PestBuda

180510_citadella_dron1.jpg Így néz ki a megújuló Citadella madártávlatból Egy különleges drónfelvétel segítségével képzeletben végigrepülhetünk a hosszú évek óta elhanyagolt erődön és a lepusztult ágyútorony belsejébe is benézhetünk. A Gellért-hegy csúcsán található Citadella hamarosan megújul, 2022-re felújítják a külső falait és belső udvarát, ahol egy szép közparkot alakítanak ki. 2023-ra pedig elkészül A szabadság bástyája című kiállítás az ágyútoronyban, amely a magyarság szabadságküzdelmeit mutatja be.
Száz éve avatták fel a Szabadság téren az Irredenta szoborcsoportot – A nemzet búcsújáró helyének tervezték Száz évvel ezelőtt, 1921. január 16-án leplezték le a Szabadság téren tolongó ötvenezer ember előtt azt az Irredenta szoborcsoportot, amely a magyar nemzet egyik első látványos válasza volt a trianoni békediktátum igazságtalanságára. A Védőligák Szövetségének felkérésére Kisfaludi Strobl Zsigmond, Szentgyörgyi István, Pásztor János és Sidló Ferenc szobrászművészek öntötték szoborba mindazt, amit az alig több mint fél éve elszakított országrészek jelentettek Magyarország történelmében.
Megnyílt a Középpontban a középkor című kiállítás a Vármúzeumban A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma ötödik alkalommal mutatja meg az előző év középkoros ásatásainak leleteit, eredményeit. A tárlat fizikai valójában is elkészült, de egyelőre csak virtuálisan lehet megnézni. A kiállításon a tárgyaknak "az ásótól vitrinig” tartó útját is bemutatják.
Megmenekült a bontástól a Márványmenyasszony és a Wichmann-kocsma épülete is Az elmúlt napok eseményeire reagálva a Miniszterelnökség elrendelte a műemlékvédelmi eljárás megindítását két budapesti, kultúrtörténeti jelentőségű épület esetében. A Széchenyi lakodalmának helyet adó, I. kerületi Márványmenyasszony vendéglőn és a VII. kerületi, Wichmann Tamás kocsmájaként ismertté vált Kazinczy utcai házon a gyorsított eljárás lezártáig tilos bontási vagy építési munkát végezni. Bár az épületek jövőjében még így is bőven akadnak kérdőjelek, múltjukat annál jobban ismerjük.
Megkezdődött a népligeti vasúti megálló tervezése Indul a Déli Körvasút harmadik új megállójának tervezése, miután kiválasztották a tervezőt. A vonatokról metróra és távolsági buszokra is egyszerűbben lehet majd átszállni.
Zseniális fejlesztőmérnök volt a 90 éve elhunyt Kandó Kálmán Kilencven évvel ezelőtt hunyt el Kandó Kálmán, a Ganz-gyár kiváló tervezőmérnöke. Munkásságának eredménye a nagy hatásfokú generátorok, transzformátorok, elektromos motorok megalkotása. Egyedülálló fejlesztései révén az elektromos áramot az addigiaknál sokkal eredményesebben tudták felhasználni.
Nyilvánosságra hozták, mely épületekben indul a második félév a Színművészetin Februártól felújított, modern oktatási helyszínekkel és új intézetnevekkel várja a hallgatókat és az oktatókat a Színház- és Filmművészeti Egyetem – közölte az intézmény vezetése.
Megkezdődik az utascentrum építése a Keleti pályaudvaron Indulhat az utascentrum építése az évente csaknem 11 millió embert fogadó, 137 éves Keleti pályaudvaron. Az aluljáró teljesen új külsőt kap, akadálymentesen lehet majd megközelíteni a pályaudvart az aluljárószint és a vágánycsarnok közti mozgólépcsőn vagy liften. A fejlesztés az utasok eddiginél komfortosabb kiszolgálását teszi lehetővé. A munkálatok várhatóan az év végéig tartanak.
Ferenc József is támogatta a leghíresebb magyarokat bemutató kiállítást Egy hiánypótlónak ítélt tárlat nyílt meg a Várkert Bazárban 135 évvel ezelőtt, mégpedig a Magyar Történelmi Arcképcsarnok, amely a magyar történelem nagy alakjainak képét mutatta be időrendben. A vállalkozást a legfelső szintről is támogatták, és létrehozásában nemcsak kulturális, de tudományos célt is láttak.
Keresztény fiataloké volt a Színművészeti épülete, és templom volt az Ódry Színpad Budapest épületei számos titkot rejtenek. A főváros még azoknak is tud meglepetést szerezni, akik évek óta kutatják a házak történetét. Sok esetben nyújtanak segítséget a homlokzaton elhelyezett emléktáblák, amelyek érdekes részleteket emelnek ki egy-egy ház sorsából. Ilyet találhatunk a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utca 2/c homlokzatán is, amely arra buzdít, hogy kicsit mélyebbre ássunk az épület múltjában, hiszen azt olvashatjuk, hogy egykor egy templom rejtőzött a falak mögött.
Emléktáblát helyeztek el a Maros utcai vérengzés áldozatainak emlékére A XII. kerületi Maros utcai rendelőintézet, az egykori zsidókórház udvarán emléktáblát avattak az 1945. január 12-én lezajlott nyilas tömegmészárlás évfordulóján. Ezen a helyen 40 férfit és 44 nőt öltek meg, ápolókat, orvosokat, betegeket egyaránt.
Lebontják a régi iskolát az I. kerületben, lakóház lesz a helyén Lebontják a Szent Gellért Iskola egykori, Gellérthegy utca 7. szám alatti épületét, a helyén egy 44 lakásos lakóház épül az I. kerületben. A bontási munkálatok a napokban megkezdődtek.
Felújítják a várfalakat és a sétányokat a budai Várban A Budavári Palotanegyedben folytatódik a történelmi kertek és parkok rendbetétele, elkezdődik a várfalaknak és támfalaknak az állagmegóvása és felújítása. A tervek szerint az egykor elegáns történelmi kertek és sétányok újra visszanyerik régi fényüket.
Ivóvizet a Várba: 165 éve készült a Clark Ádám tervezte vízmű Egy település nem lehet meg víz nélkül. Budán már a középkorban működött egyfajta vízellátás. A várost a Sváb-hegyen lévő forrásokból és a Dunából is ellátták vízzel, amelyet egészen a XIX. század közepéig állati erővel hajtott szivattyúval juttattak fel a hegyre. Az első gépi szivattyúmű 165 éve létesült a fővárosban, az 1856-ban nyílt meg Budán, tervezője nem más, mint a Lánchíd építésvezetője, Clark Ádám.
Fejlesztik a Keleti pályaudvar környezetét Ingatlanfejlesztési program indul a Keleti pályaudvar területén és közvetlen környezetében, amelynek előkészítésére 800 millió forintot biztosít a kormány.
Legendás mozdonyok érkeztek a közlekedési múzeum leendő otthonába – Kiállításon mutatják be a járműveket és az épület terveit Nagyszabású időszaki kiállítást készít elő a Közlekedési Múzeum, amelynek már a múzeum új helyszíne, az egykori Északi Járműjavító ad helyet. Bár az új Közlekedési Múzeum megnyitása még messze van, de a múzeum a kiállítással az új helyszín múltját és jövőjét kívánja bemutatni a nagyközönségnek. Az új időszaki kiállítás megnyitása a járványhelyzettől függ, de az azon bemutatandó eredeti járművek már megérkeztek a helyszínre.
Letölthető album jelent meg a 90 éves csepeli szabadkikötőről A 260 oldalas, ingyenesen letölthető kiadvány gazdag fotóanyaggal követi végig a Csepeli Szabadkikötő elmúlt 90 esztendejének történetét. A különleges kortörténeti dokumentum mellett fotók, újságkivágások, térképek és tervrajzok is szerepelnek az albumban.
Felújítottak két villamosmegállót Óbudán Teljesen megújult a Selmeci utcai és a Szent Margit Kórháznál lévő két villamosmegálló: a 17-es, a 19-es és a 41-es villamos utasai már akadálymentesen tudnak le- és felszállni. Átalakították a peronokat és rámpás jelzőlámpás gyalogátkelőket építettek.
Szent István tiszteletére emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank Új emlékérme-sorozatot indít a Magyar Nemzeti Bank „Országépítő királyok Árpád dinasztiájából” címmel. A legértékesebb darabot Szent István király tiszteletére bocsátják ki, ez 500 ezer forint névértékű arany emlékérme lesz.
Csoda nyolc hónap alatt – Bontott anyagokból épült a 75 éve átadott Kossuth híd A PestBuda oldalain már írtunk arról, hogy miután a visszavonuló német csapatok az összes budapesti Duna-hidat felrobbantották, milyen ideiglenes szerkezetek épültek Pest és Buda közé az átkelés biztosítására. Mindenki tudta azonban, hogy az átmeneti megoldások mellett egy valamennyire állandó hídra is szükség van. Ezért épült a Kossuth híd.
Átadták a felújított terézvárosi óvodát Átadták a teljes egészében megújult és egy emeletráépítéssel kibővült Patrona Hungariae Óvodát. A VI. kerület Szondi utca 65. szám alatti óvodaépület akadálymentes lett, új csoportszobákat és fejlesztő helyiségeket alakítottak ki. A belső udvar is megszépült, színes, biztonságos játékokat telepítettek, a zöld növényzet is megújult.
Hat ház dőlt össze Budapesten a 65 évvel ezelőtti földrengésben A horvátországi földrengések százmillió forintnál is nagyobb kárt okoztak Magyarországon, a földmozgásokat Budapesten is lehetett érezni. A Kárpát-medence nem számít különösen földrengésveszélyesnek, de azért itt is előfordulhatnak kisebb-nagyobb rengések. Az egyik legnagyobb magyarországi földmozgás, amely halálos áldozatot is követelt, 65 évvel ezelőtt, 1956 januárjában volt Budapest határában.
Már tervezés alatt az autómentes Városliget – A gyalogosoké lesz a Hősök tere Pénteken bejelentették: már megkezdődött az autómentes Városliget kialakításának előkészítése, közúti felüljáró épül a Rákosrendező pályaudvar fölött, amely összeköti majd Zuglót és Angyalföldet, meghosszabbítják a 3-as villamost. A Mexikói úti Kisföldalatti-végállomásnál pedig 1500 férőhelyes P+R parkoló épül.
Egy Bajzai utcai ingatlanról mondanak le a budapesti bolgárok az új kulturális központjuk támogatásáért A ferencvárosi, Vágóhíd utcai új bolgár oktatási és kulturális központ felépítésére a magyar kormány 2,6 milliárd forintot, a bolgár kormány mintegy 350 millió forintnak megfelelő összeget biztosít, az állami támogatás fejében a bolgár közösség lemond egy VI. kerületi, Bajza utcai alatti ingatlan használati jogáról. Az új intézmény két-három éven belül készül el a Szent Cirill és Metód Bolgár Ortodox Templom szomszédságában.
Száz éve kezdték építeni a Kálvin téri áruházat – Ahol fodrászbérletet kaptak a bolti eladók A Kálvin tér egyik legidősebb épülete az az üzletház, amelynek helyén 1914-ig a pesti reformátusok fontos oktatási és egyházi épülete állt. A két világháború közötti időszakban Fenyves Áruházként ismerte mindenki, s bár csupán 25 évig viselte ezt a nevet, az idősebb generációk tagjai most is emlékeznek erre a népszerű helyre.
Újabb őskori településrészletet tártak fel a Rákos-patak mentén A késő bronzkori, úgynevezett Halomsíros-kultúra korából származó, 3300 évvel ezelőtt épült faszerkezetes házak nyomaira bukkantak a régészek a XIV. kerületben. Famaradványokat, kerámia leleteket és csüngőt is találtak a feltáráson.
Bezárt Budapest legrégebbi hentesüzlete December 31-én bezárt Budapest egyik legrégebbi és legszebb húsárudája, a Mester utca 29. szám alatti hentesbolt.
A híd, amely létrehozta Budapestet, egy 200 évvel ezelőtti temetésnek köszönheti létét Kétszáz évvel ezelőtt egy már nem annyira fiatal magyar huszártiszt eléggé meggondolatlan kijelentést tett egyik barátjának. E kijelentés számos következménnyel járt, nagyon sok ember életét változtatta meg örökre. Pedig a fiatal tiszt csak apja temetésére sietett.
Felújítják az egykori zugligeti villamos végállomásának épületét A Normafa Park Program keretében, a kormány által biztosított többletforrásból felújítják az egykori zugligeti villamos-végállomás műemlék épületét és környezetét, s mellette korcsolyapálya is épül.
Az idei év legjobban várt épületei közé sorolta a Magyar Zene Házát a CNN A CNN amerikai hírtelevízió a világ legjobban várt, 2021-ben elkészülő épületei közé sorolta a Városligetben épülő Magyar Zene Házát, amely egyszerre lesz múzeum, zenei rendezvényhelyszín és oktatási központ is.

További cikkeink