A Normafa a főváros legnépszerűbb kirándulóhelye, amelynek legszebb fekvésű, központi területét ma még jórészt aszfalt borítja, és gépjárművek lepik el. Nagy helyet foglal el a Normafa Síház melletti, töredezett burkolatú parkoló, ahol a forgalmasabb napokon meglehetősen kaotikus volt a közlekedés, egymást akadályozták a ki- és behajtó autósok.

A Hegyvidéki Önkormányzat a Normafa rehabilitációs programjával összhangban már évek óta készül a síház melletti parkoló, valamint a buszvégállomás és buszforduló megszüntetésére. Az ehhez szükséges egyéb lényeges átalakítások – az Eötvös út új, elkerülő szakasza, a Konkoly-Thege úton az új parkoló a régi kiváltására – befejeződtek, így május 10-én megkezdődhet a közlekedési funkcióitól megszabaduló központi terület megújítása.

A Normafán, az egykori parkoló helyén parkot és közösségi területet alakít ki a Hegyvidéki Önkormányzat (Forrás: Hegyvidéki Önkormányzat)

A védett erdőövezet most még aszfalttal borított részén hamarosan zöldfelület, közösségi tér várja a Normafára látogatókat. A gerinc fősétánya több száz méterrel meghosszabbodik. A parkoló felbontandó aszfaltja helyén az új járófelületek a civil és zöldszervezetekkel történt egyeztetés után kiválasztott vízáteresztő burkolatot kapnak.

A szintén felszámolandó buszforduló parkos közösségi térré alakul. Jelentős mértékben növekszik a zöld terület mértéke: nemcsak füvesítés történik, de mintegy hatvan-hetven fa, valamint több száz cserje is kerül a területre. A tervek szerint nagyjából öt-hat hónap alatt újulhat meg a Normafa központja.

A Konkoly-Thege úton új parkoló épült, ezzel váltják ki a Síház melletti parkolót, amelyből zöldfelület lesz (Forrás: Hegyvidéki Önkormányzat)

Az átalakítás második üteme a parkoló melletti lerobbant infrastruktúrájú buszvégállomást érinti, amelynek helyzete nemcsak lehangoló összképe, hanem környezetszennyező mivolta miatt is tarthatatlan. A buszforduló a BKK-val történt egyeztetésnek megfelelően még a nyár folyamán átkerül Csillebércre.

A Hegyvidéki Önkormányzat a helyszínen információs táblákkal is tájékoztatja a Normafára látogatókat a változásokról.

Forrás: Hegyvidéki Önkormányzat

Nyitókép: A Normafa jelenlegi parkolója helyén zöldterületet alakítanak ki (Forrás: Hegyvidéki Önkormányzat)