Az 1956-os jeges ár hatalmas víztömeggel vonult le Magyarországon. A legnagyobb károkat Budapest alatt, Mohácson és legfőképp Baján okozta, a jeget sok helyen a hadsereg „támadta meg”, bombázták, robbantották még a főváros központjában is.

Budapest gyakorlatilag egy árvízbiztos város. Hatalmas árhullámnak kell ahhoz a Dunán levonulnia, hogy a város valódi veszélyben legyen, hiszen védművei és szakemberei felkészültek, ezt a XIX. századi nagy árvizekkor már tapasztalhattuk.

Mégis a 65 évvel ezelőtti nagy árvíz speciális intézkedéseket igényelt az akkori szakemberektől. Az 1955–1956-os tél hideg volt, nemcsak itthon, hanem a Duna vízgyűjtő területén is, ráadásul nagyon sok hó hullott. A tél végén nagyon hideg volt, majd a meleg gyorsan tört be, Budapesten például 1956. február 29-én délelőtt egy fél nap alatt 10 fokot ugrott a hőmérséklet, és a budapesti átlagosan 43 centiméter vastag (!) hóréteg gyorsan olvadásnak indult.

Jól látható, hogy a Kossuth hídnál lévő jégtorlaszok felrobbantása előtt milyen magas volt a vízszint a Dunán 1956. március 6-án (Forrás: Béke és Szabadság hetilap, 1956. március 7.)

A Dunán is megindult a jég levonulása, de Ercsi alatt jégtorlasz képződött, majd Dunaföldvárnál keletkezett jókora jégdugó annak ellenére, hogy a szakemberek időben felkészültek a helyzetre. 

Budapest is készült az árvízre, 1956. március 8-án ezt írta a Szabad Nép:

„Budapest felkészülten várja a viz emelkedését. Szerdán, a késő esti órákban végigjártuk a főváros mindkét oldalán a Duna partját. Este tíz óra körül a Duna mindkét partja csendes, jeget már alig látni a Dunán, csak a víz szokatlan magassága tűnik szembe. A Sztálin-híd [Árpád híd – DCS] előtt négy hajó áll, amely a magas vízállás miatt már nem tud áthaladni a híd alatt. A Rómaiparton néhány kabin víz alatt van, de csak a legmélyebben eső részeken.

Bár a víz még meg sem közelítette veszélyesen a gátak magasságát, több helyen friss nyúlgátak emelkedtek. Az Óbudai Hajógyárban százfőnyi készültség áll készen, hogy a legkisebb zavar esetén is azonnal és hatékonyan intézkedni tudjon.”

Ezzel egy időben más lépéseket is tettek az árvíz ellen. Március 7-én megalakították a Budapesti Árvízvédelmi Bizottságot, a nagytétényi szakaszon szivattyúkat telepítettek, és a Római-partnál beépítették a gátelzáró elemeket is.

A Tabán 1956 elején. 1955–1956 tele nagyon kemény volt, Budapesten 1956 elején 43 centiméteres hó volt (Fotó: Fortepan/Képszám: 148429) 

A legnagyobb veszély az összetorlódó jég volt. A budapesti hidakat általában úgy építették, hogy a pillérek között volt elég hely a zajló jégtáblák elvonulásához, de nem mindegyik híd volt ilyen.

A Duna budapesti szakaszán a jégtorlaszok kialakulását robbantással előzték meg, 1956. március 5-én a Hídépítő Vállalat tűzszerészei és robbantó szakemberei a Kossuth híd pilléreinél készültek robbantani.

A robbantás pillanata a budapesti Kossuth hídnál korabeli fényképen, a Béke és Szabadság hetilap 1956. március 7-i számában

A probléma az volt, hogy a Batthyány tér és a Kossuth tér közötti hídnak – amelyet rohammunkában építettek 1945–1946-ban – 8 pillére volt, amelyek a jeget megfogták. A hídtól északra 80 méter szélességben és 300 méter hosszúságban megakadt a jég, illetve a budai hídfőnél is kialakult egy 50×100 méteres területű, de a másiknál vastagabb jégfelület.

Ezt a két táblát robbantották fel a szakemberek, hogy a jég itt akadálymentesen le tudjon úszni. A Duna alsóbb szakaszain is robbantották a jeget, sőt volt, ahol a hadsereg bombázta a torlaszokat. A Budapest alatti jégtorlaszok potenciálisan a városra is veszélyesek voltak, ezért már a hadsereget is bevetették. A Népszava 1956. március 7-én ezt írta:

„A Budapest alatti szakaszon Lórév-Makádnál kialakult és Ercsiig nyúló jégtorlasz hatására bekövetkezett rohamos vízszintemelkedés szükségessé tette, hogy a mintegy 39 kilométer hosszú torlódásos szakasz megbontását a légierők bevetésével megkezdjük. Délután 1 órától kezdve a légierő Rácalmás térségében ismételten bombázta a torlaszt, hogy a meder közepén utat nyisson a jég levonulásának.”

A bombázás hatására a víz megindult, és Ercsinél 98, Budapestnél 18 centimétert apadt. Később azonban Dunaföldvárnál alakult ki jelentősebb jégdugó, amelyet szintén bombázással és helyi robbantással távolítottak el.

A víz elérte az Országház lépcsőinek alját is (jobbra), mellette látható, hogyan épült a nyúlgát (Forrás: Béke és Szabadság hetilap, 1956. március 7.)

A robbantásos árvízvédelem ötlete nem volt új, már az 1838-as árvíznél is megpróbálták a Lágymányosnál kialakult jégfalat ágyúzással szétlőni, a jég robbantását pedig az 1876-os árvíznél alkalmazták elsőként Magyarországon.

Az árvíz Baja környékén nagy pusztítást végzett, több helyen átszakította a gátakat, a város egyharmada víz alá került. Azonban Budapest sem úszta meg érintetlenül, Soroksárt és Csepelt a víz a soroksári Duna ágon keresztül érte el. Az árvíz és a jég ugyanis tönkretette a tassi zsilipet, ezért a soroksári ág szintje is jelentősen megnőtt, hiszen a folyó a mellékágat vissza tudta duzzasztani. Budapest legnagyobb részén ez nem okozott gondot, azonban Csepel, Soroksár és Pesterzsébet alsóbb, gáttal nem védett részeit elöntötte a víz, és összesen 33 ház dőlt össze, 561 pedig életveszélyessé vált.

Elöntött ház a Duna mentén 1956-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 191926)

Az 1956-os árvíz hatására továbbfejlesztették a dunai árvízvédelmet, és ennek az árvíznek a nyomán döntötték el a dunai jégtörőhajó flotta megépítését, addig ugyanis ilyen hajók nem voltak  a Dunán.

Nyitókép: Jégtáblák a Dunán (Fotó: Fortepan/Fépszám: 13002)