Örökségünk

191712_191705_lipot3ny.jpg Tébolydából oktatási intézmény – Hamarosan kezdődik a lipótmezei volt elmegyógyintézet átalakítása Egykor az ország egyik legjobb pszichiátriai intézetének tartották a lipótmezei elmegyógyintézetet. A hivatalosan Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek hívott intézményt 2007-ben zárták be. Két éve született a döntés, hogy a hatalmas épületegyüttesben oktatási-nevelési intézményt fognak kialakítani. Az ezzel járó átalakítási és felújítási munkálatok hamarosan megkezdődnek, mert a fejlesztést a kormány kedden kiemelt beruházássá nyilvánította.
Műterem a Belvárosban – A Strelisky fotográfusdinasztia Budapesten Strelisky Lipót az elsők között volt, aki az 1840-es években dagerrotípiával foglalkozott Budapesten. Dorottya utcai műtermében a kor politikusait, arisztokratáit, művészeit fotózta. Fia, a száz éve elhunyt Strelisky Sándor pedig az első fotós volt hazánkban, aki egy speciális technikával többszereplős fotográfiákat készített. A Strelisky-fotók ma felbecsülhetetlen értéket képviselnek, és segítik Budapest múltjának megismerését.
Helyreállították a Golgota téri kálváriát Még a századforduló előtt épült a józsefvárosi Golgota téren lévő kálvária, amit 1971-ben elbontottak, a kápolnát pedig felrobbantották. Az elmúlt években sikerült helyreállítani a kálvária stációit, amelyeket ma, nagypénteken adtak át.
A református egyetem költözik be az egykori BÁV-székházba A Károli Gáspár Református Egyetem költözik be az egykori ferencvárosi BÁV-székházba. Az elképzelés szerint az egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, a Pszichológiai Intézet és a Rektori Hivatal új otthonául szolgálna a IX. kerületi műemléki épület. A cél az egyetem fejlesztése és a korszerű oktatási környezet megteremtése.
A felszabadulás emlékművének készült, Budapest egyik jelképe lett a 75 éves Szabadság-szobor A 75 éve felavatott Szabadság-szobrot, eredeti nevén Felszabadulási emlékművet a főváros vezetése a Horváth-kertben helyezte volna el, ám a készítést felügyelő bizottság ragaszkodott ahhoz, hogy Budapest egyik legmagasabb pontjára kerüljön. Így végül a Gellért-hegy ormára állították fel Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotását. A rendszerváltás után megszabadították a megszállásra emlékeztető jelképektől, azóta a szabadságot és a függetlenséget szimbolizálja.
Elérte a legmagasabb pontját a Vöröskereszt-székház a budai Várban Bokrétaünnepet tartottak a budai Várban, az újjászülető volt Vöröskereszt-székházban, mivel az épület elérte a legmagasabb pontját. A második világháború pusztításai után lebontották a Hauszmann Alajos által tervezett Dísz téri palotát, ám a Nemzeti Hauszmann Program keretében most újra felépítik, a tartószerkezet mostanra készült el.
A budai Vártól a Kossuth térig – Több épület is otthont adott az országgyűléseknek a Parlament megépüléséig A Parlament Budapest ikonikus épületének és legismertebb jelképének számít, de bő 140 éve a fővárosiak még nem tudhatták, hogy pár évtizeden belül milyen gyönyörű látvány fogja őket fogadni a Duna-parton. Egy igen hosszú folyamat vezetett ahhoz, hogy a Steindl Imre által tervezett épületben ülhessen össze a magyar Országgyűlés 1902-től. Bemutatjuk, hogy Budapest mely helyszínein üléseztek Magyarország egykori parlamenti képviselői a XVIII. század vége óta.
70 éve hunyt el Molnár Ferenc, A Pál utcai fiúk szerzője Molnár Ferenc a XIX. század végi Józsefvárosban született, szépirodalmi műveiben a VIII. kerület miliője rendszerint megjelenik. A világhírű író számos módon kötődik a fővároshoz, élt az Üllői úton, a József körúton, munkái egy részét a Centrál kávéházban írta, majd a harmincas években Budán vásárolt villát, ahova New York-i emigrációja miatt már soha nem költözött be. Legismertebb regénye, az 1907-ben kötetben kiadott, mára 37 nyelvre lefordított A Pál utcai fiúk hiteles részletességgel mutatja be a századforduló Budapestjének hangulatát és társadalmát, a grundon keresztül a gyerekek mindennapjait.
Elkészült a Walter Rózsi-villa felújítása A Fischer József által tervezett, VII. kerületi modernista villában először Walter Rózsi operaénekesnő és családja élt, majd a BM-kórház óvodája és gyermekorvosi rendelője lett. A most megújult épület a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ új kiállítótereként nyílt meg.
Főúri lakból a kultúra otthona – Fordulatos a története a belvárosi Károlyi-palotának A XX. század elején a lebontása is felmerült, kertjének helyén pedig Nemzeti Színház is épülhetett volna, a patinás klasszicista palota mégis megmenekült, és már évtizedek óta a kultúrát szolgálja. A Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó egykori Károlyi-palota most kezdődő felújítása apropóján azonban érdemes megemlékezni arról, hogy a múlt század első felében mennyi változáson ment keresztül az épület: kívül és belül is történtek átalakítások.
Megújult az óbudai Szent Vér-kápolna Felújították a több mint kétszáz éves kiscelli Szent Vér-kápolnát. Többek között új tetőszerkezetet, tornyot, korszerű világítást is kapott az épület, továbbá új oltárképpel és kegyszobrokkal is gazdagodott a kápolna, amelynek kapuján a most kialakított nyílásokon keresztül akkor is be lehet nézni, ha éppen zárva lenne.
Értékes leletek kerültek elő a Budavári Palotában folyó kutatások során Különleges leletekre bukkantak a Budavári Palota falkutatása és alapfeltárása során. A most előkerült töredékek, fal- és csempedarabok azért jelentősek, mert segíthetnek meghatározni, hogy milyen is volt pontosan a Hauszmann Alajos tervei alapján a múlt századfordulón kibővített palota.
Szerelem a Belvárosban – Így élt Ady és Csinszka az V. kerületben Ady és Csinszka 1917-ben költözött Budapest belvárosába, az V. kerületi Veres Pálné utca 4–6. szám alatti ötemeletes bérház egyik első emeleti, utcára néző lakásba. Ez volt a költő utolsó otthona. Ady születésének 100. évfordulója alkalmából 1977-ben egy emlékmúzeumot alakítottak itt ki, azóta bárki megtekintheti, milyen körülmények között élt a magyar irodalom egyik leghíresebb szerelmespárja. Ady és Csinszka egykori közös lakását nemrég felújították, az emlékmúzeum látnivalóit is bővítették.
Átadták a pesthidegkúti Klebelsberg-kastély könyvtárát Ismét látogatható gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter híres könyvtára egykori pesthidegkúti kastélyában. Több mint ezer eredeti kötetet sikerült összegyűjteni a rekonstruált könyvtárszobába.
Meseországot idézik a különleges cseppkövek Budapest alatt – A Pál-völgyi-barlangban jártunk Idén tavasszal lesz 120 éve, hogy Déry József, a Turisták Lapja szerkesztője éppen a Szépvölgyi úton sétált felfelé, amikor a Pál-völgyi kőfejtőben, a bányaőri lakás kertjében földbe szúrt, apró cseppkőpálcikákra figyelt fel. Kérésére a bányaőr levezette őt a bánya nyugati szegletében nyíló üregbe, amelynek bejáratát nem sokkal azelőtt, a bányászati tevékenységnek köszönhetően találták meg. Akkor még nem tudták, hogy az üreg, a ma Harcsaszájúnak nevezett Látóhegyi-barlang egy sokkal hatalmasabb, immár 32 kilométeres barlangrendszer része.
A Kerepesi úttól a Rákóczi hídig – Húsz éve nyílt meg az új Nemzeti Színház A magyar nyelvű színjátszás igénye hívta életre a reformkorban a Nemzeti Színházat, amelynek igencsak hányatott sorsa volt: évtizedekig a mai Astoriánál működött, majd a Blaha Lujza téren talált otthonra, de első épületét lebontották, a másodikat pedig felrobbantották. Végleges helyét tervezték többek között az Erzsébet térre, a Városligetbe, végül az elmaradt világkiállítás egyik telkén épült fel, a pesti Duna-parton, a Lágymányosi hídnál. Húsz évvel ezelőtt adták át.
Felújítják a belvárosi Károlyi-palotát – Így készül a Petőfi-évfordulóra az irodalmi múzeum Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából megújul a róla elnevezett irodalmi múzeum otthona, az V. kerületi Károlyi-palota. A nagy múltú, klasszicista stílusú épületben jelentős belső átalakításokat terveznek, de a leglátványosabb változások kívül lesznek: összenyitják a palotaudvart a Károlyi-kerttel, és egy ösvényt is kiépítenek, amely a Múzeum körutat fogja összekötni az Egyetem térrel. Aki a felújítás után belép a Károlyi utcai főkapun, azonnal érzékeli a változást: itt kávézó és vonzó terek várják majd a látogatókat.
Angyalföldtől Óbudáig – 135 éve született Kassák Lajos A 135 éve született Kassák Lajos 17 éves korában költözött Érsekújvárról Budapestre. A költő, festőművész, a magyar avantgárd mozgalom elindítója közel 40 évig Angyalföldön élt, majd a II. világháborút követően Békásmegyeren egy romos parasztházat utalt ki neki alkotói munkásságára és megrongálódott lakására tekintettel az akkori kormány. Élete utolsó tizenhárom évében Óbudán, a Bécsi út 98. szám alatti házban találjuk.
Itt nyomtatták a Nemzeti dalt: kiemelt beruházás lett a belvárosi Horváth-ház felújítása Az 1817-ben Pollack Mihály tervei szerint épült Horváth-házban működött egykor a legendás Landerer és Heckenast nyomda, ahol 1848. március 15-én kinyomtatták a 12 pontot és a Nemzeti dalt. A leromlott állapotú ház rekonstrukcióját nemrég kiemelt beruházássá nyilvánították, a tervek szerint a felújítás után a Hess András Könyvesház működik majd benne.
Megmutatjuk, hogy milyen lett a felújított Operaház! Tegnap átadták a felújított Magyar Állami Operaházat. Most ebben a képriportban megmutatjuk, hogy miként ragyog régi pompájában Ybl Miklós remekműve!
Petőfi Sándor több helyen is lakott a Nemzeti Múzeum környékén A Nemzeti Múzeum 1848. március idusán az egyik fontos helyszín volt a márciusi ifjak, köztük Petőfi Sándor életében. Fél évtizeddel korábban Petőfi élete szintén több ponton kapcsolódott ehhez a környékhez, hiszen 1843-as és 1844-es pesti tartózkodásának fő helyszínei a múzeum körüli területen lelhetők fel. Több olyan, napjainkban már nem létező épület is volt a környéken, ahol a költő egy rövid időre megfordult, vagy éppen szállást bérelt.
Gábor Áron rézágyúja a budai Várban – A budapestiek saját szemükkel láthatják a népdalból ismert tüzérségi eszközt Méltó helyszínen, az újjászületett budavári Főőrség épületében tekinthető meg az az egyetlen hiteles, Gábor Áronhoz köthető rézágyú, amelyet a híres népdalból mindenki ismerhet. Az 1848–49-es szabadságharcot bemutató tárlaton a látogatók megcsodálhatják magát az ágyút, de a forradalomhoz és a megtorlás időszakához köthető sok más érdekes tárgyat is.
Közel 5 év után ma megnyitja kapuit a felújított Operaház A Magyar Állami Operaház épületében 2017 októberében kezdődtek meg a helyreállítási munkálatok. A közel 5 évig tartó felújítás nem csupán Budapest egyik építészeti ékkövének továbbragyogását szolgálja, de XXI. századi alapkövetelményeket is reprezentálja. Az Operaház építésének története is bizonyítja, hogy ezek a követelmények is időről időre változtak.
Parázs vitákat szült a kiépítése, mára a főváros egyik legelegánsabb része az Andrássy út Százötven éve, 1872. március 9-én írták alá azt a szerződést, amellyel ténylegesen is elkezdődhetett Pest reprezentatív sugárútjának, az Andrássy útnak a kivitelezése. Az útvonal kialakítása erősen megosztotta a közvéleményt, sokan luxusberuházásként tekintettek rá, amely az arisztokrácia igényeit szolgálja. A megnyitása után hamar kiderült, hogy az eredmény túlmutatott minden úri szeszélyen: ez volt a XIX. század második felének egyik legfontosabb városfejlesztési vállalkozása.
Elkezdődött az Aquincumi Múzeum fejlesztése – Élményszerűen mutatják be az ókori műemlékek csodáját Régóta várt fejlesztési munkálatok kezdődtek az Aquincumi Múzeumban, melyek során az intézmény Szentendrei úti rozsdás vaskerítésének helyére teljesen új élményfal épül, és új kiállítás is készül, amelyen a virtuális valóság segítségével pillanthatunk bele az egykor itt élő rómaiak életébe. Hogy pontosan mi is változik, arról Láng Orsolya, a múzeum igazgatója mesélt a Pestbudának.
Térképre vitt történelem – Miről mesélnek a budapesti utcanevek? A budapesti utcaneveket böngészve felmerülhet bennünk a kérdés: kikről is kapták a nevüket az utcák és terek, amelyeken naponta áthaladunk? Egy nemrégiben készült interaktív, bárki számára böngészhető térkép segít eligazodni a nevek útvesztőjében: például világosan kiderül belőle, hogy valós személyek éppúgy lehetnek névadók, mint kitalált szereplők, és egyes korszakok – például a XIX. század – pedig jóval több nevet adtak a városnak, mint mások. Kipróbáltuk az interaktív térképet, és izgalmas összefüggésekre bukkantunk.
A Feneketlen-tó parkja viselheti Törőcsik Mari nevét Bár több újbudai helyszín is szóba került, a most lezárult szavazáson a voksolók több mint 50 százaléka azt választotta, hogy a Feneketlen-tó körüli park viselje a jövőben Törőcsik Mari nevét. A 2021-ben elhunyt színésznő hosszú évekig élt a XI. kerületben, 2016-ban pedig díszpolgári címet kapott. Ahhoz azonban, hogy a Feneketlen-tó körüli park felvegye Törőcsik Mari nevét, még szükség van a kerületi képviselő-testület döntésére, illetve a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyására is.
A Lánchíd kandeláberei: átadásakor olajlámpák adták a fényt, most LED-világítást szerelnek fel A Lánchíd világítására szerződést kötöttünk a Holddal: így kifogásolta egy pesti élclap a XIX. század közepén, hogy rosszak a látási viszonyok az első fővárosi hídon. A jelenleg felújítás alatt álló Lánchíd kandelábereit az 1914-es állapotuknak megfelelően állítják helyre, de energiatakarékos LED-lámpákkal szerelik fel őket. A híd 1849-es átadása óta a világítás több alkalommal változott, ezeket mutatjuk be.
Megújulva várja az utasokat a Budavári Sikló Megújult a Duna-partot a Budavári Palotával 1870 óta összekötő Budavári Sikló. A világörökség részeként jegyzett vasút Margit és Gellért nevű kocsija új faborítást kapott, az ablakokat, ajtókat kicserélték rajtuk. A nagyjavítás során felújították a biztonsági berendezéseket, és helyreállították a sínpályákat is. A sikló mindennap reggel 8 és este 22 óra között várja az utasokat.
Az I. világháború előtti megjelenésüket kapják vissza a Lánchíd kandeláberei Az 1914-es megjelenésük szerint restaurálják és rekonstruálják a szakemberek a felújítás alatt álló Lánchíd történelmi, díszes világítóoszlopait. A híd eredeti közvilágítási oszlopaiból összesen négy nagy, három lámpatesttel felszerelt Széchenyi-korabeli bronzkandeláber maradt meg. A többi, mára elveszett lámpatestekről nincs részletes szakmai tervdokumentáció, ezért azokat korabeli fotók, dokumentumok és cikkek segítségével rekonstruálják.

További cikkeink