A Petőfi-szobor felállításának ötlete Reményi Ede (1828–1898) zeneszerzőtől, hegedűművésztől eredt. Ő a szabadságharcban Görgey Artúr tábornok mellett szolgált segédtisztként, majd a hadvezér tábori muzsikusa lett, a világosi fegyverletétel után külföldre távozott. Miután amnesztiával hazatért, 1860-ban koncertkörutat tett az Alföldön.

Miközben Kiskunhalas és Kiskunfélegyháza között kocsikázott fogatával, akkor ragadta meg Petőfi szelleme és hangversenye bevételének egy részét felajánlotta egy leendő Petőfi-szobor elkészítésére. Az adakozásból országszerte mindenki kivette a részét, Reményi egyes sajtóértesülések szerint 18 000, más lapok szerint 26 000 forintot gyűjtött össze e célból. Az adakozási kedv azonban néhány év alatt elfogyott.

Reményi Ede hegedűművész, a szoborállítás ötletgazdája és a két évtizedes program első menedzsere 1860 körül (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

A szoborállításnak a politikai atmoszféra sem kedvezett, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc költőjét túl radikálisnak, felforgatónak tartották az 1860-as évek konszolidációs-kiegyezős kontextusában ahhoz, hogy emlékművel tisztelegjenek előtte. A magyar fővárosban ekkoriban még nem álltak nagy szobrok, csak egy-két kisebb a Nemzeti Múzeum kertjében, 1879-ben először Eötvös József bárónak, a híres liberális gondolkodónak, vallás- és közoktatásügyi miniszternek állítottak egyet a Lloyd-palota mellett, ahol a kiegyezést támogató, kormányzó Deák-párt, majd Szabadelvű Párt székelt.

Deák Ferenc 1876-ban bekövetkező halála után rögtön emléktörvényben mondták ki, hogy szobrot állítanak neki, de ez csak 1887-re készült el, korábban a legnagyobb magyar, Széchenyi István gróf szoborügye is sokáig vontatottan haladt, végül 1880-ban leplezték le az Akadémiával szemben.

A császári udvarral kiegyezést óhajtó politikai elitnek bőven voltak az évek során fenntartásai a szoborral kapcsolatban. Belekötöttek a helyszín kiválasztásába éppen úgy, mint abba, hogyan is nézzen ki az alkotás, mi számít forradalminak, mi az, ami már elfogadható, vállalható. A kiegyezés után szoborkérdésekkel legfelsőbb szinten, a miniszterelnökségen foglalkoztak, és hatalmas aktakupac, levéltári forrásanyag kerekedett belőle az utókor történészei számára.

Károlyi István („Pista”) gróf, a szoborbizottság második, műértő elnöke, aki a reprezentatív feladatokat vitte a bizottság élén (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

Egy-egy szobor egyszerre vetett fel akkoriban politikai, művészeti, ízlésbeli, finanszírozási és városképi kérdéseket. Abból ítélve, hogy a költő ércszobrát végül egy bécsi öntőműhelyben formálták meg, azt kell látni, hogy a kor Magyarországán egy akkora szobor megalkotásának a technikai feltételei sem voltak adottak. A téma sokrétű, megközelíthető irodalom-, kultusz-, művészet-, politika- és várostörténeti nézőpontból.

Reményi Ede egy szoborbizottságot szervezett, hogy ennek elnökeként menedzselje az ügyet, de belefáradt a küzdelembe, idővel lemondott tisztségéről, helyébe Károlyi István gróf lépett, aki komoly kapcsolati hálóval rendelkezve, nagy adománytétellel (5000 forint), de arisztokratikus lassúsággal segítette elő az ügy megoldását.

Először 1871-ben Izsó Miklós szobrászt bízták meg a szobor elkészítésével, de ő 1875-ben meghalt, ekkor Huszár Adolf szobrász nyerte el a megbízást, aki Izsó tervein csak kevés átalakítást végzett. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1877-ben jelölte ki a szobor helyét, a tér is a ’70-es években lett elnevezve Petőfiről (addig Alsó-Duna-sornak hívták). Az Eötvös-szobor posztamensét tervező Ybl Miklósra bízták a szobrot tartó oszlop és alapzat megtervezését.

A szobrot elkészítő Huszár Adolf mellképe (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1882. október 15.)

A politikai boszorkánykonyha egyik pillanatról a másikra kapcsolt gyorsabb döntéshozatali üzemmódra, mikor felmerült, hogy 1884-ben országos kiállítást fognak tartani Budapesten, és addig a városképet igyekezni kell rendbe tenni, minél több folyamatban lévő építési beruházást be akartak fejezni, vagy vállalható, a fontos fővárosi esemény számára elfogadható állapotba hozni. A Sugárút látványos építkezései mellett a Keleti pályaudvar, Deák Ferenc szobra, illetve mauzóleuma, az Üllői úti klinika épületeinek elkészülte mellett remélték, hogy a Petőfi-szobor is felállítható állapotban lesz. A forradalmár fenntartásokkal fogadott szobra hirtelen presztízsberuházás rangjára emelkedett.

Petőfi szobra Huszár Adolf műtermében (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1882.  október 15.)

1882 folyamán a szobor Turbain Károly bécsi ércöntödéjében teljesen elkészült, gondoskodni lehetett Budapestre szállításáról, felállításáról és ünnepélyes leleplezéséről.

Szeptemberben még hiányzott néhány ezer forint a tökéletes programhoz és a helyszín rendbetételéhez, a főváros elöljárósága oldotta meg gyorsan a helyzetet. „A tanács érezte, hogy nemes hivatása itt is, mint a Széchenyi-szobornál a hiány fedezésével megmenteni a nemzetet a közöny vádjától. […] Költségeire három ezer forintot szavazzon meg s tegyen folyóvá, hogy lerója a legnemzetibb költő iránti hálája adóját. Egyúttal határozattá emelte a tanács, hogy a középítési bizottság javaslatai szerint a Petőfi-szobor környékét megfelelő díszes állapotba helyezteti s az aphaltozást a magyar asphalt-társulattal, a kövezést Bencz vállalkozóval azonnal elkészíttetni rendelte.” Az időjárástól függően poros-saras tér így kapott modern burkolatot.

A leleplezési ünnepséget eredetileg szeptember 22-re tűzték ki, de az utolsó simítások elvégzése miatt a dátumot október 15-re módosították. Több hetet vett igénybe, hogy a szobornak a föld alatti alapzatát megfelelően kialakítsák, mert a talajszerkezet olyan volt a kiszemelt területen, hogy a szakemberek három méterrel a felszín alatt találták elfogadhatónak az alapozás megkezdését és egyes rétegeinek megkötési, száradási időtartama hosszúra nyúlt.

Petőfi szobra Az Építési Ipar című építészeti szaklap rajzmellékletében (Forrás: ​Az Építési Ipar, 1882)

Mennyire fontos társadalmi eseménnyé nőtte ki magát a szoboravatás, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a napisajtó 1882. szeptember–októberében olyan hírekkel volt tele, milyen koszorúkkal, azokon milyen feliratú és nemzeti színű szalagokkal készülnek az ünnepségre a vármegyék, társadalmi szervezetek, magánszemélyek. A Petőfi Társaság 500 forintos pályázatot írt ki, hogy a rendezvény ünnepélyességéhez méltó vers szülessen, amit ott el lehet szavalni.

Ráth Károly főpolgármester levelet írt az Amerikai Egyesült Államokban letelepedett és ott nagy karriert befutó Reményi Edéhez, hogy hazahívja a rendkívüli eseményre. Levelét a sajtó közölte: „Tisztelt Uram! A Petőfi szoborbizottság tegnap tartott közgyűlésében megemlékezett arról, hogy ön volt az, ki a Petőfi-szobor eszméjét a legmelegebben felkarolta, pártolta, ön volt hosszú ideig elnöke úgy az ideiglenes, mint a végleges bizottságnak, a bizottság tehát egyhangúlag elhatározta hogy önt a folyó évi október hó 15-én tartandó szoborleplezésre külön is meghívja. Mikor ezt teszem, egyszersmind azon reményemnek és ohajomnak is kifejezést adok, hogy ön, ha csak legyőzhetetlen akadályok nem fognak fönforogni, az óceán tulsó feléről is eljön, hogy a nemzeti ünnep fényét személyes jelenlétével emelje.”

Ráth Károly főpolgármester, a szoborbizottság alelnöke, a szoborügy érdemi előmozdítója, egy 1880 körül készült fényképen (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

A szoborállítás ötletgazdája nem tudta átszelni az Atlanti-óceánt, hogy időre hazaérjen. Testvére, Reményi Antal ügyvéd látta el a szoborbizottság titkári tisztségét, így végig nyomon követte az emlékmű felállításával kapcsolatos eseményeket, és intézte a szükséges operatív ügyeket, míg Ede másik fivére, Károly a szoborbizottság jegyzőjeként tevékenykedett.

A szoborbizottság komoly szervezőmunkát végzett annak érdekében, hogy minél előkelőbb vendégsereg legyen részese a leleplezési ünnepségnek. Október első napjaiban a bizottság nevében Ráth Károly főpolgármester és Reményi Antal felkeresték Tisza Kálmán miniszterelnököt, hogy a kabinetet meghívják a rendezvényre, majd meglátogatták Mailáth György országbírót, a főrendiház elnökét, illetve Péchy Tamást, a képviselőház elnökét, hogy az országgyűlést általuk hívják meg. A közjogi méltóságok az invitációt elfogadták, meg is jelentek a szobor leleplezési ünnepségén és az azt követő díszebéden. Habsburg József főherceg, a császári és királyi dinasztia magyar ágának feje szintén kapott meghívót.

 A Vasárnapi Ujság címlapja, a szoboravatás napján megjelent lapszám (Forrás: ​Vasárnapi Ujság, 1882. október 15.)

Október 15-én a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Károlyi István szoborbizottsági elnök beszédével kezdődött a leleplezési ceremónia. A gróf előadta a szobor keletkezésének történetét, majd Jókai Mór tartott emlékbeszédet a költőről. A meghívóval rendelkező vendégek ezután a Ferenc József téren gyülekeztek, és onnan vonultak a Petőfi térre, ahol rendőrkordonnal biztosítottak számukra helyet. A téren Jókai ismét beszédet tartott, Nagy Imre, a Nemzeti Színház színésze szavalta el a Petőfi Társaság által meghirdetett pályázaton a legjobbnak ítélt verset, „Endrődynek pályanyertes ódáját.” A rendezvény után a meghívott előkelőségek a Vigadóban díszebédre gyűltek össze.

A szoboravató ünnepség 1882. október 15-én (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1882. október 15.)

Tekintettel arra, hogy legalább száz koszorút helyeztek el a szobor alapzatán, felkérték Pulszky Ferencet, a Nemzeti Múzeum főigazgatóját, hogy a múzeumban megőrizhessék ezeket. A bizottság egy reprezentatív díszalbumot is megjelentetett, amely összefoglalta a szobor keletkezésének históriáját, és az elhangzott emlékbeszédeket adták ki benne.

Ismeretlen fotós fényképe Petőfi szobráról 1899-ből (Forrás: ​Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

A szoborállítás költségeit pontosan ismerjük, mivel Az Építési Ipar című szaklapban részletesen beszámoltak róla. Huszár 12 000 forint alkotói díjban részesült. Turbain 8925 forintot kapott az öntési munkáért. A szobrot tartó oszlopra helyezett babérkoszorút Marchenke Vilmos budapesti szobrász készítette 176 forint, 80 krajcárért. Az oszlopot Kauser Jakab kőfaragó szerezte be 9000 forintért a németországi Mauthausen gránitbányájából.  A föld alatti alapozást Wechselmann Ignác építész készítette el 4409 forint és 96 krajcárért. Jungfer Gyula lakatosmester 540 forintért alkotta meg a szobrot övező kicsi kovácsoltvas kerítést. Heindl Lipót 458 forint és 66 krajcárt kért a gránit körlábazatért. A szobor feliratát Jablonszky Vince véste bele a gránitba 63 forintért. A felkért közreműködők mind koruk elismert hírességei voltak a saját szakterületükön. A Magyar Aszfalt Részvény Társaság aszfaltozta le a teret 2100 forintért, a kövezési munkákat Benz F. 400 forintért vállalta. Ezeket az összegeket a két évtized alatt összegyűjtött szoboralapból fizették ki. A tér parkosítását pedig a főváros kasszájából fedezték.

Március 15-i megemlékezés az 1910-es években. A kép előterében két 1848-as honvéd veterán aggastyán üldögél (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

Petőfi szobra és a környező tér innentől kezdve a politika szimbolikus térfoglalásának terepe lett. Itt tartották az 1848-as megemlékezéseket a boldog békeidőkben. Az 1922-es választások alkalmával még Héjjas Iván 1919-es fehérterrorista, szélsőjobboldali politikus is szónokolt a szobor tövében.

Nem az 1990-es rendszerváltás után hangzott el az első szónoklat a szobor előtt. Már Héjjas Iván 1919-es fehérterrorista, szélsőjobboldali politikus is innen beszélt híveihez 1922-ben (Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

Petőfi Sándor az Erzsébet hidat és a Gellért-hegyi Citadellát szemléli az 1950-es évek elején (Forrás: ​Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

Horthy Miklós is részt vett a térre szervezett ünnepségeken, de a politika 1945 után is megtalálta magának a szobrot, ahogy a rendszerváltás után Demszky Gábor főpolgármester is itt tartotta március 15-én ünnepi beszédeit, egyik utolsó itteni fellépése során az elégedetlen budapestiek kifütyülték és megdobálták.

Nyitókép: A Petőfi-szobor 2020-ban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)