1849. október 6-a a magyar történelem gyászos napja, 2001 óta nemzeti gyásznap, amelyen az Aradon és Pesten kivégzett vértanúkra emlékezik a nemzet. Az Aradon golyók és kötél által megölt 13 honvédtisztre és az ugyanezen a napon golyók által kivégzett gróf Batthyány Lajosra, az első felelős és független magyar kormány miniszterelnökére.

A Batthyány-örökmécses a Hold utca, Báthory utca és Aulich utca találkozásánál lévő téren (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A szabadságharcot követő szörnyű megtorlás, Batthyány Lajos kivégzése nemcsak a magyarságot rázta meg idehaza, de a külföldi közvélemény is megdöbbenéssel fogadta. Hiszen a grófot maga az uralkodó bízta meg a kormányalakítással, mely az áprilisi törvények után kezdte meg munkáját, másrészt pedig a főúr mindig a törvényesség és az alkotmányosság talaján állt, és nem törekedett az Ausztriával kialakult történelmi kapcsolat megszakítására.

A nyilvános kivégzőhelyet Pesten a hírhedt Újépület (Neugebäude) zárt udvarán alakították ki, s ott hajtották végre, ahol ma az örökmécses áll. Később Batthyány Lajos holttestét titokban vitték a ferences templomba, ahol a kripta egyik falfülkéjében helyezték el. Újratemetésére nyilvános tiszteletadás mellett a kiegyezés után 1870-ben került sor a Kerepesi úti temetőben, a mai Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben álló mauzóleumba 1874-ben helyezték.

Thorma János: Aradi vértanúk (Forrás: Száz szép kép. Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Elektronikus Könyvtár)

Batthyány Lajos kivégzése (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1870. június 5.)

Már az 1870-es években felmerült, hogy a grófról a fővárosban méltó módon kellene megemlékezni a köztéren, de érdemi intézkedésre csak az 1900-as évek elején került sor, amikor születésének 100. évfordulója közelgett. A nagy államférfiak, Deák Ferenc, Széchenyi István, Eötvös József ekkora már rég szobrot kaptak, amit Batthyány is kiérdemelt volna.

1905-ben a székesfőváros Törvényhatósági Bizottságában Surányi József, a legrégebben megjelenő magyar napilap, a Pesti Napló tulajdonos főszerkesztője javasolta, hogy a kivégzés helyén, a Hold utca, Báthory utca és Aulich utca találkozásánál lévő névtelen téren a kegyelet jeléül egy díszes kandelábert, „örökké égő lámpát” állítsanak fel, így emlékezve az egykori kormányfő mártírhalálára. Miután a közgyűlés elfogadta a javaslatot, és megszavazta a hozzá szükséges 20 000 korona összeget, a mérnöki hivatal a tervek kidolgozásához látott.

Eközben a Magyar Mérnök- és Építészegylet is kiírt egy pályázatot a Batthyány-örökmécses elkészítésére, amit az akkori fiatal, még alig ismert építész, Pogány Móric nyert meg 1907. február 25-én. Munkáját Ybl-éremmel jutalmazták. Az egyesület ezt a tervet ajánlotta a fővárosnak megvalósításra.

A díjnyertes mű egy égbe törő obeliszk volt, amelynek felső, áttört részében egy, a miniszterelnök ártatlanságát jelképező liliomos fémrács mögött helyezték el az örökmécsest. Az emlékmű szakralitását az az oltárszerű kiemelkedés hangsúlyozta, melyhez a talapzatról lépcsők vezettek. Az obeliszk sarkaira az építész négy kariatidát, eltakart arcú női alakot tervezett, akik a nemzet és az utókor Batthyány erőszakos vértanúhalála miatt érzett szomorúságát és fájdalmát szimbolizálták.

Az emlékmű természetes modelljét a kiszemelt helyen 1909-ben fel is állították, a kivitelezéshez még 30 000 koronát biztosítottak, az örökmécsesnek ez a terve azonban ekkor mégsem valósult meg. Időközben felmerült az is, hogy az emlékmű alsó része kőből, a felső pedig színes eozinból készüljön, de a sok módosítás, majd a világháború megakadályozta és elsodorta a kivitelezési munkálatokat.

Az örökmécses tervezője: Pogány Móric (Forrás: Népszabadság, Budapest, 2002. július 4.)

A Batthyány-örökmécses első terve, Pogány Móric díjnyertes pályaműve 1907-ből (Forrás: Magyar Pályázatok, 1907. április)

Újabb indítvány az örökmécses felállítására csak a háború és a forradalmak után, 1925-ben született. A javaslatot ekkor a képzőművészeti bizottság egyik ülésén Wildner Ödön tette. Mivel az eredeti alkotás megvalósítása hatalmas összegbe került volna, ismét felkérték Pogány Móricot, hogy újabb terveket készítsen. Ezek közül a főváros területén lévő műemlékekre felügyelő bizottság a klasszicizáló stílusú, egyszerű talapzaton álló lámpa mellett döntött, és a főváros tanácsa 560 millió korona költséget szavazott meg hozzá, ami jelentős összeg volt, de a nagyságrendje az inflációs helyzetből is adódott.

Ez az új koncepció azonban egészen más volt, mint az előző obeliszkben elképzelt alkotás. Egyszerűsödött, finomodott, és sokat vesztett a monumentalitásából. Művészileg azonban igényesebb kivitelű lett, és meghittebb hangulatúvá vált, ami az ország megváltozott történelmi helyzetéből is adódott. Az örökmécses és Batthyány halála már 1905-ben is a mártírhalált halt miniszterelnök mellett arra az eltiport szabadságra és függetlenségre emlékeztetett, amit Magyarország a Monarchián belül is csak részben élvezett. Trianon után azonban már megváltoztak a körülmények, és a súlyos áldozatok árán önállóvá váló országban már kevésbé kellett a szabadságra emlékeztetető, hatásos emlékművel emlékezni. Ugyanakkor megmaradt és felerősödött benne az áhítat és a művészileg megfogalmazott szakralitás.

A Batthyány-örökmécses 1926-ban elkészült, ma is látható új változata (Forrás: Magyar Iparművészet, 1926, 9-10. szám)

Az új emlékmű egy három lépcsőfokos kőtalapzaton álló 250 centiméter magas mészkő posztamens, és a rajta lévő, négy lábon álló 180 centiméter magas, klasszicizáló ízlésű bronzlámpa lett, melynek négy üvegajtaján át látható a világítótestet körülvevő, kelyhet formáló bíborszínű üvegpohár.

Ez az új emlékmű sokkal inkább személyesebb jellegű lett és a grófra emlékeztetett, amelyben a gyász és a templomi imádságos hangulat, az örök emlékezés és a mártíromság elemei ötvöződtek hatásos művészeti alkotássá. Az emlékmű klasszicizáló stílusa a nemes egyszerűség mellett ünnepélyes és fenséges hatást is kelt egyben. Talapzatának négy oldalára különböző, nagybetűs feliratok kerültek: Gróf Batthyány Lajos emlékének; Itt szenvedett vértanuhalált Magyarország első felelős miniszterelnöke; 1849. október 6., Emelte Budapest Székesfőváros közönsége 1926.

Az örökmécses talapzatának egyik felirata (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az emlékmű köré bronzból készült alacsony kerítés és kapu került, ami amellett, hogy fokozza az előkelő megjelenését, elválasztja és ki is emeli azt a hétköznapi élet forgatagából. Egy szakrális teret jelöl ki körülötte, ami méltóságot ad és alázatra int.

A Batthyány-örökmécses 1926-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, képszám: K000655)

A Batthyány-örökmécses 1936-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény/Képszám: 021882)

Az örökmécses és a körülötte kialakított dísztér napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az emlékmű leleplezésére 95 évvel ezelőtt, 1926. október 6-án került sor, s a nagyszabású ünnepségen megjelentek az ország legfőbb közjogi méltóságai. Ott volt Horthy Miklós kormányzó, a kormányt képviselő Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter, valamint a nemzetgyűlés képviselői, egyházi, polgári és katonai hatóságok, az irodalmi és tudományos társaságok, az országos és városi pártok tagjai és vezetői, sokan az egyetemi ifjúság és a cserkészek közül. Az avatáson részt vett a Batthyány család több tagja is, többek között Batthyány Lajos leánya és fia, Ilona és Elemér, valamint unokája László, sőt, eljött az utolsó élő 48-as honvéd is, a 96 éves Lebó István.

A gyászünnepség déli féltizenkettőkor kezdődött, az új köztéri emlékművet ekkor még fehér lepel takarta. Az emlékmű környékét nemzeti lobogókkal díszítették fel, az ünnepség helyén pedig cserkészek sorfala állott. Az első szónok Liber Endre tanácsnok volt, aki beszédében a szobor keletkezésének a történetét vázolta, és átvételre ajánlotta a fővárosnak. Ezt követően került sor a leleplezésre délben, amelyre a kormányzó adta meg az engedélyt. Utána Sipőcz Jenő polgármester, majd Pekár Gyula, a Petőfi Társaság elnöke mondott ünnepi, avatóbeszédet Batthyányról és a szabadságharc vértanúiról. Az egész ünnepséget a Fővárosi Énekkar kórusa kísérte.

A Batthyány-örökmécses felavatásán résztvevők 1926. október 6-án. A képen balról ülnek: Horthy Miklós kormányzó, Batthyány Elemér, Lebó István 48-as honvéd. Tőlük jobbra az előtérben álló négy férfi: Folkusházy Lajos alpolgármester, Ripka Ferenc főpolgármester, gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter, Sipőcz Jenő polgármester. Sipőcz Jenő mögött Berzeviczy Albert, a Tudományos Akadémia elnöke (Forrás: Uj Idők, 1926. október 17.)

A Batthyány-örökmécses felavatóünnepsége 1926. október 6-án (Forrás: Újság, 1926. október 7.)

A cserkészek sorfala az örökmécses körül (Forrás: Uj Idők, 1926. október 17.)

Az ünnepség résztvevői (Forrás: Pesti Napló, 1926. október 7.)

Az örökmécses nemcsak Batthyány Lajosnak állított emléket, hanem az 1848-as demokratikusan megválasztott kormány révén a szabadságra és a függetlenségre is emlékeztetett. Így a későbbiek folyamán az emlékhely többször (1941, 1943, 1956) vált demonstrációk színterévé.

A rendszerváltás idején a demokratikus ellenzék szervezett ide március 15-én megemlékezéseket, az 1990-es évek után pedig a hivatalos ünnepségek állandó helyszínévé formálódott.

Az örökmécses 1988-ban (Forrás: Fortepan/Képszám: 60418)

A Batthyány-örökmécses napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Nyitókép: A Batthyány-örökmécses (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)