat tartott szobáiban, e házikedvencek alkották mindennapos társaságát. Hogy milyen bútorokkal és egyéb tárgyakkal volt berendezve, milyen volt a belső enteriőr Deák lakhelyén, az azokról a fényképfelvételekből ismert, melyek a bútorzatnak az Országgyűlési Múzeumban való kiállítása idején készültek.
Nevelt gyámleánya, Vörösmarty Ilona az emlékirataiban jegyezte fel, hogyan nézett ki Deák hajléka, és hogyan élt benne. „Nappali szobájának egyik fő helye: íróasztala. Itt írta leveleit. Az asztal felett négy arckép: Vörösmarty Mihály nagyobb és körülötte kisebb alakban Kisfaludy Sándor, Kölcsey és Berzsenyi. Az asztalon az íráshoz szükséges holmik: két ezüst gyertyatartó, lapos alappal. A másik fő hely, a szoba keleti falának közepét elfoglaló díván; ennek bal szegletébe mélyedve, bal karját a díván karján fektetve: fogadá vendégeit. A díván baloldalán, kisebb asztalon tölgyfa dobozban cabanos szivarai álltak, melyekből látogatóit szivarral kínálta, s ő maga sem szít mást, bár erős dohányos volt – mindaddig, míg ez kapható volt, utóbb pedig az ennek megfelelő szivarokat szívta. A diván előtt nagy asztal volt, melynek jobb felét fekete tálcákban sereg ceruza, kés, gyufatartó födte.”
A szálló 1916-ban zárt be, hogy átalakítsák irodaházzá, ekkor a szobák bérlői megvásárolták a bútorait. A Deák által egykor lakott két helyiség berendezési tárgyai a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek, mint a haza bölcse után fennmaradt ereklyék, majd onnan az 1920-as évek elején megalapított Országgyűlési Múzeumba, ahol 1933-ban berendezték a Deák Ferenc-emlékszobát. Ott készültek róluk azok a fényképek, melyeket e cikk illusztrálására használtunk.
Nyitókép: Az Angol Királynő szálló 1850-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció