Óbuda

187112_69d1c746-f576-4f05-b6b4-1b8d6392f739_1_.jpg Az első világháborúban pusztult el az Árpád gőzhajó, amely 185 éve készült Óbudán Az első Óbudán készített gőzhajót, az Árpádot 1836. október 18-án bocsátották vízre. Megépítéséhez nagyon sok dolognak kellett összetalálkoznia a Duna óbudai szakaszán.
Héber számlapos óra került az óbudai zsinagógára A fennállásának 200. évfordulóját ünnepli idén az óbudai zsinagóga, amely most visszakapta egykori homlokzati díszét, a héber számlapos órát is.
Római kori temetkezéseket tártak fel Óbudán Késő római kori temetkezésre bukkantak a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei az óbudai utca egyik telkén, ahol egy kőfal és tárológödrök maradványai is előkerültek.
Harminc éve vonult ki a szovjet hadsereg Magyarországról – Mi lett az egykori budapesti laktanyákkal? Harminc évvel ezelőtt, 1991 nyarán hagyta el végleg Magyarországot a szovjet hadsereg. Az annak idején ideiglenesen itt állomásozónak mondott, de csaknem öt évtizeden át az országban tartózkodó Vörös Hadsereg ez idő alatt Budapesten is számos ingatlant birtokolt, amelyek a visszaadáskor többnyire igen leromlott állapotban voltak. Azóta három évtized telt el, az egykori katonai objektumokat több helyen felújították és igen jól hasznosították. Az évfordulón ezek közül keresetünk fel néhányat.
Helyreállítják a kettétört határkövet Óbudán Óbudán helyreállítják az Aranyhegyen található, közel 150 éves határkövet. A III. kerületi Határkő utca és Jutas utca kereszteződésében álló különleges jelzőkő tavaly tört ketté.
A 45 éve átadott Flórián volt Magyarország első valódi bevásárlóközpontja A Flórián Üzletközpont, akkori hivatalos nevén Óbudai Centrum Áruház volt Magyarország első igazi üzletközpontja, amelyet 45 éve adtak át. Az óbudai lakótelep és Észak-Buda kiszolgálására építették, és annyira fontos volt, hogy még az itt talált római kori romokat, az egykori légiós tábor parancsnoki épületének maradványait is beáldozták érte.
Megelevenednek a római kori emlékek Óbudán Speciális rekonstrukciós táblák segítségével mostantól bárki megnézheti, milyen is volt a mai Óbuda területén az aquincumi római limesszakasz egy-egy része. Két tábla a Nagyszombat utca, Szőlő utca sarkán a katonai amfiteátrumot mutatja meg, a harmadik a Kórház utca 7. szám alatt található, és az egykoron itt álló táborkapu korabeli állapota látható rajta.
Visszakapja nagy tornatermét az Óbudai Árpád Gimnázium Jó ütemben halad az Óbudai Árpád Gimnázium tornatermének építése. A beruházással az iskola hamarosan visszakapja egykori nagy tornatermét, amelyet 1965-ben a Bláthy Ottó Ipari Technikumnak adtak és előadóteremmé alakítottak. A gimnázium számára akkor csak egy kisebb tornaterem maradhatott meg.
Felújították az óbudai Meggyfa utcai játszóteret Felújították a Meggyfa utcai játszótér burkolatait, pótolták a kerítéselemek hiányzó rögzítésit, új padokat és ivókutat helyeztek ki, valamint fákat, növényeket is ültettek a területre.
Kétszáz éve áll a főváros egyik legrégebbi kálváriája a kiscelli kastély mellett A húsvéti időszakban egykor Budán és Pesten is számos kálváriát, vagyis keresztutat kerestek fel az emberek. A város egyik legrégebbi, 200 évvel ezelőtt felállított kálváriája, amely a Kiscelli Múzeum mellől indul, napjainkban is az egyik legtöbbet látogatott keresztút a fővárosban, de nem volt ez másként régen sem: még 1956-ban, a forradalom évében is rengetegen járták végig a kiscelli keresztutat, erről egy 65 évvel ezelőtti fénykép is mesél nekünk.
Mocsárosdűlő – Buda utolsóként megmaradt vizes élőhelye Mocsárosdűlő mindig a város kevésbé frekventált helyei közé tartozott a gyakori árvizek miatt, de talán pont ezért is maradhatott meg Buda utolsó, értékes mocsaras térségének, amit még nem építettek be. A majdnem 25 hektáros védett részen számos ritka növény él, amellyel máshol nemigen találkozhatunk Budapesten, sétánk közben pedig a vízimadarakat is könnyedén megfigyelhetjük itt.
Főleg Budát pusztította az 1876-os árvíz, de Pesten is sok ház összedőlt Az 1838-as árvíz része a kollektív emlékezetnek, minden budapesti hallott róla. Azonban nem ez volt az utolsó nagy áradás, amely jelentős pusztítást végzett a fővárosban: 1876-ban, 145 évvel ezelőtt főleg Budát öntötte el a folyó, igaz, Pesten is házak dőltek össze. Budapest ma biztonságban van az árvizektől, és ez a XIX. századi elődeink védelmi intézkedéseinek köszönhető.
Mutatjuk a látványterveket: ilyen lesz a megújuló Szentlélek tér Óbudán Felújítják a Szentlélek teret és környékét, Óbuda egyik legnagyobb forgalmú csomópontját. A tervek szerint a tér több ütemben újul majd meg, az első szakaszban a jelenlegi bódékat cserélik újakra, amelyek között helyet kap grilles reggeliző, kávézó és nemzeti dohánybolt, valamint nyilvános illemhely is. A tér közepére tervezett épület csak később, a fejlesztés tervezett II. ütemében készülhet el, három éven belül. Az új épületekről nemrég látványterveket is közzétettek.
Indul a Meggyfa utcai játszótér felújítása Óbudán Február elején kezdődik a III. kerületi Meggyfa utcai játszótér felújítása, melynek során új játékokat telepítenek, növényeket ültetnek, korszerű és biztonságos burkolatokat fektetnek le, de lesz ivókút és 3D-s ugróiskola is. A munkálatok várhatóan két hónapig tartanak majd.
Felújítottak két villamosmegállót Óbudán Teljesen megújult a Selmeci utcai és a Szent Margit Kórháznál lévő két villamosmegálló: a 17-es, a 19-es és a 41-es villamos utasai már akadálymentesen tudnak le- és felszállni. Átalakították a peronokat és rámpás jelzőlámpás gyalogátkelőket építettek.
Januárban elbontják a pavilonokat a Szentlélek téren – Átalakul Óbuda kapuja A III. kerület egyik nagyforgalmú csomópontja, a Szentlélek tér hamarosan megújul. A jelenleg elhanyagolt területek megszűnnek, januárban a pavilonokat elbontják, a tervek szerint a műemléki környezethez illő kép várja majd az erre járókat.
A római kori katonaváros temetőjében izgalmas leleteket találtak Madárcsörgők, átoktáblák, üvegedények és ékszerek is előkerültek Óbudán, a Bécsi út melletti régészeti feltáráson, a római kori aquincumi Katonaváros temetőjében.
Aquincumnál is új híd épülhet Egy újabb fővárosi Duna-híd megépítését készíti elő a Budapesti Közlekedési Központ, ez az átkelő az Árpád hídtól északra épülne, az Újpesti vasúti híd mellett, az óbudai Aquincumot kötné össze Újpesttel.
Hetvenéves az Árpád híd – Sztálin nevét viselte átadásakor, 1950-ben A II. világháború alatt félbehagyták, majd csak részben épült meg. Hat évig Sztálin nevét viselte, és sokáig az ország leghosszabb hídja volt. Hetvenéves az Árpád híd.
Milyen legyen a Római-part? – Várják a javaslatokat Október 30-ig várják a véleményeket arról, hogy a városlakók milyennek szeretnék látni a Római-part teljes szakaszát a jövőben. A Római-parti vendéglátás és sportélet szereplőit is bevonják a tervezésbe.
Barokk pompa Óbudán – Mária Terézia is meglátogatta a Zichy-kastély tulajdonosát Fényűző élet folyt egykor Óbudán, a Fő téren található Zichy-kastélyban, amelynek falaiba a török alatt elpusztult királynéi templom köveit is beépítették. Lenyűgöző barokk pompa, díszes kapuk, impozáns terek, díszlépcsőház freskókkal és szobrokkal, a szórakozásról a bálterem, a biliárdszoba, a lövőterem gondoskodott, a pihenésről a díszkert szökőkúttal, egzotikus növényekkel. Még Mária Terézia is eljött vendégségbe e nagyhírű palotába, ahol rendszeresek voltak a koncertek és a színielőadások, sőt maga a gróf is fellépett. Mi maradt mára a Zichyek örökségéből? Ennek jártunk utána, amikor beléptünk az egykori barokk uradalom kapuján.
Árpád fejedelem feltételezett sírja fölé tervezett templomot Schulek Frigyes Az 1896-os nagy millennium után 1907-ben ismét millenniumot ünnepelt az ország: honfoglaló nagyfejedelmünk, Árpád halálának ezredik évfordulóját. Erre az évre esett az akkori uralkodó, Ferenc József negyvenéves uralkodói jubileuma is, és az ennek emléket állító törvény kimondta, hogy újból fel kell építeni azt a templomot, amelyet egykor Szent István király Óbuda határában Árpád fejedelem temetési helye fölé emelt. A templom építésére Schulek Frigyes kapott megbízást.
Kolostornak épült, kaszárnya, kórház, majd kastély lett belőle – A Kiscelli Múzeumban jártunk A Kiscelli Múzeum jellegzetes barokk épületét sok budapesti ismeri, ám fordulatos történetével valószínűleg kevesen vannak tisztában. Az eredetileg kolostorként szolgáló együttes több funkcióváltáson is keresztülment, mire a ma ismert kiállítótérré vált. Használták hadikórházként, kaszárnyaként és raktárként, sőt még kastélyként is, a több évszázadon átívelő folyamattal mi egy vezetett túra keretén belül ismerkedtünk meg.
Kétszáz éve indult az első gőzhajójárat Pestről Budára – A Carolina lövéssel figyelmeztette az utasokat a beszállásra Nagyon furcsa szerkezet kezdte meg a működését 200 évvel ezelőtt a Buda és Pest közötti Duna-szakaszon. Egy 13 méter hosszú kis, füstöt okádó szerkezet, két oldalán egy-egy nagy kerékkel a vizet csapkodta, és maga után húzott egy utasszállító uszályt. A vállalkozás ugyan csak egy évig élt, de elindította a gőzhajózás korszakát a Dunán.
A rómaiak útját még ezer évig használták az itt élők Óbudán feltárták az egykori római limesút egy érdekes szakaszát, az út felületén különböző korokból származó leleteket találtak. Ezek azt bizonyítják, hogy ezt a szilárd, kőburkolatú szakaszt a római közigazgatás és hadsereg kivonulását követő több mint ezer éven keresztül tovább használhatták a Duna mentén közlekedők.
Budapesti napló: Száz évvel ezelőtt is felvásárolták az élelmiszert a pesti polgárok Boltok megrohanása, futárokra vonatkozó speciális rendelkezések bevezetése, hirtelen fellendülő kertészkedés, tisztasági verseny. Budapest történelmében vannak visszatérő epizódok. De ne aggódjanak! Ezen a héten csak olyan híreket válogattunk a PestBuda lapszemléjébe, amelyek nem nyomasztóak.
80 éve nevezték el a honfoglaló fejedelemről az Árpád hidat, amely az avatáskor mégis Sztálin nevét kapta Az Árpád hidat már 10 évvel átadása előtt, 1940-ben elnevezték, hogy azután mégse azzal a névvel adják át, ugyanis a kommunizmus közbeszólt.
Kétmilliárd forintos támogatással újul meg a szalézi rend óbudai központja Több mint kétmilliárd forint kormányzati támogatásból bővül a szalézi rend óbudai központja. A két új épület alapkövét hétfőn tették le.
Budapesten is volt nyitható híd London jellegzetessége a Tower Bridge, amelynek középső nyílása felnyílik, ha hajó halad át alatta. Hasonló hidak sok helyen találhatók, például Hollandiában és Szentpéterváron is. Egykor Budapesten is volt egy olyan állandó híd, amely felnyílt, ha hajó közeledett.
Óbuda és Buda kényszer szülte egyesítése Budapest kialakulása hosszú folyamat eredménye volt. Az egyesítéssel,Buda és Óbuda összevonásával,amelyet a reformkorban sokan szorgalmaztak, köztük Széchenyi István, megpróbálkozott 1849-ben a forradalom kormánya is, majd a levert szabadságharc után részlegesen az abszolutista hatalom is.

További cikkeink