Az Aquincumi Múzeum részéről egy közművesítési munkálathoz kapcsolódóan feltárás folyt az óbudai autóbuszgarázs tőszomszédságában. A régészeti munka az XIX. század vége óta napjainkig többek között Nagy Lajos, Kaba Melinda és Lassányi Gábor régészek által rendszeresen kutatott Arany-árok mentén található római kori temető egyik részletének feltárására volt – írja összefoglalójában Hajdu Barbara, régész a Budapesti Történeti Múzeum régészeti portálján, a regeszet.aquincum.hu-n. 

Az Aquincumtól nyugatra, az Aranyhegyi-patak mentén elhelyezkedő temető volt a polgárváros legkorábbi temetkező helye, amely a Kr. u. I. század második felétől kezdődően a III. századig lehetett intenzív használatban, de szórványosan megjelennek későbbi, IV. századi sírok is.

Aquincumtól nyugatra, az Aranyhegyi-patak mentén fekvő temető volt a polgárváros temetkezőhelye (Fotó: Aquincumi Múzeum/Kovács Olivér)

A terület sűrű beépítettsége miatt sajnos a temető teljes kiterjedését a mai napig nem lehet megállapítani, viszont a folyamatosan folyó beruházásokhoz kötődő megelőző feltárások révén egyre nagyobb részleteit sikerül megismernünk. A temető a polgárvárosból a Solymár-völgy irányába kivezető kelet-nyugati irányú út két oldalán helyezkedett el a korabeli egészségügyi- és várostervezési szokások szerint.

A korábban említett okokból kifolyólag ennek az útszakasznak ezidáig szintén csak bizonyos részleteit sikerült feltárni. Az Aranyárok-menti temetőben kora római időszakra jellemző hamvasztásos sírok mellett a későbbi, csontvázas rítusú temetkezések is megtalálhatóak. A korábbi kutatások alapján ismertek sírkertek is, amelyek fallal vagy valamilyen kerítéssel körülvett sírépítmények voltak.

Az ásatás során összesen tizennégy sírt tártak fel (Fotó: Aquincumi Múzeum/Kovács Olivér)

A néhány napos ásatás során összesen tizennégy sír, két szemetesgödör, illetve egy észak-déli irányú árok részlete került feltárásra. Ami a temetkezéseket illeti, tizenhárom hamvasztásos rítusú, egy pedig csontvázas téglasír volt. Utóbbi esetében a helyszínen a csontozat alapján megállapítható volt, hogy az elhunyt egy gyermek lehetett. A hamvak és a csontvázak esetében antropológiai vizsgálatok segítségével lehet meghatározni az eltemetett nemét és életkorát.

Szerencsés esetekben az elhunyt nemére utalhatnak a mellékletek, amennyiben a sír tartalmaz ilyeneket. A római temetési rítus részeként ugyanis felkészítették az elhunytat a túlvilágra való utazásra étellel és itallal, valamint becses használati tárgyait szintén a sírba helyezték. Jelen ásatás esetében ilyen mellékletek voltak a sírokban feltárt érmek, üveg- és agyagedények, egy bronz tükör, illetve egy arany fülbevaló.

Ezek közül a bizonyosan női temetkezésekhez köthető tárgyak a tükör, az arany fülbevaló, továbbá az illatszeres üvegedények voltak. Egyértelműen férfi elhunytakra utaló mellékletek nem kerültek elő, de a korábban említett antropológiai vizsgálatok alapján pontosabban megállapíthatóvá fog válni az elsődlegesen nem azonosítható eltemetettek neme.

A római temetési rítus részeként felkészítették az elhunytat a túlvilágra való utazásra étellel és itallal, valamint becses használati tárgyait szintén a sírba helyezték. Erre utalnak a sírokban feltárt érmek, üveg- és agyagedények és bronz tükör (Fotó: Aquincumi Múzeum/Kovács Olivér)

Az egyik szórthamvas temetkezésből a sírt fedő tetőcserép (tegula) felemelése után egy illatszeres üvegedény mellett polírozott felületű, hátlapi részén domborműves díszítéssel ellátott bronzból készült tükör került elő. A sírba helyezett tükrök elsősorban – ám nem kizárólag – női temetkezésekből kerülnek elő. A tükör használata és ábrázolása végig kísérte az antikvitás idején élő emberek életét olyan tekintetben, hogy jövendőmondó jóslás, menyegző és halotti szertartás kellékeként egyaránt alkalmazták.

Ez a tárgy nagy szerepet játszott az evilág és a túlvilág, vagyis az isteni szféra közötti közvetítésben, kapcsolattartásban. Egyes feltételezések szerint a tükör főként olyan fiatal elhunyt nők sírjába kerülhetett, akik korai haláluk miatt nem érhették meg a házasságukat. Más vélekedés szerint az ilyen jellegű díszes kivitelezésű tükrök mindössze státusz szimbólumként értelmezhetőek.

Egy másik szórthamvas sírból, amelyre az eltemetés után köveket helyeztek, egy arany fülbevaló egyik párja látott napvilágot. Ez a darab az összetett típusú fülbevalók közé sorolható, ugyanis a négyzetes dobozfoglalatú ékszert egy csüngős résszel tették látványosabbá, amelyen feltehetően valamilyen gyöngy függhetett, ez viszont sajnálatos módon nem maradt meg.

Az egyik sírban egy aranyfülbevalót találtak (Fotó: Aquincumi Múzeum/Kovács Olivér)

A dobozfoglalatban valószínűleg drágakő utánzatként alkalmazott, üvegpasztából készült díszítés lehet, ami a halotti máglya magas hőmérséklete miatt erősen megsérült. A fülbevaló típus a Kr. u. II. század végétől kezdve ismert, népszerűsége pedig a III. században fokozódott tovább.

A sírba helyezett kerámia- és üvegedények eredeti beltartalmának vizsgálatára is lehetőségünk nyílik a bennük található talajminták segítségével, amelyek sok esetben megőrzik a szerves maradványokat. Az elemzés során megállapítható, hogy milyen ételeket, italokat, olajokat, illetve illatszereket tartalmaztak a sírmellékletek.

A leletek az Aquincumi Múzeum gyűjteményébe kerültek, a későbbiekben akár kiállításon is találkozhatnak velük a látogatók.

Forrás: http://regeszet.aquincum.hu

Nyitókép: Újabb római sírokat tártak fel az Aranyhegyi-patak mentén a Budapesti Történeti Múzeum régészei (Fotó: Aquincumi Múzeum/Kovács Olivér)