
Múltidéző

2021. június 6. 10:30
A Budavári Sikló az első gépi hajtású tömegközlekedési eszköz volt a fővárosban, és fontos szerepet töltött be a Vár közlekedésében. A II. világháború után 40 évig nem épült újjá, csak 35 évvel ezelőtt, 1986. június 5-én indult el ismét. Ma már tömegközlekedési jelentősége elhanyagolható, de a turisták a Siklóból szívesen csodálják Budapest egyedi panorámáját.
Csaknem ezer utcanév emlékeztet Budapesten a határon túli területekre
2021. június 4. 12:00
Budapesten utcák, terek elnevezései is őrzik azoknak a területeknek az emlékét, amelyek az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátummal más államok fennhatósága alá kerültek. A csaknem ezer ilyen közterületből kerestünk fel néhányat a trianoni évfordulón, amely 2010 óta immár a nemzeti összetartozás napja is.
Pesten 205 éve gyulladt fel az első gázlámpa
2021. június 3. 9:00
Már a XVIII. században sok fejtörést okozott a pesti városatyáknak, hogy miképp lehetne biztosítani az éjszakai világítást a város utcáin, ezért 1715-ben elrendelték, hogy napnyugta után tilos gyertya vagy lámpás nélkül az utcán tartózkodni. Megjelentek a lámpahordozók, akik mécseseket, olajlámpákat vittek a gyalogosok előtt. A század végén kezdték felállítani a közterületen az olajlámpásokat, amelyek még mindig csekély fényt adtak. A megoldást a gázlámpa jelentette, amelyből az elsőt Pesten egy tudós kísérletező orvos, Tehel Lajos állította fel 1816. június 5-én. A lámpa a mai Egyetem téren, a Nemzeti Múzeum gyűjteményének helyet adó egyetemi épület homlokzatán gyulladt fel.
Nehezen szokták meg a budapestiek a 100 éve bevezetett 24 órás időszámítást
2021. június 1. 9:00
Ma már természetes, hogy egy vonat nem délután 1-kor, hanem 13 órakor indul a Nyugati pályaudvarról, de 1921. június 1-jén ez meglepő újdonságnak számított. A száz éve bevezetett 24 órás időszámítás még évek múlva is szokatlan volt a budapestieknek, pedig még az órák számlapját is újratervezték miatta.
Harmincöt évvel ezelőtt korlátozták a gépjárművek behajtását a Várba
2021. május 31. 15:00
A budai Várba ma sorompókon keresztül lehet behajtani, kis buszok járnak csak az ódon falak között. A behajtási korlátozásokat 35 évvel ezelőtt vezették be, mert a forgalom veszélyeztette a műemléki épületeket és a Vár utcái alatt lévő barlangokat.
Az első budapesti gyereknapot 115 éve tartották – Évtizedekig folyt az utcai adománygyűjtés az ünnepen a szegény gyerekeknek
2021. május 30. 9:00
Száztizenöt éve, 1906-ban tartottak először gyereknapot Budapesten, és igencsak meglepődnénk, ha egy időgép segítségével visszatérhetnénk az akkori fővárosi utcákra. Az esemény tulajdonképpen segélyakció volt az árva és rossz sorsú gyermekek javára, de mindezt olyan népünnepély kísérte, amely a korabeli beszámolók és képek tanúsága szerint megmozgatta a társadalom minden rétegét. Az adománygyűjtő perselyek mellett a legelőkelőbb asszonyok ültek, az utcákon zenészek, mutatványosok vonultak, és emberek sokasága mulatott és adakozott bőkezűen.
Hadjárat indult a patkányok ellen 90 évvel ezelőtt Budapesten
2021. május 28. 10:00
A patkányok ellen indított háborút a főváros 1931-ben, de az alaposan és hosszasan előkészített akcióba hiba csúszott. A tervezettnél kevesebb patkány hullott el, és sok volt a „civil" áldozat, azaz sok kutya, macska és madár is elpusztult.
A metró mozgólépcsőjét a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásánál tesztelték
2021. május 27. 10:00
Mozgólépcső szállította az utasokat 1956 májusától néhány évig a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásán. Egyfajta tesztként építették meg, fő célja nem is a Gyermekvasúton, akkori nevén Úttörővasúton utazók kényelmének biztosítása, hanem a kezelők és a használók oktatása, tapasztalatszerzésének segítése volt. Ekkor már épült a budapesti metró, és kellett egy tesztüzem a mozgólépcsőnek is.
Barlangból imahely – 90 éves a Sziklatemplom
2021. május 24. 14:00
Azt gondolhatnánk, hogy a Gellért-hegy oldalában lévő Sziklakápolna egy réges-régi templom, holott meglepően fiatal, nincs százéves, magát a kápolnát ugyanis 1924-ben kezdték el kiépíteni, és 1931-ben szentelték fel. A kommunizmus alatt vasbeton fal zárta el a hívek elől, amit csak 1992-ben bontottak el.
Pünkösd napján leltek gyógyvízre a mai Pünkösdfürdő területén
2021. május 24. 9:00
A történet szinte meseszerű, mert onnantól kezdve, hogy Ember Sándor jogtanácsos, későbbi országgyűlési képviselő egy dunai evezőtúra során véletlenül értesült a Békásmegyer melletti terület felparcellázásának szándékáról, és egy gyors döntéssel megvásárolta a földet, mintha minden arannyá változott volna a keze között. Hamarosan kiderült, hogy a terület egész Európában páratlan régészeti leleteket rejt, majd 1934 pünkösdjén gyógyvizet is találtak a telken, ahol hamarosan, 1935 nyarán megnyílt a ma Pünkösdfürdő néven ismert strand.
Eltűntek a Római-part hangulatos csónakházai
2021. május 21. 9:00
A Római-part már az 1900-as években is kedvelt dunai pihenőhely volt, az 1920-as évektől vált igazán népszerűvé. Az egykori csónakházak építészeti, sport- és kultúrtörténeti értékeinkről mesélnek – ma már leginkább csak fotókon.
Hadrianus palotájának maradványait 170 éve találták meg a Hajógyári-szigeten
2021. május 20. 10:00
A Római Birodalom egyik legsikeresebb császára volt Hadrianus, aki egyidőben Pannonia provincia helytartója is volt. A II. században épített helytartói palotája az akkori Aquincum településen volt. Az egykori hatalmas épület maradványait 170 éve fedezték fel, amikor az Óbudai Hajógyár bővítette a telephelyét. A romokat azóta többször is kutatták a mai Hajógyári-szigeten.
Mozgókonyhákkal enyhítettek Budapesten a háborús nyomoron 105 évvel ezelőtt
2021. május 17. 9:00
Az I. világháború közvetlenül ugyan nem érintette a hátországot, nem bombázták Budapestet az ellenséges repülők, mint a II. világháborúban, de a harcok következményeként a főváros lakói is nélkülöztek. Ezen 1916-ban mozgókonyhákkal kívántak segíteni: főzeléket és tésztaételeket szállítottak ki Budapesten a szegényebb negyedekbe.
Aki Budapest artézi kútjait fúrta – 200 éve született Zsigmondy Vilmos
2021. május 16. 11:00
Budapest sokat köszönhet Zsigmondy Vilmosnak: a vállalkozó szellemű bányamérnök az egyik első nemzetközi szakértőként sikeresen elindította a magyarországi termálkincs kitermelését. Ő fúrta a Margit-sziget artézi kútját, és az ő nevéhez fűződik az akkori világ egyik legmélyebb, majdnem egy kilométerre lenyúló kútjának kifúrása is a Városligetben, amely lehetővé tette a Széchenyi fürdő megnyitását.
Toszkánai mester öntötte Budapest ikonikus szobrait – A Millenniumi emlékmű munkálataihoz hívták fővárosunkba az olasz szakembert
2021. május 15. 11:00
Budapest történetében szép számmal szerepeltek idegenben született mesterek, akik itt megtelepedve jelentős mértékben járultak hozzá a város fejlődéséhez. Különösen az építészet és az iparművészet területén jeleskedtek a leginkább német nyelvterületről származó szakemberek. Most egy olyan, mára némileg elfeledett mesterre szeretnénk felhívni a figyelmet, aki a napfényes Toszkána helyett választotta hazájául a magyar fővárost. Raffaelo Vignali vagy magyarosan Vignáli Rafael szoboröntő a Millenniumi emlékmű munkálataira érkezett Budapestre.
Hídroncsok a Dunában: a világháború pusztításának nyomai máig a víz alatt rejtőznek
2021. május 14. 12:00
A napokban volt olvasható itt a PestBudán is, hogy elkezdődött a Duna medrének kutatása a Lánchíd környékén: a híd alatt régi hídroncsok, lőszerek után kutatnak. Bár a budapesti Duna-hidak felrobbantása óta eltelt több mint 75 év során a hídmaradványok nagy részét kiemelték, sok darab máig ott hever a folyó fenekén, így a következő hetekben gyakorlatilag bármi előkerülhet a mélyből.
Ötven éve kezdték meg a kék metró építését
2021. május 13. 9:00
A budapesti metróhálózat fejlesztése új szakaszba lépett 50 éve, amikor elkezdték a város harmadik metróvonalának építését. Bár a tervek sokat változtak, és a 15 évre tervezett munka 20 évig tartott, de ma a 3-as metró az egyik legfontosabb közlekedési folyosó Budapesten.
Újra gyerektábor lesz az egykori Tündérbércen
2021. május 12. 9:00
Csillebérc neve egybeforrt az úttörőtáborral és a gyermekvasúttal. Az Úttörő Köztársaságban, később Csillebérci Úttörőtáborban 1948-tól üdültek a gyerekek, majd a 2000-es évektől másfél évtizeden keresztül zajló pereskedés rendezte a terület tulajdonviszonyait. A közeljövőben újra gyermektábor üzemel majd Csillebércen.
Az első magyarországi filmvetítést 125 éve rendezték a nagykörúti Royal szállóban
2021. május 11. 9:00
Nagy szerencse, hogy a honfoglalás időpontját a Magyar Tudományos Akadémia 896-ban állapította meg az eredetileg tervezett 895-höz képest. Ugyanis 1896-ban a hivatalos ezeréves évfordulót már olyan csodákkal is lehetett ünnepelni, mint az első hazai filmvetítések. Két helyen is láthatott a nagyközönség vetítéseket: a Lumière fivérek a Royal szállóban, az Edison-féle vetítések Lágymányoson zajlottak.
Hetvenéves Budapest legrövidebb HÉV-vonala
2021. május 7. 10:00
Hetven éve jár a XXI. kerületbe HÉV a Boráros térről. Csepelnek korábban is volt gyorsvasúti kapcsolata, de azok a vonatok a Gubacsi hídon jártak. A csepeli HÉV több szempontból is rekordernek számít: ez a legrövidebb vonal, itt volt a legsúlyasabb baleset, és ma itt közlekednek a legöregebb szerelvények.
Pest és Buda sem akarta, hogy az első Duna-hidat magáncég építse – 185 éves a hídtörvény
2021. május 4. 9:00
Egy 185 évvel ezelőtt kihirdetett törvény tette lehetővé, hogy megépüljön az első, Budát és Pestet összekötő állandó Duna-híd. A hídtörvény elfogadását hosszas vita előzte meg, mert sem Pest, sem Buda nem támogatta, hogy magántársaság építse a hidat, és még vámjogaikról is lemondjanak.
Az első magyar telefonközpontot 140 éve építette Puskás Tivadar
2021. május 3. 9:00
Budapesten 1881. május 1-jén kezdte meg működését az első telefonközpont, a berendezést Puskás Tivadar és testvére, Ferenc építette meg. Kezdetben még csak 25 előfizetője volt a telefonnak, de népszerűsége folyamatosan nőtt. A telefonhálózatra és a telefonközpontra alapozva jött létre később Puskás Tivadar igazán nagy találmánya a Telefonhírmondó, ami a milleniumi kiállításon is bemutatkozott.
Harangzúgással, ágyúdörgéssel és Ferenc József beszédével nyílt meg 125 éve az Ezredéves Országos Kiállítás
2021. május 2. 9:30
A magyar történelem kivételesen ünnepélyes pillanata volt a millenniumi kiállítás megnyitása. A monumentális tárlat egyszerre engedett betekintést az ország ezeréves múltjába, és segített számvetést készíteni a XIX. század gazdasági fejlődéséről. A kiállítás látogatói nemcsak bizonyságot szerezhettek arról, hogy Magyarország a sok viszontagság után reményteljes jövő előtt áll, hanem megtapasztalhatták, hogy élménygazdag programokban Budapest a legtöbb világvárossal felveszi a versenyt.
A magyar nemzet ezeréves múltjának ünnepe – Így született meg a millenniumi kiállítás ötlete
2021. május 1. 16:00
A magyar honfoglalás ezeréves évfordulója alkalmából tartott 1896-os millenniumi rendezvények központi eseménye a Városligetben megrendezett Ezredéves Országos Kiállítás volt. A fél éven át látogatható tárlat nemcsak a magyarság múltjába adott betekintést, hanem a kiegyezés utáni rendkívüli gazdasági fejlődés során elért eredménynek bemutatásának a lehetőségét is biztosította.
Használt hidak Budapesten? – Nem most merült fel először az átkelők újrahasznosításának ötlete
2021. április 30. 9:00
A napokban olvashattuk, hogy a lebontandó Összekötő vasúti híd darabjait Budapesten más, kisebb hidakhoz használnák fel, például a Hajógyári-szigeten. Első pillantásra elég furcsa ötletnek hangzik, hogy valahol egy használt hídból szülessen új, de a dolog egyáltalán nem ritka, még Budapesten sem. Több olyan híd is van a fővárosban, amelyikhez egy korábban elbontott átkelő elemeit használták fel.
Budapesten található Európa egyik legrégebbi állatorvosképző intézménye
2021. április 28. 14:30
A budapesti Állatorvostudományi Egyetem épületegyüttese éppen 140 éve szolgálja a magyar állatorvosképzést. A mai Rottenbiller és a Bethlen utca között elhelyezkedő erzsébetvárosi épületegyüttes Steindl Imre tervei alapján készült, Zsolnay majolikák és Róth Miksa ólomüvegei díszítik. Az állatorvosok világnapján, amelyet épp ma, április 28-án tartanak, bemutatjuk a budapesti Állatorvostudományi Egyetem történetét és épületegyüttesét.
Ötven éve avatták fel Marx és Engels budapesti szobrát
2021. április 28. 10:00
A kommunizmus elméleti alapjait egy német filozófus és egy gazdag német kereskedő rakta le. Egyikük sem volt soha munkás, mégis a munkások tökéletes államáról szőttek terveket. A létező szocializmus Marxot és Engelst Lenin mellett a rendszer „apostolainak” tartotta, képük minden nevezetesebb helyen és eseményen ott volt, a két eszmealapítónak mégis csak viszonylag későn, 1971-ben lett szobra Budapesten, a Jászai Mari téren.
Széchenyi kerekezett először a Duna-parton – Velocipéddel jártak a postaszolgák
2021. április 23. 9:00
Nagy feltűnést keltettek az 1860-as évek végén Pest-Buda utcáin az első velocipedek. Az 1880-as évekre a kerékpár már meghódította Budapestet: egyesületek, kerékpáros-iskolák alakultak, társas kirándulásokat, felvonulásokat, versenyeket rendeztek. Velocipéddel közlekedtek a fővárosi postaszolgák, és a hadseregben is használták a járműveket. Kerékpáros-világbajnokságot is rendeztek a fővárosban, 1928-ban a Millenáris Velodrom Európa legkorszerűbb és leggyorsabb kerékpárpályája volt.
Újpalotán 50 éve adták át az első lakást
2021. április 20. 9:00
A budapesti lakótelepek közül az egyik legnagyobb az újpalotai, amelynek első lakását 50 évvel ezelőtt, 1971 tavaszán adták át. Eredetileg 12 752 lakást terveztek, végül összesen 15 500 készült el az 1970-es évek második felére. A XV. kerületi házgyári lakásokban átlagosan 5 fő lakott.
Lakbérhátralék miatt félévente költözködött József Attila családja a Ferencvárosban
2021. április 19. 10:00
Ferencváros, azon belül is a Ferenc tér környéke volt a lakóhelye születésétől egészen 14 éves koráig a magyar költészet egyik legnagyobb alakjának, József Attilának. Az édesapa, József Áron 1908-ban elhagyta családját, amikor a legkisebb gyermek, Attila hároméves volt. Bár addig is sokat költöztek, ezután szinte félévente kellett új otthon után néznie az örökös lakbérhátralékkal küzdő Pőcze Borbálának.
További cikkeink


