Budapesten az 1970-es években a háztartások fűtése, a gyárak és a közlekedés egyaránt szennyezte a levegőt, sokkal jobban, mint ma. A lakások nagy részében szénnel, fával vagy olajjal fűtöttek, a gyárak sokszor a város belső részein szinte szűretlenül eregették ki a kéményeiken az égéstermékeket, és az 1970-es évek magyar autóparkja – amely ráadásul még ólmozott benzint is használt – sem volt környezetbarát.

Sokan emlékszünk rá, milyen szaga volt egy Trabantnak, ami talán a leggyakoribb autó volt az 1970–1980-as években Budapesten (Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr)

A Fővárosi Tanács 1976. szeptember 15-i ülésén kilenc „külön intézkedés alá vont védett terület” kijelöléséről döntött, amelyekre egyedi szabályokat fogadtak el. Ezekről a Népszabadság című lap 1976. szeptember 16-i száma ezt írta:

„A kilenc új területhez természet- és műemlékvédelmi, gyógy- és üdülőhelyi területek, továbbá a klinikai negyed és a sűrűn lakott városrészek tartoznak.”

A budai helyvidéket, a teljes belvárost – az VI., VII. és a VIII. kerület teljes területe védett lett – és a többi kerület Duna menti területét vették bele az intézkedésekbe. Ezeken a területeken az volt a cél, hogy a levegő minőségét az akkori 1976-os normaértékek alá szorítsák, azaz legalább azt érjék el, hogy a város ezen részein ne legyen rosszabb a levegő a maximálisan megengedettnél. A szakemberek nem vártak gyors eredményeket, az intézkedési terv hangsúlyozta, hogy a levegő minőségét csak hosszú távon lehet javítani, ezért azt kívánták elérni, hogy 1985. október végére a budai hegyvidéki területen a fűtésből származó légszennyezés, míg a többi kiemelt területen 1999-ig általánosan a légszennyező tevékenységek szűnjenek meg.

Megérkezett a tűzifa a II. kerületi Retek utcába (Fotó: Fortepan/Képszám: 88407) 

A fűtésből származó légszennyezést úgy kívánták felszámolni, hogy az új és felújításra váró létesítményekben olyan fűtést lehetett csak kiépíteni, amely nem használ 1%-nál nagyobb kéntartalmú tüzelőanyagot. A családi házaknál ekkor még nem írták elő ezt, tehát nyugodtan lehetett fa- vagy széntüzelésű kályhával tervezni az épületeket.  A már idézett cikk kiemeli:

„Új ipari üzemek és üzemrészek létesítése, új gyártási és technológiai folyamatok bevezetése, termelésbővítés, régi létesítmények felújítása, rekonstrukciója csak akkor engedélyezhető, ha azok technológiai szennyeződése nem haladja meg a kiemelten védett övezetre előírt levegőminőségi normaértékeket. Városrekonstrukcióknál, a közlekedési hálózat korszerűsítésénél és fejlesztésénél ugyancsak messzemenően figyelembe kell venni a levegőtisztaság-védelmi előírásokat.”

A családi és társasházas területeken, az állami tulajdonú egyedi fűtéses lakóépületeknél úgy kívánták elősegíteni a környezetbarátabb földgáz térnyerését, hogy a bérlők a készülékcsere költségeit levonhatták a lakbérből. (A vezetékeket és a kéményeket az ingatlankezelőknek kellett átalakítaniuk.) A magántulajdonú lakásoknál kedvezményes OTP-kölcsönt helyeztek kilátásba.

Készül a hatalmas, 200 méteres kémény a Távfűtő Művek Kunigunda utcai telepén 1975-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 191266) 

A védett területeken összesen 245 ezer lakás volt a rendelkezés megszületésekor, tehát igen sok házban kellett (volna) a következő másfél évtizedben a fűtést korszerűsíteni. Ezek az intézkedések elsősorban tehát a lakások fűtésére koncentráltak, miközben már a korszakban is elismerték, hogy a közlekedés legalább ennyire felelős a légszennyezésért. A Magyar Nemzet 1976. szeptember 26-i számában írták az alábbiakat:

„Tény, hogy a városok légszennyezettsége legjobban a gépjárművek miatt nő. Hazánkban a legkritikusabb a helyzet Budapesten. Ismét a Rákóczi utat hozzuk fel példának, hiszen itt csúcsforgalomban egymást érik az autóbuszok, pufogják ki a gázt a járda irányába, a számukra külön fenntartott legszélső sávban. Sok emberben felvetődhet a gondolat: mennyire más lenne a helyzet, ha buszok helyett trolik közlekednének!”

A lakótelepek már távfűtéssel épültek, az 1980-as évekre már a közlekedés komolyabb szennyező volt (Fotó: Fortepan/Uvaterv) 

Kilenc évvel később, 1985-ben (ami egyben az egyik első határidő is volt) a fővárosi Köjál (az ÁNTSZ elődje) Település- és Környezetegészségügyi Osztálya kémiai laboratóriumának vezetője, Kollár Katalin így fogalmazott a Budapest folyóirat az évi októberi számában:

„A levegő tisztaságának védelméről szóló, 1/1973-as minisztertanácsi rendelet megjelenését követően a Fővárosi Tanács a védett övezeten belül „külön intézkedés alá vont védett területet" jelölt ki, és szigorított előírásokat léptetett életbe. Ezen intézkedéseknek, valamint az igen következetes hatósági munkának köszönhető, hogy ebben az ötéves tervben kedvezően változott a levegő minősége. A javulás összefügg az erőművek széntüzelésének megszüntetésével és több jelentős légszennyezést okozó forrás fölszámolásával.”

A következő években a budapesti levegőminőség szempontjából is sorsdöntő változások kezdődtek, kiszorultak a szennyező üzemek, és a rendszerváltás után, főleg az európai minőségi előírások átvételével a levegő minősége sokat javult.

Nyitókép: Autók az Andrássy – akkori nevén Népköztársaság – úton 1965-ben (Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr)