A Pesti Magyar Színházban 1838. október 8-án mutatták be Gaál József Peleskei nótárius című tündérbohózatát, amelynek sikere nyomán az 1840-es évektől közkedvelt színpadi műfaj lett Magyarországon is a népszínmű. A magyar nyelvű zenés-táncos szórakoztató műfaj a kor társadalmi-politikai eseményeire is reflektált. Népszerűségét tovább növelték a neves zeneszerzők munkáiként felcsendülő műdalok.
A kiegyezést követően témáiban egyre inkább a paraszti világ felé fordult, azt főleg idealizált falusi életképekben ábrázolta a városi közönség szórakoztatására. A műfaj rajongói végül azt is elérték, hogy önálló kőszínházat kapott: a Népszínház 1875. október 15-én nyílt meg a mai Blaha Lujza téren.
A támogatókból 1869-ben alakult társaság részvénykibocsátással és gyűjtéssel próbálta a szükséges tőkét előteremteni, amely nem sok sikerrel zárult. Pest városa 1871-ben karolta fel az ügyet, amelyre külön bizottság alakult Lipthay Béla elnökletével, és amelynek igazán nagy lökést az új sugárút, a Nagykörút kiépítése adott. A városi hatóság ingyen telket adományozott a célból, „hogy a magyarosodás s a nemzeti közszellem terjesztése, valamint az Ízlést nemesitő magyar szinirodalom fejlesztése és ápolása tekintetéből a fővárosnak mihamarább egy népszínháza legyen” (forrás: Budapesti Közlöny Melléklapja, 1872. április 21.).
A Fővárosi Közmunkák Tanácsa az akkori Hermina teret találta erre legalkalmasabbnak. Maga a helyszín kérdése 1873 során többször változott, míg végül a Kerepesi út és a Sertéskereskedő (ma Népszínház) utca között fekvő és hátsó homlokzatával a leendő körútra néző telekre esett a választás. Az akkor külvárosnak számító terület kiváló fekvésének és a nagykörúti fejlesztésnek hála a századfordulóra fontos közlekedési csomóponttá alakult.
Az építkezés 1874-ben indult meg, a terveket az osztrák Fellner és Helmer cég készítette. Ferdinand Fellner és Herman Helmer tervei szerint épült több színházunk is (szegedi, fiumei, pozsonyi, tatai, kecskeméti), a Fővárosi Orfeum (1894) és a Vígszínház (1896).
Ferdinand Fellner és Herman Helmer 1872-es terve a főhomlokzatra (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
Ferdinand Fellner és Herman Helmer 1872-es terve a hátsó homlokzatra (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
A Népszínház megszületéséről részletesen beszámoltak a korabeli lapok, a szándék felmerülésétől a tervezésen és építkezésen át az ünnepélyes megnyitóig. Az építkezést Buzzi Bódog és Kéler Napóleon építőmesterek irányították, a gépészet és a színpad párizsi és bécsi mintára készült. A kőfaragómunkáknál Kauser Jakab és társa, Neusohler működtek közre.
A színház végül nem az eredeti tervek szerint, homlokzattal a Nagykörút felé épült meg, hanem megfordítva a pesti belváros felé. A homlokzatot hat korinthoszi oszlop díszítette, amelyek között kerek fülkékben Gaál József, Kisfaludy Károly, Egressy Béni szobrait helyezték el. A tető sarkain mitológiai alakok, csúcsán Apolló és két koszorút tartó géniusz állt.
A nézőtéren a fehér és a világosdrapp volt az uralkodó szín, a páholyok és ülőhelyek vörössel voltak bevonva, a falakat freskók díszítették. Az udvari páhollyal együtt 50 páholyból nézhették az előadást az előkelő urak és úrhölgyek, összesen közel kétezer ülő- és állóhely várta a nagyérdeműt.
A Népszínház épülete Klösz György felvételén 1875 körül. A képen jól látható, hogy ekkor még földszintes kis házak vették körül, a Nagykörutat ma szegélyező eklektikus bérházak sem álltak még (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Klösz György fényképei)
A Népszínház Nagykörútra néző hátsó fertálya 1875 körül Klösz György felvételén (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Klösz György fényképei)
A Népszínház épülete oldalnézetből (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Klösz György fényképei)
Az új színházról a legrészletesebb leírást a Magyarország és a Nagyvilág című lap 1875. október 24-i száma adott:
„A fekvés megváltoztatása az épület eredeti tervén egyéb változást is okozott. A körút felé tervezett homlokzat két oldalán egy-egy pavillonszerű kiugrás is volt, az arra szélesebb tér kitöltésére; ez elmaradt, s a pavilonnak szánt helyen virágos szőnyegkerttel hozzák helyre az arányt. […] A nézőtérnek az uralkodó szint a sötét megyszin zártszékek, a páholyok hasonló szinü öblei és vörös selyemdraperiái adják. Mind azon alkotvány, melynek rámáiból a páholyok tekintenek, aranyos fehér alapzaton. Az a lap, mely egyik és másik páholy közt fennmarad, cachirozott arabeskekkel, féldombormüvü amorettekkel van tele. Az oszlopfejek közt egy-egy vigyorgó satyr; a legfelső sorban caryatidek. Fenn a boltozatot nyolcz allegorikus csoportozat népesíti. […] Egészen fenn a boltozatnál van egy óriás körtealaku csillár, csupa üvegprizmából s annak közepében ég a gáz. […] A színpad maga egész külön világ. Majdnem annyi hely van az épületben a színpad és mellékhelyiségei számára, mint a nézőtérnek. A színpad alatt még egy mélységes, két emeletre osztott sötét birodalom; a színpad fölött egy magasságos zsinórpad, mely a hidak, gerendák, kötélzetek egész labyrintje.”
A színház első igazgatója Rákosy Jenő lett, aki három évre bérelte ki azt. Rákosy nemcsak az intézet első tervezésében, a gyűjtésben, de az előmunkálatokban is tevékenyen részt vett mint az építőbizottság jegyzője. Ráadásul szerződést kötött a Nemzeti Színházzal, amelynek értelmében a Népszínház játszotta a népszínműveket és a zenés műveket, a Nemzeti Színház pedig a tragédiákat és a felsőbb vígjátékokat.
A Vasárnapi Ujság 1875. december 19-i számában megjelent grafika a Népszínház épületéről Klösz György felvétele nyomán
Az ünnepélyes megnyitó 1875. október 15-én fényes pompa között zajlott, amelyen maga az uralkodó, Ferenc József is részt vett. A magyar politikai elitet többek között báró Wenckheim Béla miniszterelnök, Tisza Kálmán és Széll Kálmán képviselték. A nyitó előadás három szakaszból állt, az elsőben a Fölavatás című allegorikus jelenetet, amely a Nemzeti Színház és Népszínház közötti viszonyt jelenítette meg és a Leánykérő című egyfelvonásos népszínművet, a második szakaszban a Jeremiás siralmai című egyfelvonásos bohózatot adták elő, a harmadikban pedig A király csókja című operettet mutatták be. Az eseményt a Lándzsa-tánc zárta. Bár a nyitó előadások nem nyerték el sem a közönség, sem a kritikusok zajos tetszését, a kezdeti nehézségek után hamar nagy népszerűségnek örvendett Thália második csarnoka a fővárosban.
A Népszínház épülete a századforduló időszakában (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
A színészgárdát erősítette többek között Rákosi Fanny, Sziklai Emilia, Dancz Nina, Zádor Zoltán, Solymosi Elek, Szabó Bandi, Tihanyi Miklós, Eőry Pordán Gusztáv. Blaha Lujza – akkor Zsoldosné – 1875. október 22-én lépett fel először a Népszínház színpadán egy új népszínműben, Tóth Kálmán Ördög párnájában. A színház karmestere Erkel Elek volt.
A király a budapesti Népszínháznak megnyitása alkalmából négyezer forintot adományozott, és az építőit is kitüntetésben részesítette, Ferdinand Fellner építésznek, Kéler Napóleon építőmesternek és Gregersen Guilbrand ácsmesternek a Ferenc József-rend lovagkeresztjét adományozta.
A Népszínház megnyitása után a környezete is átalakult. Egyrészt a Nagykörút kiépítéséhez kapcsolódóan a szomszédságában álló, főleg földszintes kis házakat, de a Kasselik-bérházat is (nagyjából a mai Corvin Áruház helyén) elbontották, helyükre pedig három- és négyemeletes eklektikus bérpalotákat emeltek a következő évtizedekben.
A színház homlokzatával a pesti belváros felé nézett, míg a hátsó traktus nyílt a Nagykörútra. A Sertéskereskedő utcát pedig átnevezték Népszínház utcára és kiszélesítették. Egy tér született a színház körül, amely 1920 óta viseli Blaha Lujza nevét.
A Népszínház és környezete, a mai Blaha Lujza tér 1893-ban (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Klösz György fényképei)
A Népszínház ebben a formájában 1908 nyaráig működött. A századfordulón fellendülő budapesti színházi élet és az egymás után születő új színházak nehéz helyzetbe hozták az intézményt, amelyet 1908. július 1-től 1948-ig a Nemzeti Színház bérelt, akkor került a tulajdonába.
Az épület a Nemzeti Színháznak adott otthont 1908-tól 1964-ig. Az 1917-ben készült képen látható a színház előtt Tinódi Lantos Sebestyén szobra, Bezerédi Gyula alkotása (Fotó: Fortepan/képszám: 175054)
A II. világháború alatt komoly károkat szenvedett, de sikerült helyreállítani. Azonban az elszenvedett statikai sérülések, a meginduló metróépítés és tűzrendészeti kérdések miatt jelentős összegeket felemésztő korszerűsítésére lett volna szükség az 1960-as évek elejére, ezért végül a lakosság tiltakozása ellenére a város vezetése a lebontása mellett döntött.
Kilencvenedik évfordulóját már nem élhette meg a népszínművek egykori fellegvára, a Nemzeti Színház régi otthona, ahol huszonegy éven keresztül (1875–1896) lépett fel Blaha Lujza, a nemzet csalogánya: 1965. január 15. és április 23. között több robbantással bontották le és tüntették el. Helyén ma egy rendezésre váró teret találunk.
Nyitókép: A Népszínház 1889-ben (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció