175495_pestbuda_foto_szerzoi.png

Pestbuda.hu

Cikkek

Felújítják az ELTE Trefort-kerti campusának épületét A nagyszabású helyreállítás és átalakítás során aulát, előadótermeket, új szinteket és zöldtetőket is kialakítanak az ELTE Trefort-kerti campusának épületében a VIII. kerületi Puskin utcában. A kiegyezés korának egyik legjelentősebb építésze, Szkalnitzky Antal által tervezett házban dolgozott és végezte kísérleteit Eötvös Loránd, itt működött az Élettani Intézet és hatvan évig az Orvosi Vegytani Intézet.
Átadták a Kiscelli-Doberdó tanösvényt Óbudán A most megnyílt óbudai Kiscelli-Doberdó tanösvény a Kiscelli-fennsík természeti és kulturális értékeit mutatja be. A tanösvény több mint egy kilométer hosszú, és hét állomás segítségével ismerteti a terület változatosságát.
Megújítják a Bálna ikonikus épületét a Duna-parton A IX. kerületi Bálna héjszerkezetének megerősítésén jelenleg is dolgoznak a szakemberek, miközben elkezdődött az épület teljes körű felújításának és átalakításának tervezése. A Bálna gyakorlatilag teljesen megújul a jövőben, multifunkcionális tereket, konferencia- és rendezvénytermeket is kialakítanak benne.
Emlékművet állítanak a kényszermunkára elhurcoltaknak Sashalmon A Sashalomról kényszermunkára, málenkij robotra elhurcoltakért állítanak emlékművet a XVI. kerületi Sashalmi sétányon. Innen indultak el 1945 januárjában a Szovjetunió internálótáboraiba a kerületből deportáltak. Az 5+1 stációból álló szoborcsoport első darabját az esemény emléknapján avatják fel.
Elkészült az új multifunkcionális aréna az Üllői úton, a Népliget buszpályaudvar mellett Befejeződött a Budapesti Multifunkcionális Sport- és Rendezvénycsarnok építése a IX. kerületi Üllő úton, a Népliget autóbusz-pályaudvar mellett. Az 50 000 négyzetméter belterületű csarnok sportesemények, kiállítások, konferenciák helyszínéül szolgál majd, elsőként a január 13-án kezdődő férfikézilabda-EB egyik otthona lesz. Az aréna környezetében 15 hektárnyi gondozatlan területet alakítottak át parkos zöld területté.
Jövő év elejére készülhet el a Bakáts tér felújítása Ferencváros főterének, a Bakáts térnek a felújítását 2016-ban kezdeményezte a IX. kerületi önkormányzat. A tervek 2018-ra elkészültek, és a kivitelezést is előkészítették, ám a 2019-es választások után a programot újragondolták, így a munkálatok csak idén kezdődtek el. Ottjártunkkor éppen az új burkolatokat alakították ki a hangulatos, XIX. században formálódott Belső-Ferencvárosi téren, ahova növényeket, padokat, ivókutat, malom- és sakkasztalokat is telepítenek.
Felújítják Ady Endre belvárosi otthonát – Ma múzeumként működik a költő egykori lakása Felújítják a Veres Pálné utcai Ady Emlékmúzeumot, ahol a költő 1917 és 1919 között élt feleségével, Boncza Bertával. A háromszobás lakásban megújulnak a terek, és egy új helyiséget is kialakítanak múzeumpedagógiai foglalkozásoknak.
Íme, az első látványtervek a Budavári Palota helyreállításáról Befejeződött a Budavári Palota részletes műszaki, építészeti, művészettörténeti, valamint funkcionális felmérése, aminek köszönhetően mára pontosan ismerik a szakemberek a II. világháború utáni átalakításokat. Ezzel együtt elkezdődött az épületegyüttes teljes helyreállításának tervezése is. Az első látványtervek immáron elkészültek Gutowski Robert vezetésével.
Elegáns termeket rejtett a pompás neogótikus külső – A Pénzügyminisztérium belső terei A Pénzügyminisztérium egykori Szentháromság téri palotájának építése 120 évvel ezelőtt kezdődött. A Fellner Sándor által tervezett épületegyüttes külső homlokzata, reprezentatív helyiségeinek belmagassága, díszítései a pénzügyi igazgatás korabeli tekintélyét is érzékeltették. A palotát azonban évtizedek óta nem olyannak ismerjük, mint amilyennek 1901 és 1904 között felépült, mert a II. világháború után megcsonkítva állították helyre, a belső tereket is megfosztva díszeiktől. Ezeket az elegáns termeket is helyreállítják a folyamatban lévő rekonstrukció során, ezért most bemutatjuk, milyenek is voltak a minisztériumi palota belső terei eredeti állapotukban.
Felújítják a pesti Városháza háromszáz éves homlokzatát Megújul a Városház utca 9-11. szám alatt található műemléki épület homlokzata, restaurálják a kapualjakat, a nyílászárókat, szigetelési, vízelvezetési, elektromossági és tereprendezési munkákat is végeznek. A Városháza homlokzatának felújítására 2018-ban írt ki pályázatot Budapest Főváros Önkormányzata, a tervek 2019-ben készültek el.
Mégis elbontják a Nyugati téri felüljárót A Nyugati pályaudvar mellett húzódó negyvenéves felüljáró sorsa régóta vitakérdés, sokan egy meghaladott szemlélet emlékét látják benne, és az elbontása mellett foglalnak állást. Most, hogy a napokban Fürjes Balázs, a Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár kihirdette az átalakítandó Nyugati pályaudvar és környéke tervpályázatának résztvevőit, bejelentésében azt is tisztázta, hogy a felüljárót mint „tájsebet” az átalakítások során elbontják.
Szoborral tisztelegnek Hajós Alfréd öröksége előtt Méltó módon egy szoborral szeretne megemlékezni Hajós Alfrédról, az újkori olimpiai játékok első bajnokáról, építészi és közéleti tevékenységéről a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) és a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.
Hosszú idő után elkelt az Andrássy úti egykori MÁV-székház A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő közleménye szerint az állam eladta az Andrássy út és Izabella utca sarkán lévő volt MÁV-székházat. A műemléki védelem alatt álló ingatlanegyüttest, amelyet korábban öt alkalommal sikertelenül bocsátottak árverésre, az új tulajdonosnak szigorú műemlékvédelmi előírások mellett kell helyreállítania.
Látta már az új Krúdy-szobrot a Belvárosban? – A köztéri alkotást az egykori Belvárosi Kávéház közelében állították fel Krúdy egyik kedvelt helye volt az egykor a déli Klotild-palotában működött Belvárosi Kávéház, itt írta meg a Szindbád-novellák jelentős részét. Ennek az eseménynek állít emléket a most felállított zsánerszobor a Ferenciek tere közelében.
Környezetvédelmi engedélyt kapott a Gellért-hegyi sikló építése Megkapta a környezetvédelmi engedélyt a Gellért-hegyre tervezett sikló építése. Az engedély kiemeli, hogy a munkálatoknak számos természetvédelmi előírásnak és világörökség-védelmi elvárásnak kell megfelelnie.
Kezdődik a Corvinus Egyetem Ménesi úti campusának felújítása Az új oktatási és innovációs központot, amelyet a Corvinus Egyetem Ménesi úti campusából alakítanak ki, világszínvonalú egyetemek épületei inspirálták. Ez lesz az első olyan hazai egyetemi tér, melynek kivitelezése során a fenntarthatósági szempontokat teljes mértékben figyelembe veszik. Arról az épületről van szó, amelyben 1999 végéig az Államigazgatási Főiskola működött.
A modern építészet mestere volt a ma ötven éve elhunyt Árkay Bertalan Árkay Bertalan vitathatatlanul a modern magyar építészet egyik kiválósága volt. Az egyik legemblematikusabb munkáját, a Városmajori Jézus szíve templomot apjával, Árkay Aladárral jegyezte, de a két világháború közötti modern villaépítészetben is maradandót alkotott.
Végéhez közeledik az Andrássy úti Haggenmacher-palota felújítása Schmahl Hernik építész korai remekműve, az Andrássy út 52. szám alatti bérpalota hamarosan visszanyeri egykori szépségét. Jelenleg a műemléki homlokzatot, a körfolyosókat és a loggiákat restaurálják.
A legnagyobb magyar tragikának tartották – 95 éve hunyt el Jászai Mari A Nemzeti Színház nagyasszonya volt, aki 1872-től egészen 1926-os haláláig, egy év kihagyással összesen 53 éven át volt tagja a legfontosabb hazai teátrumnak. A Kerepesi úton (a mai Rákóczi úton) lett a társulat tagja, velük együtt költözött a Népszínház épületébe, amikor az addigi játszóhelyet bontásra ítélték. A Blaha Lujza tér végül igazi otthona lett a Nemzetinek és Jászai Marinak is, itt ravatalozták fel, innen kísérték utolsó útjára 95 évvel ezelőtti halálakor.
A budai Várból telepítették ki az Afrika-kutató, vadászíró Széchenyi Zsigmondot Azt gondolhatnánk, hogy egy világutazó, Afrika-kutató élete irigylésre méltó. Széchenyi Zsigmondról azonban ez nem feltétlenül mondható el: a XX. század egyik legjelentősebb magyar utazóját és vadászíróját a kommunista rendszer meghurcolta és kitelepítette a budai Várból. Az Egy a természettel – Vadászati és természeti világkiállítás részeként az expedíciókon készített fényképeiből nyílik kiállítás a budapesti Capa Központban.
Hetven éve robbantották fel a Regnum Marianum-templomot Csupán húsz évig állt a Városliget szélén a Regnum Marianum-templom. Az 1931-ben felszentelt templomot 1951. szeptember 23-án robbantották fel. A kommunista diktatúra vezetői városrendezési okokra hivatkoztak, valójában azonban azt a templomot akarták lerombolni, amely „hálából” épült, hogy a Tanácsköztársaság önkényétől Magyarország megszabadult.
Egy torony vagy kettő? – Hazánk legnagyobb ortodox templomát 220 éve szentelték fel Egy-egy templom tornyának mindig különleges jelentősége van. Fontos része a városképnek, segíti a tájékozódást, és természetesen jelzés a közösségnek is. A Petőfi téren álló görögkeleti Nagyboldogasszony-templom tornya, illetve tornyai nem pusztán a városképet határozzák meg, de egyben a 220 éves templom történetében is egyfajta irányjelzők.
Felújítják a Radnóti Színháznak is helyet adó társasház homlokzatát A terézvárosi Nagymező utca 11. számú épület homlokzata és az erkély balesetveszélyessé vált, így a közelmúltban megkezdődött a felújítás. A munkálatok során a homlokzaton pótolják a hiányzó mészkőlapokat és az erkélylemezeket is, a munka várhatóan nyár végére fejeződik be.
Eldőlt, hogy a Szent István park helyett Kispesten állítják fel az államalapító király szobrát Véglegessé vált, hogy Szent István király szobrát nem a róla elnevezett parkban, hanem Kispesten, a Templom téren állítják fel. Erről a főpolgármester a járványhelyzetben elrendelt egyszemélyi felhatalmazása alapján döntött június 14-én. A felhatalmazás június 15-ig volt érvényben. Korábban arra hivatkozva függesztették fel a szoborállítási munkálatokat a Szent István parkban, hogy az alkotás zöld területet vett volna el, holott egy korábbi szobor helyére került volna.
Megelevenednek a római kori emlékek Óbudán Speciális rekonstrukciós táblák segítségével mostantól bárki megnézheti, milyen is volt a mai Óbuda területén az aquincumi római limesszakasz egy-egy része. Két tábla a Nagyszombat utca, Szőlő utca sarkán a katonai amfiteátrumot mutatja meg, a harmadik a Kórház utca 7. szám alatt található, és az egykoron itt álló táborkapu korabeli állapota látható rajta.
A Tabánban 270 éve szentelték fel a szerb ortodox templomot – Ma egy harangláb őrzi az emlékét A Döbrentei téren ma egy harangláb emlékeztet az egykori szerb ortodox templomra, amelyet 270 éve, 1751. június 3-án szenteltek fel. A csodatévő Szent Demeternek szentelt székesegyházat 1949-ben politikai okokból rombolták le.
Már minden stáció kőoszlopát felállították a Golgota téren A józsefvárosi Golgota téren már felállították azt a tizennégy kőszobrot, amelyekbe a bibliai stációképek, Jézus keresztútjának állomásait ábrázoló bronz domborművek kerülnek. A stációk helyreállítást Józsefváros Önkormányzata kezdeményezte 2019-ben, és állami támogatással valósul meg.
Történelmi emlékhely lett a Deák téri evangélikus templom A budapesti Insula Lutheranát, azaz a Deák téri evangélikus templom, gimnázium és múzeum épületegyüttesét a kormány a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, valamint a Nemzeti Örökség Intézete támogatásával 2021. május 22-i hatállyal a történelmi emlékhelyek közé emelte.
Kívül-belül felújítják a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székházát A jegybank alapításának századik évfordulójára, 2024-re eredeti szépségében újítják fel az intézmény székházát a Szabadság téren. Az épület 1905-ban készült, külső megjelenésében azóta változatlan, belső tereit azonban a II. világháború után jelentősen átalakították, csorbítva ezzel műemléki értékét. Most kívül-belül visszakapja eredeti szépségét.
Két év múlva kezdődhet a csepeli HÉV felújítása Mindkét irányba meghosszabbítják a csepeli HÉV-et, a munkálatokat több ütemben végzik. Az első ütemben – 2023-tól – új végállomást építenek a XXI. kerületben az Erdősor utcában, ezzel párhuzamosan korszerűsítik a vonalat a Kvassay hídtól. A második ütemben a Közvágóhídnál összekapcsolják a ráckevei vonallal, és a föld alatt vezetve a Kálvin térig meghosszabbítják. Ennek a kivitelezése legkorábban 2024-ben kezdődhet.