Székelykapu a Sashegyen

A cikk angolnyelvű változata: A Székely gate on Sas Hill

Írta: Flier Gergely

2020. október 15. 12:00

A nagy székely mesemondó, Benedek Elek unokája volt Benedek István XX. századi író, orvos, pszichiáter és közéleti személyiség, akinek alakja még él sokak emlékezetében. Könyveit máig olvassák, de ezeken kívül Budapest XII. kerületének egyik utcájában, ahol 1957-től egy villaépületben lakott, egy maga faragta székelykapu is emlékeztet rá és családjának székely származására. A ház külön érdekessége, hogy azt a XIX. század végén a híres könyvkötő, Gottermayer Nándor építtette.

Sajátos szereplője volt irodalmunknak, közéletünknek Benedek István (1915-1996) író, orvos, pszichiáter, a mesemondó Benedek Elek unokája. Legismertebb műve az 1957-ben megjelent Aranyketrec, de más művei is megtalálhatóak sok család könyvespolcán. Benedek az Aranyketrec megjelenésének évétől, 1957-től lakott családjával a Sas-hegy oldalában lévő Vércse utca és Vas Gereben utca között elterülő értékes régi villaépületben.

Kalandos év volt ez Benedek István számára. Az 1956-os forradalom után, mint megbízhatatlan személy, internálótáborba került Kistarcsára, de könyve ekkor már nyomdában volt, és meg is jelent. Az épületet Kistarcsáról szabadulva, részben az Aranyketrec honoráriumából, közösen tudta megvásárolni édesapjával, Benedek Marcellal, valamint a pszichiáterként általa kezelt Karinthy Gáborral (Karinthy Frigyes fiával), a magyar költészet különös és tragikus alakjával.

Benedek István házának kertjében 1965-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 173559)

Benedek István, aki a Karinthy családdal baráti kapcsolatot ápolt, Gábor öccsének, Karinthy Ferencnek beszélt egy interjúban a ház történetéről a Kortárs folyóirat 1977. évi 9. számában:

„– Gyönyörű ez a ház itt a Sas-hegy oldalán, a Vércse utcában, gyönyörű szép a kert. Egyszer mutattál nekem itt hátul, oldalt egy emléktáblát. Ki is építette a házat?

– Az emléktábla bizonyos Katinak szól, akiről aztán megtudtam, hogy Gottermayer könyvkötőmester felesége volt.

– Gottermayer? Ismerős név.

– A századforduló idejének leghíresebb pesti könyvkötője. A Pallas Lexikoné, Jókai száz kötetéé, Benedek Elek díszkötéses könyveié, amiket te is úgy szeretsz kézbe venni.

– Vagyis az akkori reprezentatív műveké.

– Gottermayer Nándor víkendháza volt ez. Az ő felesége Kati, akinek neve az 1894-es emléktáblán olvasható.

– A ház alapjai azóta állnak? Tehát több mint nyolcvan esztendeje?

– Akkor háromholdas kert is tartozott hozzá, gyümölcsössel és lovakkal. A Vércse utca még nem létezett. Később a kert kisebb lett, a ház megnövekedett, víkendházból családi ház lett. Tulajdonosai változtak; 1957-ben vettük meg mi, apámékkal és a te bátyáddal közösen, azóta lakom itt. Ők már kihaltak belőle.

– Magad viseled gondját a kertnek?

– Mindennek magunk viseljük gondját a feleségemmel, nemcsak a kertnek.”

Eddig a ház rövid története, mely önmagában is érdekes, de épp a fenti beszélgetést követő évben gyarapodott a régi épület, magának Benedek Istvánnak a keze által. Akik emlékeznek alakjára, vagy valamelyest ismerik életművét, tudhatják, sokoldalúságát addig is sokféleképp bizonyította Benedek Elek unokája, akinek 1978-ig véső sosem volt a kezében, de ekkor kapufaragásra adta a fejét, melynek okát Szirt a habok közt című művében meséli el nekünk.

Megtudjuk, a patinás ház Gottermayer Nándor idejéből származó egykori impozáns kovácsoltvas kapui közül a felsőt épp akkor lopták el, mikor Benedekék beköltöztek.  A villát általában Vércse utcai címén emlegetik, de ez a bejárat az épület hegy felőli oldalán, a Vas Gereben utcában található. A család hevenyészett megoldással pótolta, összeütöttek egy még kapunak sem igen nevezhető „nyílászárót”, ami a célnak megfelelt, nem volt különösebben sem szép, sem csúnya.

Ez két évtizeden át kitartott, azonban a hetvenes évek végére ideje letelt, korhadni kezdett. A család két férfi tagja, Benedek István és sógora tanakodott a megoldáson, s megállapították, más megoldás nincs, új kaput kell állítani.

„Előszedtem és tanulmányoztam az idevágó »szakirodalmat«, például a Malonyay [A magyar nép művészete] második kötetét, a Székelyföld népművészetét, s bár soha véső még nem volt a kezemben, úgy döntöttem: ha székely őseink meg tudták faragni, fel tudták állítani, nem lehet olyan ördöngősség, hogy meg ne birkózzunk vele.”

Székely gyökereit egyébként is ápolta a család, amíg lehetett, Benedekék gyakran „hazajártak” Kisbaconba a Benedek család fészkébe.

De maradva a Sashegynél, nézzük tovább a történetet. Az utcában lakó asztalosmestertől sok jó tanácsot és néhány gerendát kapva a székelykapu-állító író tervezgetett, vésőket vásárolt. A nemes faanyagról le kellett mondania: kizárólag fenyő állt ugyanis rendelkezésre. Nem is volt ez annyira nagy baj, hiszen a keményfa megmunkálása nehéz feladat, nagy szakértelmet kíván.

„Ha az ember beéri szerényebb mintázattal, és magától rájön a technikájára – írja Benedek –, óvatosan levelet, virágot, még betűket is faraghat a fenyőbe.” No persze nem voltak nagyra törőek a tervek: „Kétféle székelykapu van, nagy és kicsi. A nagyon szénásszekér jár át a galambdúcos tetőzet alatt, a kicsi pusztán személyi közlekedésre szolgál. Mivel szénásszekerünk nincs, az utóbbi mellett döntöttünk.”

A kis székelykapu három gerendából áll: két kapufélfa – melyeket alul kissé vaskosabbra hagynak (ez a vaskosabb rész a „csutak”) –, és a kettőt fölül összefogó „agyfa”. A három gerenda összeillesztése egy praktikus és esztétikus, úgynevezett „hónaljkötéssel” történik.

Benedek István faragása a kapufélfán (Fotó: Flier Gergely/pestbuda.hu)

Benedek István a díszítőfaragásokról így ír:

„Hogy milyen virágot faragtam rá? Tudjaisten virágot, kívülre kétoldalt, cserépből emelik magasba napraforgószerű fejüket, száruk lenge hajlatából óvatosan nőnek ki a levelek. A belső oldalra már csak mélyítéssel jutott pár stilizált szirom. A fölirat kívül az utca és a házszám, fölötte a felállítás esztendeje, belül a készítők neve és az ősi kapufelirat: Áldás a bejövőnek – Béke a kimenőnek.”

A kapu felállításának mikéntjét is elmeséli, kifogott ugyanis rajtuk súlyával. Leleményes módon egy környékbeli építkezésről szereztek hozzá segítséget, s így két óra leforgása alatt már szilárdan állt a kapu három méter magas kerete a helyén. A „fedélszéket” vagyis a tetőt utólag illesztették fel, a kapuhoz tartozó ajtót szintén.

A székelykapu mai képe (Fotó: Flier Gergely/pestbuda.hu)

A Vas Gereben utcai székelykapu egyedülálló a maga nemében, Benedek István szavaival: „Hozzátartozik Budapesthez, amíg rontó kezek el nem pusztítják”.

Nos, a napokban ellátogattunk a Vas Gereben utcába, és örömmel tapasztaltuk, nem rontó, hanem gondos kezek közt lehet a kapu, mert bár a futónövények miatt kissé rejtőzködve, székelykapu mivoltát kissé tán leplezve, de állítója emlékét őrizve áll a csendes budai utcában.

Nyitókép: XII. kerület, Vas Gereben utca 13/b, Benedek István egykori háza az általa készített székelykapuval (Fotó: Flier Gergely/pestbuda.hu)

Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


En egy olyan igazi nagy latvanyos diszesen faragott szekelykaput szeretnek mar vegre latni Budapest valamely kozteruleten.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó