„Ha ön író akar lenni, akkor kénytelen leend előbb-utóbb Pestre költözni; mert Pest a szó magasabb értelmében kapitulummá fog válni” – írta 1847 őszén Kemény Zsigmond az írói ambíciókat dédelgető ifjabb Szász Károlynak. S ezt tette nem sokkal később Mikszáth Kálmán is, aki kezdettől fogva érezte magában az írói tehetséget és a jogászpálya helyett inkább az írói, újságírói hivatást választotta. Az elismertséghez azonban nehéz, rögös út vezetett, rengeteg nélkülözés és megpróbáltatás, s persze kitartó munka kellett ahhoz, hogy 1880-ban egyik napról a másikra országosan elismert íróvá váljon, s kinyíljanak előtte az írói és újságírói létet és elismertséget jelentő irodalmi társaságok és szerkesztőségek valós és virtuális ajtajai. A siker olyan váratlanul érte, s olyan nagy volt, hogy néha még maga is elbizonytalanodott tőle. „Gyors emelkedésemben van valami természetfölötti, valami megdöbbentő” – írta egyik levelében Mauks Ilonának 1882 márciusában.

A széken ülő Mikszáth Kálmán barátjával Gajdács Pállal 1866-ban, érettségijének és jogi tanulmányainak kezdeti évében (Forrás: Semmi mozdulat most [Mikszáth Kálmán összes fényképe, válogatott ábrázolások]. Budapest, PIM, 2010. – Hungaricana)

Mikszáth Kálmán 1887–1888-ban Ellinger Ede felvételén (Forrás: Semmi mozdulat most [Mikszáth Kálmán összes fényképe, válogatott ábrázolások], Budapest, PIM, 2010. – Hungaricana)

A Királyi Magyar Tudományegyetem és az Egyetemi templom 1900 körül. Itt kezdte meg Mikszáth a tanulmányait 1866 őszén (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Mikszáth a selmecbányai evangélikus líceum diákjaként 1866 júliusában érettségizett, s ősztől a pesti egyetemen jogot kezdett el hallgatni. Ekkor találkozott először a leendő fővárossal, mely a fiatal, vidéki környezetből felkerülő ifjút csodálattal töltötte el. De nagysága, társadalmi sokszínűsége bizonytalanná is tette őt benne, és sokszor kiismerhetetlen, kaotikus volt számára az a hely, amely egyúttal vonzotta is. Pest ekkor kezdett Bécs – és az európai fővárosok – mintájára nagyvárossá válni, egyúttal pedig mozgalmas, vitákat gerjesztő politikai életet élt a város. A kiegyezés előkészítése és az ünnepélyes keretek között lefolyt királykoronázás valószínűleg az ifjú, jogot tanuló és a közéletre, társadalmi eseményekre fogékony Mikszáthot is érdeklődéssel töltötte el.

A nagyvárossá fejlődő Pest a Lánchíddal az 1860-as évek derekán. Ilyennek látta Mikszáth Pestet, amikor 1866 őszén a pesti egyetemen jogot kezdett el tanulni (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Pesten, a koronázási dombnál várakozó nézősereg Ferenc József 1867-es megkoronázásakor. A nézők között a politika iránt fogékony ifjú joghallgató Mikszáth is ott lehetett (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Jogi tanulmányait azonban sohasem fejezte be, talán a növekvő írói ambícióinak is köszönhetően. Verseket, elbeszéléseket és tárcákat írt ekkoriban, amelyeket a fővárosi és a nógrádi lapok közöltek. 1871 elején Nógrád megyében vállalt hivatalt, de Pest, Buda és Óbuda egyesítésének az évében, 1873-ban ismét Pestre költözött, ahol – egy önálló regénybe is illő módon, a szülők tudta nélkül – július 13-án Józsefvárosban az akkori Kerepesi úti evangélikus templomban (mai Rákóczi út 57/a) feleségül vette Mauks Mátyás balassagyarmati szolgabíró lányát, Mauks Ilonát. A lakomát a pesti Erzsébet szállóban tartották, s itt szövegezték meg azt a táviratot is, amelyben Ilona szüleit a házasságkötésükről értesítették.

A Kerepesi (mai Rákóczi) úti evangélikus templom, ahol Mikszáth Kálmán és Mauks Ilona 1873. július 13-án az első házasságát kötötte (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1863. október 4.)

A Kerepesi (mai Rákóczi) úti evangélikus templom ma a Luther-ház udvarában található (Fotó: Juharos Róbert/pestbuda.hu)

A belvárosi Erzsébet királyné szálló az 1910-es években. 1873-ban az esküvőjüket követően Mikszáthék ebben a szállóban ülték meg a lakomájukat, s itt írták azt a táviratot is, amelyben Mauks Ilona szüleit a házasságkötésükről értesítették (Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum).

Az egykori Erzsébet királyné szálló helyén ma az eredeti nevet megtartó, 1983 és 1985 között Tolvaj János tervei szerint épült hétemeletes, tetőtér-beépítésű, modern szálló áll (Fotó: Juharos Róbert/pestbuda.hu)

Mikszáthék életében azonban hamarosan a megpróbáltatások időszaka, sőt hosszú, nehézkes évei következtek. Az első közös otthonuk a józsefvárosi Mária utca 16. szám alatt volt, ahol 1873 nyarától 1874 novemberéig laktak, s amelyet Ilona otthonosan rendezett be. Egy igazi alkotói fészket készített, hogy férje nyugodtan dolgozhasson. Mikszáth ekkoriban a Wodianer Fülöp által kiadott, hetente egyszer megjelenő Magyar Néplapot szerkesztette, ami azonban alig valamit – havonta száz vagy ötven forintot – hozott a konyhára, s az írásait is csak nehézségek árán tudta elhelyezni a lapokban. Az ekkori kudarcok, a halmozódó adósságok és az ezzel járó szegénység költözésre, egy olcsóbb lakás bérlésére kényszerítette őket.

A Mária utca 16. szám alatti épület, ahol Mikszáth Kálmán és Mauks Ilona közös élete elkezdődött (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Mária utca 16. szám alatti épület bejárata (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

„Bejártunk vagy tíz utcát – míg végre találtunk egyet, melyet nagy hirtelen fel is vettünk. A Bodzafa (mai Rökk Szilárd) utcában volt, új házban, melynek falai még be sem voltak vakolva” – írta Mauks Ilona később a visszaemlékezésében. 1874 novemberétől éltek itt 1875 májusáig, ami korántsem volt egy barátságos helyszín. A lakás hideg és kietlen volt, s annyira frissen épült, hogy még ki sem festették, és tapéták sem voltak a falakon. Mikor befűtötték, „a víz a szó szoros értelmében csurgott a falakról”. Kisebb is volt, mint az előző, a Mária utcai, így a felesleges holmik eladására kényszerültek, s a legnagyobb nyomorban éltek.

A zord körülmények miatt a jómódhoz és kényelemhez szokott Ilona hamarosan megbetegedett, s 1875 áprilisában hazaköltözött a szüleihez Balassagyarmatra, amit hamarosan – Mikszáth kierőszakolta – kényszerű válás követett. 1875 végén Mikszáth elvesztette az állását a Magyar Néplapnál, és írásait egyáltalán nem közölték a lapok. Reménytelen és kilátástalan helyzetbe került, „megfélemlített vadként húzódott be magányos odújába a József utca 23. szám (mai Krúdy Gyula utca 3. szám) alatti kis hónapos szobájába”. Az 1876-os esztendő az író életének mélypontját jelentette, ahonnan már csak felfelé vezethetett bármiféle út és kilátás. Írások alig maradtak fönn tőle ebből az évből, a telet ekkor talán a Császár fürdőben töltötte, ahova a leveleit címeztette.

A mai Krúdy Gyula utca 3. szám alatti épület helyén állt az a ház (az akkori József utca 23. szám alatt), amelynek hónapos szobájában „megfélemlített vadként” húzta meg magát az író életének mélypontján, 1875 és 1877 között (Fotó: Juharos Róbert/pestbuda.hu)

Az írói siker küszöbén. Mikszáth 1880 körül Koller Károly felvételén (Forrás: Semmi mozdulat most [Mikszáth Kálmán összes fényképe, válogatott ábrázolások], Budapest, PIM, 2010. – Hungaricana)

A sikert az 1880-as évek hozták meg a számára, közismert elbeszélései, az 1880 végén megjelenő A tót atyafiak és a következő esztendőben napvilágot látott A jó palócok révén. Varázsütésre változott meg körülötte a világ. A kritikusok már tehetséges írónak tartották, kiadták írásait és a szerkesztőségek sorban álltak cikkeiért. 1881 és 1903 között – kisebb megszakításokkal – a néhány évvel korábban megindult Pesti Hírlapnak az állandó munkatársává vált.

A Pesti Hírlap 1881. decemberi számában előfizetési felhívás az 1882. esztendőre. A hírlap munkatársai között Mikszáth neve is ott olvasható.

„…Ön megosztotta rossz sorsomat, a legrosszabbját magam szenvedtem át, a jobb sorsomat szívesen megosztom ismét…” – hangzott a Mauks Ilonához címzett újbóli feleségkérő levél, amit 1882. december 31-én újbóli házasság követett.

Mauks Ilona portréja Mayler Ede festményén (Forrás: Wikipédia)

Az írói siker és a második házasság idején, Mikszáth Kálmán az 1880-as években Ellinger Ede felvételén (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Mikszáth szerette a szállodákat, leginkább azt a kényelmet, amit az ilyen szállások nyújtottak. Mauks Ilona második menyasszonyságának idején ugyancsak szállodában laktak, s amikor a mennyasszony az önálló lakásról szóló álmait dédelgette, Mikszáth szomorúan mindig leintette. „Nem jobb-e így gond nélkül élnünk?” – mondogatta gyakran, de az asszony inkább a saját lakást preferálta, azt az önálló otthont, amit egy nő megteremteni és berendezni képes. A véletlen segítette hozzá, mert egy márciusi napon a korábbi, Mária utcai lakásuk házmesternőjével találkozott, aki – mivel özvegységre jutott – szívesen vállalt volna házi szolgálatot egy tisztességes polgári családnál. Ő lett Mikszáthék új házvezetőnője, s az új lakásukat is ő kereste. Így lett – Mauks Ilona visszaemlékezése szerint – az újrakezdett közös életüknek első otthona a Régiposta utca 15. szám alatt, ahol az első emeleten lakást béreltek. A gondosan berendezett otthon egy meleg, puha fészek volt a házasok számára.

„Egypár képpel, függönnyel, kanapépárnával úgy felékesítettem a lakást, hogy kívánat volt csak bele is tekinteni” – írta Mauks Ilona, sőt férje számára még meglepetéssel is készült. Nemcsak Mikszáth bútorait hozatta ide, hanem azt az édesanyjától megmaradt kis rózsás „Alt-Wien” kávéskészletet is, mely ugyan sérült volt – mert Mikszáth még gyermekkorában leejtette –, de mély érzelmek fűzték hozzá, s az otthon és a gyermekkor világát idézhette.

Mikszáth jól érezte magát ebben a lakásban, örömmel rakosgatta íróasztalán rendbe a tollait, tintatartóját, és roppant mód örült annak a csendnek, amely az alkotás kellő körülményét jelentette számára, és annak az „egyszerű házi kosztnak, melytől gyomorhurutja rövid egypár hét alatt máris javulni kezdett.”

A Régiposta utca 15. szám alatti épület, ahol Mikszáthék a második házasságkötésük után laktak (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Régiposta utca 15. szám alatti épület bejárata (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Virágokkal, rózsával díszített Alt-Wien kávéskészlet. Ehhez hasonló lehetett az is, amelyhez Mikszáthot mély érzelmek és emlékek fűzték

A pesti lakások szempontjából azonban mozgalmas évek voltak az ezt követők is, s Mikszáth a családjával sokszor költözködött írói sikerességének idején. Talán gégebaja, tüdőgyulladásra hajlamos szervezete vagy a benne lévő alkotói vágy kerestette vele azt a nyugalmas, írásra alkalmas helyet Budapesten, amely a legmegfelelőbbé válhat a számára. Bástya utca, Dohány utca és Lónyay utca – néhány a sok közül – voltak azok a helyszínek, ahova a Mikszáth család 1885 utáni életének egy-egy szakasza kapcsolható.

A Dohány utcai lakás igazi polgári otthont jelentett, ahol az írónak külön dolgozószobája volt, de mégis az ebédlőasztal egyik sarkánál szeretett leginkább írni. A Lónyay utcában öt évig béreltek lakást 1890 és 1895 között, az 1900-as évek legelején pedig a József körút és Csepreghy utca környékén (József körút 65., Csepreghy utca 4. szám alatt) laktak. A leghosszabb időt azonban az 1911-ben az íróról elnevezett mai Mikszáth Kálmán, akkori Reviczky tér 1. szám alatt töltötték el, ahol 1902 és 1910 között éltek.

A József körút 65. és Csepreghy utca sarka. Mikszáth Kálmán 1897-ben saját lapot indított Országos Hírlap címmel, amelynek a szerkesztősége a József körút 65. szám alatt működött, s a házban Mikszáthék 1898 és 1901 között laktak (Fotó: Juharos Róbert/pestbuda.hu).

A Csepreghy utca 4. számú épület. Egyes források szerint Mikszáthék 1901 és 1902 között béreltek lakást ebben a házban (Fotó: Juharos Róbert/pestbuda.hu)

Az 1890-es évek egyik lakása: Lónyay utca 13. S ebből a házból költözött Mikszáth az utolsó pesti otthonába (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Lónyay utca 13. számú ház falán elhelyezett emléktábla (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az utolsó pesti otthon az akkori Reviczky, mai Mikszáth Kálmán tér 1. szám alatt volt, ahol az író pesti tartózkodása során a leghosszabb időt töltötte a családjával (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu).

Mikszáth Kálmán 1961-ben felavatott szobra a róla elnevezett téren (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Nyitókép: Mikszáth Kálmán 1887–1888-ban Ellinger Ede felvételén (Forrás: Semmi mozdulat most [Mikszáth Kálmán összes fényképe, válogatott ábrázolások], Budapest, PIM, 2010. – Hungaricana)