Himnusz, szózat, nemzeti forradalom – Térjenek haza, emberek, hangzott el az Országház erkélyéről

Írta: Dubniczky Zsolt

2021. október 23. 12:30

Évtizedekig még archív fotókat sem láthattunk az 1956-os eseményekről, hiszen nagy bajba került a diktatúra alatt, akinél ilyet találtak, de mára egyre több felvétel lát napvilágot a forradalom helyszíneiről, a pesti utcákról. Ma már szabadon nézegethetjük a lelkes felvonulókat, a jelképértékű helyszíneken a szabadságot ünneplőket, a Sztálin-szobor szétdarabolását és sajnos a Budapest utcáit ellepő tankokat, a szétlőtt házakat, a Kossuth téren fekvő halottakat, a sortűz áldozatait. Emlékük előtt is tisztelegve jártuk végig a forradalom helyszíneit.

Békés tüntetésnek indult, a független és önálló Magyarország megteremtése volt a cél, de számos emberáldozatot követelő véres felkeléssé formálódott. Hazaszeretet és a hősiesség jellemezte, de sajnálatos módon csak két hétig figyelt a világ Magyarországra. 

Október 22-én délután a Műegyetemen gyűlést tartottak a diákok, ahol a résztvevők megfogalmazták azt a 16 pontot, ami az elnyomó rendszerrel szembeni, alapvető változásokat rögzítő követeléseiket tartalmazta, és a forradalom általánosan elfogadott programjává vált. Másnap délutánra tiltakozó felvonulást szerveztek, amit egyúttal a lengyelekkel való szolidaritás demonstrálásának is szántak, ahol ugyancsak szovjetellenes és demokratizálódást sürgető gyűlésekre került sor.

Az ’56-os pesti srác – részlet (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Ahol a forradalom elkezdődött. A Műegyetem rakparton 2006-ban felállított, az október 23-i tüntető diákságot és a forradalom géniuszát idéző emlékmű, Csíkszentmihályi Róbert, Fáskerti István és Schilling Róbert alkotása (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Az emlékmű részlete (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Ahonnan a tüntetés október 23-án elindult. A helyet jelölő szikla és földbe helyezett emléktáblák a Műegyetem kertjében (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A Műegyetem kerti 1956-os emlékkő (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A Műegyetem kertjéből indult az október 23-i tüntetés, amit ma földbe süllyesztett emléktábla jelöl (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A Műegyetem Forradalmi Bizottságának emlékére állított, földbe süllyesztett emléktábla az egyetem kertjében (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A műegyetemisták vonulása a Bem rakparton a Bem-szoborhoz 1956. október 23-án (Fotó: Fortepan/Képszám: 128725)

Az október 23-ára meghirdetett tüntetésre délelőtt már 15000-20000 fős tömeg gyűlt össze a Műegyetemnél, s a diákokon kívül megjelentek ott a hivatalok dolgozói, munkások és katonák is. A készülő tüntetést először (12 óra 53 perc) még betiltották, majd később (14 óra 23 perc) újból engedélyezték. Délután 3 órakor a tömeg a lengyel-magyar barátságot szimbolizáló Bem-szoborhoz, a nagygyűlés helyszínére vonult.

A pestiek mindeközben a Petőfi-szobornál gyülekeztek, ahol elénekelték a Kossuth-nótát, Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti dalt, felolvasták a 16 pontot és Veres Péter ismertette az Írószövetség kiáltványát. Ezt követően a tömeg innen is a Bem-szoborhoz vonult, ahol a követelések felolvasásán kívül Bessenyei Ferenc a Szózatot szavalta el.

Tüntetők a Petőfi-szobornál október 23-án (Forrás: Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Elektronikus Könyvtár)

Tüntetés a Bem-szobornál október 23-án (Fotó: Fortepan/Képszám: 128730)

Ezt követően a tüntetők egy része a Bem térről a Parlament elé ment, mások viszont a Rádióhoz, a Sztálin-szoborhoz és a Szabad Nép-székházához vonultak. A tüntetők indulatait Gerő Ernő este 8 órai, az eseményeket elítélő rádióbeszéde is felkorbácsolta és radikalizálta a hangulatot.

Este 21 órakor a Parlamentnél Nagy Imre szólt a tömeghez, s hazatérésre szólított fel. Az emberek békésen, de elégedetlenül távoztak, viszont a Rádió épületénél délután 5 órától már egyre többen gyülekeztek, hogy követeléseiknek, a Műegyetemen elfogadott 16 pontnak nyilvánosságot adjanak s beolvashassák azokat. A Rádió vezetősége azonban ezt pártutasításra megtagadta. Sokan úgy vélték, hogy Gerő Ernőt is az épületben találják.

A tüntetés akkor csapott át itt felkeléssé, amikor kevéssel 21 óra után halálos lövés érte az egyik tüntetőt, s ez ellenreakciót váltott ki a tömegből. A közeli, az Üllői út és Ferenc körút sarkán lévő Kilián laktanyából, valamint a Rádió védelmére kirendelt rendőröktől és karhatalmistáktól fegyvereket szereztek, s kezdetét vette a Rádió ostroma, amit a tömeg másnap reggel 8 óra tájban foglalt el.

A Rádió Bródy Sándor utcai épülete az október 23-i ostrom után (Fotó: Fortepan/Képszám: 39980)

Megemlékezés a Rádió ostromában részt vett és meghalt piliscsabai páncélos katonákra a Rádió épületének falán, Mónus Béla 2004-ben készült alkotása (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Az emléktábla felirata (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Egy másik emléktábla, amely a Rádiónál tüntető és fegyvert fogott tömeg halálos áldozataira emlékeztet (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Közben 21 óra 30-kor a Városligetnél ledöntötték a rendszer szimbólumának számító, 1951-ben felállított Sztálin-szobrot, amit aztán később teherautó után kötve a Nemzeti Színházhoz, a mai Blaha Lujza térre húztak, s ott darabokra törték. Egy másik csoport a téren álló Szabad Nép székházát ostromolta, majd elfoglalta az épületet.

A Blaha Lujza tér és József körút sarkán álló Szabad Nép székháza a forradalom napjaiban (Fotó: Fortepan/Képszám: 163273)

A Blaha Lujza téren darabokra törik a Sztálin-szobrot. Jobbra a Nemzeti Színház, a háttérben a Szabad Nép székházának épülete (Fotó: Fortepan/Képszám: 40275)

Ami a Sztálin-szoborból megmaradt... (Fotó: Fortepan/Képszám: 93004)

Október 24-én szovjet katonai erők jelentek meg a fővárosban. Ekkor még csak egy hadosztály, mintegy 6000 katona próbált meg részt venni a rend helyreállításában. Viszont arra senki sem számított, hogy ez ellenállásba fog ütközni, és a felkelők, a csőcseléknek nevezett utca népe, a munkások, a pesti srácok és lányok, valamint a hozzájuk csatlakozó egyetemisták és értelmiségiek felveszik a harcot a szovjet páncélosokkal szemben. A fővárosban többfelé alakultak ki harcok, elsősorban a fő közlekedési útvonalak és csomópontok mentén.

Október 25-én a Rádió az ellenforradalom leverését és a párt győzelmét adta hírül, a főváros utcái mégsem ezt a képet mutatták, s a fegyveresekre szórt vádak is alaptalanoknak bizonyultak. A Parlament előtt tüntetés kezdődött, ahol a terület védelmére rendelt erők a nemzeti zászlókkal felvonuló tömegre 11 óra 15 körül sortüzet zúdítottak. A tragikus esemény kutatásával foglalkozó történészek álláspontja szerint mintegy 120-130 közé tehető a halálos áldozatok száma, amelyből eddig 88 személy sikerült azonosítani,  és közel 300-an sebesültek meg.

Tüntetés a Kossuth téren október 25-én (Fotó: Fortepan/Képszám: 39768)

Az október 25-i Kossuth téri sortűz áldozatai (Forrás: Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Elektronikus Könyvtár)

Lövéseket szimbolizáló golyók a Földművelésügyi Minisztérium épületének falán – az 1956. október 25-i Kossuth téri sortűz civil áldozatainak emlékére 2001-ben készült alkotás, Kampfl József és Callmeyer Ferenc munkája (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Emléktábla a Földművelésügyi Minisztérium épületének falán (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Ugyanezen a napon halt meg I. Tóth Zoltán történész, az ELTE Történettudományi Karának dékánja is, aki a diákok követelését ment átnyújtani a Magyar Dolgozók Pártja Akadémia utca 17. számú központjába, ahol halálos lövés érte.

I. Tóth Zoltán 1956-os mártírhalálára az Akadémia előtt 2006-ban felállított szobor emlékeztet, Vigh Tamás és Markolt György alkotása (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A forradalom első napjaiban a város különböző csomópontjaiban kisebb harci központok, csoportok alakultak ki, amelyek sikerrel vették fel a harcot a benyomuló szovjet erőkkel szemben. Ilyennek számított Pesten a Baross tér környéke, a József körút és Üllői út kereszteződése, a Kilián laktanya mögött a Tűzoltó utca, a Tompa utca és a Ferenc tér környéke, illetve Budán a Móricz Zsigmond körtér és a Széna tér, a külső kerületeknél pedig Pesterzsébet, Csepel és Újpest egyes, munkások által lakott területei.

Pesten a Corvin (akkor Kisfaludy) köz volt az 1956-os forradalom egyik emblematikus színhelye, a fővárosi felkelés egyik központja, ahol és amelynek környékén több fegyveres csoport is alakult, s akiket összefoglaló néven corvinistáknak szoktak nevezni. Vezetőjük október végéig Iván Kovács László majd november elejétől Pongrátz Gergely volt. A környező kisebb fegyveres alakulatok közé a Kisfaludy, a Práter és a Vajdahunyad utcai csoportok számítottak. A corvinisták létszáma október végén közel 4000 fő lehetett, ebből a Corvin köziek körülbelül 1200 főt számláltak.

A helyszín több szempontból is kedvező feltételeket teremtett a felkelők számára. Északi irányba a szűk utcákba is vezetett kijárat, ahol tankokkal szinte lehetetlen volt közlekedni. Ugyanakkor a mozi jó menedékhelynek számított, amit a félkaréjszerűen körülvevő, Bauer Emil tervezte, 1920-as években épült neobarokk bérházcsoport szinte bástyaszerűen védett. Két helyről ennek ellenére is tűz alá lehetett venni. Egyrészt az Iparművészeti Múzeum irányából, másrészt az Üllői út másik oldalán álló Kilián laktanyából, amellyel végül – Maléter Pál ezredes fellépésének köszönhetően – tűzszünetet kötöttek, és a benyomuló szovjet erők ellen a két fegyveres gócpont jelentős sikereket könyvelhetett el. A Corvin közben és környékén folytak a leghevesebb harcok, amelyek egészen november 6-ig tartottak.

Pesten a Corvin (akkor Kisfaludy) közben folytak a leghevesebb harcok. Szétlőtt ház a József körút és az Üllői út sarkán 1956-ban... (Fotó: Fortepan/Képszám: 23660)

...és az 1957-1959-ben helyére épült ház napjainkban (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A Corvin közzel szemben lévő Kilián laktanya a Ferenc körút és Üllői út sarkán 1956-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 31973)

A Kilián laktanya napjainkban (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Kiégett szovjet T-34/85 harckocsi a Corvin (akkor Kisfaludy) köz bejáratánál. Háttérben a Kilián laktanya romos épülete (Fotó: Fortepan/Képszám: 40265)

A Corvin (akkor Kisfaludy) közt félkaréjszerűen védő épületegyüttes, középen az Üllői útra néző árkáddal (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A Corvin (akkor Kisfaludy) köz sebezhető pontja: az Üllői útra és a szemben lévő Kilián laktanyára nyíló árkád (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A Corvin (akkor Kisfaludy) közt védő, Kossuth-címeres, az árkádnál az Üllői útra és a Kilián laktanyára néző ágyú a mozi mellett. Háttérben a Kisfaludy utca (Fotó: Fortepan/Képszám: 146963)

Pesti srác a Corvin (akkor Kisfaludy) közben, a Corvin mozi előtt 1956-ban (Fotó: Fortepan/Képszám: 197798)

A Corvin köziek ellenállására a mozi falán évek során elhelyezett emléktáblák, valamint a forradalom mártír fiataljainak emléket állító ’56-os pesti srác 1996-ban felállított szobra emlékeztet, ami Győrfi Lajos szobrász alkotása (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A Corvin köziek parancsnokainak, Iván Kovács Lászlónak és Pongrátz Gergelynek az emléktáblája a Corvin közben a Corvin mozi falán (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Budán a legjelentősebb csoportot a Széna tériek alkották, akik a fővárosi felkelő csoportok közül a legnagyobb területet – a Várnegyedtől a Hűvösvölgyig – és a legtöbb objektumot tartották az ellenőrzésük alatt. A hely kialakulását és kiválasztását a tér stratégiai jelentősége adta, ahonnan a budai átmenő forgalom jelentős része ellenőrizhető volt. A csoport az itt összegyűlt munkásokból, fiatalokból, a Margit híd védelmezőiből, a pilisszentiváni bányászokból október 25-ére szervezett egységgé verbuválódott, amikor erőszak nélkül sikerült elfoglalniuk a föld alatti metróépítkezés munkásszállóját, a Margit körúti fogházat és néhány környező épületet.

A csoporthoz a közeli Bem laktanya katonái közül is – akikkel hol fraternizáltak, hol szembenálltak – többen csatlakoztak. A csoport létszáma október 27-én 140 körül mozgott, október végén viszont már elérte az 500-600 főt. A téren az épülő metró fúrótornyát és a Déli pályaudvarról odatolt vagonokat felhasználva jelentős védelmi állásokat sikerült kialakítaniuk. Vezetőjük a 26-án hozzájuk csatlakozó, 59 éves gépkocsivezető, Szabó János, közismert nevén „Szabó bácsi” volt, aki nagy népszerűségnek örvendett a csoport tagjai körében.

A Széna teret – a Corvin köziekkel ellentétben – kevésbé jellemezték véres harcok, s október 28-án a magyar honvédség a szovjet csapatok támogatásával ideiglenesen el is űzte a felkelőket. A csoport jelentősebb ellenállást a november 4-i szovjet bevonulás alkalmával fejtett ki.

A felkelők kezére jutott Széna tér és az ott kialakított forradalmi bázis. A kép jobb szélén az 1951-ig működő Margit körúti fogház épülete (Fotó: Fortepan/Képszám: 40046)

A Déli pályaudvarról a Széna térre tolt vagonokból épített torlaszok, háttérben jobb oldalt a felkelők által elfoglalt Margit körúti fogház épülete (Fotó: Fortepan/Képszám: 79408)

A Széna tériek egykori hősies helytállására ma kopjafák, és a 2001-ben felállított, lyukas zászlót szimbolizáló, krómacélból készült műalkotás emlékeztet, Árvai Ferenc szobrászművész alkotása (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A forradalom jeléképévé váló lyukas zászlót tartó férfi, Árvai Ferenc alkotása (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

A Széna téri áldozatok emlékére 1989-ben felállított kő és kopjafák (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Budapesten a harmadik legnépesebb, egyben a VII. kerület legnagyobb csoportja a Keleti pályaudvar környékén alakult ki, s „Baross Köztársaság”-ként is nevezik őket. Szálláshelyük a Baross utca 19. szám alatti épületben volt, amit 24-én foglaltak el. Ezen a napon a szemtanúk szerint már a felkelők uralták a pályaudvar környékét. A csoportot eleinte Pásztor Gyula és Pásztor Sándor irányította, majd Nickelsburg László, aki október 26-27-én csatlakozott hozzájuk, s hamar irányító szerephez jutott benne. Katonás fegyelmet tartott és a katonaság mintájára szervezte meg az egységet. Számos helyen járőröztek (Sportcsarnok, Hungária körút, Dózsa György út, Fiumei út) s a Péterffy kórház őrségét is ők adták.

A csoporton belül november 4-ig külön röpcédulázó részleg tevékenykedett, amelyet Hercegh Benjámin irányított. Ilyen propagandaegység egyetlen fővárosi csoporton belül sem működött. A részleg 16-20 főből állt, röpcédulákat fogalmaztak, sokszorosítottak és terjesztettek.

Október 30-án került sor a Köztársaság téri pártszékház ostromára, amelyben a Baross téri csoport vett részt a legnagyobb számban. Talán ennek is köszönhető, hogy az ’56-os megtorlás ezt a csoportot sújtotta leginkább.

A november 4-én bevonuló szovjet alakulatokkal szemben a felkelők itt is hősiesen felvették a küzdelmet, de a jelentős erőfölénnyel szemben hamar alulmaradtak. Miután a bázisukat a szovjetek szétlőtték, szétszóródva még napokig folytatták a harcot.

A Baross tér a Rákóczi út felől a Kerepesi út irányába 1956-ban (Fotó: Fortepan/Képszám:101408)

A Keleti pályaudvar a forradalom idején. A bejárat fölött a forradalmi Kossuth-címer (Fotó: Fortepan/Képszám: 40110)

A fegyveres harc a fővárosban november 11-én Csepel elestével fejeződött be. A magyar áldozatok száma a statisztikai adatok jelentése szerint 2500 főre becsülhető, köztük jelentős számban munkások, gyerekek, diákok, ipari tanulók voltak. Számosan névtelenül adták életüket a szabadságért.

„Az 1956-os forradalom és szabadságharc névtelen hősei és ártatlan áldozatai emlékére” – a főváros első köztéren, 1993-ban felállított ’56-os szobra a ferencvárosi Bakáts téri templom mellett, Czinder Antal alkotása (Fotó: Dubniczky Zsolt/pestbuda.hu)

Nyitókép: Műegyetemisták vonulnak a Bem-szoborhoz 1956. október 23-án (Fotó: Fortepan/Képszám: 128725)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó