A középkorban kialakult egy olyan elmélet, amely szerint a király és az állam nem egy és ugyanaz, vagyis az állam független a király személyétől. Innen is származnak az olyan elnevezések, mint a korona birtokai vagy hazánk esetében a Szent Korona országai elnevezés. Amellett, hogy a magyar államiság megtestesítője lett a Szent Istvánnak tulajdonított Szent Korona, a XIII. századra már biztosan kialakult az a hagyomány, amely szerint csak az lehet törvényes magyar király, akit az esztergomi érsek Székesfehérváron a Szent Koronával koronázott meg. Ezek tudatában nem meglepő, hogy már a középkor folyamán gondot fordítottak a korona minél biztonságosabb őrzésére. 

A Szent Koronát először kézenfekvő módon a székesfehérvári Szűz Mária-székesegyházban, a fehérvári őrkanonok felügyelete alatt őrizték. Mátyás király uralkodása alatt született az a törvény, amely a visegrádi fellegvárat jelölte meg a korona őrzési helyéül, illetve az őrzésért a rendek által megválasztott két koronaőr főúr felelt. A mohácsi vészt követően a Szent Korona volt Szapolyai János királynál, Habsburg Ferdinánd királynál és Szulejmán szultánnál is. Végül a XVI. század közepén került végleg Ferdinánd király birtokába, aki Pozsonyban őriztette a Szent István koronáját, mivel Székesfehérvár török megszállása miatt itt koronázták meg a magyar uralkodókat egészen 1835-ig.

A magyar Szent Korona egy 1613-as augsburgi metszeten (Forrás: Wikimedia Commons)

Érdemes kiemelni az 1608-as esztendőt a Szent Korona őrzésének történetében. Ugyanis a II. Mátyás koronázása után megalkotott törvények közül az egyik cikkely külön részletezi a korona őrzését. Ennek értelmében a koronázási ékszereket a pozsonyi vár Öreg-tornyában kellett őrizni egy külön erre a célra kialakított helyiségben, és az őrzésért két koronaőr főúr felelt, akik közül a XVII. század közepétől az egyiknek katolikusnak, a másiknak pedig protestánsnak kellett lennie. Továbbá azt is előírta a törvény, hogy a pozsonyi vár őrsége mellett a koronaőr főurak parancsnoksága alatt fel kell állítani egy 60 fős katonai egységet a korona őrzésére. Tehát már a XVII. század legelején létrejött az első koronaőr-alakulat, amely az évszázad folyamán egy 50 fős magyar és egy 50 fős német századdá bővült. Ám a későbbiekben született törvénycikkek arra engednek következtetni, hogy a koronaőr főurak hanyagul látták el feladatukat, mivel vissza-visszatérő probléma, hogy a koronaőrök nem voltak a Szent Korona mellett.

A Magyar Királyi Koronaőrség állományát a pesti Invalidus-palota (ma a Főpolgármesteri Hivatal működik benne) lakóiból toborozták. Kleiner 1739-es rézmetszetén láthatjuk, hogy milyen lett volna az épület, hogyha megépül az északi része is (Forrás: FSZEK/Budapest Gyűjtemény)

A Szent Korona őrzésével legközelebb a XVIII. század közepén foglalkoztak. Ugyanis 1751-ben Mária Terézia átalakította az addigi őrzési rendszert: a meglévő két századot egybevonta, amelynek állománya 24 magyar és 19 német katonából állt. A testület a Magyar Királyi Koronaőrség nevet kapta, és tagjait a pesti Invalidus-palotából („kiszolgált”, veterán katonák otthona volt ekkor, ma központi városházaként ismerhetjük) toborozták. Ezáltal a Koronaőrség elkezdett betagozódni a reguláris haderőbe. Mária Terézia halálát követően fia, II. József került a trónra, aki 1784-ben a koronát Pozsonyból a bécsi császári és udvari kincstárba vitette, illetve feloszlatta a Koronaőrséget a felvilágosodás eszméinek szellemében. A császárvárosból csak II. József halálát követően, 1790-ben került haza a Szent Korona, ám ekkor már nem a pozsonyi várat jelölték ki az őrzési helyéül, hanem a budai királyi palotát. Ugyanakkor nem hoztak létre egy újabbat, hanem – ahogyan azt Melichár Kálmán is írja a millenniumi ünnepségsorozatra készült munkájában – egy gránátos század teljesítette a koronaőrségi teendőket. A Szent Korona őrzését ugyan 1849-ben felfüggesztették, ám 1861-től ismét egy gránátos század őrizte a koronát.

A Magyar Királyi Koronaőrség tagjai nem csak a Szent Koronát őrizték, hanem jeles alkalmakkor (például Szent István-napi körmenet) kíséretet is szolgáltattak. A felvétel 1940. augusztus 20-án készült. (Forrás: Fortepan/ Képszám: 146255)

Az 1867-es kiegyezést követően hamarosan méltó módon rendezték a Szent Korona őrzésének kérdését is: 1871. május 27-én jelent meg az a legfelsőbb elhatározás, amellyel Ferenc József elrendelte a Magyar Királyi Koronaőrség (újbóli) felállítását. A százötven éve, 1872. január 1-jén felállt Koronaőrség tagjait a honvédség állományából toborozták, és a Honvédelmi Minisztérium alá tartozott. Ahogyan az Bakay Kornél cikkében is olvasható a História 1982. évi 6. számában, a Koronaőrség 24 főből állt, akikhez még 2 fő polgári alkalmazott és 5 fő küldönc tartozott. Érdekesség, hogy a Magyar Királyi Koronaőrség tagjai csak tiszthelyettesek voltak, élükön a Koronaőrség parancsnokával.

A Magyar Királyi Koronaőrség tagjai kísérték a Szent Jobbot a Szent István-napi körmeneteken. A felvétel 1941-ben készült a Budavári Palota udvarán (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Magyar Királyi Koronaőrség tagjainak felvonulása a Budavári Palota udvarán 1941-ben. Egyenruhájuk nemzeti színekben pompázott (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A századforduló környékén megerősítették a Koronaőrség elitalakulat-jellegét, mivel a legénységi fokozat megegyezett egy honvéd őrmesteri fokozattal. Ezek mellett rendszeresítették az egyenruhájukat is: a magasított díszföveget kócsagtollakkal, illetve címerdísszel ékesítették, a díszattila vörös, a nadrág zöld, míg a köpeny fehér volt, így adva ki a nemzeti trikolort. Fegyverük a díszkard, illetve az úgynevezett vibárd volt, amely egy ékes alabárdfajta volt. A budai királyi palotában a Hauszmann-féle átépítéskor kialakítottak egy páncéltermet, ahol a Szent Koronát és a többi koronázási ékszert őrizték (a nagyközönség csak jeles alkalmakkor láthatta a kiállított nemzeti ereklyét). Mivel a palotában kellett őrizni a koronát, így a palota alatti Váralja utcában készült el a koronaőr-laktanya, amelynek a helyén ma egy leaszfaltozott sportpálya található.

A koronaőrök jellegzetes fegyvere volt az úgynevezett vibárd, ami egy díszes alabárd-féleség volt. A felvétel az 1938. augusztus 20-án készült, a háttérben a Budavári Palota krisztinavárosi szárnya látható (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az első világháborút követő zűrzavaros időkben bizonytalan lett nem csak a Koronaőrség, hanem a Szent Korona sorsa is. A Magyar Királyi Koronaőrséget feloszlatták (tagjainak Károlyi Mihály villáját kellett őrizniük). A Tanácsköztársaság alatt olyan röplapok terjedtek, amelyek a Szent Korona elpusztítását követelték (ez nem újkeletű, hiszen 1848-ban Táncsics Mihály ugyanezt követelte). Ám az ellenforradalmi erők felülkerekedésével helyreállt az 1918 előtti rend. Továbbá 1928-ban korszerű törvényt hoztak, amely részletekbe menően taglalta a Magyar Királyi Koronaőrség teendőit és a koronázási ékszerek őrzését.

Többek között azt is előírta az 1928. évi XXV. törvénycikk, hogy „A Szent Koronát és a hozzátartozó drágaságokat a 8. § második bekezdésében említett eseteken felül, őrzésük és tartásuk helyéről csupán a miniszterelnök és az ország koronaőreinek tudtával és hozzájárulásával, valamint legalább egyik koronaőr közreműködésével a gondosan mérlegelt törvényes vagy megokolt szükség tartamára szabad kivinni, így: 1. a Szent Korona és a hozzátartozó drágaságok rendeltetésének törvényszerű betöltése céljából az országgyűlés által törvényesen kitűzött koronázási szertartáshoz és annak előkészületi cselekményeihez; 2. a Szent Korona és a hozzátartozó drágaságok biztonságának, épségének gondviselése, csorbítatlan megtartásuk biztosítása, valamint romlandóságuk megelőzése és meggátlása céljából; 3. a törvényes, törvényesen szokásba vett hivatali és egyéb indokolt szemlék céljából, valamint – amennyiben ehhez az országgyűlés is hozzájárul – az országos szertartásokhoz és ünnepségekhez; 4. a tudományos kutatás előmozdítása céljából.”

A második világháború alatt, 1942-ben a palota páncélterméből átvitték a 60 méter mélyen lévő kormányzói óvóhely egyik fülkéjébe, ahol a nap 24 órájában 2-2 koronaőr őrizte. Miután 1944. október 15-én a rádióban beolvasták Horthy Miklós hadparancsát Magyarország háborúról való kiugrásáról, a megszálló németek a budai Várba indultak, ahol a németellenes koronaőrök és testőrök tűzpárbajba keveredtek a kiérkező SS-egységgel. A nyilas hatalomátvételt követően a Koronaőrséget a koronázási jelvényekkel együtt előbb Veszprémbe, majd Kőszegre és környékére küldték a közelgő front elől, ahonnan végül nyugatra menekítették a Szent Koronát, amelyet az amerikaiak foglaltak le.

Kállay Miklós miniszterelnök a Magyar Királyi Koronaőrség tagjainak kíséretében a Szentháromság téren 1943-ban (Forrás: Fortepan/Képszám: 20821)

Mivel 1945-ben a Szent Korona az amerikaiak birtokába került, megszűnt a Magyar Királyi Koronaőrség is. A nemzeti ereklye csak 1978-ban tért haza, akkor a Nemzeti Múzeumban állították ki a többi koronázási jelvénnyel együtt mint egyszerű történelmi leleteket. Noha 1990-ben Vitéz József, a Magyar Királyi Koronaőrség egykori tagja kezdeményezte a koronaőrség újbóli felállítását, ám a felsőbb körökből érkező elutasító válasz miatt csak civil szervezetként tudta létrehozni a Magyar Koronaőrök Egyesületét. A Nemzeti Múzeumból 2000-ben kerültek át a koronázási ékszerek az Országház kupolacsarnokába, ahol a Köztársasági Őrezred vigyázott rájuk. Végül 2011-ben döntöttek arról, hogy ismét felállítanak egy, a honvédség kötelékeihez tartozó koronaőr-állományt: a Honvéd Koronaőrséget. A Honvéd Koronaőrség őrzi mind a mai napig a magyar államiságot megtestesítő Szent Koronát és a többi koronázási jelvényt az Országház kupolacsarnokában.

Nyitókép: A Szent Korona és a koronázási ékszerek közszemlére tétele a Budavári Palota márványtermében 1938-ban. A háttérben a Magyar Királyi Koronaőrség tagjai állnak, illetve balra báró Perényi Zsigmond, jobbra gróf Teleki Tibor koronaőrök ülnek (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)