pestbuda.hu

172938_kodaly_ny.jpg Kun Bélától Szűz Máriáig: Varga Imre legérdekesebb fővárosi szobrai Az egyik legtöbbet alkotó szobrászként Varga Imre a pályafutása során Szűz Máriáról és Kun Béláról egyaránt készített szobrot, alkotásai városszerte sok helyen megtalálhatóak ma is. Bemutatjuk a napokban 96 évesen elhunyt Varga Imre legérdekesebb fővárosi szobrait.
Húsz éve égett le a Budapest Sportcsarnok Az eredetileg Budapest Nagy Sportcsarnoknak – a köznyelvben csak „BS”-nek – nevezett létesítmény az átadása pillanatában Magyarország legnagyobb fedett sportcsarnoka volt. Rangos sporteseményeknek, világ- és Európa-bajnokságoknak, nemzetközi versenyeknek adott otthont. Emellett kulturális rendezvények és számos koncert helyszíne volt. A magyar popszakmában fokmérő volt a „BS”-ben fellépni. Az egész fővárost, ha nem az egész országot megrázta, amikor az 1999. december 15-én hajnalban fellobbant tűz megpecsételte a sorsát.
Évezredek a talpunk alatt – Feltárások a Budai Irgalmasrendi Kórház udvarán Régmúlt korok kavalkádja, a békés mindennapok és drámai történések nyomai kerültek elő a Budai Irgalmasrendi Kórház udvarán folytatott feltárás során – írja a regeszet.aquincum.hu oldalra Fényes Gabriella, a Budapesti Történeti Múzeum régésze. Az ő írását közöljük a kutatásról.
A magyar szecesszió és neobarokk építészet mestere volt Hegedüs Ármin Százötven éve született Hegedüs Ármin, a magyar építészet termékeny alkotója, számos fővárosi iskola tervezője. Évtizedeken keresztül közös tervezőirodát tartott fent Böhm Henrikkel, akivel a késői historizmustól a szecesszión át a neobarokkig több városházát és jelentős számú fürdőépületet hozott létre.
Új könyv a száz éve elhunyt „méltóságos asztalosról” Thék Endre halálának századik évfordulóján Verasztó Antal orosházi helytörténész szerzőségével könyv jelent meg a magyar bútorgyártás egyik legnagyobb alakjáról.
Egy felmérés szerint a budapestiek kétharmada támogatja a Városliget fejlesztését Amennyiben a konkrét tervekkel tisztában vannak, a budapestiek 70 százaléka támogatja a Liget Budapest Projektet egy új közvélemény-kutatás szerint. Az adatokat személyes interjúk során rögzítették, ahol a megkérdezettek a tervek megismerése után alkothattak véleményt.
Felépül az atlétikai stadion – Budapest fejlesztéséről egyeztettek a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában A legfontosabb budapesti fejlesztéseket vitatták meg a kormány és a Városháza képviselői a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa tegnapi ülésén. Eldőlt, hogy lesz Budapesten atlétikai világbajnokság és megépül hozzá a stadion, de a szuperkórházzal, a Liget-projekttel, a Galvani-híddal és az állatkerti biodómmal kapcsolatban még maradtak vitás kérdések.
Különleges, egyedi festésű kocsi érkezett a Gyermekvasútra Felújították a Gyermekvasút egyik téli kocsiját, amely egyedi, formabontó festést kapott. A jármű teljes külsejét borító grafika a kisvasutasok életét mutatja be.
Egy eltűnt világ szobrai – Hangulatos köztéri alkotások díszítették egykor a Döbrentei teret A Döbrentei tér az Erzsébet híd budai lejárójával most a város egyik közlekedési csomópontja. A Döbrentei Gáborról elnevezett közterület pontos elhelyezkedését a keresztül-kasul futó, kanyargó felüljárók között nehéz ma pontosan meghatározni. A területen 1945 előtt egy egészen más hangulatú park terült el, amelyet szobrok is díszítettek.
A Szent István-bazilika előtti adventi vásár lett Európa legszebb karácsonyi vására Európa legszebb karácsonyi vásárának választották a Szent István-bazilika előtt megrendezett karácsonyi vásárt, amely minden eddigi szavazási rekordot megdöntve nyerte el a címet.
Különleges maradványok kerültek elő a budavári palotában az egykori Szent István-terem falkutatásakor Anjou-kori töredékeket, a barokk palota homlokzatának részleteit és a Hauszmann-kori padló burkolatának lenyomatait találták meg a szakemberek a Budavári Palota déli összekötő épületszárnyában lévő egykoron díszes, reprezentatív Szent István-teremben és környezetében.
Egy kevésbé sikeres Ikarus története A kis, 405-ös Ikarusok 25 éve kezdtek el utasokat szállítani a fővárosban, de sajnos nem öregbítették a patinás márka hírnevét. Amikor megjelentek, olyannak tűntek, mintha a normál buszok összementek volna a mosásban.
150 éve született Jámbor Lajos, a magyar szecessziós építészet egyik kiemelkedő képviselője Budapesten sétálva számos gyönyörű, szecessziós épületben gyönyörködhetünk. Vannak köztük közintézmények, bérházak, villák és paloták. A szemünknek kedves látvány mellett – hiszen alig van valaki, akit ne bűvölnének el a szecesszió lágyan hullámzó vonalai és finom növényi ornamentikája – az épületek történetét, az építtetőt és az építészt sokszor nem ismerjük. Valószínűleg igen kevesen vannak azok is, akik Jámbor Lajos nevével találkoztak már. Pedig a hazai szecessziós építészet egyik kiemelkedő alakját tisztelhetjük benne.
Európa legszebb téli városának nevezték Budapestet Budapestet a téli időszak legszebb európai városának nevezte nemrég a CNN amerikai hírcsatorna. Tíz dolgot ajánl, amelyeket nem szabad kihagyniuk az ide látogatóknak.
II. Rákóczi Ferenc emlékezete Budapesten A magyar Országgyűlés egyhangú szavazással, 2018. novemberében a 2019-es évet II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé nyilvánította, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé történő megválasztásának 315. évfordulója alkalmából. Az emlékév végéhez közeledve betekintést nyújtunk a vezérlőfejedelem életébe, és ismertetjük budapesti emlékezetét, valamint szobrászati ábrázolásait.
Budapest történetét röviden bemutató kiállítás nyílt a Gül Baba türbéjénél Budapest történetének hét fontos korszakát felelevenítő kiállítás nyílt pénteken a Gül Baba Kulturális Központban.
A tatár juhar lett a 2020-as év fája A tatár juhart (Acer tataricum) választották a 2020-as év fájának az Országos Erdészeti Egyesület által meghirdetett internetes szavazáson.
Vasúti jegy a postán Százharminc évvel ezelőtt, 1889. év végén az állami vasúttársaság, a MÁV vezetősége és a minisztérium jelentős problémával küzdött. Túl sokan akartak jegyet vásárolni, és az állomásokon egyszerűen nem volt elég jegyárusító hely.
Átadták a MOME Design Kompetencia Központját Az új Design Kompetencia Központ innovációs, kutató-fejlesztő és szolgáltató centrumként egészíti ki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tudásipari szolgáltató szerepét.
A Fácán vendéglő igaz története – A Gestapo, majd a hírszerzés is birtokba vette a zugligeti üdülőtelepet Budapesten számos híres étterem és fogadó működött az elmúlt századokban, de mind közül a zugligeti Fácán vendéglőt tartották az egyik legkellemesebbnek. Krúdy Gyula a Nagy kópé című regényében a város legszebb mulatóhelyének nevezte, de már az 1800-as évek elején is számos előkelőség járt ide mulatni. Megfordult itt Kossuth, Petőfi, Toldy Ferenc, Barabás Miklós, Bajza József és sok más híresség.
Művészeti és helytörténeti galéria épül Budafokon A Kossuth Lajos utca 24. szám alatti épület átalakításával képzőművészeti galériát és helytörténeti gyűjteményt hoz létre Budafok központjában a kerület önkormányzata. Az egykori községháza épületében kávézó is nyílik, amely kisebb rendezvényekre, filmvetítésekre is alkalmas lesz.
Nekünk mesélnek a budapesti fák Épített környezetünket mindig jobban észrevesszük, mint a természetit. Mert utóbbi olyan természetes, hogy ott van. Ezen a szemléletünkön változtathat a Látóhatár Kiadó újonnan megjelent könyve, amelynek címe: Budapesti fák – Kéregbe zárt történelem.
A vas öltöztette város – Fotókiállítás a város ékességeiről Fotókiállítást rendeztek a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a Tranzit Art Caféban, a tárlaton a pestbuda.hu fotográfusának alkotása is látható.
A legjobb nemzetközi középület lett a Magyar Zene Háza A Városligetben épülő Magyar Zene Háza elnyerte „A legjobb nemzetközi középület” díjat az egyik legrangosabb nemzetközi ingatlanszakmai versenyen, az International Property Awardson, így a világ 10 régiójának kategóriagyőztesei között lett az első.
25 éve hivatalosan is létezik az Egérút Budapesten Dél-Buda közlekedését sokáig egy nagyon szűk folyosó szolgálta ki. A Petőfi hídra vezető utak és maga a Petőfi híd vitte a hátán szinte a teljes országos közúti forgalmat a Dunántúl és az ország keleti része között. Az 1990-es években évtizedes előkészítés után új útvonalat terveztek a közlekedésszervezők. Ám az utolsó pillanatban hiba csúszott a gépezetbe.
Felállították az ország karácsonyfáját a parlament épülete előtt A hatalmas karácsonyfa adventtől vízkereszt napjáig díszíti a Kossuth teret.
A régi budai városháza épülete nyerte az idei Budapest Építészeti Nívódíjat ​A Budapest Építészeti Nívódíj idei nyertese a régi budai városháza, azaz a Bölcs Vár műemléki rekonstrukciója lett. Az egykori városháza szépen felújított épületében az értékmegőrzés és értékteremtés is példás, követendő módon valósult meg.
Sportközponttal bővül a budai Szent Imre Gimnázium A Wälder Gyula tervezte Villányi úti neobarokk palota belső átalakításával is együtt jár majd, hogy a Szent Imre Gimnázium udvarán felépül az új, mintegy 3700 négyzetméteres sportközpont.
Fedezzük fel a Várnegyedet! Budapest ékszerdobozának játékos megismerésére invitál a Mesélő Budapest zsebkönyvsorozatának első kötete, a Várnegyed titkai.
Különleges áruházként nyílt meg 55 évvel ezelőtt a Divatcsarnok Az 1950-es évek áruhiánya után az 1960-as években már kissé javult a lakosság ellátása Budapesten. 1964-ben pedig egy új színfolt jelent meg a fővárosban, a régi Párisi Nagy Áruház helyén megnyílt a felújított Divatcsarnok.

További cikkeink