Pest a gazdasági és politikai megerősödése folytán a XIX. század derekára országos központtá nőtte ki magát, ami a kiegyezést követően a fővárosi rang elnyerését és az erőteljes nagyvárosiasodást vonta maga után. A város növekedésével a vendéglátóhelyek és szállók száma is szaporodott, s idővel már jelentős különbségek is mutatkoztak köztük a színvonal, a kiszolgálás és persze ezzel együtt az árak tekintetében is.

A város legelőkelőbb szállói, amelyek a korabeli beszámolók szerint nagy, palotaszerű épületek voltak, az 1840-es években a mai Belvárosban sorakoztak: a Váci utcában a Nádor és a Hét Választófejedelem szállók, a Kis híd (mai Türr István) és az Aranykéz utca sarkán a Vadászkürt vendégfogadó, a Színház (ma Vörösmarty) téren pedig a Magyar Királyhoz címzett fogadó.

A Kis híd (mai Türr István) és az Aranykéz utca sarkán a Vadászkürt vendégfogadó Carl Vasquez grafikáján 1837-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Színház (ma Vörösmarty) téren álló Magyar Király szálló és terasza Alt Rudolf grafikáján 1850-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A másik népszerű helyszín a Duna-part volt, amelynek rakpartjait ekkor még nem építették ki. Viszont a budai oldal szép panorámával kárpótolta mindezt. Szemben ugyan a még erőd jelleget sugalló budai Vár állt, de a Duna és a budai hegyek így is tetszetős látványt nyújtottak.

Ezért nem csoda, hogy itt is előkelő szállodák voltak a klasszicista házsorok között. A mai Akadémia utca 1. szám és az egykori Rakpiac sarkán álló István Főherceg szálló, a Lánchíddal szemben az Ullmann- és Wieser-házakból kialakított Európa szálló (mai Széchenyi István tér 7–8.) vagy a Nagy híd (ma Deák Ferenc) utca Redoute (régi Pesti Vigadó) felé néző oldalán az Angol Királynő.

Jórészt mindegyik szállóhoz két étkezőhelyiség tartozott, amelyek közül az egyiket a földszinten, a másikat pedig az első emeleten helyezték el. A földszinti éttermek egyik része általában a szabadba nyíló, virágokkal díszített, kerthelyiségre emlékeztető teraszt formált, ahol az ebéd és vacsora alkalmával zenével szórakoztatták a vendégeket.

Természetesen az előkelőséghez és a magasabb színvonalhoz már akkor is hozzáillő árak társultak. Az 1840-es évek tudósítása például arról számolt be, hogy az Angol Királynőben az icce vizet hat krajcárért kínálták, míg Kecskeméten a bort ennek a feléért. Persze a tudósító azt sem felejtette el megjegyezni, hogy az Angol Királynőben a víz jobbnak számított, mint a bor Kecskeméten.

A mai Akadémia utca 1. szám és az egykori Rakpiac sarkán álló István Főherceg szálló és terasza Alt Rudolf grafikáján 1850-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Lánchíddal szemben álló Európa szálló (mai Széchenyi István tér 7–8.) Alt Rudolf grafikáján 1846-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Nagy híd (ma Deák Ferenc) utca Redoute (Vigadó) felé néző oldalán az Angol Királynő szálló és terasza Alt Rudolf grafikáján 1850-ben (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az 1850–1860-as években zajló rakpartépítési munkálatok a Lánchídtól délre, a mai Erzsébet híd vonaláig értékes, építkezésre alkalmas résszel gazdagították az 1830–1840-es években felépült klasszicista épületsor előtti területet. Idővel előkelő szállodák nyíltak itt, megteremtve ezzel a pesti vendéglátás kiemelkedő helyszínét. Az újonnan nyert terület értékét továbbra is a Duna közelségével párosuló budai panoráma nyújtotta, amely egyre szebb és elegánsabb városképi megjelenést és páratlan miliőt jelentett.

A XX. század elején a Duna-korzó már nemcsak a sétányról volt híres, hanem azokról a szállodákról is, amelyek itt sorakoztak. Mindennek az alapjait az 1870-es évek legelejére felépült Hungária Nagyszálló vetette meg, ami egy lassú, több évtizedig is elhúzódó, a turizmus és vendéglátás irányába elmozduló átalakulást eredményezett.

Stein Nathan János gabonakereskedő bérháza az 1880-as években Klösz György felvételén (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Lloyd Társulat, a Budapesti Áru- és Értéktőzsde székháza az 1880-as években Klösz György felvételén (Forrás: Fortepan/Képszám: 82125/ Budapest Főváros Levéltára, HU.BFL.XV.19.d.1.05.070)

A Dunától elhódított terület középpontját a Vigadó előtti tér jelentette. Ettől északra öt, délre pedig hat házhelyet alakítottak ki, amelyekre 1866-ban befektetőket kerestek. A délre elhelyezkedő hat házhelyből végül csak ötöt értékesítettek.

Az építési telkeket északról dél felé haladva a következő személyek és gazdasági érdekeltségű társaságok vették meg: a Vigadótól északra elterülő öt telekből egyet Stein Nathan János gabonakereskedő, kettőt a Lloyd Társulat és szintén kettőt a kor híres bútorgyárának tulajdonosai, a Thonet testvérek.

A Thonet-udvar az 1870-es években Klösz György felvételén (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság székháza a Vigadó téren az 1880-as években Klösz György felvételén (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Vigadótól délre egyet az Első Magyar Általános Biztosító Társaság, kettőt az Első Magyar Szálloda Részvénytársaság, valamint egyet-egyet Lévay Henrik, az Első Magyar Általános Biztosító Társaság igazgatója és Heinrich István magánzó, háztulajdonos vásárolt meg.

A terület kimagasló értékét jelzi, hogy a Thonet testvérek a telekért 404 000 forintot fizettek, ami az addigi legnagyobb telekárat jelentette Pesten.

Ha végigtekintünk az itt megvásárolt telkek tulajdonosain és az általuk emeltetett épületeken, látható, hogy a Duna-korzónak csak egyetlen olyan palotája épült ebben az időszakban, amelyet már eleve szállodának terveztek: a Hungária Nagyszálló. A többi más célokat szolgált, többnyire székházként és bérházként funkcionált.

A Hungária Nagyszálló és tőle jobbra Lévay Henriknek, az Első Magyar Általános Biztosító Társaság igazgatójának bérháza az 1880-as években Klösz György felvételén (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Heinrich István magánzó, háztulajdonos bérháza az 1870-es években (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A XIX. század második felében a jelentősen javuló közlekedési feltételek, a vasúthálózat kiépülése és fejlődése az utazási kedv megnövekedését és a turizmus fellendülését hozta. A város vonzerőt jelentett mindazok számára, akik szívesen ismerkedtek más régiók és kultúrák világával.

Egyre nagyobb igény mutatkozott az időszakos tartózkodást, egyúttal a kényelmet is biztosító szállók iránt. Mindez nagymértékben elősegítette, hogy a Duna-korzó épületeit szállodává alakították.

A mintát a már említett Hungária Nagyszálló adta, az alapjait pedig az akkori tulajdonos, Illits József vetette meg a millennium évében, amely nagyszabású építkezési és átalakulási időszakot jelentett a város életében. Illits a szállóval szomszédos Lévay- és Heinrich-házak irányába terjeszkedett. A két épületet 1896-ban szállodává alakították át, s május elsejétől Bristol néven várta a vendégeit.

A lehetőség részben adott volt erre, s talán azt is mondhatjuk, hogy eredetileg is így tervezeték. Ugyanis, amikor az Első Magyar Szálloda Részvénytársaság építési telket vásárolt itt magának, akkor az azzal szomszédos telket is megvették, ahol az első, építkezésért folyamodó beadványi tervek szerint szintén építkezni akartak.

A telket azonban eladták Lévay Henriknek, az Első Magyar Általános Biztosító Társaság igazgatójának, aki Linzbauer István tervei alapján egy négyemeletes bérházat emeltetett magának. Maga a biztosítótársaság egyébként szintén építkezett itt: a Hungária Szállótól északra, a Vigadó előtti tér déli oldalán a székházukat építtették meg.

A négyemeletes Lévay-házból és a háromemeletes Heinrich-házból létrejött Illits féle Bristol szálloda (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF 9733 lt. sz.)

A Bristol szállón jól látszott – szemben a Hungária Nagyszálló épületével –, hogy nem egy egységes elgondolás alapján jött létre, hanem két különböző építész által tervezett, eredetileg nem is szállónak épült ház összeolvadásából.

A szembetűnő különbség az emeletek számában mutatkozott meg, hiszen a szálló északi része – a korábbi Lévay-ház – négyemeletes volt, míg a déli – a korábbi Heinrich-ház – háromemeletesnek épült, és 1896-ban sem emelték meg még egy szinttel. Erre csak 1928-ban került sor Wagner Lajos tervei szerint, amikor a szálloda a funkcióját megőrizve ismét önálló épületté alakult. Bérleti nehézségek miatt ugyanis a Bristol 1926-ban kettévált, s a déli részen – az egykori Heinrich-ház helyén – a Carlton szálló nyitotta meg kapuit.

A Bristol szálloda 1900-ban (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az 1926-ban kettévált Bristol és Carlton szálló a Duna-korzó felől 1943-ban (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF 25933 lt. sz.)

Az alsó Dunasoron elindított szállodasor kialakítása a Vigadótól északra elterülő felső Dunasor épületeire is hatással volt. A palotáknak beillő házak egy része itt is előkelő vendéglátóhellyé alakult át.

A legnagyobb változás a legészakibb épületnél, Stein Nathan János házánál volt, amely több tulajdonosváltást követően 1909-ben a londoni székhelyű Ritz Hotel Development Companyhoz került. Ezt megelőzően – egyes források szerint – az épület a Hungária Nagyszálló tulajdonosának és a Bristolt létesítő Illits Józsefnek a birtokában is volt egy rövid ideig.

Stein Nathan János házát a londoni székhelyű társaság az átalakítás helyett 1910 körül lebontatta, és a helyén Fellner Sándor és Sós Aladár tervei szerint egy új, ötemeletes, 120 szobás luxusszállót építtettek neobarokk stílusban. A Ritz fogalommá vált Pesten, az akkori főváros egyik legelőkelőbb szállodája lett. Minden kényelemmel ellátták: volt benne lift, étterem, kávéház, télikert és tetőkert.

A szállót az I. világháború válságba sodorta, és tönkrement. Az épületet a Dreher konszernhez tartozó Hungária Nagyszálloda Részvénytársaság vásárolta meg, amely 1916-tól Dunapalota néven üzemeltette tovább a szállodát.

A szállodasor további bővülését a Dunapalota szomszédságában álló, korábbi Lloyd Társulat által építtetett székház megvásárlása jelentette, amelynek számos helyiségét 1937-ben a Dunapalotához csatolták. Hasonló szerepet kapott volna 1936-ban a szomszédos Thonet-udvar is, az erre irányuló kezdeményezés azonban nem sikerült.

Az 1916-tól Dunapalota néven tovább üzemelő ötemeletes Ritz szálló Klösz György felvételén (Forrás: Fortepan/Képszám: 82608/Budapest Főváros Levéltára. HU.BFL.XV.19.d.1.08.083)

A Ritz, később Dunapalota szálló terasza (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF 38999 lt. sz.)

Az 1930-as évek második felére a Duna-korzó mentén a korábban magánszemélyek vagy különböző társaságok által felépíttetett házak többsége szállodává alakult át.

A II. világháború hatalmas pusztítást okozott a területen, hiszen a Thonet-udvar kivételével jórészt az összes épületet bombatalálat érte és kiégtek. A szállók biztosította egykori elegancia és előkelőség, a városkép egyik, sokak által emlegetett és külföldön is népszerű eleme a pusztulás martalékává lett.

Az egykori pezsgő élet helyett csak magányosan álló, szétlőtt és bedőlt homlokzatok, leégett épületek álltak, és már csak a hozzá kapcsolódó emlékezet volt az, ami megmaradt. Kivételt a Bristol képezett, ami 1948 után Duna szálló néven 1960-ig üzemelt tovább.

A Ritz, később Dunapalota romos homlokzata 1945-ben (Forrás: Fortepan/Képszám: 5308)

A Ritz, később Dunapalota romos homlokzata 1945-ben (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF 22605 lt. sz.)

A Carlton szálló romos homlokzata 1945-ben (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Budapest, VF 28502 lt. sz.)

 Az épülő Duna Intercontinental, mellette a robbantásra előkészített Duna szálloda 1969-ben (Forrás: Fortepan/Képszám: 126659)

A Duna szálloda bontása, az épület előkészítve a robbantásra. Háttérben az épülő Duna Intercontinental 1969-ben. (Forrás: Fortepan/Képszám: 126661)

A Duna-korzó egyetlen megmaradt épülete, a Thonet-udvar napjainkban a Vigadó tér felől (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A Duna-korzó egyetlen megmaradt épületének, a Thonet-udvarnak a korzó felőli homlokzata napjainkban (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Több mint húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a terület visszanyerje ugyanazt a funkcióját és szerepkörét, amelyet a XIX. század végétől kezdve több mint fél évszázadon át a XX. század közepéig betöltött. A közvéleményt azonban a mai napig megosztja a modern stílusú és monumentális megjelenésű szállodaépületek látványa.

A Vigadótól északra a Dunapalota helyén ma az InterContinental Budapest, délre pedig a Hungária, Bristol és Carlton szállodaegyüttes helyén a Duna InterContinental (most Marriott) szálloda áll.

A Ritz szálló, majd később Dunapalota helyén épült InterContinental Budapest napjainkban (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A Hungária Nagyszálló, a Bristol és a Carlton szállodaegyüttes helyén álló Duna InterContinental (most Marriott) szálló napjainkban (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Nyitókép: Az 1916-tól Dunapalota néven tovább üzemelő ötemeletes Ritz szálló Klösz György felvételén (Forrás: Fortepan/Képszám: 82608/ Budapest Főváros Levéltára. HU.BFL.XV.19.d.1.08.083)