Keresés az archívumban

Egymásba fonódó történetek: a végtelen Városliget A Városliget fáinak történetét szinte olyan lehetetlen megírni, mint mondjuk a magyar irodalom történetét. Fő tendenciák, folyamatok, fontos mérföldkövek persze megjelölhetők. De, miként a kortárs irodalomtörténet-írásban, itt is azt kell gondolnunk, a nagy és egységes történet helyett inkább csak versengő történetek vannak. Így, többes számban, sokféle különálló, koronként is változó szín. És mindezeken túl a Városliget éppen mostanában nagy változásban is van: nemcsak múltjának vannak versengő történetei, de jövőjéről se látható egységes kép – mi több, ezek az eltérő jövőképek súlyos indulatokat is keltenek.
A 658 lovat gőzgéppel akarták leváltani Budapest közlekedésében 140 éve Az 1870-es években a frissen létrejött egységes Budapest fejlődése meglódult. A városon belüli közlekedést azonban továbbra is lóvontatású eszközök biztosították, miközben a gőzvontatású vasút a világon és Magyarországon hódított. A korszellemnek megfelelően 1879-ben, 140 évvel ezelőtt kísérletet tettek arra, hogy Budapesten is gőzgépek váltsák le a lovakat.
Ma 75 éve robbantották fel a németek a Margit hidat A kecses, kék színű csoda, a Margit híd egyik íve 75 éve, egy szombati napon délben, egy forgalmas napon felrobbant, magával rántva további két nyílást is. A robbantást előkészítő német utászok hibáztak, vagy tudatosan robbant fel a híd a járókelők alatt?
3+1 templom a főváros múltjából Nemrég számoltunk be arról, hogy visszakapta a Petőfi téri ortodox templom a II. világháborúban elveszített déli toronysisakját. Sajnos emellett további épített egyházi értéktől is megfosztotta Budapestet és az országot a világégés, illetve az utána kiépülő kommunista diktatúra. Cikkünkben összeszedtünk 3+1 olyan templomot a fővárosból, amely már a múlté.
Egy elfeledett pesti temető – A felszámolt sírhantok helyén ma parkot és lakóházakat találunk November elején gyakrabban gondolunk elhunyt szeretteinkre, több tízezer városlakó keresi fel rokonai, barátai sírhelyét mindenszentek és halottak napján. A temetők történetéről is gyakrabban olvashatnak az emberek az újságok oldalain. Ilyenkor egy-egy mondat erejéig régi, már felszámolt sírkertekről is említést tesznek a cikkírók. Érdemes azonban kicsit hosszabban is elidőzni a témánál, mert sok várostörténeti, irodalomtörténeti vagy éppen politikatörténeti érdekességgel szolgálhatnak azok a területek, amelyek mára egy-egy közparknak vagy modern épületegyüttesnek adták át a helyet. Ilyen az egykori Ferencvárosi temető is.
Elkezdődött a Szilágyi Dezső téri református templom belső felújítása Jövőre készül el az eredeti kivitelezéshez hasonló igényű, új templombelső. A teljes körű felújításon és modernizáláson kívül restaurálják a padokat, az üvegablakokat, az eredeti mintázatú díszítőfestést is elvégzik a Pecz Samu által tervezett Szilágyi Dezső téri templomban.
Klasszikusok – kissé – rövidítve: az örökifjú Orczy-kert Az Orczy-kert Pest egyik legrégebbi parkja, ahová túlzás nélkül századok óta járnak ki a polgárok feltöltődni. Kis tava, a nagy rétet megkerülő sétánya már a XIX. század elején is ugyanott volt, ahol ma, nagyapáink nagyapái is azt az ösvényt taposták, amelyen mi járhatunk.
Bejártuk Pálffy Pálné 150 éve épült palotáját – Felújítják Ybl Miklós remekművét A tetőt is kicserélik Ybl Miklós 150 évvel ezelőtt elkészült Ötpacsirta utcai épületén, amelyet Pálffy Pálné megbízásából tervezett, és az özvegy grófnő a gyermekeivel költözött ide. A városképi szempontból is kiemelten fontos épületet jó ideje a FSZEK használja. Mivel a zenei gyűjtemény átköltözött a FSZEK főépületébe, a szomszédos Wenckheim-palotába, a felújítás után ez az épület kulturális rendezvényeknek, kiállításoknak ad majd otthont.
Átadták a Nagyjátszóteret és a Millennium Házát a Városligetben Elkészültek a kormányzat Városligetet megújító programjának, a Liget Budapest Projektnek az újabb kiemelt fejlesztései. A látogatók szombaton birtokba vehették a Nagyjátszóteret, valamint a helyreállított Millennium Házát.
A Közmunkatanács születése Még nem volt egységes Budapest, amikor a kiegyezés utáni első miniszterelnök, Andrássy Gyula javasolta egy olyan szervezet létrehozását, amely a leendő egységes város fejlesztéseit koordinálja, illetve meghatározza. Ez lett a 128 éven keresztül sikerrel működő Közmunkatanács.
Árkay Aladár ajándéka – Felújítják a városmajori Kistemplomot Az 1923-ban épült városmajori Kistemplom tervezését és kivitelezését ingyen vállalta a temesvári születésű Árkay Aladár. A főváros térítésmentesen biztosította a telket, az építés költségeit pedig a hívek adományaiból fedezték. Ám csak tíz évig tölthette be eredeti funkcióját, amíg szomszédságában fel nem épült a „nagytemplom”. Most felújítják az egykor erdei kápolnának is nevezett, lenyűgöző kis épületet.
Hétezer éves leleteket találtak a Dózsa György útnál Régészeti megfigyelés során kerültek elő az újkőkori és rézkori leletek Angyalföldön. A rézkori edényeken, állatcsontokon kívül a nedves közeg szervesanyag-maradványokat is megőrzött, talán még az őskor gasztronómiájába is bepillantást nyerünk.
Fába faragott évszázad – Thék Endre mestermunkáira emlékeztek az Országházban Thék Endre bútor- és zongoragyáros halálának százéves évfordulóján konferenciát szerveztek az Országházban 2019. október 17-én. A Parlament delegációs termében megtartott rendezvény iránt mutatott nagyszámú érdeklődés kifejezte, hogy a XXI. századi iparművészet iránti érdeklődők megbecsülik a múlt kiemelkedő mestereit.
Európa legjobb középülete díját nyerte el a Magyar Zene Háza Európa legjobb középületének járó díját nyerte el a Liget Budapest Projekt részeként megvalósuló Magyar Zene Háza, és a beruházás ezzel a világ legjobbjainak járó díj esélyesei közé is bekerült.
Megújult a Faludi park a XIII. kerületben A XIII. kerületi Faludi utca melletti játszóteret és pihenőparkot lakossági egyeztetés után újították fel. Nőtt a zöldfelület, fitnesztereket és új játszóelemeket alakítottak ki.
A Vöröskereszt Erzsébet Kórházát 135 éve építették A Magyar Vöröskereszt a működését szinte azonnal egy kórház építésével kezdte, amelyet 135 éve, 1884. október 19-én avattak fel.
Vén szivarok: séta a Szent István parkban Friss levegő, elegancia és egy kis romantika: ezek voltak a kulcsszavak az 1920-as évek végén az újlipótvárosi Szent István park tervezésekor. Az eredmény pedig ma is önmagáért beszél, hisz valóban egy igazán modern, átlátható, jól használható zöld terület jött itt létre, ahol már generációk sora nőhetett fel. A budapesti fák nyomában ezúttal ide vezetett az utunk.
Hódolat a múltból – A Közmunkatanács 1928-as döntése valósult meg 2019-ben a Kossuth téren Az állványok elbontása után immár teljes szépségében látható a Kossuth téren felépített új parlamenti irodaház elegáns homlokzata. Olyan harmonikusan simul környezetébe, hogy aki nem ismeri a két évvel ezelőtt eldózerolt MTESZ-székház történetét, azt gondolhatja, hogy ezt a kifinomult ízléssel megrajzolt épületet ugyanabban a korban építhették, mint a tér többi palotáját.
Csoda Budapest felett Csodát láthattak 110 évvel ezelőtt a budapestiek. Egy repülőgépet, amely átrepült a város felett. A pilóta Louis Bleriot volt, akinek nevét nem sokkal korábban a La Manche csatorna átrepülése tette híressé.
Minden út hozzá vezetett – A Magyarok Nagyasszonya-szobor jelezte egykor a nulla kilométerkövet A II. világháborúban tűnt el a Clark Ádám térről, a nullás kilométerkövet jelképező talapzatról a Magyarok Nagyasszonya-szobor. Hogy megsérült, megsemmisült vagy valaki magával vitte az 1932-ben készült alkotást, a mai napig nem tudjuk. Az időközben külföldre távozott művész testvére huszonhárom évvel a háború után újságfelhívásban eltűnt szoborként kerestette a márványból készült Madonnát.
A Magyar Nemzeti Múzeumot ábrázoló tapintható modellszobrot adtak át a Múzeumkertben A Múzeumkert legújabb szobrát, az elsősorban vakok és gyengénlátók tájékozódását segítő új alkotást, a múzeumot ábrázoló tapintható modellszobrot tegnap mutatták be a látogatóknak.
Felépítették a Halászbástya monumentális kartonmását a Szabadság téren Olivier Grossetete francia képzőművész a Halászbástya monumentális kartonmását építette fel a városlakók segítségével a Szabadság téren.
Állomásból múzeum – a Kelenföldi pályaudvar története A napokban érkezett az örvendetes hír, hogy megmenekül a Kelenföldi pályaudvar épülete. A MÁV által véglegesen kiürített épület a Közlekedési Múzeumhoz kerül, és egy „kis” közlekedési múzeum lesz benne.
Századfordulót idéző játszóteret adtak át a Múzeumkertben A századforduló hangulatát idézi a Nemzeti Múzeum kertjében kialakított új játszótér. A Pál utcai fiúkból is jól ismert játékok, verkli és egy lóvasúti kocsi is található az árnyas parkban.
Víziváros tornyai – templomok, kápolnák egykor és ma A budai Várhegy és a Duna között elterülő Víziváros kétarcú világába enged bepillantást az a kiállítás, amelyen tizenegy szakrális épületben tehetünk virtuális sétát. Megismerjük a középkor feltárt kápolnáit és az újkori templomok titkait.
Az Erzsébet lánchíd építője Több budapesti híd emléktábláján is szerepel, szerepelt a neve, de tevékenysége rejtve maradt a nagyközönség előtt. Czekelius Aurél 175 éve született.
Az őszi szünetben nyit a nagyjátszótér a Városligetben Elkészült Magyarország legkülönlegesebb és legkorszerűbb játszótere, melyet a felújított Millennium Házával egy napon, október 26-án vehetnek birtokba a látogatók. A több mint 13 ezer négyzetméteres területen számtalan különleges játékelemet állítottak fel, köztük a Szinyei Merse Pál Léghajó című festménye által inspirált háromszintes mászókát. A gyermekek szórakozására szolgáló bekerített parkrészbe számos olyan játszóeszközt telepítettek, amelyet fogyatékkal élők is biztonsággal használhatnak. Szoptatásra és pelenkázásra alkalmas helyeket is kialakítottak.
Aki lehetővé tette a Lánchíd megmentését Legszebb fővárosi hídjaink tervezését tehetséges magyar hidászok segítették, közéjük tartozott Kherndl Antal is, akinek számításait felhasználták a Lánchíd újratervezésénél. A nagy tudású műegyetemi tanár éppen száz évvel ezelőtt hunyt el.
Elkészült az Ottlik-kert Újbudán Már látogatható az Ottlik-kert a XI. kerületben, amely Ottlik Géza írónak állít emléket. A Bukarest utcai volt buszvégállomás környezete új funkciót kapott, megszépült a tér, a nyitott könyv alakú kertben könyvcímeket és idézetet is olvashatunk az írótól.
Teljes egészében megújult a kőbányai korzó A X. kerületi Újhegyi sétány hangulatos, stílusos korzó lett, a húszezres lelkes városrész gyalogos főutcája élő közösségi térré vált. Akadálymentesítették a közterületeket, játszóteret, fitnesz parkot építettek, vízjátékot, páraoszlopokat és páragömböket létesítettek, bővítették az Újhegyi Közösségi Házat és multifunkciós piacteret alakítottak ki.
175 éve kezdődött meg a magyar vasútépítés A vasút alapjaiban változtatta meg mindennapjainkat. Nemcsak gyorsabban lehetett utazni a vasúton, hanem olcsóbban is. Magyarországon e nagy munka 175 éve kezdődött el az első magyar, gőzvontatású vasutak építésével.
Felavatták Czetz János szobrát Óbudán Felavatták Czetz János 1848-as honvédtábornok lovasszobrát a III. kerületi Csillaghegyen, ezzel átadták a megújult Lékai bíboros téri 1848-49-es emlékparkot.
Visszakapta elpusztult tornyát a Petőfi téri ortodox templom Hetvenöt év után újra két egyforma toronnyal büszkélkedhet a városképi szempontból is jelentős épület, amelynek toronysisakjait Ybl Miklós tervezte.
135 éve nyílt meg az Operaház A Magyar Állami Operaház épületét 135 éve adták át. Fényűző palotát tervezett az Andrássy útra Ybl Miklós, az 1884-es nyitó előadáson pedig maga a király, Ferenc József is megjelent. Azt azonban kevesen tudják, hogy az épület acél tetőszerkezetét a kor legnagyobb magyar hidásza, Feketeházy János tervezte, akinek a Szabadság hidat is köszönhetjük.
A festőfejedelem hazatért – László Fülöp kiállítása a Nemzeti Galériában László Fülöp-kiállítással tiszteleg a Magyar Nemzeti Galéria a kiváló portréfestő előtt születésének 150. évfordulóján. A „Nagyvilág művésze vagyok” címet viselő tárlat a nagyon gazdag életmű gyöngyszemeiből válogat. A Budavári Palotában jövő év elejéig látható portréfestmények segítségével az érdeklődő bepillantást nyerhet a műfaj virtuóz fejedelmének egyedülálló képi világába.
Akácok, terek, sorsok – a régi pesti piacterek nyomában Erzsébet tér a Belvárosban, Hunyadi tér a Terézvárosban, Klauzál és Almássy tér az Erzsébetvárosban, Rákóczi, Mátyás és Teleki tér a Józsefvárosban és a Fővám, Ferenc és Kálvin tér a Ferencvárosban. Mi a közös bennük? Az, hogy mind egykor a pesti városrészek kisebb-nagyobb piacterei voltak (s a sort még folytathatnánk is). Mára pedig többnyire zöldellő városi terek lettek belőlük – még ha olykor a piaci funkciójuk is megmaradt egy kissé.
Bejártuk a Millennium Házaként újjászületett volt Olof Palme-házat A Városliget egyik legrégebbi épülete kívül-belül teljesen megújult, és október végétől interaktív kiállítással, kávéházzal és rózsakerttel idézi majd fel a századforduló hangulatát.
Ötvenöt milliárd forintot fordítanak a Hungexpo-épületekre A Hungexpón 2021-ig nettó 55 milliárd forintból felújítják és korszerűsítik a meglévő pavilonokat, két új kiállítási csarnokot, új fogadóépületet és egy kongresszusi központot is építenek.
Már a tetőt ácsolják a titkos föld alatti trezorjáról elhíresült budavári házon Számítva az esősebb őszi napok közeledtére, megkezdődött a budai Várban az Úri utca 72. szám alatti épület tetőfedése. A MNB egyik alapítványa 2015-ben vásárolta meg az ingatlant, amelyet a tervek szerint a késő barokk állapotának megfelelően rekonstruálnak, a tetőzetét pedig teljes egészében lecserélik.
Az egész katolikus világ Budapestre figyelt az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus idején A 2016. január 24. és 31. között tartott 51. Eucharisztikus Világkongresszuson, a Fülöp-szigeteki Cebuban jelentette be Ferenc pápa, hogy a következő, 2020. évi kongresszus helyszíne a magyar főváros, Budapest lesz. Fontos megemlíteni, hogy hazánk egyszer már otthonául szolgált ennek a rendezvénynek 1938-ban. Így hát elevenítsük fel az 1938-as kongresszus eseményeit, hiszen gyorsan közeleg a 2020-as!
Megújult az Eötvös Collegium belső udvara A XI. kerületi Ménesi úton található Eötvös József Collegium felújított belső kertjében átadták a halastavat. A kis tó a francia École Normale Supérieure-ben található tó mintájára készült, jelképezve a két intézmény összetartozását.
Firenzei remekmű alapján készült a Tűzoltó utcai gyermekklinika kerámiadísze A csodálatos dombormű megalkotását egy neves reneszánsz mester XV. századi műve inspirálta.
A Lánchíd tervezője – Büszke volt munkájára William Tierney Clark A Széchenyi István kezdeményezésére épült Lánchidat 170 évvel ezelőtt, 1849-ben adták át, ekkor a világ legnagyobb, láncokra felfüggesztett hídja volt. Tervezője, az angol William Tierney Clark annyira büszke volt munkájára, hogy Londonban 1852-ben meg is jelentette a pest-budai Lánchíd megépítésének történetét.
75 éve érte bombatalálat a Közlekedési Múzeumot Végzetes volt az 1944-es év nemcsak az ország, hanem a Közlekedési Múzeum számára is. A július 2-i amerikai szőnyegbombázás után ősszel, szeptember 17-én újabb bombatalálat érte az épületet, a gyűjtemény háromnegyede megsemmisült. Az 1896-os millenniumi kiállítás idején elnyert formáját pénzhiány miatt a múzeum nem kaphatta vissza, de 1966-ban a rossz minőségben helyreállított épület ismét megnyílt a közönség előtt.
Kiállítás nyílt a krisztinavárosi templom történetéről A budai Tér-Kép Galériában megnyílt tárlaton a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-templomról azt is bemutatják, hogy a templom szentélyét technikai bravúrral görgőkön eltolták, és kibővítették az épületet.
Megújult Ybl remekműve – a Margit-szigeti Nagyszálló átépítése az 1930-as években A patinás Margit-szigeti Nagyszállót, későbbi nevén Palatinus Szállodát Ybl Miklós építette 1873-ban. Története során többször is átépítették, renoválták, modernizálták. Az egyik jelentős átalakításáról és az újranyitásáról 1934-ben a filmhíradó is beszámolt, amelyben láthatjuk a szintén Ybl által tervezett Margit fürdő impozáns épületét is.
Barokk örökség a Belvárosban – Felújítják a 250 éves Egyetemi templomot Felújítják a Budapest belvárosában álló Kisboldogasszony-templomot, amelyet közkeletű nevén egyszerűen csak Egyetemi templomként ismerünk. A felújítási munkálatok jelenlegi állapotáról, részleteiről és várható befejezéséről a templom mellett található Központi Szeminárium prefektusa, Csordás Gábor atya beszélt a pestbuda.hu-nak.
Újabb római sírokat tártak fel Óbudán az Aranyhegyi-patak mentén Az Aquincumtól nyugatra fekvő római kori temetőben összesen tizennégy sírt találtak, ezekből illatszeres üveg, érme, tükör, fülbevaló és több agyagedény is előkerült.
25 éve újult meg Nagyvásárcsarnok A Fővám téren áll egy csodálatos palota, amelyet a sajátos és lélegzetelállító stílusáról ismert Pecz Samu tervezett. A palota célja immár 122 éve ugyanaz: ellátni élelemmel a budapestieket. Ez ugyanis a 25 éve megszépült, megújult Nagyvásárcsarnok.
Magyarország első okosvárosrésze jön létre a Városligetben A jövő Városligetét okos infokommunikációs fejlesztések jellemzik majd. A Smart Liget koncepciónak köszönhetően 2023-ra ez a városrész gyakorlatilag zéró emissziós zónává válik. Az energiatakarékos és gazdaságos üzemeltetés hatására csökken az intézmények ökológiai lábnyoma, a parkot teljesen autómentesítik, megújuló erőforrásokat alkalmaznak és a növényzet is megújul.