A kormány sikeresnek értékelte a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) csütörtöki ülését, Budapest vezetése viszont úgy látta, hogy a nagy ügyekben nem haladtak előre – írja az MTI.  Sikeres volt a budapestiek szempontjából a tanács ülése – mondta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a tanácskozást követő sajtótájékoztatón.

Fürjes Balázs közölte: az ülésen rögzítették, a kormány odaadja a fővárosnak a korábban megígért hatmilliárd forintot a Lánchíd felújítására, ha a főváros vállalja, hogy a híd 18 hónapnál hosszabb ideig nem lesz lezárva. A pénzt akkor utalják majd, ha már csak ez az összeg hiányzik.

Egyetértettek a pesti rakpartok megújításában is, valamint megállapodtak, hogy a rozsdaövezetek kijelölésénél véleményezési jogot kap a főváros. Budapest ugyanakkor átadja a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötéséről szóló már elkészült terveket, és a feladatot átveszi a kormányzat.

Ugyancsak megállapodtak abban, hogy kormányzati finanszírozásban megépül a budai fonódó villamoshálózat Műegyetem rakparti szakasza, a főváros pedig támogatását adta a Közlekedési Múzeum fejlesztéséhez – mondta el az államtitkár. Nem született megállapodás a nagykörúti forgalmi rendről és a Liget-fejlesztésről – közölte Fürjes Balázs.

Nem született megállapodás a nagykörúti forgalmi rendről (Fotó: Wikipedia)

Kifejtette, azt kérték a fővárostól, hogy állítsa vissza a Nagykörúton az eredeti, kétszer kétsávos forgalmi rendet, az ügyben „elmulasztott társadalmi párbeszédet” és az „elmaradt szakmai előkészítést” folytassa le, a járdán pedig semmiképen ne legyen bicikliút.

Karácsony Gergely főpolgármester azonban értésünkre adta, hogy ezt nem tudja elfogadni – közölte Fürjes Balázs. Elmondta: a Liget-projektet érintően a főpolgármester közölte, nem változtat az álláspontján, nem fogadja el, hogy több épület legyen a Városligetben. Karácsony Gergely nem támogatta azt a javaslatot sem, amely arra irányult, hogy hozzanak létre egy szakmai munkacsoportot a kompromisszumos megoldás megkeresése érdekében.

Az államtitkár elmondta: megegyeztek, hogy megindítják a 2021-2027 közötti európai uniós finanszírozási ciklus fővárosi projektjeire vonatkozó egyeztetést. Fürjes Balázs azzal kapcsolatban, hogy a kormány kész átvállalni fejlesztéseket a fővárostól, azt mondta: bíznak abban, hogy a javaslatot részben vagy egészben elfogadja majd a fővárosi önkormányzat.

A javaslat azokra a fejlesztésekre – a Biodómra, a Gellért-hegyi siklóra, a rakpartra és a budai fonódó villamosberuházásra – vonatkozik, amelyekre a főváros 55 milliárd forintot kér a közfejlesztési tanácsban, de ez az összeg nőhet, a lista bővíthető – jelezte az államtitkár.

A Biodóm látványterve (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Megerősítette: a kormány semmiképp nem támogat adóemelést, megszorításokat, eladósodást, ehelyett a főváros tehermentesítését, fejlesztések átvállalását és kormányzati finanszírozását javasolták a főpolgármesternek. Ez bővítené a főváros költségvetési mozgásterét – mondta Fürjes Balázs. 

A főváros pénzügyi-finanszírozási javaslatairól szólva az államtitkár megismételte: a kormány nem tudja támogatni, hogy újabb 70 milliárd forinttal adósodjon el a főváros, „Karácsony-adóval” sarcolják meg a budapesti vállalkozásokat, valamint csökkentsék a főváros szolidaritási hozzájárulásának összegét.

Azt sem tudták támogatni, hogy az idei több száz milliárdos támogatáson felül a kormány további 55 milliárd forint extra támogatást adjon a költségvetésből a budapesti fejlesztésekre – tette hozzá. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy az FKT ülésén a nagy ügyekben nem értettek egyet.

A főváros számára az a nagy ügy, hogy a főváros hogyan lesz működőképes, ugyanis Budapest „fenntarthatatlan pályán” van – mondta. Szavai szerint az FKT arról döntött, hogy nem vonják vissza azt a „Budapest-adót”, amely 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben a fővárostól nagyságrendileg 40 milliárd forintot von el, nem támogatják az újrakezdési adó bevezetését, valamint a főváros nem vehet fel visszatérítendő fejlesztési támogatást az Európai Fejlesztési Banktól.

A főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy a gazdasági válság, a koronavírus-járvány és a kormányzati megszorítások eredményeként 2021-ben és 2022-ben 150 milliárdos lyuk keletkezik a főváros működésében. A kormányzati kompromisszumos ajánlatot nem tárgyalták ki, mert ebben a formájában még nem lehet róla dönteni – közölte.

Kiss Ambrus elmondta azt is, hogy a Európai Fejlesztési Bank támogatási forrásából troli- és villamosbeszerzésekre fordítottak volna pénzt. A Lánchídról szólva közölte: az FKT ülésén történt megállapodás értelmében várhatóan 2022-ben kell utalnia a kormánynak a hatmilliárd forintot.
Az ülést értékelve Kiss Ambrus úgy fogalmazott: nagy lépést nem tettek, de a tárgyalóasztal mellett ülnek.

A főpolgármester-helyettes elmondta azt is, hogy az ülésen kiderült, hogy a kormány mégis megépíti a Hermina-garázst, így az erre szánt pénzt mégsem fordítják a Biodómra. Erre reagálva Fürjes Balázs közölte: ez igaz, de a kormány kész átvenni a beruházást, ha a főváros igényli.

A fővárosi újraindítási adóra vonatkozó kérdésre válaszolva Kiss Ambrus elmondta, törvénymódosítás nélkül ez az út jogi értelemben kimerült, így végiggondolják, milyen más javaslattal állnak elő.

Forrás: MTI

Nyitókép: A Lánchíd (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)