
PestBuda

2021. február 19. 14:00
Ismét látható a Corvin Áruház egykori, eredeti homlokzata, ugyanis nemrég lekerült róla az azt takaró háló, amelyet még 2018-ban, az áruház jellegzetes alumíniumborításának lebontása után erősítettek föl rá. A Blaha Lujza tér szebb napokat látott, ikonikus épülete a térrel párhuzamosan újulhat meg, a munkálatok már tavasszal elkezdődnek.
Megkezdődött a Habsburg-kapu felújítása és a Turul-szobor restaurálása a budai Várban
2021. február 19. 9:00
Restaurálják a Budavári Sikló Szent György téri végállomásánál lévő, Hauszmann korából származó díszes kaput, a hozzá tartozó kerítést és lépcsőt, valamit Donáth Gyula 1905-ös alkotását, a várost vigyázó turulmadarat is.
Hamarosan megnyílik a kulturális központ a volt Budai Polgári Casino Krisztina téri épületében
2021. február 18. 16:00
Kiköltözött eddigi otthonából, a Bem rakpart 6. szám alatti Andrássy-palotából a Budavári Művelődési Ház. Az intézmény hamarosan elfoglalja új helyét a Krisztina tér 1. szám alatt, az egykori Budai Polgári Casino frissen felújított épületét, amely Márai Sándor Kulturális Központ néven működik majd a jövőben.
Hatvan éve épült föl az első budapesti panelház – Egy korszak nyitánya az Üllői út mellett
2021. február 18. 11:30
Magyarországon az 1950-es években nagyon nagy volt a lakáshiány. Az erőltetett iparosítás miatt sokan költöztek be a városokba, jellemzően Budapestre és az újonnan létrejött kirakatvárosokba, ahol azonban nem volt elég szabad lakás. A megoldást az iparosított lakásépítésben látták, amelynek eredményeképpen a József Attila-lakótelepen 60 éve elkészült az első budapesti panelház.
Megújulhat a VII. kerületi Klauzál tér
2021. február 17. 14:00
Erzsébetváros legnagyobb terén a tervek szerint nagyobb zöldfelület, játszótér és kutyafuttató is lesz majd, de a felújításról döntő VII. kerületi önkormányzat a lakók ötleteit is várja.
Mór jegyek egy csipetnyi Velencével: 125 éves az Uránia Nemzeti Filmszínház épülete
2021. február 17. 9:00
Budapest ikonikus épülete, Schmahl Henrik építész életművének egyik legfontosabb alkotása már 125 éve áll a kultúra és szórakoztatás szolgálatában. Az Uránia mozinak és a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek egyaránt otthont adó különleges stílusú, mór jegyeket hordozó épület a jövőben új funkcióval bővül: az Ódry Színpad megszűnésével a hallgatók játszóhelyévé válik. Cikkünkben azonban nem a bonyolult átszervezési folyamattal foglalkozunk, hanem a főváros arculatának kialakításában is fontos szerepet játszó, nagyszabású épület izgalmas múltjával.
Lemond a zeneiskola számára felújított Damjanich utcai épületről a Freeszfe, új pályázatot írnak ki
2021. február 16. 19:00
A VII. kerületi Damjanich utca 4. szám alatti épületet a kerület korábbi vezetése a Molnár Antal Zeneiskola számára újíttatta fel, a napokban azonban Freeszfe Egyesület költözhetett bele. Az ügy kapcsán kitört botrány hatására az egyesület most közölte: a szemeszter végével lemondanak az épület bérleti jogáról. Hogy a zeneiskola végül megkapja-e a számára felújított házat, még nem tudható, az önkormányzat ugyanis új pályázatot ír ki az épület hasznosítására.
Nagyszabású erdőmegújítási program indul Budapesten – Több őshonos fát ültetnek
2021. február 16. 17:30
Budapesten és a közvetlen közelében található erdők természetvédelmi célú megújítása indul el két helyszínen, a XII. kerületi Budakeszi-erdőben, valamint a kőbányai Határ-erdőben. A cél az őshonos, változatos összetételű fa- és cserjeállomány arányának növelése, a veszélyes, korhadt egyedek eltávolítása, valamint a minél nagyobb fokú biodiverzitás.
Még idén elkészülhet az egyhektáros Vizafogó park – Mesterséges tó és új köztéri szobor is készül
2021. február 16. 14:00
Új park épül a XIII. kerületi Vizafogón, az Esztergomi út és a Párkány utca közötti füves területen. A várhatóan még idén elkészülő, az esővizet is hasznosító egyhektáros ökoparkba 55 új fát és több mint 23 ezer növényt ültetnek, lesz mesterséges tó fölötte átívelő híddal és köztéri szobor is kerül ide, amelynek megalkotására az önkormányzat pályázatot ír ki.
Robbantással nyitották össze 60 éve a 2-es metró alagútjait a Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar között
2021. február 16. 9:00
Az 1960-as években sem volt könnyű metrót építeni Budapesten: a 2-es metró munkálatai során a folyós homokkal és a talajvízzel egyaránt meg kellett küzdenie a munkásoknak, a föld alól ugyanakkor érdekes leletek kerültek elő, többek között rinocéroszcsontváz és mamutfog is. A nagyszabású beruházás áldozatokkal is járt, a felrobbantott Nemzeti Színház épületén kívül kis híján a Rókus Kórházat is sikerült összedönteni, de utóbbi szerencsére megmenekült. A két irányból, a Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar felől épített alagútszakaszokat végül 60 évvel ezelőtt, robbantással nyitották egybe.
Mutatjuk a látványterveket: ilyen lesz a megújuló Szentlélek tér Óbudán
2021. február 15. 14:00
Felújítják a Szentlélek teret és környékét, Óbuda egyik legnagyobb forgalmú csomópontját. A tervek szerint a tér több ütemben újul majd meg, az első szakaszban a jelenlegi bódékat cserélik újakra, amelyek között helyet kap grilles reggeliző, kávézó és nemzeti dohánybolt, valamint nyilvános illemhely is. A tér közepére tervezett épület csak később, a fejlesztés tervezett II. ütemében készülhet el, három éven belül. Az új épületekről nemrég látványterveket is közzétettek.
A Festetics-palota építésével indult a pesti mágnásnegyed története
2021. február 15. 9:00
A hajdan mágnásnegyednek hívott józsefvárosi Palotanegyed története 1862. február 14-én indult, amikor Festetics György telket vásárolt közvetlenül a Nemzeti Múzeum mögött, amelyre Ybl Miklós tervei szerint építtetett pompás palotát. A negyed első főúri rezidenciája ma is kiváló állapotban van, és másfél évszázad óta hirdeti a Festeticsek egykori gazdagságát és Budapest aranykorának kezdetét.
Régészeti értékeket is bemutat majd a régi pesti városfal melletti közpark a Bástya utcában
2021. február 14. 15:00
A belvárosi Bástya utca 1–11. alatti leendő közparkot a régi pesti városfal leghosszabb szabadon álló szakasza mellett alakítják ki. A nyilvánosságra hozott tervekből kiderül: a terület régészeti emlékeinek bemutatására mini tanösvény készül, de a látogatók kényelmére és a zöld felületekre is nagy hangsúlyt fektetnek a tervezők.
Kápolna őrzi a 900 éves premontrei rend emlékét a Margit-szigeten, Budapest legrégibb harangja is itt található
2021. február 14. 11:00
Fennállásának 900. évfordulóját ünnepli idén a francia eredetű premontrei rend, amely a hagyomány szerint Magyarországon már nem sokkal alapítása után, az 1116–1131 között uralkodó II. István királyunk idején megtelepült. A premontreiek hazánkban máig tevékenykednek, de Budapesten egy olyan kápolna a legismertebb hozzájuk kapcsolódó épület, ahol immár hosszú évszázadok óta nincsenek jelen. A Margit-sziget északi részén álló Szent Mihály-kápolnát romjaiból építette újjá a magyar műemlékvédelem nagy alakja, Lux Kálmán az 1930-as évek elején.
Artistaképző intézet lesz a mozdonyhangárból a Nyugati pályaudvar mellett
2021. február 13. 18:00
A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ a Nyugati pályaudvar mellett fog felépülni, először egy hajdani mozdonyhangárt alakítanak át artistaképző iskolává. A központ építését nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánították.
Látványterveket közöltek a kelenföldi vasútállomás indóházának átalakításáról – Kiemelt beruházás lett a épület felújítása
2021. február 13. 15:00
A Közlekedési Múzeum látványterveket tett közzé Budapest-Kelenföld vasútállomás indóházának átalakításáról. A lepusztult állapotú, 2019-ben bezárt állomásépületben a múzeum új vasúttörténeti kiállítóhelyet hoz majd létre, mely időszaki kiállításoknak is helyet ad. A kormány keddi rendeletében kiemelt beruházássá minősítette az épület felújítását.
A menedéket jelentette Erzsébet királyné számára a budai Vár
2021. február 13. 10:00
Lenyűgöző története van annak, hogyan lett Ferenc József szép, de az ország számára ismeretlen feleségéből „a mi királynénk”, kedveltebb nevén Sisi, aki lelkesen megtanult magyarul, aki szívesebben időzött Budán, mint Bécsben, és akinek halála az egész nemzetet lesújtotta. Híresen jó barátságot ápolt Andrássy Gyulával, és neki is köszönhető, hogy a nemzet szemében az uralkodó kegyetlen elnyomóból idővel „Ferenc Jóskává” válhatott.
A 70 éve elhunyt Bajor Gizi villája sok üldözött számára nyújtott menedéket
2021. február 12. 19:00
Ma van 70 esztendeje, hogy elhunyt a kiváló Kossuth-díjas színésznő, Bajor Gizi, a Nemzeti Színház örökös tagja. Nevét Magyarországon szinte mindenki ismeri, aki egy kicsit is érdeklődik a magyar színházművészet iránt, azt azonban kevesebben tudják, hogy egykori villája igazi menedékként szolgált 1944 és 1945 között, amikor többek között zsidókat és neves írókat is bújtatott itt. A művésznő emlékét azóta is őrzi egykori villája a XII. kerületi Stromfeld Aurél úton immár Bajor Gizi Színészmúzeumként.
Felújítják a pesti alsó rakpartot a Kossuth tér és a Margit híd között
2021. február 12. 15:00
Hamarosan méltó környezet fogadja a Budapestre látogatókat és az ott élőket a Duna-parton, a Margit híd és Parlament között, ugyanis még az idén megkezdődik a pesti alsó rakpart e szakaszának felújítása a Fővárosi Önkormányzat beruházásában. A rekonstrukcióra a kormány 787 millió forintot folyósított, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának döntése alapján. Az európai uniós közbeszerzési értesítőben ma jelent meg a rakpartszakasz megújítására kiírt pályázat, az építkezés idén júniusban kezdődik, és 2021. december 31-én befejeződik.
Ott, ahol a 6-os megáll – Már 111 éve számozzák a budapesti villamosokat
2021. február 12. 11:00
Számunkra magától értetődő, hogy a villamos- és buszjáratokat számmal jelölik, de ez nem volt mindig így. Csak 1910-ben jelentek meg a villamosokon a számok, s az új rendszer bevezetése nem volt zökkenőmentes: eleinte előfordult, hogy a kocsi másfelé ment, mint amire a jelöléséből következtetni lehetett, vagyis nem csak az utasoknak, hanem a járművezetőknek és kalauzoknak meg kellett szokniuk a változást.
Kívül-belül teljesen felújítják a Róheim-villát, Tisza István meggyilkolásának helyszínét
2021. február 11. 9:00
A Városliget mellett, a Hermina út 45. szám alatt álló eklektikus, 1900-ra elkészült villaépület átfogó felújításon esik át: a homlokzat és a tető felújításán túl elvégzik az egykor pazar, ám mára jelentősen leromlott állagú belső terek műemléki rekonstrukcióját is. Megújul, és szökőkúttal gazdagodik a kert is, amelynek értékes fáit is megtartják.
Idegszanatórium, munkáskórház, katonai objektum – Megújulásra vár a szecessziós Észak-pesti Kórház
2021. február 9. 10:00
A Pestújhelyhez tartozó Észak-pesti Kórház a megépülésekor, 1903-ban az ország egyetlen szecessziós jellegű kórházi épületegyüttese volt. Az akkori Niedermann-féle idegszanatóriumban a későbbiek során munkáskórház működött, majd a megszálló szovjet hadsereg katonai területe lett: az itt állomásozó csapatok központi egészségügyi kiszolgálóintézményeként hasznosították. A szecessziós főépületben ma a járóbetegek szakellátása működik, de a több mint 30 ingatlan nagy része kihasználatlan, elhagyatott és lepusztult, holott 9 épület is műemléki védelem alatt áll.
A jövő városa: tiszta és pontos vonatokkal járhatunk munkába – Budapesten új vasúti megállók épülnek, új lakónegyedek jöhetnek létre
2021. február 8. 11:00
Milyen lesz 20 év múlva Budapest? Az ígéretek szerint sokkal tisztább lesz a levegője, összeköttetés lesz a metrók, HÉV-ek és a vasúti hálózat között, és mindenki örömmel száll majd fel a tiszta, gyors, pontos és sűrűn közlekedő vonatokra, hogy munkába induljon Budapest külső városrészeiből és az agglomeráció településeiről. Mi több, 16 új vasúti megálló épül, hogy ezt a célt kiszolgálja, emellett hatalmas vasúti területek szabadulhatnak fel, ezeken pedig új lakónegyedek jöhetnek majd létre. Legalábbis ezt tartalmazza a most elkészült Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia.
Hatalmas szabadidőparkot alakítanak ki elhanyagolt telkekből a Pál-völgyi barlang szomszédságában
2021. február 7. 14:30
Szabadidőparkot alakítanak ki a II. kerületi Csalit utca–Csatárka út–Szikla utca által határolt területen fekvő három elhanyagolt telken. A közösség igényeinek megfelelően készültek a tervek, a szabadidőparkban lesz fitneszpark, geológiai és növénybemutató kert, futókör, játszótér, óriáscsúszda, kutyafuttató és KRESZ-park is.
Kora bronzkori sírokat tártak fel a régészek Csepelen – szórt hamvas temetkezésről árulkodnak a leletek
2021. február 6. 16:30
A Csepeli Szabadkikötő területén végzett régészeti kutatások során a kora bronzkor időszakából származó leleteket találtak. Noha az őskori gödrök anyagát még vizsgálják, de érdemes kiemelni egy kora bronzkorra keltezhető szórt hamvas rítusú temetkezést, amelynek feltárása során tíz darab edény is előkerült. Az eddigiek alapján tehát világos, hogy Csepel északi része már az őskor óta lakott volt.
Art deco a Boráros térnél: 100 éves a Hangya Szövetkezet egykori székháza
2021. február 6. 11:00
A boltjaival és különböző vállalkozásaival egykor az egész országot behálózó Hangya Szövetkezet életében új fejezet nyílt 1920-ban: elhatározták ugyanis, hogy új, méltó székház építésével ünneplik meg fennállásuk közelgő 25 éves jubileumát. A mai Közraktár utca 30. szám alatt Györgyi Dénes tervei alapján nemsokára felépült az art deco stílusú székház, amely azóta is áll, és immáron száz éve hirdeti büszkén az egykor három szomszédos házból álló Hangya-központ sikerét.
Európa legjobb középületének választották az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központot
2021. február 6. 8:00
Újabb nemzetközi elismerést kapott a Liget Budapest Projekt: idén az egykori Szabolcs utcai kórház helyén felépült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ nyerte el az „Európa legjobb középület fejlesztése” díjat a világ egyik legrangosabb nemzetközi ingatlanszakmai versenyén.
Kiadják Eötvös József levélhagyatékát – az 1848-as forradalomról is teljesebb képet kaphatunk majd
2021. február 5. 16:00
Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpontban dolgoznak Eötvös József levélhagyatékának összegyűjtésén és teljességre törekvő kiadásán. Az öt-hét kötetesre tervezett levélkiadás révén a korszak iránt érdeklődők képet kaphatnak az 1848-ban egymással vetélkedő nevelésügyi reformelképzelésekről a kisdedóvóktól az egyetemig, valamint az állam-egyház viszonyra vonatkozó koncepciókról 1867 után, különös tekintettel az akkori liberális kormányzat dilemmáira és kompromisszumaira, valamint a kiépülő magyar államigazgatás mindennapjairól is.
Ma 50 éve halt meg Rákosi Mátyás – Pártvezetőként svábhegyi villa járt neki, végül a Volga partján hunyt el
2021. február 5. 12:00
Rákosi Mátyásra szerencsére ma már szinte semmi nem emlékeztet Budapesten. Pedig a nevével jelzett korszak a hazánkban négy évtizeden át tartó államszocialista rendszer legkegyetlenebb időszaka volt. A 1940-es évek közepétől koncepciós perekkel kezdődött az előző társadalmi rendszer megsemmisítése, képviselőinek likvidálása, 1949-re a többpártrendszer teljes felszámolása és a totális diktatúra kiépítése: a korlátlan hatalom birtokosa pedig Rákosi Mátyás lett, Sztálin legjobb magyar tanítványa. A szovjet diktátor 1953-as halálakor enyhült ugyan Magyarországon is az elnyomás, de Rákosi az állampárt vezetőjeként egészen 1956-ig hatalomban maradt. Ekkor azonban pártutasításra a Szovjetunióba kellett távoznia, s ott halt meg ma 50 esztendővel ezelőtt. Az évfordulón két budapesti villáját is felkerestük.
Hamarosan elkészül a 22 méter magas kilátó Budapest legnagyobb tava mellett
2021. február 4. 14:00
Nemsokára elkészül a főváros legújabb kilátója a XVI. kerületi Naplás-tó melletti erdőben. A fagerendákból álló, 22 méter magas építmény jól illeszkedik a környezetbe és páratlan panorámát nyújt majd a Naplás-tóra, valamint a Gödöllői-dombságra.
További cikkeink


