Többek között Budán telepedtek le azok a szerbek, akik már a XIV. századtól, a török elől menekülve érkeztek Magyarországra. A katolikus szerbek a budai Vár alatt, a pravoszlávok pedig jellemzően az Ördög-árok két partján, a Gellért-hegy és a Naphegy között, a Tabánban éltek. Ezért is hívták ezt a területet Rácvárosnak. A városrész Buda 1686-os ostromában szinte teljesen megsemmisült.

A szerb közösség az újjáépítés során, 1690-ben fából emelt templomot Szent Demeter tiszteletére, amelyet később kőből újraépítettek. Majd 1741-ben Mayerhoffer Ádám pesti építőmestert bízták meg, hogy egy nagyobb templomot építsen számukra. Az egykori Rácváros piacterén, a Görög és a Hadnagy utca találkozásánál 1742. május 1-jén kezdődött el az építkezés, novemberben már készen állt a templom boltozata és a tetőzete is. Ünnepélyes felszentelésére 1751. június 3-án került sor. A templom jellegzetes toronysisakja 1775-re készült el.

A Szarvas tér 1923-ban, háttérben a Szent Demeter szerb templom díszes tornya. Balra a Fehér sas utca, szemben a Görög utca, jobbra a Virág Benedek utca (Forrás: Fortepan/Képszám: 171629)

Az 1810-es tabáni tűzvészben az ortodox templom szinte teljes berendezése megsemmisült, azt csak egy évtizeddel később tudtak pótolni. Jelentős károkat okozott az 1838-as dunai árvíz is, az 1930-as évek tabáni városrendezése azonban megkímélte a templomot. A II. világháború során súlyosan megsérült: 1945. január 14-én – épp a görögkeleti újév napján – bombatalálat érte a főhajót, leégett a tetőszerkezet, elpusztult a toronysisak. Számos tárgyi emléket azonban sikerült biztonságos helyre menekíteni.

A Szent Demeter szerb templomot 1945-ben bombatalálat érte, megsérült a főhajó, leégett a tetőszerkezet, elpusztult a toronysisak. A kép bal oldalán a romos Rác fürdő (Forrás: Fortepan/Képszám: 186678)

A háború okozta pusztítás után a műemléki templom megmenthető lett volna, de a kommunista diktatúra 1949-ben lerombolta. Az épület maradványait a Vármezőre hordták, a berendezési tárgyak a pesti szerb templomba kerültek.

Az egykori Szent Demeter-székesegyház emlékét ma egy harangláb őrzi a Döbrentei téren, közel ahhoz a helyhez, ahol a templom állt. A Petrika Kristóf és Rétházi László által tervezett 4,2 méter magas süttői mészkőből készült haranglábat 2014-ben, a templom lerombolásának  65. évfordulóján állította a Szerb Országos Önkormányzat.

Harangláb őrzi az egykori szerb templom emlékét a Tabánban (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Erre emlékeztet a harangtorny felirata is:

Ezt az emlékművet a Szerb Országos Önkormányzat - Lukijan budai püspök áldásával, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával - állíttatta az Úr 2014. esztendejében a csodatévő Szent Demeternek szentelt szerb ortodox székesegyház emlékére, amely 1751-ben épült és 1949-ben rombolták le.”

Nyitókép: A Szent Demeter szerb templom, mögötte az Alexandriai Szent Katalin-templom, a felvétel 1942-ben készült (Forrás: Fortepan/Képszám: 105709)