pestbuda.hu

184518_gorgei_szobor_mti_balogh_zoltan.jpg Újjáépítik a Fehérvári rondellát, Görgei Artúr lovasszobrát restaurálják Megkezdődött a budai Várban lévő Fehérvári rondella újjáépítése és a környező várfalak felújítása. A munkálatok idejére elszállították Görgei Artúr honvédtábornok lovasszobrát, hogy restaurálják, majd eredeti szépségében visszahelyezzék az újjáépített kör alakú bástyára.
Akár már ősszel elkezdődhet a Podmaniczky utca felújítása A terézvárosi Podmaniczky utca Teréz körút és Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakaszát felújítják, a kivitelezésre vonatkozó nyílt közbeszerzési felhívás a napokban jelent meg, a tervek márciusban készültek el. A beruházás ősszel indulhat és a jövő tavasszal zárulhat le.
Oroszlán, karvaly, darumadár – A címerek ősi szimbólumai a nemesi családok múltjáról mesélnek a mágnásnegyedben is Bár 1947-ben a kommunista rendszer megtiltotta a nemesi előnevek, jelvények, így a magáncímerek használatát is, szerencsére az egykori főúri palotákról nem tüntették el azokat. Az ősi, sokszor évszázadokra visszanyúló szimbólumok utaltak a tulajdonos családjára, a magyar történelemben játszott szerepükre és egyben esztétikai célokat is szolgáltak az épületeken. A XIX. század második felében a magyar arisztokrácia szívesen építkezett a Nemzeti Múzeum környékén, így itt több olyan épülettel is találkozhatunk, amelyeken hangsúlyosan szerepel a családi címer és azok motívumai. A Pollack Mihály téren a Festetics és Károlyi család palotáin láthatunk ilyeneket.
Adótornyokat bontottak el a Normafán Folytatódik a Normafa zöldterületének rendezése: elbontották a Vasas síház melletti két adótornyot. A Hegyvidéki Önkormányzat már évek óta folytatott ezzel kapcsolatban egyeztetéseket a tornyok üzemeltetőivel.
Mit építenek át a mától lezárt Lánchídon? – 12 pont Budapest ikonikus műemlékének felújításáról A Lánchidat a mai napon teljesen lezárták a forgalom elől, megkezdődött a felújítása. Az idén 172 éves hidat fennállása óta többször is átalakították, először 1914–1915-ben, majd a II. világháború után újjáépítették, legutóbb pedig az 1980-as évek második felében végeztek rajta jelentős felújításokat. Most újra megújítják a főváros ikonikus építményét. De milyen munkálatokat végeznek a Lánchídon az elkövetkező két évben, egészen 2023-ig?
Eldőlt, hogy a Szent István park helyett Kispesten állítják fel az államalapító király szobrát Véglegessé vált, hogy Szent István király szobrát nem a róla elnevezett parkban, hanem Kispesten, a Templom téren állítják fel. Erről a főpolgármester a járványhelyzetben elrendelt egyszemélyi felhatalmazása alapján döntött június 14-én. A felhatalmazás június 15-ig volt érvényben. Korábban arra hivatkozva függesztették fel a szoborállítási munkálatokat a Szent István parkban, hogy az alkotás zöld területet vett volna el, holott egy korábbi szobor helyére került volna.
Tanösvényt alakítottak ki a Szép-völgyi erdőben A II. kerületi Szép-völgyi erdőben egy jellegzetes megjelenésű bogárfajról, a nagyfejű csajkóról nevezték el a nemrégiben átadott tanösvényt. Az eddig elhanyagolt, 16 hektáros területen facsemetéket ültettek, különleges madárlest és erdei játszóteret is kialakítottak.
A budai Városházát építő kőműves alakja a Szentháromság-oszlopon is megjelenik A lexikonok többsége csak szűkszavúan ismerteti Hölbling János budai építőmester életét, pedig az 1686-os ostromot követően tevékenyen részt vett Buda újjáépítésében, nevéhez kötődik az egykori budai Városháza kivitelezése is. A maga korában olyan megbecsült szakember volt, hogy alakja még a Szentháromság téren álló Szentháromság-oszlopon is megjelenik. A budai építőmester 285 évvel ezelőtt hunyt el.
Megelevenednek a római kori emlékek Óbudán Speciális rekonstrukciós táblák segítségével mostantól bárki megnézheti, milyen is volt a mai Óbuda területén az aquincumi római limesszakasz egy-egy része. Két tábla a Nagyszombat utca, Szőlő utca sarkán a katonai amfiteátrumot mutatja meg, a harmadik a Kórház utca 7. szám alatt található, és az egykoron itt álló táborkapu korabeli állapota látható rajta.
Árpád-házi királyok és szentek festője volt – Roskovics Ignác tizenkét műve ékesítette a Szent István-termet A XIX. század utolsó évtizedeinek és a századfordulónak egyik népszerű festőművésze volt Roskovics Ignác. Az életművét meghatározó egyházi és történelmi témájú alkotásai közül kiemelkedik a Budavári Palota Szent István-terme számára készített tizenkét festménye, amelyek alapján a Zsolnay-gyárban kerámiaképek készültek. Az alkotások, amelyek közül tíz a legfontosabb Árpád-házi királyainkat és szentjeinket, kettő pedig Szent István életének egy-egy jelenetét ábrázolja, augusztus 20-tól ismét látható majd az újraalkotott Szent István-teremben.
Az új katolikus templomok nem akarnak versenyezni a panelházak magasságával Budapest elmúlt évtizedekben épült templomai mind külsejükben, mint belső kialakításukban különböznek a korábbi korok nagyszabású, katedrális jellegű templomaitól. Bár különböző stílusban készültek, és jellemzően nincsenek égbe nyúló tornyaik sem, mégis a kerületük emblematikus épületeivé váltak.
Teljesen ép használati tárgyak kerültek elő a Honvéd Főparancsnokság alatt feltárt középkori kútból A budai Vár egykori lakóinak hétköznapjairól mesélnek azok a tárgyak, főleg kerámiakorsók, poharak, amelyek a Dísz tér – Szent György tér térségében, a Honvéd Főparancsnokság pinceszintjén folyó régészeti kutatás során kerültek elő. A leletek nagy részét egy most azonosított kút mélye rejtette.
Egy mostoha sorsú kerület kivételes parkja Csepel történelme minden, csak nem fáklyásmenet. A mai napig alig három sáv köti össze Budapest többi részével, emiatt kiesik sokak látóköréből. Az utóbbi években azonban mintha megmozdult volna valami, és már nem csak a panelprogram érezteti hatását: a Ráckevei-Duna partján sokoldalú és igényesen kialakított sétányok, parkok várják nem csak a helyi lakosokat.
Átadták a Madárbarátok tanösvényét a Városligetben Interaktív tanösvényt hoztak létre a Városligetben egy korábban elhanyagolt részen, a nemrég átadott Mőcsényi Mihály Botanikus Kert mellett, ahol 335 növény és 123 madárfajjal ismerkedhetnek meg a látogatók.
160 éve üzent hadat a földutaknak Pest városa Ma Budapest úthálózata jellemzően burkolt utakból áll, bár vannak még földutak, de ezek száma folyamatosan csökken. Budapesten aránylag későn kezdődött az utcák lekövezése, de 160 éve Pest városa szabályrendeletet fogadott el arról, milyennek is kell lennie a kövezett utaknak.
Felavatták a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát Szakrális, közösségi és kulturális térként nyílt meg csütörtökön a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga. Az 1872-ben Otto Wagner tervei alapján épült zsinagóga évtizedekig üresen állt, rekonstrukciója tavaly év végére fejeződött be.
Százötven éve szentesítették a Nagykörút megépítéséről szóló törvényt Árvízelvezető csatorna, esetleg ipartelepeket kiszolgáló hajózható vízi út vagy inkább elegáns útvonal? A XIX. században számos terv született a Nagykörút helyére, a kérdést 150 éve zárta le egy törvény.
Június 16-án teljesen lezárják a Lánchidat: kezdődik a tényleges felújítás A Lánchíd-felújítás előkészítése utolsó szakaszába ért, a pesti hídfő mellett már felállították és összeszerelték a 12 tonna teherbírású, több mint 30 méter magas toronydarut, június 16-án pedig teljesen lezárják a hidat. Az autósok jövőre, a gyalogosok pedig 2023-ban kapják vissza a Budapest egyik jelképének számító, 1849-ben átadott átkelőt.
Lezárják egy hónapra a Nyugati pályaudvart A Nyugati pályaudvar tavaly megkezdődött felújításában az utas- és vágánycsarnok rekonstrukciója már 95 százalékban elkészült, most karbantartási munkák miatt június 19-én az egész épület bezárja kapuit és csak július 18-án nyit újra. A főváros egyik legforgalmasabb, évente 18 millió utast fogadó pályaudvarát legutóbb 1978-1988 között újították fel.
Felújítják a Mikszáth tér szökőkútját Józsefvárosban A 2014-ben egyszer már felújított, de két éve nem működő szökőkút javítása június közepén kezdődik meg.
Hunyadi Jánost 575 éve választották meg Magyarország kormányzójának – Budapest ma is őrzi emlékét Mátyás király édesapjára, történelmünk egyik legnagyobb alakjára mindennap emlékezhetünk a déli harangszót hallgatva. A harangozást még a nándorfehérvári diadal előtt rendelte el a pápa, hogy a keresztény seregek győzelméért fohászkodó imára hívjon, de a felszólítás a győzelem hírével gyakorlatilag egyszerre érkezett meg Budára, így a magyar hagyományban a kettő összekapcsolódott. Hunyadi Jánosnak a fővárosban több emléke, szobra is található. Ezeket jártuk végig a budai Vártól az Országház épületén át a Városligetig.
Elkészült a Szilágyi Dezső téri református templom belső terének a felújítása A néhány éve elvégzett külső restaurálás után mostanra elkészült a Szilágyi Dezső téri református templom belső terének felújítása is. Az idén 125. éve felszentelt, Petz Samu által tervezett templomban többek között restaurálták a padokat, az üvegablakokat és új padlóburkolatot is letettek.
A háború után elbontották, de 35 éve újra felépítették a Budavári Siklót A Budavári Sikló az első gépi hajtású tömegközlekedési eszköz volt a fővárosban, és fontos szerepet töltött be a Vár közlekedésében. A II. világháború után 40 évig nem épült újjá, csak 35 évvel ezelőtt, 1986. június 5-én indult el ismét. Ma már tömegközlekedési jelentősége elhanyagolható, de a turisták a Siklóból szívesen csodálják Budapest egyedi panorámáját.
Átalakítják a Batthyány teret A járdák és a zöldterületek növelése, a gyalogosok igényeinek jobb kiszolgálása a célja a Batthyány tér ma kezdődött átalakításának – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A munkálatok miatt megváltozik a forgalmi rend és az itt közlekedő buszokra az áthelyezett megállókban lehet majd felszállni.
„A legpazarabb kandalló, ami eddig Magyarországon készült” Aligha vonná bárki kétségbe, hogy az ország leghíresebb kandallója a királyi palota Szent István-termében állt. Az igényesen megtervezett és kivitelezett, Zsolnay majolikából készült iparművészeti remekmű elkészítését Zsolnay Vilmos még megérhette, de a beszerelését már nem felügyelhette: nem sokkal korábban elhunyt. A szerencsés utókor azonban hamarosan megcsodálhatja a II. világháború után megsemmisített alkotást, hiszen az újjászülető Szent István-teremben az egykori műremeket ismét megépítették a Nemzeti Hauszmann Program keretében. Cikkünkben a kandalló újratervezésének kulisszatitkaiba engedünk bepillantást.
Kültéri fotókiállítás nyílt az Összetartozás Emlékhelyénél A Kossuth téren, az Összetartozás Emlékhelyénél látható a hétvégén az a kültéri tárlat, amely a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából nyílt meg. A nemzeti újrakezdés éve jegyében meghirdetett pályázat válogatott fotóit bemutató tárlaton közeli és távoli vidékekre utazhatunk egyszerre, megismerve és átérezve, hogy hogyan látják a világot a magyarok 2021-ben, magyar szemmel.
Felállították a restaurált Forum Romanum-oszlopot a Múzeumkertben Restaurálása és részleges rekonstrukciója után újra felállították a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében azt az oszlopot, amelyet 1929-ben az olasz főváros ajándékozott Magyarországnak. Az oszlop Rómából, a Forum Romanum egykori Béke templomából származik, ezért is nevezeik Forum Romanum-oszlopnak.
Csaknem ezer utcanév emlékeztet Budapesten a határon túli területekre Budapesten utcák, terek elnevezései is őrzik azoknak a területeknek az emlékét, amelyek az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátummal más államok fennhatósága alá kerültek. A csaknem ezer ilyen közterületből kerestünk fel néhányat a trianoni évfordulón, amely 2010 óta immár a nemzeti összetartozás napja is.
Játszóteret és fitneszparkot is építettek a hűvösvölgyi Nagyrétre Budapest egyik legnépszerűbb kirándulóhelyén, a hűvösvölgyi Nagyréten a magyar erdők őshonos állat- és növényvilágát idéző tematikus játszóteret és egy szabadtéri fitneszparkot is kialakított a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Magyar Természetjáró Szövetség.
A Tabánban 270 éve szentelték fel a szerb ortodox templomot – Ma egy harangláb őrzi az emlékét A Döbrentei téren ma egy harangláb emlékeztet az egykori szerb ortodox templomra, amelyet 270 éve, 1751. június 3-án szenteltek fel. A csodatévő Szent Demeternek szentelt székesegyházat 1949-ben politikai okokból rombolták le.

További cikkeink