Gutenberg méltó örökösei – Legendás könyvkiadók és nyomdák nyomában

Írta: Filepkó Dominik

2022. január 14. 17:00

Budapest mint a nemzet fővárosa egyben a magyar kultúra fellegvára is. Itt található a legtöbb múzeum, könyvtár, színház és természetesen kiadó is. Ezeknek a döntő többsége a XIX. századi fejlődések eredményeképp jött létre, amelyek kulcsfontosságúak voltak a magyar művelődéstörténetben. Cikkünkben három kiemelkedő könyvkiadóval, illetve könyvnyomdával ismerkedhetünk meg.

Hazánkban a tömeges könyvnyomtatás felvirágzása egyértelműen a XIX. század közepére tehető, illetve jelentős lökést jelentett az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés is, amikor legendás könyvkiadók és könyvnyomdák alakultak meg, amelyeknek nevét a mai napig ismerjük. 

A Szent István Társulat

Magyarországon a liberális és racionális elméletek a reformkorban kezdtek el igazán elterjedni. A reformkorban a liberális nemesi ellenzék nemcsak az ország modernizációjáért, hanem a polgári szabadságjogokért (a vélemény vagy a sajtó szabadságáért) is küzdött. Ezek hatására nemcsak a bécsi kormányzatot támadták egyre többen, hanem a katolikus egyházat is, amely ellen gyakran a felvilágosodás hamis érveit használták fel. Így egyre több katolikus (klerikus és laikus) kezdte úgy érezni, hogy meg kell védenie a hitét az alaptalan támadásokkal szemben. Erre kiváló eszköz volt a támadók fegyvere: a sajtó és az egyesületek.

A külföldi katolikusok ekkor hoztak létre hitvédelmi célokra könyvkiadással is foglalkozó egyleteket, mint német földön a Piusz-egyesületek vagy Bécsben a Szent Szeverin Egyesület. A külföldi mintákat követve Magyarországon először Fogarassy Mihály nagyváradi kanonok (később erdélyi püspök) foglalkozott ezzel az ötlettel 1842-ben. A cél nem volt más, mint olcsó népkönyvek nyomtatása, amelyek egyszerre segítik a népesség szélesebb köreinek művelődését, illetve megerősítik a katolikusokat hitükben. Nevet is kitalált a leendő szervezetnek: Szent István Társulat.

Fogarassy Mihály erdélyi püspök 1864–1880 között (Forrás: Wikimedia Commons)

A társulat 1847 májusában tartotta alakuló ülését, amelyen elfogadták az alapszabályt, a programot, és Fogarassyt megválasztották elnöknek. Ekkor a társulat neve „Jó és olcsó könyvkiadó-társulat” volt. Fogarassy elküldte az alapszabályt és a programot királyi jóváhagyásra, ám közben eltelt egy év, és 1848. március 15-ét követően eltörölték a cenzúrát. Ennek köszönhetően immár nem kellett királyi jóváhagyás a társulat működéséhez, amelyet 1848. május 1-jén kezdett meg. 

A hirtelen jött könnyű indulást jelentős nehézségek követték, mivel a Kossuth-bankók gyors elértéktelenedését követően súlyos pénzügyi problémákkal kellett a társulatnak megküzdenie. Még bonyolultabb volt a következő, az 1849. esztendő, mivel az egyre intenzívebb szabadságharc miatt a társulatnak fel kellett függesztenie a működését. A szabadságharc bukását követően tudtak ismét munkához látni, ám ekkor már kibővítették a profiljukat is: a nem csak magyarul megjelenő népkönyvek mellett elkezdtek tankönyveket és tanári segédkönyveket is írni és kiadni.

Továbbá egyre több szépirodalmi művet is megjelentettek, ezzel ápolva az anyanyelvet az újabszolutizmus korszakában. Szintén ebben az időszakban, egészen pontosan 1852-ben vette fel a társulat a ma is ismert nevét (amit még az alapító Fogarassy Mihály ötlött ki korábban): Szent István Társulat. Noha egy katolikus társulatról van szó, elnökségében és választmányában ott szerepel a korabeli világi értelmiség és államférfiak színe-java. Ott találjuk többek között Deák Ferenc, báró Eötvös József, Czuczor Gergely, Toldy Ferenc, Rómer Flóris és Semmelweis Ignác nevét is a választmányi tagok között, míg a Szent István Társulat világi elnökei voltak többek mellett gróf Károlyi István, illetve gróf Apponyi Albert is.

A Szent István Társulat új székházáról készült grafika 1904-ből (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az egyre meghatározóbb Szent István Társulat az 1868. évi Eötvös-féle népiskolai törvényt követően megkapta a katolikus iskolák tankönyvekkel való ellátásának kizárólagos jogát – derült ki dr. Notter Antal A Szent István-Társulat története című munkájából.

A tankönyvkiadás mellett továbbra is fontos maradt a hitvédelmi és szépirodalmi művek kiadása, illetve 1887-től megjelentették a Katholikus Szemlét is, amely egy negyedévente megjelenő folyóirat volt. A század végére a Szent István Társulat az ország egyik legmeghatározóbb vállalata lett, amely már megengedhette, hogy új székházat építtessen magának.

A Szentkirályi utca 28–30. szám alatt felépített historizáló stílusú új székházat 1898 decemberében adták át, amelyben egy saját nyomdát is kialakítottak. A nyomda a Stephaneum nevet kapta, amely utal a társulat névadójára, Szent István királyra, akinek szobra helyet kapott az új székház főbejárata felett is.

A Stephaneum nyomdagépei az új székházban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az saját nyomdával a társulat a századfordulót követően a Franklin Társulat után a második legjelentősebb kiadó lett. Tovább nőtt a Szent István Társulat tekintélye, amikor XI. Piusz pápa 1923-ban „az Apostoli Szentszék Könyvkiadója” címmel jutalmazta a vállalatot. A II. világháborút követően a társulatot sem kímélte a kiépülő kommunista diktatúra. A székházat és a nyomdát államosították, míg a hagyományos tankönyvkiadó tevékenységét ellehetetlenítették, mivel az oktatást és a tankönyvkiadást is államosították. Mielőtt megjelentethettek volna egy könyvet, előbb az Állami Egyházügyi Hivatalnak (ÁEH) kellett azt jóváhagynia. A Katolikus Szemlét csak külföldön tudták továbbra is megjelentetni. Változást csak az 1989–1990-es rendszerváltozás hozott, amikor a társulat ismét elkezdhetett kiadni tankönyveket, és megszűnt az ÁEH cenzúrája is. 

A Franklin Társulat

Aki egy kicsit is jártas az antikvár könyvek világában, biztos találkozott már a Franklin Társulat nevével. Nem is csoda, hiszen a századforduló egyik leghíresebb könyvkiadójáról és nyomdájáról van szó. Nem volt ez másképp a társulat előzményeivel sem. A XIX. század eleji, illetve a reformkori Magyarország művelődéstörténetében megkerülhetetlen két személy. Egyikőjük Landerer Lajos, régi, német származású nyomdászcsalád sarja, aki Pesten üzemeltette nyomdáját. A másik Heckenast Gusztáv volt, aki megvette sógorától, Otto Wigandtól annak könyvkereskedését. Végül 1841-ben kezdték el a közös vállalkozásukat, amely lefedte a könyvnyomtatás, könyvkiadás és -terjesztés területét is. 

A Landerer és Heckenast lett hazánkban az első modern nyomdaipari nagyvállalat, amely az 1848. március 15-i eseményekkel örökre beírta nevét a nemzeti emlékezetbe, mivel itt, a mai Kossuth Lajos utcában álló Horváth-házban működő nyomdájukban nyomtatták ki Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét, illetve a 12 pontot.

Heckenast Gusztáv könyvkiadó üzlete és nyomdája – grafika 1866-ból (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A szabadságharc bukását követően Landerer Lajos nem vehetett részt az üzlet további irányításában, mivel részt vett a forradalomban és a szabadságharcban is. Így Heckenast Gusztáv egyedül irányította a céget, amelynek 1854-től egyedüli tulajdonosa is lett Landerer halála miatt, de 1863-ig a vállalat neve továbbra is Landerer és Heckenast maradt. Ebben az időszakban Heckenastnak számos fejlesztéssel sikerült felvirágozatnia a vállalatot.

A fejlesztések közé tartozott, hogy a vállalatnak új székháza lett az Egyetem (ma Károlyi) utca 4. szám alatt. Itt a Landerer és Heckenast lassan megszerezte a környező épületeket is, így sikerült egy helyen összpontosítani a vállalat összes részlegét. Továbbá 1854-ben megkezdődött a vállalat lapkiadói tevékenysége is a Vasárnapi Ujság megindításával. Az egész korszak egyik (ha nem a) leghíresebb folyóirata egyszerre szolgálta az információközlést és az ismeretterjesztést is, és gazdagon volt illusztrálva (eleinte metszetekkel, majd később fotókkal).

A Vasárnapi Ujság első száma 1854-ből 

Az 1867-es kiegyezés nemcsak a gazdaságnak, hanem a kultúrának is hatalmas lendületet adott, amely alól az irodalom sem volt kivétel. Megnőtt az érdeklődés a tudományok és az irodalom iránt. Emiatt jött létre 1873. február 19-én a Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda Rt., amely nevét az amerikai tudós és államférfi, Benjamin Franklin után kapta, aki fiatal korában nyomdászinas volt egy philadelphiai nyomdában. A társulat Heckenast Gusztávtól megvette a kiadói és nyomdai üzletét is. Heckenast ezt követően a vállalat igazgatótanácsának lett tagja, ahol egy évig segítette a vállalatot – derül ki M. dr. Baranyi Dóra cikkéből, amely a Magyar Nemzet 1973. február 29-i számában jelent meg.

A Franklin Társulat székháza és nyomdája 1929-ben az Egyetem (ma Károlyi) és a Gróf Károlyi (ma Ferenczy István) utcák sarkán (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Franklin Társulat megalakulását követően a részvénytársaság első elnöke a lipcsei származású Jurany Vilmos lett, aki követte Heckenast Gusztáv célját: ez a magyar olvasóközönség megteremtése és szélesítése volt. Vezetésével a Franklin Társulat csakhamar a magyar művelődés egyik meghatározó intézménye lett. Amellett, hogy továbbra is kiadták a Vasárnapi Ujságot, ekkor jelentek meg a társulat olyan neves sorozatai is, mint a Magyar Remekírók, Jókai összes műve, illetve a Verne-sorozat. Ennek ellenére a társulat fejlődése az 1890-es évek elejére megállt, a cég értékesítési gondokkal is küszködött.

Jurany 1893-as halála utáni pár év alatt sikerült ismét fejlődő pályára állítani a társaságot, majd 1898-ban Gyulai Pál, a neves irodalomtörténész és kritikus lett a Franklin elnöke. Gyulai már 1874-től az igazgatóság tagja volt. Nevéhez köthető az Olcsó Könyvtár nevű sorozat kiadása, amelynek célja a magyar és a világirodalom klasszikusainak, illetve tudományos és ismeretterjesztő műveknek az elérhetőbbé tétele a családok, a középiskolai és egyetemi diákság számára. Mintaként egy német könyvsorozat, illetve a korábban Heckenast Gusztáv által kiadott Vasárnapi Könyvtár szolgált. Szintén Gyulainak köszönhető, hogy a Franklin Társulat megszerezte a jogot a Magyar Tudományos Akadémia több kiadványának is a kiadására – ahogyan arra Pogány György is rávilágít a Könyv és Nevelés című folyóirat 2019. évi 3–4. számában megjelent írásában.

Gyulai Pál portréja a Vasárnapi Ujságban 1877-ből (Forrás: Országos Széchényi Könyvtár Digitális Képarchívum)

Az I. világháború, illetve az azt követő anarchikus időszak visszavetette a Franklin fejlődését, és súlyos pénzügyi problémák sújtották a társulatot. Jól mutatja a helyzet súlyosságát, hogy 1921-ben meg kellett szüntetniük a Vasárnapi Ujságot. Ugyanakkor igyekeztek megjelenési lehetőséget biztosítani az új írói és költői nemzedéknek is. Többek között Kaffka Margit, Herczeg Ferenc, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós, Illyés Gyula és Németh László művei is a Franklin Társulat gondozásában jelent meg ekkoriban. Továbbra is meghatározó maradt a sorozatkiadásban a vállalat. Ekkor jelent meg a hatvan kötetes Magyar Klasszikusok, illetve a negyven kötetes Külföldi Klasszikusok című könyvsorozat. Továbbá az 1930-as években a Vasárnapi Ujság pótlására elindítottak két folyóiratot is: a természettudományos témákkal foglalkozó Búvárt, illetve az irodalmi témájú Tükört, amelynek Révay József irodalomtörténész volt a szerkesztője.

A Franklin Társulat székházának Egyetem (ma Károlyi) utcára nyíló bejárata 1938-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A II. világháború végén a Franklin Társulatot súlyos veszteség érte: Budapest ostroma alatt a székházat több gyújtóbomba is eltalálta, amelyek következtében gyakorlatilag használhatatlan lett az épület, ezért lebontották. A világháborút követően kiépülő kommunista diktatúrában előbb 1948-ban államosították a társulatot, majd 1949-ben összevonták a szintén államosított Stephaneum Nyomdával, létrehozva a Franklin Nyomdát, amely már nem foglalkozott könyvkiadással. 

A Révai Testvérek

Szintén az 1867-es kiegyezés okozta megnövekedett igény hívta életre minden idők egyik legmeghatározóbb magyar szakmai könyvkiadóját. Az egész akkor kezdődött, amikor Révai Sámuel előbb Pesten vásárolt meg egy könyvkereskedést 1859-ben, majd 1869-ben Eperjesen vett meg egy helyi könyvkereskedést és könyvkötészetet. A pesti könyvkereskedés hamarosan antikváriumként is népszerű lett, amelyet Révai Sámuel öccse, Révai Leó vezetett. Így 1869-ben létre is hozták a közös vállalatot, amely a Révai Testvérek nevet kapta. Ám Révai Leó inkább volt gyűjtő, mintsem üzletember, így hamar pénzügyi problémákkal kezdett el küszködni a vállalat. Közben Sámuel kilépett a vállalatból, ám fia, Révai Mór 1878-ban felköltözött Eperjesről Budapestre a nagybátyjához, mivel ekkor kezdte meg tanulmányait az egyetemen – ahogyan az kiderül Rózsafalvi Zsuzsanna tanulmányából is. Mór hamarosan belépett apja és nagybátyja vállalkozásába, és ötletével sikerült fejlődő pályára állítania a céget. Igazán jelentős áttörést az értékesítés terén tudott elérni a Révai Testvérek.

Révai Mór 1900-ban Erdélyi Mór felvételén (Forrás: Wikimedia Commons)

A Révai Testvérek célja az volt, hogy növeljék az olvasóközönséget, illetve a ponyvairodalmat olyan minőségi irodalommal helyettesítsék, amely esztétikai minőséget is jelentett egyben. A szépirodalom terén a vállalat egyik legfontosabb eredménye volt, hogy sikerült szerződést kötniük előbb Jókai Mórral, majd később Mikszáth Kálmánnal is, így a neves írók műveit csak a Révai Testvérek jelentethette meg. A vállalat gondozásában megjelent Jókai összes művének nemzeti kiadása az 1900-as párizsi világkiállításon elnyerte a zsűritől a nagydíjat (grand prix). Szintén a kiadó jelentette meg a nagy népszerűségnek örvendő, Az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képekben című sorozatot. A Franklin Társulattal közösen adták ki a teljes Magyar Törvénytárat (Corpus Juris Hungarici). Mégis, a leghíresebb kiadványuk a Révai nagy lexikonja volt, amelyet 1911-től kezdtek el megjelentetni, de az I. világháború miatt csak 1926-ra tudták befejezni.

A Révai Testvérek székháza az Üllői úton 1898-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Révai Sámuel kisebbik fia, Révai Ödön 1890-ben csatlakozik bátyjához és nagybátyjához, és – ahogyan az Rózsafalvi Zsuzsanna tanulmányából is kiderül – innentől kezdve ő irányította a cég kereskedelmi ügyvitelét. Ekkor a Révai Testvérek már egy megkerülhetetlen tényező volt a magyar kiadók körében. A századforduló előtt, 1895-ben vált a vállalat részvénytársasággá, amely egy pénzügyileg stabilabb hátteret biztosított a vállalkozásnak – ahogyan arra Szabó Attila András is rávilágít írásában. Innentől kezdve a vállalat neve Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. lett.

Ekkorra a vállalat kinőtte a Váci utcában lévő irodáját, így elkezdtek új helyszín után nézni. A választás végül az Üllői út 18. szám alatti telekre esett, ahol 1900. január 21-re készült el a Sterk Izidor által tervezett historizáló, háromemeletes épület. Az új, passzázsos szerkezetű székházban el tudták helyezni a Révai Testvérek összes részlegét egy helyen.

Passzázs a Révai Testvérek új, üllői úti székházában (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az I. világháborút követő forradalmak és a trianoni békediktátum jelentősen megnyirbálta a Révai Testvéreket, amely ennek ellenére igyekezett megtartani korábbi pozícióit. Ugyanakkor kénytelen volt alkalmazkodni a megváltozott helyzethez, a jelentősen lecsökkent piachoz, így megvált a korszerű, fényűző székháztól. Noha ezt követően a társaság át tudta vészelni a nagy gazdasági világválságot és a II.világháborút, az 1945-től kiépülő szovjet mintájú diktatúra már a nagy múltú vállalat végét okozta: államosították, és 1949-től kezdve Szépirodalmi Könyvkiadóként működött tovább. 

Nyitókép: A Franklin Társulat székháza és nyomdája 1929-ben az Egyetem (ma Károlyi) és a Gróf Károlyi (ma Ferenczy István) utcák sarkán (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Ejnye! Az egyik legjelentősebb kimaradt! Emich Gusztáv, majd folytatása az Athenaeum



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó