A magyar nemzet ezeréves múltjának ünnepe – Így született meg a Millenniumi Kiállítás ötlete

Írta: Millisits Máté

2021. május 1. 16:00

A magyar honfoglalás ezeréves évfordulója alkalmából tartott 1896-os millenniumi rendezvények központi eseménye a Városligetben megrendezett Ezredéves Országos Kiállítás volt. A fél éven át látogatható tárlat nemcsak a magyarság múltjába adott betekintést, hanem a kiegyezés utáni rendkívüli gazdasági fejlődés során elért eredménynek bemutatásának a lehetőségét is biztosította.

A XIX. század Európában a nemzeti újjászületés időszaka volt. Európa országai a sorsfordító pillanatok traumái idején történelmük dicső múltjához fordultak kapaszkodóként. A században megvalósult gyors iparosodás újabb és újabb találmányok megalkotását követelte meg.

A század második felében Európában rendszeresen rendeztek világkiállításokat. Ezek a globális tárlatok az ipari teljesítmények előtérbe helyezése mellett művészeti alkotások megszületését és bemutatását is segítették.  Az első világkiállítást Londonban rendezték meg 1851-ben,  a bemutató befogadására pedig megépítették a Kristálypalotának nevezett monumentális, bazilikális felépítésű kiállítási pavilont.

Balra a Kristálypalota, az 1851-es londoni világkiállítás központi épülete, jobbra a budapesti Iparcsarnok belső tere (Forrás: Magángyűjtemény/ Vasárnapi Ujság, 1885. július 26.)

A négy évvel későbbi, 1855-ös párizsi világkiállításon már nemcsak egyetlen nagyméretű épület fogadta a látogatókat, hanem az egyes nemzetek számára önálló, sokszor reprezentatív pavilonokat emeltek. Az első, a rendező ország történelmi évfordulójához kötődő globális tárlat az Amerikai Egyesült Államok függetlenségének 100. évfordulójára megrendezett, 1876-os philadelphiai kiállítás volt.

Ugyancsak centenáriumi ünnepséghez kapcsolódott az 1889-ben rendezett párizsi világkiállítás is. A világkiállításokra emelt épületek egy részét lebontották, mivel azok ideiglenes anyagokból épültek, míg más részük új funkciót kapott, ezeket más helyszínen újra felépítették, de előfordult az is, hogy eredeti helyükön maradtak és jelképértékű objektumként egy-egy metropolisz szimbólumaivá váltak – az utóbbiak közé tartozik az 1889-es párizsi világkiállításra felépített Eiffel-torony.

A Ezredéves Kiállítás látképe a Városligetben egy 1896-os grafikán (Forrás: FSZEk Budapest Gyűjtemény)

A 1896-ban Budapesten rendezett Millenniumi Kiállítás – bár volt erre irányuló  elképzelés – nem világkiállítás, hanem Magyarországra és társországára, Horvátországra kiterjedő kiállítás volt. Ennek ellenére sok hasonlóság fedezhető fel – ha más dimenzióban is – az univerzális tárlat és a Millenniumi Kiállítás között, többek között az is, hogy a hatalmas szabadtéri tárlat zárása után Budapesten is fennmaradtak vagy végleges anyagból újra felépültek a kiállítás bizonyos pavilonjai.

Az 1896. május 2-án megnyitott Ezredéves Országos Kiállítás előzményének a reformkorban Kossuth Lajos által kezdeményezett Védegylet lebonyolította Iparműkiállításokat tekinthetjük, amelyeknek a célja a hazai ipar fejlődésének ösztönzése kívánt lenni. A század középén, csakúgy, mint az Iparműkiállítások esetében a tárlatokat zárt, közösségi térben bonyolították le.

Az 1885-ös Országos Kiállítás látképe, középen az Iparcsarnokkal (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1885. május 17.)

Az 1870-es évek hoztak változást az addigi kiállításszervezői gyakorlatban. Az 1879-ben rendezett  székesfehérvári országos kiállítás volt  Magyarország történetében az első, ahol nemcsak a bemutatott termékek, hanem maguk a pavilonok is a látvány részét képezték és bizonyságot adtak arról, hogy az országban látványos gazdasági fejlődés indult el az 1867-ben megkötött kiegyezés után.

E tárlat után hat évvel, 1885-ben  Budapest a Városligetben biztosított helyszínt országos kiállításnak. A kiegyezés után Budapesten ekkor nyílt először lehetőség az ipar, a kereskedelem és a művészet valamennyi ágának együttes bemutatkozására. A Városligetben megrendezett kiállítás „pavilonjai” építészetileg is jelentősek voltak.

A legtöbb épület a historizmusnak a barokk és a reneszánsz formajegyeit mutató stílusában szerint készült el. A nagyszabású tárlat legmonumentálisabb épülete az Iparcsarnoknak elnevezett bazilikális elrendezésű, óriási méretű pavilon lett. A budapesti Iparcsarnok épülete bár jóval kisebb léptékben, de megjelenésben és funkciójában az 1851-es londoni Kristálypalotát idézte. Ünnepélyes, de mégis korszerű létesítmény, amely nem egyetlen kiállító, hanem a teljes ipar képviselőinek a szolgálatában áll.

Az Iparcsarnok 1896-ban, Klösz György felvétele (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.10.005)

Az 1885. évi Országos Általános Kiállítás az 1896-os Millenniumi Kiállítás főpróbájának tekinthető. Sőt, az Iparcsarnok városligeti megépítésével a Kereskedelmi Minisztérium döntéshozói 1885-ben szinte száz százalékban kijelölték a tizenegy évvel későbbi Millenniumi Kiállítás majdani helyét.

Egy olyan területet, amely Budapest „zöld szíve” volt, és a gyors urbanizáció következtében a körülötte fekvő részek az 1890-es évek elejére már nem  a város gyéren lakott szélét jelentették, hanem egy olyan vidéket, ahol rövid idő alatt szinte gombamódra igényes bérházak és nagypolgári villák épülnek. Az 1885-ös kiállítás pavilonjainak egy része az 1896-os Millenniumi Kiállításnak is helyszínül szolgált. Nem bontották le az Iparcsarnokot sem, ennek köszönhetően a soron következő nagyobb tárlat, az Ezredéves Kiállítás egyik legnagyobb alapterületű bemutatóhelyeként hasznosíthatták.

Az Iparcsarnok belső tere az Ezredévi Kiállítás alatt, 1896-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Ám a magyar honfoglalás ezeréves évfordulójának, a millennium megünneplésének az igénye és az ahhoz kapcsolódó kiállítás ötlete már jóval korábban felmerült, ezt a témát az 1850-es évektől kezdődően számos értelmiségi felvetette. Mivel a honfoglalás időpontja nem volt pontosan ismert, ezért 1882-ben a Vallás- és Közoktatatásügyi Minisztérium felkérte a Magyar Tudományos Akadémiát, segítsen a pontosabb időpont meghatározásában. A tudós testület Ipolyi Arnold és Fraknói Vilmos vezetésével a megfelelően megalapozott szakmai válasz megadásához egy külön bizottságot állított fel. A korszakkal foglalkozó szakemberek azonban nem tudtak megállapodni egy konkrét időpontban, hanem csak 890-es éveket mint időszakot jelölték meg.

Indoklásuk szerint:

„….kétségtelen tény gyanánt az adatok tömkelegéből csak az bontakozik ki, hogy 888 előtt a magyarok a mai hazánk területén nem telepedtek meg, és 900-ban a mai hazánk elfoglalása be volt fejezve, a magyar állam meg volt alapítva.”

A honfoglalás megünneplésének rendszerbe foglalását Ipolyi Arnold (1823-1886) régész, megyéspüspök és Rómer Flóris (1815-1889) régész, kanonok munkássága jelentősen befolyásolta. 

Ipolyi Arnold és Rómer Flóris: jelentős szerepük volt a honfoglalás megünneplésének előkészítésében

Rómer Flóris a Magyar Történelmi Társulat 1885. július 3-6. között Budapesten tartott kongresszusán beszédes címmel tartott előadást: „A történeti érzék keltése a közönségnél ünnepi menetek, színpadi előadások, nemzeti képek, történeti kiállítások és múzeumok által.”  Rómer szerint a kiállítások, a történelmi menetek, a színházi előadások, az iskolai történelemoktatás ugyanolyan célt szolgálnak: a társadalom különféle rétegeinek történelemszemléletének fejlesztését. 

A két katolikus papnak az 1880-as évek második felében bekövetkezett halála sem akadályozta meg az ünnepségsorozat előkészítését, hiszen a magyar értelmiség számos különböző tagját foglalkoztatta az ezredéves ünnepségek gondolata. A római katolikus felekezethez tartozó gróf Zichy Jenő (1837-1906) egy világkiállítás megrendezését javasolta, míg a református presbiter Thaly Kálmán történész, parlamenti képviselő az „országos hét oszlop” gondolatát vetette fel.

A Millenniumi Kiállításról szóló törvényt a vasminiszter, Baross Gábor javaslata alapján fogadták el 1892-ben (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az 1880-as évek szellemi előkészítése után az 1890-es évek eleje az emlékév gyakorlati előkészítésével telt. Magyarország soha addig nem tapasztalt ünnepélyességgel emlékezett vissza az elmúlt ezer esztendőre, amely a magyar nemzeti identitás megerősítését szolgálta.  Baross Gábor (1848-1892) kereskedelmi miniszternek az „1895. évben Budapesten tartandó nemzeti kiállításról” címmel  a parlamenthez benyújtott törvényjavaslata alapján fogadták el az 1892. évi II. törvénycikket. 

Két évvel később Baross Magyarország hét szimbolikus pontján emelendő hét őrálló emlékmű felállításáról rendelkezett. A Városligetben megrendezendő kiállítást és az egész emlékévet végül nem a „vasminiszter” által beterjesztett és megszavazott törvény szerinti évben, hanem  a könnyebb megvalósíthatóság miatt 1896-ban rendezték meg.

Az Ezredéves Országos Kiállítás, történelmi főcsoport, bejárati kapu 1896-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A millennium évében fogadta el a magyar országgyűlés az 1896. VIII. törvénycikket, melynek címe: „A honalapitás ezredik évfordulójának megörökitésére alkotandó müvekről”. Ez a jogszabály nemcsak az ünnepi évben megvalósítandó  feladatokat sorolta fel, hanem az elkövetkezendő évtizedek terveit is, többek között Szent István király budavári lovasszobrát és a Szépművészeti Múzeumot.  

A Királyi Pavilon, mely 1896-ra már Gerbaud cukrászdaként működött (Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.10.004)

A korszak legnépszerűbb hetilapja, a Vasárnapi Ujság 1896. májusában ezekkel szavakkal méltatta a honfoglalás ezeréves évfordulóját:

„Nagy ünnepet ül most Magyarország: állami létének, a magyar nemzet itteni hazájában való megtelepedésének ezredéves ünnepét. Kinyílnak a szivek széles e hazában s csordultig megtelnek az öröm és büszkeség érzéseivel. Mert mind a kettőre elég okunk van: az örömre, hogy a jóságos Isten megengedte érnünk ezt az esztendőt; s a büszkeségre, hogy annyi vészt, zivatart épen, megtöretlenül kiállottunk. Micsoda ezer esztendő az, a mi hátunk mögött van!”

Magyarország lakói számára a városligeti Ezredéves Kiállítás megtekintése, valamint az a tény, hogy a honfoglalási ünnepség alkalmából új középületek sora készült el (Budapesten többek között a Vígszínház, a Műcsarnok, az Iparművészeti Múzeum, a Királyi Kúria, valamint a Ferenc József híd), együttesen adta azt az élményt, hogy ők egy gazdag múltú és fényes jövő előtt álló nemzet polgárai.

Az 1885-ös Műcsarnok 1896-ban. Később ez lett az Olof Palme-ház, azután a Magyar Alkotóművészek Háza, 2019-től Millennium Háza (Fotó: Fortepan/Képszám: 31748 )

Ez az Ezredéves Kiállítás egyszerre volt a történelmi emlékek bemutatásának a látványos színhelye és a szórakoztatásnak és „elkápráztatásnak” is a helyszíne. 

A kiállítás Történelmi Főcsoportjának épületét Alpár Ignác (1855-1928) építész tervezte. Az ezeréves történelmi múlt építészeti bemutatását egy-egy jellemző stílust képviselő épületrésszel formálta meg. Az építész alkotásával megfelelt az építtetők által megfogalmazott elvárásnak: „Kívánatos, hogy a magyar történelmi vagy régi magyar építmények motívumai fölhasználtassanak”. Az Alpár által tervezett épületegyüttesben kiemelt hangsúllyal jelent meg a dél-erdélyi Vajdahunyad vára, a Hunyadi család „ősi fészkének” részlete, amely felidézte a törökverő Hunyadi János és fia, Hunyadi Mátyás nagyságát.

Ezredéves Országos Kiállítás Történelmi Főcsoportjának csúcsíves udvara a pozsonyi kúttal, 1896-ban (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az ezredéves ünnepségek elmúltával az 1896-os tárlat ideiglenes épületeinek jelentős részét elbontották, de az Iparcsarnok az állandóságot képviselve a XX. század első felében is a főváros legfontosabb kiállítóhelye maradt. A csarnok a II. világháború alatti ostrom során jelentős károkat szenvedett, így az 1945 utáni döntéshozók lebontásra ítélték. 

A budapesti tárlat Történelmi Főcsoportjának épületét végleges anyagokból tíz évvel a kiállítás bezárása után újjáépítették. A különböző korszakokban megvalósult, egymástól több száz kilométerre álló várak, városházák templomok részletei közül a dél-erdélyi Vajdahunyadvárát megidéző egység a leghatásosabb. A Hunyadiak dicső korát idéző neogótikus rész kapcsán gyakran a teljes épületegyüttest Vajdahunyadvárként említi a fővárosi lakosság.

A Vajdahunyadvár bejárati kapuja napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az 1896-os kiállítás mind történeti jelentőségében, mind a valóságos ingatlanárakat tekintve felértékelte a magyar főváros addig kevésbé felfedezett részét.

Nyitókép: Az Ezredéves Kiállítás Történelmi Főcsoportja, a Vajdahunyadvár az 1896-os tárlaton, Klösz György felvételén (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.01.002)

 

Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó